Tetemre hívás
Álmot látott. Apró zöld kezeket ismeretlen virágok között, gyermeki nevető arcot. Futkosó lépteket egy ismeretlen mezőn barátságos rovarokkal. Apró volt ő is, szinte szökellt vele, tudta, hogy társak, bátran nyújtotta kezét.
- Khambala .. – mormolta Sátán, szája szélén kicsordult a nyál. Talpra pattant, hatalmas Kít érzett maga mellett. Porcikái megfeszültek, támadásra, vagy akár kitörésre készült. De ez más volt, ez nem akart ártani, az ereje ellenére sem.
- Kami! – Hallotta meg az árulkodó nevet, háta megfeszült, és csak a fejét fordította hátra, hogy pillantást vessen a régi nevet emlegetőre.
- Nem vagyok Kami! – recsegte vissza.
- Nem?! – Jóval több vagy annál – Sátán megfordult, akaratlanul, mert Kami szinte tolta az idegen felé. Végig mérte, egy köpenyes harcos alak állt előtte, aki vállára ejtette csuklyáját, hogy láthatóvá váljon zöld bőre, amit felcserzett az idő, szúrós, de kegyes egyszemes tekintette, árulkodó fülei, a csápjai, és hegyes fogazata elárulta, hogy tagadhatatlanul egy nameksein állt vele szemben. Idősödő bőre acélos izmokat takart.
-Haldokolsz – fonta keresztbe maga előtt kezeit sátán, miközben zavarát próbálta leplezni. Kami érzelmei fojtogatták, és alig tudta lefékezni magában a feltörekvő indulatokat, szinte a gyomrában csomósodott az érzés, hogy Khambalával áll szemben
-Te viszont jobb formában vagy mint egykoron – Sátán szó nélkül hagyta a csípős megjegyzést, csak kiszáradt ajkait nyalta meg nyelvével. Emlékképek százai játszódtak előtte.
-Emlékszem rád – mondta végül – Mit akarsz tőlem?
-Egyesülni veled.
-Mi? – sátán szemei a döbbenettől felizzottak.
-Menj el innen! – mondta kis idő elteltével, hátat fordított vendégének, köpenye lágyan suhant erős tagjai után.
-A népem, a bolygóm elpusztul, ha elmegyek, és ez pokoli Leader, nem fog megállni, a te világod lesz a következő.
-Miért érdekelne, hiszen halott vagyok? – Khambala szeme ravaszul csillant fel.
-Akkor az erő sem érdekel, ami velem jár? – Sátán szótlan maradt csak lehunyta fekete szempillákkal takart szemeit.
-És mi lesz, ha én semmisülök meg, elveszed mindenem?
-Nézz rám, se veled se nélküled, én ezt nem élem túl! – tárta szét köpenyét Khambala, felfedve sérüléseit. Sátán egy bólintással méltatta őszinteségét.
-Neked, adom minden tudásom, és hatalmam. Cserébe csak annyit kérek mentsd meg és gondoskodj a Khaláról. A leghatalmasabb harcossá válhatsz az univerzumban, Ifjú Sátán. Ugye ez a neved?
-Ez! – suttogta Sátán, miközben a gondolatai őrült sebességgel váltották egymást.
-Nincs sok időm – sóhajtott Khambala.
-Érzem. Legyen! – lépett oda Sátán Khambalához, alig tudott a lábán megállni olyan erő sodorta magával, még Kaminál, sem érzett ilyen energiát, úgy érezte minden sejtje atomjaira hullik. Aztán sötét lett, hallotta, ahogy valaki az apjának szólítja. Kinyitotta szemeit, de csak a sötétséget látta szeme előtt, pihegett a testében áramló vihartól.
-És most? – kérdezte, önmagától.
Most feltámadunk – válaszolta Khambala, valahonnan a zsigereiből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése