Kedves olvasóim! Örömmel jelentem be, hogy a Ki mint vet úgy arat című novellámmal kapcsolatosan tegnap felvette velem a kapcsolatot az akkori pályázat kiírója. Ki szeretnék adatni egy új, már kora tavasszal megjelenő novellás kötetben, szerző önéletrajzzal, és ha lehetséges más novellámmal, vagy novelláimmal, együtt. A kötet várhatóan áprilisban jelenik meg.
A múzsák, csodálatosak. Ösztönzőek, tűrhetetlenül éhesek, az alkotás megízlelésére. Olykor sírukba, dőlnek, és démonként vágynak vissza az élők közé. Néha szándékosan, hamvadnak el, hogy utat adjanak az újnak. Mégis feltámadnak, lengetve az újjászületés zöld zászlaját. Hát itt vannak ők, még ha elfáradnak is néha. Kegyetlen, vad, csodás és kérhetetlen, múzsák.
2014. február 6., csütörtök
Jó hírek: Ki mint vet, úgy arat!
Kedves olvasóim! Örömmel jelentem be, hogy a Ki mint vet úgy arat című novellámmal kapcsolatosan tegnap felvette velem a kapcsolatot az akkori pályázat kiírója. Ki szeretnék adatni egy új, már kora tavasszal megjelenő novellás kötetben, szerző önéletrajzzal, és ha lehetséges más novellámmal, vagy novelláimmal, együtt. A kötet várhatóan áprilisban jelenik meg.
2014. január 20., hétfő
Külön utakon!!!
Ma este, új blogot kapott a Gotham éjszakai árnyai c. fanfiction. Jelenleg az első két fejezet van csak fenn, viszont a héten felkerül a terveim szerint, mind a 13 fejezet.
A blogot itt találjátok:
http://gothamejszakaiarnyai.blogspot.hu/
Kellemes és izgalmakkal teli időtöltést kívánok.
A blogot itt találjátok:
http://gothamejszakaiarnyai.blogspot.hu/
Kellemes és izgalmakkal teli időtöltést kívánok.
2014. január 18., szombat
Dolgozom a probléma megoldásán!!!
Úgy látom, hogy az az eset áll fenn, hogy a fél évnél korábbi bejegyzések egész egyszerűen eltűnnek, valahol az internet sűrűjében...ami sajnálatos tény, de ..és itt jön a de! A Gotham éjszakai árnyaival kezdve, az összes fellelhető alkotásom, tárolva van/lesz. Ebből az következik elsőként, hogy a nagy terjedelmének köszönhetően, a Gotham éjszakai árnyai, az elejétől, a folyamatban lévő részekig, külön blogot fog kapni, mihelyt a szabadidőm engedi. Türelmeteket kérem, és készülő külön bloghoz, jó szórakozást kívánok.
Gotham Éjszakai árnyai 13/2 fejezet
A város egyik felhőkarcolóján, megmozdult, egy sötét árny,
és lopva, eltakart egy –két csillagot az égről. Csípős éjszaka volt, de
korántsem annyira maró volt a hideg, mint egy átlag januári éjszakán a füstös
városban. A denevér mélyet szippantott a levegőbe, felébresztette az éjszaka
frissessége. Látszólag mozdulatlanul őrködött, a csendes ünnepi utcákon emberi
szemnek szinte láthatatlanul. A város rosszfiúinak nagy része megtanulta, hogy
bármikor lecsaphat rájuk a fekete bosszúálló, így igyekeztek titkosan
ténykedni, messze a város hemzsegésétől, ami persze Batmannak nem is akármilyen
kihívást jelentett. Még jobban kellett figyelnie, még éberebben, és még
hatékonyabban kellett lecsapnia, a kisstílű gengszterek, most már félelemmel
teli üzelmeire. Ravaszul megnyalta szája szélét, kivillantak fehér fogai. Tőle
rettegtek, és ez, megelégedettséggel töltötte el. Akár nyugton is maradhatott
volna, hiszen az éjszaka egy –két, gyenge prédát tartogatott csak Wayne
ragadozó énjének, de a nyugtalanság csak piszkálta éles elméjét. Éjjeli
őrjárata gyakran Gordon CB- rádiójának lehallgatásával kezdődött, így gyakran
hamarabb ért a bűntény helyszínére, a rendőröknél, de ez inkább, az úgy
nevezett unaloműzési hóbortja volt, ha épp más nem volt kéznél. Azaz minden
este, igaz a felügyelő egész jól boldogult az utcákon csapatával, de Wayne-nek
sokat, túl sokat jelentett, a középkorú férfi. Még ha nem is ismerte fel, a
milliárdost, Gotham sötét lovagjának a bajtársa lett, és legalább annyira nagy
jelentősége volt számára, mint idős komornyikja. Aggódott, a rádió néma maradt,
még akkor is, mikor a diszpécser, kissé idegesen közölte, hogy Gordont a
felesége hívja, azaz a felügyelő nem ért haza. Már pedig ez igazán nem volt
jellemző, középkorú barátjára. Gordon remek zsaru volt, és ezzel együtt
igyekezett jó férj és apa lenni, már amennyire tőle tellett. Az éjszakákat
otthon töltötte, olvasgatva, tévét nézve, ha tehette a családja mellett.
Szeretője nem volt, Batman mindent tudott róla, és egy cseppet sem habozott.
Fejét lehajtotta kesztyűje ujjaival megérintette sisakja hátulját, és máris
megjelent a kibertér fehér hálózatának nagyobb részletessége a szemei előtt.
Szemei matt fehéren villantak fel, a sonárnak köszönhetően, és város ezernyi
duruzsoló hangja zsongott fel fülében. Barátjának hangját kereste a
számítógépes program, de hiába, a mobilját sem használta. A denevérnek
összekoccantak a fogai, tudta, hogy baj van, de higgadt maradt, akármit is
súgtak az ösztönei. Kilőtt egy huzalt, és a közelben lévő legmagasabb épület
tetejére, lendítette fel magát, lekucorodva a tető szélére. Újra indította a
keresést, de ezúttal már a készüléket kereste.
-
Telitalálat-
gondolta –mikor a keresés az egyik kikötőhöz közeli utca rajzán pihent meg a
térképen. A következő pillanatban már a mélységbe vetette magát, és kihasználva
a szél erejét, és az épületek közti, sötét utak egyikén landolt. Átvette lábát
a motoron, ráhasalt, és indított. Egyenesen a kikötői utak mentén, maximális
sebességgel száguldott a kivilágított utakon. Nem szerette a feltűnést, ha bár,
így is megszédített egy pár éjszakai autóst, aki hálát adhatott, ha a
meglepetéstől nem ütközött neki semminek. A város egét fekete árnyként kezdték
beborítani a hófelhők, miközben a kikötő felül, metsző keleti szél támadt
hébe-hóba fel. Viharos hajnal közeledett a város felé, és közben segítette az
éjszaka gyermekét, akinek maszka mögé, beleselkedett lassan, a kikötői utcák
félhomályos, sárgás pislogása. A mobiltelefont jelző piros pötty egyre nagyobb
közelsége, a szeme előtt, illetve annak mozdulatlansága, türelmetlenné tette,
miközben szemei előtt kirajzolódtak az utca épületeinek 3D-és rajzai. Amikor a
helyszín utcájában szembe találkozott a rendőr kocsijával lelassított,
felemelte fejét a tömbházra, és egy sötét utca szegletben parkolt le. Vészjósló
csend volt, amikor megvillant a horgony pisztoly sötétkesztyűs ujjai között.
Alig fél órával korábban Gordon, a szék karfája, és a
zsineg között megfeszítette csuklóját. Visszatartotta lélegzetét, és a szájába
harapott, hogy ne üvöltsön a sajgó válla és felkarja miatt. Kattogott a
csontja, miközben ha pár millimétert is, de engedett zsineg – Na, még egyszer! -
gondolta, és újra nekifeszült, de már csak épp keze a különös tevékenységnek.
Néha, meg- meg szédült, mikor a jókora vastagságú zsineg a csuklójába vágott,
elszorítva ereit. Néma, de kőkemény küzdelmet vívott a szabadságért, egyedül
elhagyatva –Feszítsd, lazítsd!- suttogta a vezényszót, legszívesebben üvöltött
volna, mint egy taknyos gyerek, de halknak kellett lennie. Néha már úgy látta,
hogy mozognak az árnyak és újra morgott: - Húzd!- tartotta vissza a lélegzetét,
és végre engedett elég szépen a kötél, és hagyta, hogy a fogoly, elkezdjen a
testével kígyóhoz hasonló táncát, a gúzsában. Egy centire is megcsúszott a
szék, és nyomozóban a szusz is megállt, hogy megtartsa egyensúlyát és ne zuhanjon
el. Fülelt, mintha csak azon testrészével láthatna, a szemei helyett, amik per
pillanatban teljesen használhatatlanok voltak. Hallotta, ahogy az ajtó,
kinyílt, a fogva tartói is meghallották a szék jajveszékelését, és válaszul
léptek nesze törte meg a csendet.
-
Tudja, mit
nem szeretek magukban zsarukban? – sziszegte a szikár férfi, miközben
fegyverének hideg csövét a rendőr homlokához tapasztotta, és ravaszra helyezte
mutatóujját. Gordon nyelt egy nagyot - Hol a fenében van ilyenkor Batman?-
gondolta ironikusan, miközben két talpát a földnek feszítette, el kellett
rugaszkodnia, mindegy merre dől, csak a golyó irányából kerüljön ki. Nem volt
sok esélye a túlélésre, de az járt a fejében, hogy a csekély esély, is esély.
-
Azt, hogy
nem tudnak nyugton ülni, a seggükön! – hörögte a férfi, miközben meghúzta a
ravaszt. A rendőr neki rugaszkodott, oldalra dőlt székkel együtt, így a golyó
csak a haján süvített át, mikor elhagyta a tárat. A szikár férfi is a földre
vágódott háttal, és meghökkeni sem volt ideje, akkor sebességgel csapódott a
falhoz. Az ajtóból lövések záporoztak a szoba túloldala felé a rendőr oldal sziluettje
fölött, miközben hirtelen rántást érzett a széken, és villámgyorsan száguldani
kezdett előre. Aztán hirtelen valami keménynek ütközött, úgy viselkedett akár
egy sündisznó, szinte vakon és kiszolgáltatottan, ez volt az egyetlen esélye az
életben maradásra a golyózápor kellős közepén, na meg az ima, hiszen épp a
golyókkal egy irányba érkezet. Hallotta, ahogy kitörik az ablak, a testére is
hullottak bőven az üvegdarabokból. Aztán egy újabb hirtelen rántás, és akkorát
bukott a szék, hogy Gordon beleremegett. Azt hitte, hogy menten szívrohamot,
mikor rájött, hogy kinn a levegőben van, sehol semmi, és zuhan lefelé, el is
ordította volna magát, ha lett volna rá ideje, és nem ér hamarabb földet
épségben. Aztán valami nekiütközött a széknek, és összeroskadt Gordon alatt.
Aki hirtelen úgy csüngött félig talpra állítva, mintha csak egy fogasra
akasztották volna fel. Amikor a sérült lába földet ért szinte felnyüszített,
tudta, hogy valaki a hónalja alá rakja karját és megtartja. - Sehol egy
szirénázó rendőrautó, nincs futó léptek nesze, csak egy valaki lehet –
gondolta.
-
Jöjjön –
adta meg az igenlő választ a morgásba torkolló hang, ami egyértelműen Batmané
volt. Szinte szaladtak valamilyen irányban, már ha a kettőjük három lábon
történő gyors bicegését annak nevezhetjük. Benne volt az útban egy éles kanyar
is, mire a rendőrt a motornak támasztották.
-
Azért
lehetett volna gyorsabb is - lihegte Gordon, némi iróniával a hangjában – és
kevésbé teátrálisabb, majd szörnyet haltam.
-
Elnézést-
mondta Wayne, a maszk alatt kővé meredt az arca.
-
A kulcscsontja,
és a talán és térde is eltört- közölte végül.
-
És a
szemüvegem is, de ne foglalkozzon velem, mennyen kapja el őket- hajtotta le
csapzott fejét a rendőr.
-
Ön fontosabb
– mondta a denevér, és mellőlük egyfajta morgós duruzsolás hallatszott. Wanye
egy perc alatt felmérte a helyzetet, a rendőr ugyan nem volt életveszélyes
állapotban, de nem akart kockáztatni, ő gyorsabban az orvoshoz ért vele. Újra
felsegítette Gordont, és immár a Tankba segítette bele.
-
Ez igazán
megtisztelő - nyújtogatta a fejét, az ülésben a rendőr.
-
Elviszem a
korházig.
-
Az jó, onnan
már én is megoldom.
-
Wayne
legszívesebben felsóhajtott volna, ahogy mellette ült barátja - Életben van, és
csak ez számít – gondolta, miközben még kényelmesen, de elég tempósan vezetett.
A rendőr enyhén sokkos volt, de még így is beszámítható volt. Batman pedig tele
volt kérdésekkel, amik várhattak másnapig.
Egy órával később, a felügyelő a korházi ágyán pihent, a felesége is
megérkezett, és nézte ahogy alszik a férje. Nem volt dűhös, szerette a férfit,
akinek a mai este nem volt több, egy kalandos munkahelyi balesetnél.
Felsóhajtott, miközben beletúrt a fekvő férfi hajába, majd csókot lehelt, az
arcára. Tudta, talán csak néhány méterrel arrébb a denevér figyeli, a
kortermet, és csak a napfelkeltében vész nyoma.
2014. január 10., péntek
Gotham éjszakai árnyai. 13/1 fejezet
13. Fejezet
(1.rész)
Gordon szórakozottan majszolta
fogaival, immár a sokadik cigarettáját a nap folyamán. Töprengve pörgette
kulcsait, az autója felé haladva. Az éjfél, most is az íróasztala fölött lepte
meg. Kihúzta magát, miután egy hanyag mozdulattal kipöckölte a levegőbe, a
megmaradt szurkos csonkot. Furcsa mindennapos szokás maradt nála ez fél perces
mozdulatsor az évtizedek alatt. Egyfajta megtisztulási folyamat volt a szennyes
akták után. Nem mintha a parkoló tisztább lett volna, a beton, jó néhány
egykori olajfolttal tarkítottan hemperedett le, a rendőr lába elé, némelyiken
eltöprengett az ember, hogy talán húsz éves is lehetett. Egy hanyagul eldobott
fánkos szalvétát taszigált hébe-hóba a szél, ami táncra kért néhány szédelgő
műanyag kávés poharat, Végig nézett a falakon, némelyiken, igazán kivehető
grafiti éktelenkedett, hiába meszelték minden évbe fehérre azokat. Gordonnak
mégsem a csintalan utcakölykök jelentették a legnagyobb problémát. A város
nyugodt álomban szendergett, mintha csak az ébresztésre várt volna, és ezt
Gordon nem szerette, sőt egyenesen irtózott ettől, a vihar előtti csend
hangulattól. Felsóhajtott, beszippantotta Gotham fanyar illatát és úgy indult
el az autója felé. Komótosan ült be kocsija első ülésére, kéjesen kiélvezve a
pihenésének első perceit. Néhány óra, amikor csupán a koponyája hátuljában
motoszkáltak, az éjszakai város történései, de titkon kacérkodott a
gondolattal, hogy álarcos barátja, most is őrt áll, valamelyik felhőkarcoló
tetején. Mikor becsapódott az ajtó, a fuvallattól fanyar férfi kölni csapta meg
az orrát, ezzel egy időben, megérezte a fegyver hideg csövét a tarkóján. A
visszapillantó tükrében, egy hideg szürke tekintetű ötvenes férfi jelent meg.
-
Indítson!-
sziszegte. Az idegen mozdulatai és határozottsága, egyértelműen profira utalt,
így Gordonnak minden mozdulatát meg kellet gondolnia. Mindenestre tudta, hogy
valahol már látta ezt a csontos arcot, és hideg tekintetet.
-
Mit akar
tőlem?- kérdezte tettetett fáradt nyugalommal, miközben majd szétrobbant az
agya, a menekülési lehetőségek felkutatásától.
-
Fogja be és
vezessen – mondta az idegen feszéjező hangján – nyílván meg akar ölni, hiszen
nem zavartatja magát, hogy kiderül kiléte –gondolta a rendőr. Engedelmeskedett.
Nyugodt zavartalan tempóban hagyták el a parkolót, és kanyarodtak rá a város
egyik Arkhamba vezető útjára. Nem jó környék felé vették az útjukat. Egyre több
volt a sikátor, a csatorna fedelekből fel –feltört a szennyes pára, ami a
kikötő közelségét egyre jobban jelezte. Lassan tompává váltak a fények, és
sűrűbbé, a hol lakatlan, hol lakott sikátorok. Az évszakhoz hűen, inkább üresek.
Nem volt épp ujjat dermesztő hideg, de az embernek így sem volt kedve, hosszú
sétákat tenni éjjelente, ezen a környéken meg pláne nem.
-
Itt
kanyarodjon le! - hallotta Gordon a háta mögül, aki legszívesebben oldalra
rántotta volna a kormányt, de tudta, hogy fogvatartója ujja a fegyver ravaszán
feszül, és történjen bármi, képes azonnal fejbe lőni őt. Egy négyemeletes
sorház felé vették az útjukat, ami egykoron, az autógyár munkásainak épült, de
mostanában a város szegényebb családjainak, adtak otthon. Rosszabb, bajosabb
néma környék volt ez. Ha leszállt a sötétség a házakra, csak a világító ablakok
gócai jelezték, hogy van még élet. Két-három élelmiszer bolt ablaka pislogott
az autóra, ahogy elhaladt előtte, egy- két kocsmával viaskodva, a köves
útpadkán.
-
Állj meg!
Gordon lassítani kezdet, egy bérház tömb elé érve.
Felpillantott az téglalap alakú épületre, ami szinte eltörpült a belváros
felhőkarcolói mellet. Amikor a rendőr megállította a kocsit, tudta, hogy a háta
mögött ülő férfi, ki fog szállni az autóból.
-
Most? –
gondolt bele az ötletbe, mikor recsegős választ hallott, a járda felöli füle.
-
Ugye nem
akarsz próbálkozni, semmilyen eszemet ötlettel. Nem vagy te olyan hülye, ugye
főkapitány? Szólalt meg a kísérője, és szinte az útpadkára rántotta a kocsiból.
Gordon térdre esett, érezte a csontja roppanását, összeszorította fogait, hogy
ne üvöltsön a fájdalomtól, csupán egy pillanatra is. Csontja nem tört, viszont
a térd kalácsának porca, nagyot koppant a kövön, elviselhetetlen éles fájdalmat
okozva férfinak. Mégsem engedhette meg magának egy arcrendülést sem, nem
mutathatta sérülékenységét, pszichológiai hadviselést folytatott, ahogy húsz
éve is talán tanították az akadémián. Felmérte a helyzetét, és egy pillanat
alatt fordult meg, kihasználva a járda szélen felhalmozódott latyak kínálta
vakmerő lehetőséget. Egy széles mozdulattal sodorta ki ellenfele lábát, aki egy
pillanatra ugyan megingott, ujjaira támaszkodva, nyervén vissza az egyensúlyát,
a rendőr arcába vágott pisztolyának torkolatával. Gordon felnyögött, eltört a kulcscsontja,
újra féltérdre rogyott, miközben még ráadásnak kétszer alaposan fejbe vágták.
Tehetetlenül rogyott az aszfaltra. Léptek nesze csapta meg fülét, a támadójának
társasága érkezett.
-
Gotham
utcáin ütnek agyon –gondolta keserűen-de elvégre mire is számítottam –miközben
a nyelvére folyt sós ízű vére. A két férfi megmarkolta, érezte, ahogy kínlódva
vonszolják lépcsőről-lépcsőre, hébe - hóba lábai, még engedelmeskedtek is az
unszolásnak. Aztán kinyílt egy ajtó, megvilágítva a hekus ütésektől felpuffadt
arcát. Betuszkolták, a sötétségtől szürke lakásba, bár ahogy megállapította,
inkább valami száraz lyukra emlékeztetett lakás helyett. Nem sokkal később egy
székre pakolták, akár egy krumpliszsákot egy pincében. Bokáját a szék lábához,
karjait a támlájához kötözték. A válla lüktetett, nyelvét meg próbálta végig
simítani a fogain, és nyugtázta, hogy csupán a száját harapta el, a többi
berendezése a helyén maradt. A szemei hamar hozzászoktak a sötétséghez,
leszámítva, hogy a szemüvege nélkül, ami valahol latyakban termálfürdőzött,
csak homályos arcokat látott.
-
Nos, Gordon főkapitány
sajnálattal veszem tudomásul, hogy ilyen körülmények között ismerkedünk meg – a
rendőr nem válaszolt, próbálta felmérni azt, aki beszélt. Annyira kellemes
tónusú hangja volt a férfinak, hogy már az szinte irritálón hatott a
felügyelőre. Ha nem elmebajos lett volna, akár Carlmine Falconi is lehetett
volna, de Gordon tudta a maffiózó csoda, ha a saját nyálát képes volt lenyelni
a madárijesztős kalandja óta. Falconi, pedig kissé köpcös volt, amit a
kényszerű vendéglátóról, nem igazán lehetett elmondani, még gordon homályos
tekintetét is átmetszette szikár termete.
