Ha megvénülünk

Manapság, nem érdekelnek a ráncaim, a hajam, a súlyom, mert van akinek ez nem számít. Azért szeret, aki én vagyok. Fittyentek a pénzre, amíg van annyi, hogy állja a számlákat. Csak úgy érzem, hogy napi hosszú órákig gürcölök azért, hogy valaki gazdagabb legyen, én pedig életben maradhassak. Az életem pedig szépen lassan eltelik, mindenféle értelem nélkül, mert nincs gondolkodni idő. Megvásárolták nyomorúságunk, mert ez így kényelmes. Van villanyunk, vizünk, gázunk, mű kajánk, és fogjuk be a szánkat. Nem baj, hogy amit elénk raknak, az méreg. Megtermelni nincs idő, üresen állnak a kertek. Már ha vannak kertek, mert ahol beton van, ott nem terem meg a föld. Ott csak kockába bebörtönzött emberek élnek, kik reggel munkába sietnek, este meg fáradtan kullognak haza, ahol jön a mikrós vacsora. Mert az asszonynak sincs ételt tenni eléje, mert ő is lehúzta a maga műszakját. Dolgozott valaki másnak, megvásárolta a műanyagot, és visszaadta annak a valakinek, a pénzt, aki a munkájáért adta. És csodálkozik, hogy kiürül a zsebe. Aztán ez szépen kezdődik előröl, egészen addig, amíg megvénülünk, és elfogy jártányi erőnk is. Már ha megvénülünk..

Ezen a " szomorú" ünnepen, gyönyörűek a temetők, mintha a mennyországot , hoznánk le a halottainknak. Pedig, ha jobban ,megnézzük, nagy százalékban, a kinek a szebb, csinosabb a jobb az ami számít.. Holott szeretteink hiányát, odabenn kell éreznünk, minden nap, minden percben. Higgyük el sokszor a legmosolygósabb arcok rejtik, a legmélyebb gyászt.