Ne sikíts!
Molly kíváncsian nézte a vastag antennát, ahogy kitartással csak nyújtózkodott az ég felé, és fél úton egy pillanatra megállt a szíve, amikor meglátta kapszula szerű üres lakhelyet. Szívesen elábrándozott volna róla, ha a mellette ülő öreg, nem diktál olyan őrült tempót az űrhajónak tovább, a felhőbe nyújtózkodó antennát követve. A fél gondolatnál se tartott a lány, megrázta fejét, hogy biztos -e, hogy egy mintás levesestálat lát, a mindennek végét a felhők fölött állni. Nyelt néhányat amikor rájött, hogy eme furcsaság az úti céljuk, mert ahogy közeledtek, egyre inkább növekedett, egészen addig, amíg jó néhány háztömbnyire nem duzzadt. Aztán amikor túlhaladtak a szélén, egy díszköves parkon landoltak melynek szélét tuják ölelték, mindkét oldalán, egészen egy szép oszlopos palotáig, az oda vezető utat pedig pálmák vették körbe katonásan.
– Hát, a mennyországot sok mindennek elgondoltam, de kávéscsészén lévő palotának nem igazán – nézett fel a kiborggal álló öregemberre, a lány.
– Ez nem a menny, oda csak halottak kerülnek – válaszolta Thrunks.
– Nahát Thrunks, és egy kishölgy – indult el feléjük Korin és Mr. Popo. A lány minden erejét összeszedte, hogy ne kezdje el rázni a fejét, és próbálta megemészteni, hogy egy akkora két lábon járó fehér macska beszél hozzájuk, mint ő maga. A másik festett arcú alacsony fekete ember kevésbé lepte meg. Sejtése szerint valami nagyon elvont afrikai csoportból kerülhetett ide.
– Korun sama! Mr. Popo! Ő itt Molly, a legokosabb lány, akit ismerek.
– Hello! – engedett el Molly, egy zavart köszönést, Sosem gondolkozott azon, hogy az öregúr minek gondolja.
– Ő itt Korin Sama, a föld kamija, vagyis ő az, akit ti Istennek neveztek. Ő Pedig Mr.Popo, aki talán már ezer év óta is szolgálja a föld Isteneit. A fekete ember mosolygott, így a lány is visszamosolygott rá, féléken hátrahúzva a kezeit.
Néhány perc elteltével kellemes teázgatás közben, a palota ebédlőjében, Korin az állát vakargatva figyelte az idegen írásjelekkel teli papírlapot.
– Talán tényleg igazad van, namek nyelv lehet – nyújtotta a papírt Mr. Popo felé.
– Ha az előző Kami élne – ő talán meg tudná mondani.
– Ez tényleg az – helyeselt Mr. Popo – de sajnos, nem tudom mit jelentenek.
– Arra gondoltunk, hogy egyféle segélykérés lehet, az egyik védőbolygót, megtámadták, az üzenet onnan jött.
– Nem lehet, hogy az Új namekről küldték? – kérdezte Korin.
– Nem, Az Új namek, környéke szerencsére tiszta, de ha az egy hódító faj....
– Akkor veszélyben a föld is. Sajnálom, hogy nem vagyok Dende, rá lenne most szükség.
– Ugyan, nem tehetsz róla Korin! – dörzsölte meg a halántékát Thrunks. – Dende halála után, Gohan és én, mindent megtettünk, hogy a föld a lehető legnagyobb biztonságban legyen.
– Mr. Popo, kérlek hozz még egy kis süteményt! – adta ki az utasítást Korin, és mikor a szolga, eltűnt az palota ajtaja mögött – odasúgta Thrunksnak.
– Ha ez egy invázió, a sárkánygömbök, és a harcosok nélkül nagy eséllyel végünk. Nem akarom, hogy aggódjon – intett szemével a szolga után, akkor napokig hallgathatom a jajgatását.
– Hacsak kétszáz évvel korábban történik mindez – csóválta a fejét Thrunks.
– És mi van a fegyver arzenállal? Ha egy részét, valahogy át tudnánk szállítani... – kérdezte a lány.
