Delírium(1)

 

Arcunk, majd összeér.

Állunk a tűz előtt.

Erre, vágytál,

most, fényjátszótér.

Könnyezem.

Te nevetsz.

Agyon vernélek,

ha tehetném,

mégsem ütlek.

Neked, miért nem fáj,

mi fölemészt?

Miért, engem?

S mikor?

Vállad rázkódik,

hangosan kacagsz.

Mit számít sok

gyertyacsonk?

Butabőlcs gyermek,

ujjheggyel lopott könnyek.

Ajkad titokként nyeli le,

a legfontosabbakkal.

Tudhatatlanokról tudva

hallgatok,

s hallom:

- Na ez számít!

- Suttogod.

(2021. 1. 11)