Végre rendelhető!

 Az antológiában az én írásaimat is megtalálhatjátok. A megrendeléshez, és a vásárláshoz szükséges információk, a hirdetményen.

Olvasó napló 7.: Leslie L. Lawrence: A vérfarkas éjszakája, A vérfarkas visszatér

Annyira szerettem volna élvezni ezeket a könyveket, mivel az egyik legnagyobb kortárs magyar íróról van szó. Az életével nem is untatnám sem magam sem a kedves olvasót, nem mintha nem érné meg a rákeresést, de mindenki keze ügyében ott a Google, és arra való, hogy használja az ember. In medias res, avagy vágjunk is a közepébe. A könyvek szerkezetével semmi probléma, nyilvánvalóan, tűpontosak. És igen, nyilvánvalóan. Én sajnos teljesen elvesztem, már két – három fejezet után is, bocsánat a kifejezésért a sok jelentéktelen és sokszor számomra teljesen fölösleges karakterek miatt. Valahogy nem volt hangulatuk, nem voltak jellegzetesek, nem ragadták magukkal az olvasót. Leszámítva, ugye a Lawrencet, ugyanis E/1 -ben íródnak ezek a könyvek, illetve a női szereplőket. Nőként mondom, írónk le se tagadhatná férfias gondolkodását. A férfiak hozzá képest csak bábjátékosok, a nők „szőkék” legalábbis a szerelemben, még ha sokszor nem is azok. Persze, a szép nőket mindig meghódítja, naná, „felrázva nem keverve” és a csúcstechnológia hiányzott, de erősen érzékelteti, hogy ő bizony álompasi, bár azért adhatott volna, valami konkrét leírást, hogy hogyan is képzeljem el őt magát, mint főhőst. Oké-oké, okos mint Poirot, és szexi és hatékony mint Bond. Néha fel-fel vettem a töprengése fonalát, de úgy igazán sosem voltam képben. Nem tudom ez mennyire volt szándékos, de mondjuk, én a „ki a gyilkosnál” sem vertem a meglepetéstől fejem a falba. Talán pont a tökéletes „énközpontúság” miatt voltak letehetőek a könyvek, csupán néhány dolog maradt meg számomra, a reggelizése, a pipázása, és hogy mindig magánál hordja „38-as Smith and Wesson”-ját. Illetve, hogy a legjobb csajt mindig ágyba vitte. A két sztoriban nem sok minden különbözik, leszámítva a dögök eredetének a történetét, valamint a helyszínek némi különbözőségét, na meg némi, számomra sajnos lelőtt misztikumot, a tibeti vonal behozatalával. A karakterek annyira jelentéktelenek voltak, hogy a sokszor rút haláluk sem viselt meg. Olyan érzésem volt, mintha vagy századjára megnéztem volna a Magnumot, aki épp Svájcban nyaral, és napozás helyett, még csak nem is síel, csak üldögél, meg sétálgat, de azért elkapja a gyilkost. Úgy gondolom, sokkal magával ragadó történeteket lehetett volna összehozni, ha egy kicsit testesebbek a szituációk és a karakterek. Az is lehet, hogy ez épp, az „én” írás hátránya, hogy csak azt látjuk, amit a főhős lát, és itt bizony, mint férfi csak ő szerethető, mindenkinek van valami takargatni valója. Akinek nincs, az vagy nős, vagy kissé kelekótya kocka, vagy szerelmes női karakter, hol ebbe- hol abba, nagy átlagban. A nők mindig nagyobb hangsúlyt kapnak mint a férfiak, de még mindig azt mondhatjuk, hogy itt csak egy fókuszban lévő szereplő van a történetben az „én”, ami valamiért kicsit érzéketlen. Ennek ellenére senkit nem beszélnék le a könyvekről, mert lehet, ami nekem nem az esetem, attól sok mindenki másnak igen. Nem hiába az ország egyik legnépszerűbb írójáról van szó, és tényleg vannak nagyon jó könyvei, de én 10 -es skálán egy erős 7-esnél többet nem adnék a farkasoknak, más írásaival ellentétben.