Álmodban
jártam éjjel.
Sétáltam
a hold fényében,
a lelkeden át.
Hol
áthágtad,
a
végtelen határt.
Hiszem,
hogy szívünk
egymásra
talált.
Míg
testünk,
játszotta
a halált.
Dobogtunk,
együtt,
s köntösöm, ami elnyűtt,
számtalan
harcban,
s olykor veled, viadalban,
Gyengéden
borítottam
rád,
Kedvesem.
Ápoltam
lelked
dalát.
Őriztem,
lehunyt szemed.
Elkergettem
a fellegeket,
Amiket,
a napok űznek
homlokodra.
Ujjaim
mosolyt csaltak
arcodra.
Szenderegj,
s csak
hagyd ,hogy
ringassalak.
S
óvlak, mint ki szült anyád.
Ajkam
halkan dúdolja,
Lelked
kesernyés dalát.
Ne
hidd, hogy nem hallgatlak!
Arcod mögött, nem látlak.
Kincsem vagy, kedves kincsem.
Elveszve,
magányod erdeiben.
Szeretlek.
Megérintem arcod.
Ajkadon,megtorpanok, egy pillanatra.
Hevülésem,
épp, hogy sejthesd,
De
igazán, csak Isten tudhatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése