Előre leszögezem, én is keresztény vagyok, habár akaratomon kívül kereszteltek meg, mint mondjuk általában a gyerekeket. Hiszem azt, hogy van valami vagy valaki, aki uralkodik a világunknak nevezhető rendszeren. A vallásra úgy tekintek, mint bölcs okító iratok összességére, legyen az bármilyen vallásé is. Az egyházak saját meglátásom szerint inkább nyerészkedés és hatalom intézményei. A legnagyobb probléma velük, hogy emberek irányítják, és mint tudjuk minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Ezennel szálljunk alá a „sötét” középkorba, ahol az emberek még úgy gondolták, hogy a papok kapcsolatban állnak a természetfelettivel, és befolyásolni is tudják azt. Vakon hitek a csodákban, mint pl. a szent ereklyék csodatévő erejében, amik furcsa módon gomba mód szaporodni kezdtek, miközben a hívek adományokkal árasztották el az atyákat. Ennek köszönhetően az egyház óriási vagyonra tett szert, arról nem is beszélve, hogy óriási szerepe volt a feudális társadalom megszilárdításában, hiszen vak engedelmességre buzdította köznépet, és spirituális félelemben tartotta, mert jaj lett volna, ha földesurai ellen vétkeznek, mert Krisztus szerint kellett élniük, természetesen szegénységben és jámborságban.
Az egyháziak bort ittak és vizet prédikáltak, miközben megkapták pl. a nekik járó kötelező tizedet. Bőszen harácsoltak, élvezték a vagyont, és ha kevésnek tartották, a jobbágyok falvait fosztogatták Isten nevében. Az egyházi tisztségeket áruba bocsátották és csak nemesi származású embereket engedtek a köreikbe. Ebből következik, hogy cselekedeteikkel szemben álltak, más spirituális nézeteket való közösségekkel, amik az időszámításunk előtti korszaktól már jelen voltak a lakosság életében, mint például, a gnosztikusok és őskeresztények. A gnosztikus nézeteket követő „szekták” már az evangéliumok keletkezése idején, léteztek, világfelfogásuk,a jó és gonosz örök párharcára épült, és számukra a katolikus pápai egyház, többek között, a világi életvitele miatt, a gonosz elvilági birodalmának egyik testet öltése volt, és feladatuknak érezték harcolni a gonosz ellen, és hitték, hogy az Armageddon csatája még az életükben bekövetkezik, ahol az akkori világ megsemmisül, és a jó és rossz közötti egyensúly helyre áll, és minden jó hívő a mennyben köt ki.. Hitrendszerük az akkori teljes szentírásra épült, az apokrif világi emberek által nem engedélyezett könyvekkel együtt. Ugyanis az eredeti szövegeket, valamikor 382 és 397 között enyhén kifejezve is cenzúrázták, kanonizálták. De ebben időszakban még javában beszélhetünk őskeresztényekről is, akik csak az evangéliumi tanítás szerint éltek.
Ténylegesen eretnekek, valamikor 11-12 században jelentek meg, mint a teljes emberi egyenlőség, vagyonközösség hirdetői, a nemeket is ideszámítva, náluk a nők is prédikálhattak vagy állhattak szerzetesnek. „Elit” csoportjuk a „Perfektek” közössége volt, akik tényleges apostoli életet éltek, szőrcsuhákban jártak, nem éltek nemi életet, és szent cselekedetnek tartották az önkéntes éhhalált. Céljuk egyértelműen a társadalmi egyenlőség kivívása, és a egyház világi uralmától való megfosztása volt. Tevékenységük fő színtere a középkori város volt, ahol a gazdagabb városi réteg, érdekeitől függően hol az egyház, hol az eretnekek oldalára állt.
A helyzetre az apostoli egyház vezetősége kétféle megoldásban gondolkozott. Az egyik megoldás Szent Ágoston felvetése volt, miszerint a problémát meg kell oldani, de nem szabad kiirtani az eretnekeket, hiszen Krisztus egyházának távol kell tartania magát, a gyilkosságoktól. Jézus egyháza nem ölhet. A másik nézet Szent Jeromosé volt, miszerint ki lehet írtatni az eretnekeket, mert tévhitben élnek, és a megölésükkel mennybe kerülhet majd a lelkük.
