Volt egyszer, egy szerelem,
mely késett volt, és néma.
Te nem szóltál, én hallgattam,
szemünkben lelkünk titka.
Mint két törött porcelán,
Fényes csomagolópariban.
Aranyat keresve,
a part menti homokban.
Tudtuk, összeforrhatnánk,
de meghasadna az ég,
bűnünk nyomán.
S te inkább elmentél.
Nem maradtál több,
csak szerelem,
amire gondolok még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése