Vérangyal

Csepereg, csepereg az eső.

Jön a változékony idő.

Meggyújtok egy gyertyát.

Szeretem, a hangját,

ahogy serceg a kanóc.

Emlékszem rád.

Visszaköszön fekete szád.

Ahogy peregnek a cseppek,

mosolyog újra vízszínű

szemed.

Kabátod surrogó hangja,

a bőr nedves illata.

Fogcsikorgatás,

és a ragyogás,

a sötétben.

Tudom, figyelsz engem,

az éjszaka mélyében.

S várod mikor, bukom

végre hozzád én is.

Elhamvadtan

véres kezeid közé.

Távoli utakon

Kereslek,

távoli helyeken,

néma műremekeken.

Szomjas vagyok rád,

csendes forrásokban.

Mégsem hallak,

a hazug szavakban.

Nem érzem meleged,

hideg ölelésekben,

egymást elengedő kezekben.

Üres imák, zengnek

a karzatok alatt, a padokon.

Nem köszönsz rám,

a keresztutakon.

Hideg csókokban,

ízlelnélek.

Magányos álmokban,

talán meglelnélek?

Ó nem lellek, a barna

univerzumban,

sem a hideg csodádban,

Istenem.

Kultik I.

Miami Vice (1984-1989)

Az idő, jó mérce, az óriási filmiparban, és minden alkotás, vagy néha karakter esetében ki is derül pár évtized, lefolyása alatt, hogy valami ciki lesz vagy kúlti, hogy divatosan fejezzem ki magam. Persze egy kicsit, olyan ez, mikor hajfestéket kever az ember, vagy nagyon dögös lesz a vége, vagy nagyon borzalom. Nos, ez a sorozat, kőkemény kultuszt épített ki magának, még annyira, hogy az új sztárokkal teletűzdelt egész estés 2006-ban készült film, is csak halvány másolata lett. Képtelen volt , visszahozni azt az életérzést, amit a sorozat, aminek volt öt éve már az első pár epizódban, beleolt az emberbe.

Valahogy, úgy sikerült, hogy a Miami Vice, fogalom lett, és őrületesen újnak hatott az aktuális években, az idő elteltével, és számtalan zsarupáros sorozatos próbálkozás után, kiderült, hogy jócskán egyedire sikeredett. Ezúttal, is kicsit fejtegetem, persze a saját véleményemet is hangoztatva, hogy mitől is döglött, illetve döglik ma is a légy. Hiszen a sorozat, sokadjára is újra nézhető, és élvezhető, ami nálam elég nagy kincs.

A történet: Adott két leginkább beépített rendőr, Sonny Crockett és Ricardo Tubbs, akik társak lesznek, és az együtt töltött szolgálai idejüket meséli el a sorozat. Ezt ennyire egyszerűen össze lehet foglalni, de a részletekben van az ördög elrejtve. A sorozat, kezdeti hajtó ereje a bosszú, mind a két főhősnél, később az erős motivációkkal szinte végig képben van sorozat, egy – két gyengébben sikerült sztorit leszámítva. Nem maradnak, elvarratlan szálak, még akkor se, amikor több évados szünetről beszélünk egy történetben. Nincs túlzottan, csak a két főhősre fókuszálva, minden fő és mellékkarakternek, meg van a maga mesélni valója. Végül is kikövetkeztethetjük, hogy az idő előre haladtával, az egész osztály, főszereplővé válik, de Castillo hadnagy a felettesük, mindenféleképp. Egyértelműen karakter hű és centrikus a sorozat.

A karakterek:

Több, mint 12 meghallgatást, tartottak, mire kiválasztották a szereplőket, és nem csak a főbb karakterekre helyeztek hatalmas hangsúlyt, hanem a rosszfiúkra, beugrókra is. Találkozhatunk: pl. Bruce Willissel, Liam Neesonal, Helena Boham Carterrel, Melanie Griffithel, Ben Stillerrel, vagy Phill Collinsal, csak hogy a leghíresebbeket említsem. Willis kifejezetten nagyot alakít. Érdemes megnézni, a vele készült epizódot, amire már az első pár részben belebotlik az ember.

James Sonny Crockett(Sony Burnett):

 Alakító színésze Don Johnson: Sonny olyan mint Miami, napsütötte, könnyed. Zsarunak kőkemény. Kicsit, megtört és gyűrött, de tapasztalt, és önfejűsége ellenére, nos az egyik legjobb. A magánélete romokban, és nem csak rá, de végig az egész sorozatra jellemző, hogy karaktereink párkapcsolatai, csak ritkán derűsek, mindig tönkre teszi az erőszak, vagy annak következményei. Háttértörténete szerint, egykori focisztár, aki megjárta Vietnamot, ezek után lett rendőr. Senkit ne lepjen meg, hogy Vietnam, és Kuba témája fel-fel tűnik a sorozatban, hiszen a 80-as években járunk.

Ricardo Tubbs (Cooper): Alakítója Philiph Michael Thomas. Rico, a bátyja miatt kerül Miamiben, egyébként, már az első két epizódban kiderül, hogy, csak közrendőr, és bátyja személyiségét , használja fel, a bosszúhoz. A bosszú, ami összehozza Crockettal, mert ugyanaz az ember okozta Sonny társának halálát is. Stílusban, teljesen különbözőek. Teljesen mást képviselnek, más zenét szeretnek, máshogy öltözködnek. Az alkotók kifejezetten aprólékosra vették, a sorozat minden karakterét, utólag nézve centiről centire.

Sonny Crockett, és Ricardo Tubbs

Martin Castillo hadnagy: Alakítója Edward James Almas: Castillo csendes típusa, hogy is mondjam, egy titkos kung fu harcos rejt. Óriási kedvencem, olyan, mint egy fantom, és Charles Bronson keveréke. Japán és maffia rokoni kapcsolatokkal. Nem ő a nyomozók főnöke kedvence, Lou Rodrigezt váltja a csapat élén, Nyilvánvalóan eladhatóbb karaktert láttak Castillo személyében.

Martin Castillo hadnagy

Gina Navarro Calabrese (Saundra Santiago) és Turdy Joplin(Olivia Brown) A két csinos nyomozónő állandó tagja a csapatnak. Gina egy ideig együtt van Sonnyval, a válása alatt és körülbelül az első évad nagy részében, később a szerelem, érthető okokból, az erőszak jelzem itt is ok, elhalványul.

Gina Navarro Calabrese, és Trudy Joplin

Stanley Switek (Michael Talbot és Larry Zito( Jhon Diehl): A sorozat gügye bogaras párosa. Mintha az lenne a dolguk, hogy sok esetben komikus színt hozzanak az epizódokba. Viszont később az egyik legszomorúbb tónust ők ütik meg.

Stanly Switek és Larry Zito

Nem fukarkodtak a stábosok azzal sem, hogy állandó mellékszereplőket alkalmaztak, akiket nem cseréltek le, sőt nem változott a viselkedésük, jellemük soha zavaróan, ami nálam csillagos ötös. Szépen kidolgozták történetüket, ügyelve a tévedések elkerülésével.

Agresszió, kokain, fegyverkereskedelem, maffia, korrupció. Folyamatos szereplője a Miami Vicenak, aprólékosan, okosan adagolva,beleépítve szereplőink mindennapjaiba, hirtelen sorsfordulatokat generálva, számtalan oldalukat előtérbe helyezve, reálisan kezelve. Hőseink nem szuperhősök, sebezhetőek, lelkileg testileg egyaránt. Italba, szerencsejátékba menekülnek, és nagyon tudnának szeretni, csak hát a "zsaruélet".

Mivel nem szeretek mai szóhasználattal spoilerezni, a szereplők sorsáról, nem írok, aki kíváncsi nézzen bele, vagy nézze végig, már az érzés megéri.

Főbb szerepet kap a város szinte minden porcikáját bejárjuk, házról-házra. Az autók, a fegyverek. A divat Armani, Versace, Hugo Boss ruhákat jelent, amiket sokszor kifejezetten a karakterekre terveztek. A klipszerű jelenetek, a zenei aláfestés alattuk többek között: Genesis, Painter Sisters, Tina Turner, Billy Idol. A Jan Hammer -féle főcímdal első osztályú, kettő Grammyt is kapott.