Az egyház végül is a Jeromos -féle álláspontot hirdette ki, így a vallási dogmák bizonyítására, az eretnekeket nyilvánosan boszorkánysággal vádolták meg. 1220-1239 között II. Frigyes a „szent római birodalom császára” számos eretnek törvényt adott ki. Többek között azt, hogyha az eretnek bevallotta bűneit, akkor életfogytiglan börtön, tagadás esetén máglya halál járt. Az eretnekek családtagjai pedig harmad íziglen, olyan kétszáz -háromszáz évig, semmilyen közhivatalt nem tölthettek be. Kivéve ha ők jelentették a rokont, mert akkor halhatatlan lelki jutalmakban részesültek. Az eretnekeket védelmezőkre, teljes vagyonelkobzás járt, házaikat lerombolták, és nem lehetett a helyükre más házat építeni. Az egyház rendházaiban, saját törvényszékeket és börtönöket létesített az eretnekek számára. Az ellenük felhozott vád a következő volt: Titkos összejövetelek tartottak, amelyeken féktelen kicsapongások voltak, és kenyér helyett gyermeket áldoztak. A perfectek módszereit, az egyház, átvitte a saját maga részére, és megalapította a cisztercita kolduló szerzetesi rendet és rendhálózatot, a tizenharmadik században. Az egyház végül 1184-ben törvényesen is kiátkozta az eretnekeket, majd a II. Frigyes által hozott törvényeket fokozatosan szigorították. Hamarosan az összes eretnekre halál várt, és akik pártolták, vagy esetleg bújtatták őket, is automatikusan eretneknek számítottak. Az egyház berkeiben a radikális ferencesek fellázattak, a szegénységi fogadalom be nem tartása miatt, így a század közepén XXII. János pápa, elrendelte az üldöztetésüket. A szent földön keresztes hadjáratokban harcoló templomos lovagok sem jártak másképpen, akik kétszáz év leforgása alatt óriási vagyonra és nagy befolyásra tettek szert. Szép Fülöp francia király kérésére a pápa őket is eretneknek nyilvánította, és feloszlatta a rendet.
A magyarországi eretnekeket először a tizenegyedik századi forrásokban emlegetik. Az 1348-49-es pestis járvány hatására megjelentek a flabellánsok, akik magukat ostorozva jelentek meg az utakon, társadalmi, és mindenki számára nyilvános bűnbánatra szólítva fel a híveket. Mozgalmuk óriási mérteket öltött. Természetesen az egyház elrendelte az ő üldöztetésüket is, ami a kiirtásukat eredményezte. Az 1300-as évek elején, megjelentek a Valdens eretnekek, akik a nép nyelvére fordították a szentírást, ami akkor még tiltott volt, így az egyház pert indított ellenük, ami végeztével az egyház visszafogadta őket, de a csuhályukon, örökös megkülönböztetésül, egy kék keresztet kellett viselniük, a miséket is köznéptől elkülönítve hallgathatták, házakat, ahol gyülekeztek földig rombolták, temetőikből elhunytjaikat kiásták, és porrá égették a maradványaikat. A husziták 1420-as években a dél vidéken és a Tiszántúlon jelentek meg.
A kor nagy eretnek üldözője Marekkei Jakab volt, aki saját bevallása szerint 25000 eretneket térített vissza, de a Pécsiek annyira „szerették” hogy kiüldözték a városból. Megjelentek a nyilvános könyvégetések, amikben a más nézetű könyveket elégette az egyház, itt említeném meg, hogy ez ma még cenzúra képében létezik, vannak a hívők számára tiltott könyvek, mint például az új gondolkodók könyvei vagy más világnézetet képviselő irodalom.
1279-ben az anyakirályné, elrendelte a eretnekek törvény elé állítását, mert megtagadták, a tized kifizetését. A Ferences-Domonkos kolostorokat, az egyház kifejezetten az inkvizíciónak alapította.
