Dühös vagyok, elviselhetetlenül dühös. Az utóbbi évtizedekben felnőtt egy olyan "isteni generáció", hogy akkora az önimádata, hogy úgy gondolja, ő aztán megmondja a tutit, mert neki nem tetszik egy két neves művész arca. Nos ha ezen generáció tagja szerint rossz az a bizonyos alkotás(persze ezt nem így fejezik ki), akkor keményen odateszi magát, mert ő aztán mondjuk a film és regény kritikusok elitje, és ha valaki megkopogtatja azt a bizonyos buksiját, hogy "Figyelj drága, hogy merészelsz ilyen hangnemet ütni meg, egy nálad sokkal magasabban lévő közszereplőről, vagy egyáltalán bárkiről?" Akkor aztán jön az illetőre a fekete leves, főként ha azt a csodás stílust adja vissza, ahogy a korunk "istenije" az előzőekben megnyilvánult.
Szóval tisztázás végett:
Egy művész alkot. A zenész dönti el, hogy milyen hangszerekkel, zenész társakkal dolgozik. Milyen dalszövegeket ír, milyen fellépő ruhát hord. Igaz, ma már a ruháját, és hogy miből mennyi koncertet és hol ad, nem mindig csak ő dönti el. A zenéjét és mondjuk az énekes hangját lehet szeretni, nem szeretni, a szöveggel együtt érezni, de ez nem befolyásolhatja, hogy miről és hogyan szól a dal, mert az a zenész tulajdona, és csakis az ő jogában ál eldönteni, hogy mit kezd vele.
A festőnek nem a közönség fogja meghatározni hogy hogyan húzza az ecsetet, milyen színeket használjon, mi legyen a témája a képnek, ki vagy mi legyen a modell.
Amikor egy író, könyvet ír, vagy egy költő verset, majd ő eldönti a témát, a hangulatot, zeneiséget. Íróként a karaktereink a mieink. Van aki hónapokat tölt karakterépítéssel, háttérkutatással. Ha mi szőkének írunk le egy karaktert szándékosan írjuk szőkének, ha mogorvának festjük le, akkor se fogjuk mosolygósra változtatni. A történetet is szándékosan írjuk olyannak amilyen, és még a regény műfaját, de még a nézőpontját sem véletlenül választjuk meg. Ami a papírra kerül, az a gyermek a miénk. Amennyiben társadalmi nézeteiket is beleírjuk, az is a miénk. El lehet fogadni, vagy normális hangnemben véleményt alkotni, de attól, hogy még valami "isteninek" nem tetszik és ezt sértő módon kifejezi, attól még nem fogjuk újra írni. Esetleg a lektor vagy a kiadó kéri a könyv átírását, az már teljesen más történet. Amennyiben a történet filmvászonra kerül, az írónak van némi beleszólása a szereplőválogatásba, és a történet feldolgozásába, de ez helyzet függő.
Ami pedig, a tengeren túli filmek, sokszor elő és utó kritizálását illeti. Minden filmkészítőnek joga van azt kezdeni az alkotásával, amit akar. A munkáját csak a filmet készítő munkatársak befolyásolják, ha még képlékeny állapotú az ötlet. Senkit nem fog érdekelni Holywoodban, hogy mi kit akarunk, vagy kit nem akarunk látni egy adott szerepben. Mit szeretnénk, ha benne lenne valami egy történetben, vagy nem. Meg van ott is az az ember, aki azért kapja a fizetését, hogy megmondja, hogy mit fogunk látni, mondjuk a forgatókönyv írók stb.. A kész eredményt persze lehet, majd véleményezni, de nem hinném, hogy ott bárkit is érdekelne, esetleg addig, amíg a kis hazánkban forgat. Körülbelül olyan kis pont vagyunk, mi ott, hogy "talán", tudnak a létezésünkről, és nyilván ez sem ok nélkül van. Igaz az elődeink nagyon is az élen jártak, de valahogy mi magyarok azt az esélyt is, elbaltáztuk, hogy igazán nevünk legyen odakinn.
A művészetben tevékenykedni, iszonyatosan kemény munka. Senkinek a körme hegyéért nem adnak, milliókat, meg ingyen könyvkiadást csak úgy. Semelyik színésznek nem pottyan a semmiért az ölébe egy adott szerep. Van olyan zenész, aki napokat agyal egy odaillő hangon stb. A színészek hónapokat készülnek egy adott szerepre, sokszor kőkeményen sanyargatva magukat, testileg - lelkileg, és még lehet sorolni.
Természetesen, megértem én azt, hogy mindenki nem lehet mindenkinek szimpatikus, Nálam is van olyan színész, művész, énekes, akinek a munkáitól a falra mászom, de jelzem, hogy XY nekem nem a férfiideál, vagy nem szeretem ezt a színésznőt, mert mondjuk nekem kevés arckifejezést használ. Ez úgy bele is fér, ha bántok, akkor okkal és bizonyítottan teszem, volt erre is példa, de forrás megjelöléssel.
Ami viszont, visszataszító: bármelyik művész fölött, az etnikai hovatartozása, a kora, szexuális hovatartozása, külseje, családi viszonyai és amennyiben a munkáját nem befolyásolja(színészeknél nem szokta), politikai nézetei miatt kritikát fogalmazni meg, legalább is, nyomdát nem tűrő, és sokszor sértő stílusban, ahogyan ez lenni szokott az "isteni generációnknál". Természetesen olyan emberekkel szemben teszik ezt, akikkel még valószínű személyes élményeik nincsenek, és mondjuk a sajtóból és világsajtóból ismerik őket. Érveiket alátámasztani, még csak élménnyel se tudják, a hivatalos forrásmegjelölést meg, hagyjuk.
És végül de nem utolsósorban, a magánélethez mindenkinek joga van. Az alkotást lehet kritizálni, a művészek munkáját is, de ne azért utáljunk már valakit, mert a magánéletben azt meri csinálni, amit akar.
Leegyszerűsítve: Kedves közönség, az alkotásainkat értékeljétek azokat nektek szánjuk, a többi meg csak ránk tartozik. Mint emberről ítélkezni, meg maximálisan és csakis személyes tapasztalatok alapján helyes. Természetesen megértjük, ha valami nem úgy sikerül, meg nem úgy tetszik a munkáink közül, de személyeskedve megnyilvánulni...egy valójában ismeretlen emberről...
Ha már ezek a generációk sem tisztelik, mások egyéniségét, a művészekét sem, akkor nem merek bele gondolni, hogy kulturálisan és érzelmi intelligenciában hova süllyed még ez az ország, de nem felfelé tartunk, az biztos.