-
Segíthetek?!
–kérdezte némi iróniával a hangjában. Nemrég szokott rá az efféle
megnyilvánulásra, csak mióta barátja a város fekete lovagja megjelent. Néha már
analfabétának tűnt a rendőri szervezet a férfi mellett.
-
Végül is már
társaságával is segít- az idegen várta Gordon válaszát, de az türelmesen
hallgatott – Egy nagyvadra vadászom- sziszegte ki végül - amihez maga a csali
úgymond. Szóval nem akarom bántani, egyelőre, bár ki tudja, hogy alakul az
éjszaka.
-
Ez igazán
bíztató - bólogatott a rendőr – bárha kifizetné, a törött szemüvegem… - a férfi
rágyújtott egy szivarra, aminek a vége vörösen izzott a sötétségben. Egy peckes
mozdulattal felállt és átkutatta a nyomozó zsebeit, elvette a telefonját.
-
Duts! –
mondta fennhangon, mire kinyílt a nyomozó háta mögötti ajtó, megvilágítva
lucskos hátát, és a lábait – szedj ki nekem belőle valamit.
-
Meglesz
főnök - kísérte a közömbös válasz, az elhaló fényt.
-
Maga nem Gothami – közölte mintegy
megállapítással Gordon – a városi bűnözőket nagyjából ismerem, maga valami más
– a férfi nem válaszolt, nyugalommal teli arccal sétálgatott a szobában. Aztán
megfordított egy széket, és a megkötözött rendőrrel szemben leült.
-
Meséljen
nekem…Batmanről…Gordon kishíján megfulladt, mikor visszatartotta a torkából
feltörő kacagást. Köhögött, aztán megnyalva a szája szélét megszólalt.
-
Nem
gondoltam, hogy egy kollégával, állok szembe.
-
Ne
nevetessen! - horkant fel a másik.
-
Miért a
rendőrség is Batmant akarja – szorította fogait össze a rendőr, mire
benyitottak az ajtón –Főnök! - A társasága kiment a fénybe, mire ő egyedül
marad, a székkel, a kötelekkel és a gondolataival.
-
Ki kel
szabadulnod James! – morogta magának, úgy hogy csak ő hallja - akárhogy is, de
ki kell szabadulnod!
2013. december 28., szombat
Nem érdekel
Nem érdekel neved,az csak azért van ,hogy emlegessenek.
Nem érdekel,hogy csinos vagy és olyan szép, hogy beszél a tested.
Gyere és kapj meg sikítja mindenkinek a pillantásod. Ó nem! Nem számít nekem.
Arra már felkapom a fejem, ha nem vagy könnyű préda. Mert több vagy egy üres porcelán babánál, akire mindenki azt mondja: szép. Nem hat meg az sem, ha az egész világ előtted térdel, mert akkora a hatalmad. Én nem fogok. Egyetlen embernek sincs joga térdre kényszeríteni a másikat. Bárki légy is, ha fegyverrel állsz is elém,te sem vagy több egy porhüvelynél. Gondolj akármit is rólam. Nem hódolok be, senkinek. Nem vetlek meg, ha csupán egy pár cipőd van, nem vagy te kevesebb annál, mint akinek minden napra jut egy pár. Kit érdekel, ha szegény vagy, ha kövér, ha hiányzik az egyik szemed. Nem vagy te annál kevesebb.
De mond, tudsz szeretni?
2013. december 27., péntek
Egy kis reklám :)
"A próféta élete nem egyszerű ebben a korban. Könnyen betörik a fejét, hiszen a munkája, csupán a halandók ostorozásából áll. Hiszen oly kevés ki bűntelen, és túl sok a veszendő az aratásban" (Givenne)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Dühös vagyok, elviselhetetlenül dühös. Az utóbbi évtizedekben felnőtt egy olyan "isteni generáció", hogy akkora az önimádata, hogy...
-
Elfeledett világ A páncélba öltözött idegen a ködöt fürkészte, az arcán lévő prizmán adatok cikáztak, ő maga fogcsikorgatva vette tudomásu...
-
Tetemre hívás - Kami! Álmot látott. Apró zöld kezeket ismeretlen virágok között, gyermeki nevető arcot. Futkosó lépteket egy ismeretlen m...