1184 után elárasztották Európa városait az inkvizítorok. Amikor az inkvizítor egy városba ért papokkal és fegyveresekkel, össze gyűjtötték a város lakosságát. A hatalma korlátlan volt. A város főterén kihirdették a rendeletet: aki harminc belül meggyónja bűneit, annak a legsúlyosabb bűnökben megkegyelmeznek. Az embereknek feljelentési kötelessége volt, ha tudott eretnekről és nem jelentette, rá is lesújtott az inkvizíció. A városok egyébként is tele voltak besúgókkal. A gazdagok kiválthatták magukat, esküdteket tudtak vásárolni, és ha meg volt a számuk kiválthatták magukat. Később már csak a vádlott vallomása számított. Ez szintén jó okot adott az egyházi harácsolásra. A katolikus egyház a reformáció idején, boszorkányoknak kiáltotta ki a protestánsokat és így Kálvin is Luther híveit is üldözte.
Ha egy ember esetében felmerült az eretnekség gyanúja, évekig tartó inkvizíciós trágyalások vették kezdetüket, ez alatt a vádlott végig börtönben ült, embertelen körülmények között. Férgek, patkányok társaságában éltek folyamatos sötétségben, és a cella akkora volt sokszor, hogy megfordulni is alig lehetett benne, sokszor lefeküdni sem volt lehetséges. Elterjedt módszer volt a folyamatos éheztetés és alvás megvonás.az ismétlődő kínzások mellett. Megszokott volt az is, hogy a fal és a padló háromszögletű felfelé forduló lecekkel volt borítva azokon tudott csak járni az elitélt, illetve a fa vagy vasszerkezetre kötözés. A falba vájt kis üregekbe rakás, ahol nem tudtak mozogni, vagy a mély száraz kútba engedés, ahonnan csak a tárgyalások idejére húzták ki őket is a mindennapok része volt. A nemi erőszak is általános jelenség volt, ha egy nő emiatt várandós lett, a gyermeket az ördögre fogták. Az eretnekekhez átálló egyháziakat a Vade in peace-szel büntették. Azaz befalazták és életük végéig, egy lukon keresztül etették, és itatták őket. Már ebben az időszakban megjelenik, mind a víz és mind a méregpróba kínzási módszere is.
Vallási ünnepen, A Sermo generális szertartásán, vasárnap reggel a város főtemplomába és a templom előtti téren hirdették ki a tárgyalások eredményét. Az ünnepségen résztvevő hívek, jutalmul negyven napos bűnbocsánatot kaptak.
Az ünnep kezdetén, harangzúgásra lassú menetben megjelent az inkvizítor, utána a jelenlévő magas rangú tisztségviselők, aztán a papok, majd őket követték a vallomást tévő eretnekek. A gyorsan vallókat a templomba, a vallomást nem tevőket a templom előtti térre vitték. Ezek után egy pap éles prédikációt tartott a téves tanokról, és a szent inkvizíció működéséről. Után sorra szólították a vádlottakat, akik részletesen bevallották a bűneiket.
Az ítélet enyhébb büntetésnél a penitencia volt, ahol a vádlottnak derékig levetkőzve, rendszeresen visszatérő alkalmanként végig kellett járni a várost utcáit, ahol az igaz hívek megostorozták, kötelező böjtölést kellett tartani, és szerzetesi ruhát kellett viselniük mellükön egy nagy narancssárga kereszttel. Az eretnekekhez áttért egyháziak büntetése, a már fentebb említett Vade in peace volt. A megátalkodottakat, akik nem voltak hajlandóak az évekig tartó kínzás ellenére se bűnösnek vallani magukat, kifaggatták, és a világi hatalomra bízták. Máglyán való élve elégetés volt az ítélet. A haláluk után maradványaikat összegyűjtötték és hamuvá égették, hogy az eretnekek ne tudjanak ereklyét készteni belőle. Ha valakiről a halála után derült ki, hogy eretnek, kihantolták, és úgy égették hamuvá a maradványait, a családja vagyonát pedig elkobozták. A bűnösség alsó korhatára tizennégy év volt, felső korhatár nem létezett.
Az inkvizíció végig uralta az egész középkort ,az utolsó perekre, az ezernyolcszázas évek vége felé került sor.