– Nem tudjuk mivel állunk szembe pontosan, az a baj kedvesem. A fegyvereknek meg vannak a határai – nyöszörgött Korin,
– De nem árt ha viszek magammal néhányat, más esélyem, úgy sincs – töprengett félhangosan Thrunks.
– Viszünk!
– Nem, Molly ez veszélyes!
– Na nem gondolja, hogy hagyom egyedül menni! Ha már idehozott! Vegye tudomásul, hogy megyek! – állt mérgében a lány az asztaltól, és szinte sikította a szavakat.
– Nyugalom! Nyugalom! – kapta maga elé mancsait Korin, elvörösödve figyelve, ahogy az öregember pár szál éppen maradt haját, szinte kiordítják a helyéről.
– Megyek kifújom magamból az idegbajt egy kicsit, de nem merészeljen elmenni nélkülem! – rakta Molly a mutató ujját, egészen a férfi orra elé. Kiviharzott a palota elé, jó néhány pillanatnyi csendet hagyva maga után.
– Indulatos egy kislány meg kell hagyni! – forgatta a szemét Korin – Nagyon is emlékeztet édesanyádra.
Thrunks egy pillanatra úgy érezte, mintha mellkason vágták volna, de csak nyelt egy nagyot. Az élete vége felé járt, és jövőbeni énjének sikerült olyan jól megkavarni az életét, hogy magányos farkasként tengődött. Valóban fontos volt neki a lány, a kíváncsian csillogó szemével, és félhosszú hajával, de nem merte soha a nőt nézni benne.
Aztán megérezte a bizsergést, a levegő besürősödését , minden szőrszál felállt a testén. A szíve minden egyes dobbanása a halántékában lüktetett: Ez KI, és micsoda KI! És ez ismerős karcossága, ezt ismerem! Ez Lehetetlen! – hasított a tudatába a felismerés. A következő pillanatban, Mr. Popo szinte rájuk szakította az ajtót.
– Jaj Uram! Jaj Istenek a sárkánygömbök... – Korin, és Thrunks azonnal a palota elé sietett, miközben, meghallották, Molly hangját.
– Azonnal álljon meg! Ne közelítsen, hallja!
Alig egy perccel előbb a lány éppen nagy levegővételekkel, próbálta leküldeni a torkában felkapaszkodó feszültséget, amikor az alak megjelent a kávéscsésze szélén. Sokkal magasabb volt egy embernél, a bőre zöld volt, fején fehér turbán, a vállain, hatalmas tömésű köpeny, ami mégis olyan könnyen lebegett a szélben, testén lila ruha. A karjait rózsaszín szelvények borították. A lányt mintha hátba vágta volna rémület, sikítani akart, de csak a mandzsettáját nyomta meg, és azonnal az idegenre fogta a fegyverét, mikor az határozottan elindult felé! Fogalma se volt, hogyan ejtette ki a szavakat. Az alak egészen közvetlen elé állt, és mikor látta, hogy az ujja ravaszon van, csak ennyit mondott,
– Na rajta!
– Molly... – hallotta meg az öregember kiáltását a háta mögül, miközben elsütötte a fegyvert,
– ….ne! – érkezett meg, a kiáltás második fele, de addigra már füst borította el a nő fölé magasodó alakot. A lány arra gondolt, hogy megölte ezt a valamit.
– Ó Nagyuram! Ifjú sátán! – kiáltott Korin, és Mr. Popo, szinte egyszerre az ajtóból.
– Ő barát Molly – mondta végül Thrunks. A lány kétségbeesett, valóban megölt egy barátot?
– Sajnálom Mr. Thrunks! Én nem tudtam, én nem gondoltam!
A parkot rekedtes nevetés rázta meg. A füst elkezdett oszlani, a mögötte felsejlő alak jóízűen kacagott, és épp lesöpörte a találat helyét, ami csak a ruháján hagyott nyomon.
– Ez csiklandoz – mondta végül, gúnyos vigyorral az arcán.
– Ifjú sátán! – mosolygott az öreg, Molly megesküdött volna, hogy gyermeki rajongással telik meg a szeme. Az alak ránézett, tágra nyitotta szemeit, az arca szigorú lett, majd Korinra és Mr. Popora nézett.
– Nincs erre idő. Hol van Dende?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése