Ahogyan kezdődött: Kihasználva, a „Zsákbamacskás” kezdeményezést, nem volt kérdés, hogy élek vele. Nem, nem azért, lenne mit olvasnom. Otthon akad, hogy már nem is tudok lépni a könyvektől, de nem baj, mert az alapszabály, amit követni igyekszem, hogy minden este internetezés helyett olvasok legalább fél órát. Régi jól bevált törvény ez, olyan mint egy szent szertartás. A csend a könyv és én. A másik alapvető elvem, hogy népszerűsíteni kell az olvasást, ki kell állni mindenféle irodalom népszerűsítése mellett. Legfőképpen, az olyanoknak mint én, erre szükség van, mert az olvasó, emberré válik. Gondolkodó, érző emberré, és ha ez nem történik meg, nem lesz több mint egy mugli, a varázslók világában. A gyerek pedig a példából tanul, de az emberek is jobban rávehetők, hogy ha látják, hogy „Nézd csak, bezzeg a szomszéd is!” Szóval, nem volt kérdés, és sem időrabló, az a két perc igazán. Ha már a kenyeret is megveszi az ember, mit számít az a kis csomag.
Miből tudjuk, ha jó egy könyv?: Ha egy könyv vastag, az az esetek kilencven százalékában jó jelnek számít. Az írónak, van mondanivalója, és lehetőleg, nincs pár szóban elintézve a sztorizgatás, pláne úgy, hogy azért a cím is beszédes, nem is voltak régen azok a történelem órák ugye? Szóval nálam ez egy jó pont volt, és aki már egy ismert, vagyis inkább ebből a szempontból kicsit másképpen látható történetről, ilyen szép terjedelemben tud írni, az valószínű, hogy nem lesz rossz. A második elég árulkodó dolog, a jó mesélőről az, ha felkapja a filmes világ, képben is megelevenedik a történet. Na ezt a könyvet kétszer is megfilmesítették. Szóval ez volt az, amit tudtam, mielőtt beleástam volna magam az oldalakba. A harmadik legfontosabb jellemzője egy jó könyvnek, ami egy kicsit fel is rúgja az első kettőt, hogy nem tudod lerakni. Én az ennyire jó könyveket, éjszakai darálóknak hívom. Ez a könyv nem tartozott közéjük, szóval, mégsem volt annyira tökéletes, nem szippantott magába, az első este alkalmával.
Dióhéjban az írónőről Philippa Gregoryról. Egy ma is aktív, idősen is alkotó hölgyről van szó. Angol, akinek ahogy elnézem egyik kedvenc témája, VIII. Henrik, szerelmi élete. Egyébként történészként dolgozott az írás mellett. Aki többet szeretne tudni a hölgyről, ajánlom a Wikipédiát, s bár magyar cikk nincs benne, de szerintem fordító programmal is érthető.
Csak röviden. Ez egy terjedelmes kis „énregény” aminek nagyszerűen kihasználja Gregory, azon előnyét, hogy maximálisan tud fókuszálni a főhősére, és az ő szemén keresztül, sok mindent, de nem eleget látunk a történetből. Ettől függetlenül, inkább karakterlefestőnek éreztem a történetet. Persze, nem is tudom, mi mást is lehetett volna alkotni, elvégre azért az emberek nagy része, tudja, hogy a király második feleségét Annának, és nem Marynek hívták, szóval egy percig sem kérdéses, a leendő szeretői státusz. A kiinduló helyzet, az, hogy a két Boleyn lány akkor kerül az udvarba, amikor VIII. Henrik első házassága meginogni látszik Aragóniai Katalinnal, a tökéletesnek ábrázolt királynővel. Az ok az, hogy Katalin jóval öregebb a férjénél, és képtelen volt fiú örököst, szülni neki, sokadik próbálkozásra is, és a későbbiekben kiderül nem csak ő egyedül. A király pedig nem akar ellenállni a fiatal udvarhölgyek csáberejének. Az udvari családoknál, fő motiváció a hatalom megszerzése, és a királynői korona. A két lány, alapvetően ellentétes helyzetbe kerül, illetve, már a múltjuk miatt, is gyerekkori ellenszenvvel kerülnek a történetbe.
A Boleyn családnak kapóra jön, hogy a királynak megtetszik a fiatal és csinos szőke lány, annak ellenére, hogy Mary házas, még ha boldogtalan is a házasságában. Itt még Anna jelenléte eltörpül sőt, mint szövetséges lép színre. A főellenség, az egekig felmagasztalt vallásos eszményű királyné, aki szemrebbenés nélkül tűri a szeretők jelenlétét. Sőt még magában a főhősből is elhessenti azt a gondolatot, hogy tud a szeretői viszonyról. Az, első sorsfordulat Mary első gyermekének a születése, amitől nem csak külsőleg változik meg, hanem lelkileg is. Első helyre a gyermekét helyezi, miközben megundorodik a királytól. Attól, aki még nem több egy cinkosnál, és maga módján, szereti a királynéját, sőt szövetségesének tekinti. Ugyanakkor az örökös utáni vágy, és a szeretők közti válogatás, és természetesen az intrika veszi rá, hogy elforduljon az asszonytól. Ilyenkor lép elő a színfalak mögül teljes mellszélességgel, a fő ellenség, ( vagy inkább bújtatott második ellenség) Anna, persze az író kutyafuttában már megismerteti velünk, és már a második francia száműzetéséről tér vissza az udvarba. Ami az ő karakterét illeti sugárzik belőle a nagyravágyás, és amíg a testvére csupán boldog akar lenni és a Heverben gazdálkodni akar és nevelni később, már két gyermekét, addig Anna semmilyen eszköztől, sőt sejtethetően még a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy ő legyen a következő királynő. Mindeközben, még a saját fizikai határait is feszegeti. Egyrészt a bosszú is él benne, bár az ő kezdeti első szerelmi története, ami miatt másodjára is száműzik Franciaországba, nekem kicsit gyenge lábakon áll, és mintha legyen már valami -féle indok, majdan, a „csak azért is” viselkedésére a későbbiekben. Szóval az alap helyzet Henrik vonzalma Mary iránt, ami időben a nőben elhalványul, egyébként a királyban is, és már akkor szemet vet hol a királynőre, és hol Annával is kacérkodik. A második gyermek nemzése, mint egy kétségbeesésből történik meg, mikor rájön, hogy a királyné már teljesen terméketlen. Amúgy érdekes, hogy Mary hiába szüli meg második gyermekként a fiú örököst, addigra már Henrik Annába szerelmes, és a család semmi perc alatt kidobott rongyként kezeli, és ugyanúgy gondoskodnia kell nővéréről, és becsben tartani, a király érzelmeit Anna felé. Főhősünk pedig próbál szerelmet, és családot építeni, két házasságon keresztül, az aktuális királynét szolgálva, mintegy dokumentálva az adott eseményeket, a szélső pályáról. Tanúja vagyunk kegyvesztettségének, első férje halála után. Látjuk benne a gyermekeit védeni kívánó anyát, és a hol gyűlöletet, hol szánalmat érző testvért. A történet három-három főkaraktert vezet a színre. Az erősségi versenyt egyértelműen a nők nyerik. Hiszen ott van a királyához végtelenül hű, eszményi és vallásos Katalin. A makacs és végtelenül önző, hatalom éhes intrikus Anna, majd az alapvetően „butácska” vagy inkább szeretetre szerelemre éhes Mary. A történetben mind a kettő lány, végig járja a karakter fejlődést, ami Anna esetében Fel-le- fel mutat, Mary esetében viszont lentről-fölfelé. Hiszen bármennyire megveti az olvasó Anna trónra segítő praktikáit, végül ő is ugyanazon a imazsámolyon végzi mint Katalin, de ő már a bitón is. Az alapindok ugyanaz, Anna képtelen fiút szülni, a királynak, de amíg Katalin, mint egy jutalomként száműzött királynőként szenderül jobb létre, Anna a várpadon végzi, egyértelműen koholt vádak alapján a könyv szerint. Udvartartása, melegágya volt az udvari rém és álhíreknek. Testi látványos meddősége, és halva született magzatok miatt, amiket igyekeztek elsumákolni, gyanússá tette. Miközben Mary, immár a második és rendkívül egyszerű házasságában, tagadhatatlanul boldog. A férfi karakterek légjével William Stafforddal, aki egy a Maryvel való találkozásig, egy kalandor. Egy világot látott katona, a Mary iránti szerelem, azonban gondoskodó férjjé, és apává teszi. Mary első férje, William Carey, aki beleegyezik, Mary és a király szerelmi viszonyára, és veszi a nevére két gyermekét, némi féltékenység, de társadalmi rang féltés is jellemző rá. Mikor végett ér Mary királlyal való viszonya, elkezdik rendbe hozni a házasságukat, de a révbe érésüket megakadályozza, a férfi korai halála. Inkább csak bimbozó szerelemről beszélhetünk, mint sem a szenvedélyről, ami majd a második házasság tengelyét adja. A harmadik legfontosabb karakterünk maga VIII. Henrik, aki Anna kegyvesztettségével, átveszi, a főellenség helyét, nem kisebb élet veszélybe, mint Mary és az ő első szülött lánya. Aki már Anna udvarhölgye és egészen a bitó alól kell elszöktetni. Henrik a tipikus uralkodó, akinek mindig győznie kell, mindig neki kell lennie a legcsodálatosabb legdaliásabb férfinak, még akkor is, a mikor már fizikálisan meginog, megkopik. Mindent, csak mindent, meg kell adni neki. Kiszámíthatatlan és szeszélyes, az Angelikán egyház tejhatalmú uraként, pedig bármikor felbonthat egy házasságot, persze érdekes, hogy pont amiatt kényszerítette ki az egyházszakadást, hogy elvehesse Boleyn Annát, és később ugyanez az egyház, vádolja meg boszorkánysággal az asszonyt. Nem hiába a legérdekesebb forgatókönyvet az élet írja. A regény mindenféleképpen, kicsikarja mind a két főhős, esetében az olvasó ítélkezni vágyát, és szépen eljátszik azokkal az erkölcsi határokkal. Széles érzelmi paletta, ami az anyaság témakörétől, az intrikán át, egészen a gyilkosságig felvonul.
Az író szépen odafigyel a korhűségre, a környezet megjelenítésénél, legyen szó ruházatról vagy akár tengeri közlekedésről. A kérdés, ami a fejemben fölmerült, hogy akkor most igazából ki is a főkarakter, Anna vagy Mary? Mert egy kicsit olyan a kettejük viszonya, mint az árnyéknak és a fénynek, nincs jelentőségük egymás nélkül. Illetve, hogy megéri -e ennyi mindent feláldozni, és nem feltétlenül a fizikai lét végéről beszélek, azért a koronáért, hatalomért. Azt, hogy ki milyen választ talál a könyv sorai között, azt csak saját maga fedezheti fel.
Összefoglalva, élveztem. Viszont, ha élvezeti szintről beszélünk, nem közelíti meg a Bronte lányokat. Ez a könyv letehető volt, néha kicsit lassan pörögtek az események, hiába voltak, és most befejezem az adott emléket, új dátum és már ott is vagyunk jellegű, szándékos időátugrások. Minden bátor embernek, ajánlom, aki nem ijed meg sem a könyv terjedelméről, és nem felejti el, hogy ez egy regény, egy művészi látásmód régen elmúlt kor maradékából felépítve.