Két főszereplő autó volt, Ferrari Daytona, Testarrosa, a második autó a harmadik évadtól, vált állandó szereplővé.

Ahogyan a Saint Vitus Dance, egy 42' Endeavor vitorlás, amiben Crockett lakik a sorozat nagy részében. Illetve több összesen 5 motorcsónakot használtak. Ebből egyet Don Johnson meg is kapott ajándékba, a forgatások befejezése után. A leghallgatagabb, és a legmulatságosabb jeleneteket, Elvis az aligátor hozta, aki Sonny állandó hálótársa, és vendégriasztója, és házőrzője volt a Saint Vitusnak.

Párosunk a Ferrari Daytonában:

Majd később a Testarrosában:

Összegezve, néha nem árt alaposnak lenni, és rászánni az anyagiakat, ha egy történetben van fantázia, mert ennyire egyedivé, és utánozhatatlanná válhat. A cselekmény, a karakterformálása, olyan szinten megemeli a szereplők, sőt még a helyszínek közötti kémiát is, hogy ezt még a Colin Farell, és Jamie Fox főszereplésével elkészült mozifilm sem tudta felidézni. Valahogy nem is vártam tőle, azt, hogy öt év történéseit, drámáit szerelmeit visszaadják egy fél este alatt. Sorozat utóélete virágzik utalásokban, gondoljunk Bad boys filmekre, videojátékokra, sőt a ruhaiparra. Tanulság a jelenkornak, a 80-as évek korosztálya nem volt ciki, tudtak nagyot maradandót alkotni, ami se nem giccses, se nem nevetséges nem lett az idő elteltével. Egy élmény volt újra végig nézni a sorozatot, és habár a szereplők nem lettek mozisztárok, de fogalmak azok biztosan, és még valami, ha valaki az igaz Sonnyra, és Ricora kíváncsi, ne a filmet nézze, mert csak halvány másai a karakterek egykori énjüknek. Jó trópusi hangulatot kívánok mindenkinek, remélem kedvet csináltam hozzá.

Néhány nap margójára

Yoda

Yodát, minden falubeli ismeri, látásból biztosan. Engem, és páromat, ritka, hogy ne kísérjen el a boltba, vagy akárhová, a településen. Állandó útitárs. Sosem bánt senkit, viszont kedves és érdeklődő.

Nem volt kérdés, hogy megtartjuk -e, mikor kicsi volt. Párom azonnal beleszeretett, hosszú fekete fürtös szőrébe, és pici gomb szemeibe. Pulcsinak neveztem el. Ahogy cseperedett, a szőre félig kisimult, és olyan égnek álló fülei lettek, mint az anyukájának, aki kiváló patkányozó foxi volt, amíg, meg nem mérgezték, tömegesen több más cicával és kutyával együtt. Viszont a kutyusunk, az apuka genetikai állományából és örökölt, aki nem állt szépség hírében, inkább rémhírében. Jó pásztor őrző kutya hírében annál inkább, és mit ad ég., a mi apró kutyánk, ügyesen őrzi, az aprólékot évek óta, kiválóan jelez, és ha gond van, máshogy ugat, mert bizony a gazda is megszokja hogy mire kapja fel a fejét. Ha idegenként a porta környékére tévedsz, és itthon van, nem jössz be a kapun, csak az utcán szelíd, és várja kíséri gazdáját. Persze a szomszédságba kirakott ételt szívesen fogyasztja, és nem bántja az ott lévő cicákat sem, ha látja, hogy a ház köré tartoznak. Szeretve van. Foglalkozunk vele még az egészen kisgyerekekkel is jól kijön, él mint egy egészséges vidéki kutya, ha melege van, maga megy le úszni a patakra, és szívesen szaladgál, hempereg a nyakig érő fűben. A ragadással szaporodó növények szívesen tapadnak bele, amúgy is kócos szőrébe. Remélem így már megértitek, hogy bizony nekünk az életünk része, ez kicsit Yodára emlékeztető kutyus, és minden finnyáskodó édesanyát megnyugtatok, semmilyen bőrbetegsége nincs, makkegészséges. Nem szép, de azon felül, egy nagyon okos, hasznos, igazi kutya. Kérdem én, te édesanya , aki hangosan fintorogsz, büszke vagy arra, hogy ilyen példát mutatsz a kisgyerekednek - „Fúj milyen ronda kutya, ne nyúlj hozzá!”? Bele gondolsz abba, mit érsz el ezzel? Ha valami már nem szép, az nem lehet jó? Ki kell, ábrándítsalak, a világ tele van, ronda állatokkal, emberekkel. Senkihez ne szóljon majd a gyerek, mert nem elég szép? És te fiatal lányka, aki lenézően játszod az agyad, mások előtt, egy kisállatott gúnyolva, remélem majd nem a saját károdon fogod megtanulni, hogy „szép tányérból jól lakni, nem lehet”.

Yoda egy igazi csoda, és a példája is mutatja, amit ez a társadalom nagyon kezd elfelejteni. Az igazi tartalmat, nem kívül kéne keresni. Egy sérült, esetleg beteg, vagy csak szimplán csúnya embertársunk is lehet csodálatos, tiszta lelkű ember, és nagyon jó barát. Jó lenne, ha kezdenénk megállni, az értelmi sülyedésben kedves emberek, mert senki sem tökéletes. Nem mindenki vagyonos, vagy szép, de ha nem vesszük a fáradságot, hogy ne fintorogjunk azon, ha valaki vagy valami kicsit másmilyen, és nem elég tökéletes, akkor ne csodálkozzunk, ha egy szép, de értéktelen kapcsolatokkal teli világunkban ébredünk fel, egy napon.

Utóíratként: Yodánk, nem foglalkozik, a rosszindulatú emberekkel,  és boldogan telepocival, hatalmas simogatás adagokkal élte át, a mai napot is. 

Szentemnek

Rólad álmodom, éberen

anyám.

Szellőként suhansz át,

homlokomon.

Csendesen szökdelve,

a nem felejtett lelkek

táncát.

Megpihensz a

keresztúton.

Emlékszem még én is

Krisztus arcára a kereszten.

Ahogy szomorúan őrzött minket

csőszös éjszakákon,

a csillagrengetegben.

Harmatos volt a fű,

kérges talpad alatt.

Sutyorogva hallgattuk,

hogy csalnak a nyulak.

Összebújtunk, te meg én.

Égett zöld szemed.

A fekete pillák alatt.

Szomorú jövőt jósolt a szél,

te tudtad, hallgattad.

Mégis kacagtál öblösen.

Hajad táncolt fürtösen,

a felkelő napfényben.

Csacsogtál verebesen.

Imádkoztál csendesen,

hátha megszán az Isten.

A fán lógó, szomorú,

nem nyitotta fel szemét.

Befogta, szabad gyermekét.

Bánatos kegyetlen Isten.

Megtörte szíved szelét.

Ott csillagtengerben.

Keresztút mentén.

Ritkás ligetben.

Hevertünk mi ketten,

S sokszor anyám,

Éberen rólad álmodom,

a felkelő napfényben.

Marius Crowen Írói alkotásai: A vers a szívemben: Költészet napja 2019

Marius Crowen Írói alkotásai: A vers a szívemben: Költészet napja 2019: Drága Mária tanárnő!  Ma nincs pedagógus nap. Mégis ön sejlett fel emlékezetemben, amikor a fa széken az ablak mellett, olvasta fe...

A vers a szívemben: Költészet napja 2019

Drága Mária tanárnő!

 Ma nincs pedagógus nap. Mégis ön sejlett fel emlékezetemben, amikor a faszéken az ablak mellett, olvasta fel, apró osztályunknak a Toldit, életre keltve Arany János kalandos, csodálatos költeményét. Ha vannak az életben első szikrák, talán nekem ez lehetett az első, hogy otthon az asztalfiók aljába, titkos sorokat írjak, kék golyóstollal. Igen, így indult el a furcsa szerelem, a toll és én közöttem, a Toldi ihlető erejével. 

Aztán egy napon, azt mondta:

– Szavaló versenyre viszlek. 

Pedig, nagyon nem szerettem én, ezeket a versenyeket. Tanulni rájuk pluszban, és minden évben. Verset választani, pedig még kevésbé tudtam, hiszen sokkal közelebb álltak, hozzám a mesék, és az akkor egyre inkább teret hódító mozivászon. Aztán, amikor megláttam, hogy milyen hosszú a vers, megijedtem:

 – Hogyan fogom én ezt megtanulni? – forgattam a szemeim, és bizony fogalmam sem volt, hogy mi lehet az a törökbúza, pucikpad, eszterha, hát még a csusza. A legijesztőbb gondolat pedig ki is csúszott a számon.

- De tanárnéni, nekem nincs is nagyapám!

- Na hát, hunyd be a szemed, és gondold el, milyen lenne ha lenne egy nagyapád - válaszolt, mosolyogva. 

- Lásd magad előtt! Milyen lenne a szeme, a haja? Halld a hangját! Sokat mesélne neked? Megtanítan a világ dolgaira? Vajon mit szeretne csinálni?

Így alkottam, meg életem első karakterét, a nagypapát, ami sosem volt, egy képzeletbeli világban. A vers hosszú volt, de legalább apót láttam magam előtt. A szavak értelmét, tanulni megjegyezni kellett.

 S nem lettem győztes, a nagy napon. Aztán rájöttem, hogy mégis nyertem, ahogy rohant az élet. Felnőttem. Gyorsabban, mit ahogy kellett volna, és ahogy múltak az évek, úgy színesedett ki minden szó elmém rejtekén. Neki futottam az akadályoknak, újra és újra, még ha titkos szobákban sírtam is. A pucikpadon ülő apó bölcsessége, sziklaszilárd talajt adott, esténként pedig nőttek a tervek tornyai. Az apók, anyák, apák, fivérek, hősök, papírra kerültek, láttam harcaikat, pihenésüket, szerelmüket. Oly élesen, mint magamat is, toronyrakás közben. Rímekben beszéltem néha, még napközben is. S a rímek, a történetek megmaradnak örökre, és születnek szüntelen, békét, örömet,  csodát hozva az életembe. Könnyű lesz -e tovább menni utamon? Nem számít:     

„ a csuszák, megvannak, újra lehet, megint rakni”

Köszönöm, drága tanárnő, az életre szóló tanácsot, és az irodalom iránti szenvedélyét, amivel engem is megfertőzött. Ezt a videót önnek ajánlom, kérem fogadja szeretettel:

Hulló Csillagok 1. Jean - Michael Vincent (1944 - 2019)

Szépek, gazdagok, sikeresek, és népszerűek voltak. Ennél többet, senki sem kívánhatna. Sokan már a felével is beérnénk. Ezeknek az emberek, egy részük legenda, mégis tönkre tette magát, vagy még rosszabb öngyilkos lett. A most indult cikksorozattal, rájuk emlékezünk.   

Jean - Michael Vincent (1944 - 2019)

A világ, alig egy hónapja megdöbbenve vette tudomásul, hogy Jean - Michael Vincent meghalt, már jóval egy hónappal előbb Február 10-én, de csak márciusban került nyilvánosságra. A magyar embernek is igazán foroghattak az agytekervényei, hogy ugyan kiről is lehet szó, így kicsit megkönnyítve, nekem azonnal a sorozat jellegzetes zenéje intett vissza, a gyermekkori estékről. Az emberünk nem volt más, mint a legendás csodahelikopter pilótája Stringfellow Hackke,

igaz a gázsija, az akkori átlag színészi fizetéshez képest nagyon is magas volt epizódonként 46 millió forintot érő összeg, a harmadik nagyon is sikeres évad után, kénytelen volt távozni a sorozatból. Már akkor, sajnos kijelenthetjük, hogy pályája csúcsán, nem tudott úrrá lenni, alkohol illetve drogproblémáin. A családjában, nem ő volt, az első, és mint tudjuk a gyerekkori példa...

Az aktív évei, 1967- 2004 között voltak. A filmipar gyorsan felfigyelt, a kiváló adottságokkal rendelkező fiatalemberre. Népszerűsége a 80 -as évek közepén tetőzött, és sajnos akkor már önpusztítása is, az alkohol és a drogok, a mindennapi életének részesei voltak.

 Valahol a karrierjének kezdetén:

Pedig legendás színészekkel játszott együtt a filmvásznon, úgy mint, Charles Bronson, Jhon Wayne, Burt Ruynolds, Rock Hudson vagy Gene Hackman. A sorozatból való kilépése után, több kisebb költségvetés filmben is szerepet vállalt, az alkohol problémái is kísérték útján. Nem volt mentes élete a botrányoktól, a nyilvánosság előtt többször is részegen jelent meg, és az egyik barátnőjét, nyilvánosan meg is verte. 1996-ban autóbalesetet szenvedett, hangja végérvényesen eltorzult, alig akadt munkája. 2012-ben elvesztette az egyik lábát, a vagyona teljesen oda lett, és több milliós adósságot halmozott fel. Egy 2014-es interjúban, az is kiderült, hogy a túlzott alkoholizmus következtében, nem emlékezett, életének jó pár eseményeire, sőt még a baleseteire sem.Magánemberként háromszor nősült, lánya Amber 1972-ben született, az első házasságából, az édesanyja Bonnie Poorman.

Az utolsó szerepében(2004)

A legszomorúbb az, hogy alig pár sorban összeszedtem egy embernek az életét, ami szépen fényesen, és viszonylag könnyen indult, csak az alkohol, és a kábítószerek ne lettek volna. Az egyik cikk, amit nemrégen olvastam, elég szépen megfogalmazta azt, hogy a lelki békét végre megtalálta a harmadik házasságában. Csak azt nem értem, de lehet, hogy ehhez, én túl józan életű vagyok, hogy miért nem akkor kereste a lelki békét, amikor egészséges volt, és gyönyörű. Öreg emberi hiba, pazarolni és akkor tanulni meg élni, amikor már nincs lehetőség minőségi életre. 

Hamutánc

Hiába érkeztél,

Fényes Istenem.

Arany fürtjeid,

kápráztattak engem.

Égszínű szemed,

rabbá tette lelkem.

Büszkeséged, elvette

a kedvem.

Nem volt elég

semmilyen tettem.

Önző voltál.

Fényes

istenségem.

Mohon ettelek volna,

de ékköves függönyök

mögé bújtál.

S csak tapostál.

Hagytad folyni, könnyeimet,

Amíg egyszer csak föld

panaszkodni

kezdett.

Mosolyogva

indult utánam.

Megszáradván,

hamuvá válván.

Elcsente a súlyát

lépteimnek.

Simogatta,

talpam.

Kegyelmedet,

nem kérve.

Csupán porrá

válni, vágytam.

Kirakós

Elmém asztalán

heversz,

darabokban.

Hamuszemek,

a hirtelen jött

viharban.

Mik a tenger

alá süllyedtek,

ha lemerültek.

Csak az, tudja

ki őriz még

talán.

S én, mint felfedező

ki van oly bátor,

próbállak, összerakni.

ezer emlékszilánkból.

Néha pengeként vágnak.

Olykor, mint kicsiny

hajszálak.

simogatnak.

Új élményekre

csalogatnak.

Fáradt, lelkem

rejteke,

hol táncra,

kelve

csatangolnak.

Lázasan illesztem,

össze rólad,

a szent képet.

S mit számít,

ha oly hamis,

mert lelked

bennem éled.

Egy kifakult, öltöny,

néhány hajszál.

Furfangos zöld.

Ennyi, maradtál.

Torzított emlékek,

Mik rólad,

mesélnek.

Mégis kiraklak.

Ki akarlak!

Életbe, csallak.

Zenéje van minden

darabnak.

Így adózok,

neked,

a halhatatlannak.

Marius Crowen Írói alkotásai: Olvasó napló 5.: S. R. Curtis : Zorro a fekete lov...

Marius Crowen Írói alkotásai: Olvasó napló 5.: S. R. Curtis : Zorro a fekete lov...: Milyen jó, ha nosztalgiázik az ember! Visszatűnik régi gyerekkora, a Vasárnapi Disney délutánok. Aztán elkezd éhezni, a régi gyermekkori hő...

Marius Crowen Írói alkotásai: Feliz cumpleaños Senior Zorro!

Marius Crowen Írói alkotásai: Feliz cumpleaños Senior Zorro!: Tíz éves voltam, amikor az apró világvégi faluba költöztünk, és hazugság lenne, ha azt mondanám, annyi mindenre emlékszem. A ház két...

Marius Crowen Írói alkotásai: Varázs

Marius Crowen Írói alkotásai: Varázs: Ha varázs pennám lenne, polcomról levéve, aranyfestékkel kenve fércelném neved, titkos könyvembe. S hogy a tinta szárad ...

Olvasó napló 5.: S. R. Curtis : Zorro a fekete lovas

Milyen jó, ha nosztalgiázik az ember! Visszatűnik régi gyerekkora, a Vasárnapi Disney délutánok. Aztán elkezd éhezni, a régi gyermekkori hős kalandjaira, de úgy isten igazán. Mindent végig nyomoz végig kutat, beleértve, a számtalan sorozat, és rajzfilm feldolgozást, mozifilmeket és a könyveket is. Én magam kicsit szomorú következtetést vontam le, hogy Zorro kedvenc hőseim egyike bizony nem emelkedett a csillagok közé, mint a Batman vagy Loki, a későbbi filmes, de még a könyves változatban sem. Johnston McCulley regényeiről, már teljesen lemondtam, Isabelle Allende Zorroját, pedig újra el kellene olvasnom. Igen, újra. Ez nálam kiábrándító eset, elfelejteni egy regényt, cselekményét elásta agyam, mert nem volt számára jelentősége. Ebből adódik, hogy mire, hosszú keserves kutatás után, végre szert tettem egy az álarcosról szóló regényre nem vártam sokat. A történet rövid, ezt igazán nem volt nehéz, megállapítani, elég volt kézbe venni a könyvet. Címlapjáról, gyanúsan köszönt vissza a sokak megszokott kép, a fekete lovas, két lábra ágaskodó lován, ezúttal kivont karddal a kezében, sziluettjét csupán a telihold fénye világítja meg, majdnem minden Disney epizód végén láttunk egy hasonlót, ma már tipikusan legendás Williams mozdulat.

 A klasszikussá vált Williams, épp egy aktuális mozdulata, a rengeteg közül:

Reményt is keltett bennem. A klasszikushoz nyúlhatott az író, gondoltam. Igen az író, S. R. Curtis, Sherlock Holmesként vetettem, magam utána, de személye titokban maradt, és csupán annyit találtam róla, hogy írt két másik hősünkről szóló regényt is, ami természetesen nem jelent meg magyar nyelven. Rászántam egy estét a regényre, hiszen egy kiadós olvasás után, hamar álomba szenderül az ember. Derült égből ért a villámcsapás, hogy Don Diego De La Vega, mintha csak a filmvászonról ugrott volna egyenesen a lapokra, még csak hetyke bajusza, és magassága is stimmelt. Viselkedéséről nem is beszélve, tökéletes lekopírozása volt Williamsnak. A cselekmény azonnal beszippantott, tipikus példa, a klasszikus receptre, minden oldalon történt valamiféle apróság, ami ébren tartotta az érdeklődésem. Mégsem volt egyetlen logika gikszer se. Ennek a Zorronak is vágott az esze, akár csak a borotva. Néhány karaktert megmásított az író, Bernardoból Felibe lett, aki egy kamasz fiú, kicsit nehezemre esett megbarátkozni azzal, hogy egy élettapasztalattal nem rendelkező kamasz, hogyan lesz segítsége, Zorronak, de végül, annyira enyhén segítette, hogy elfogadható volt. Don Alehandro, és a Hasienda, nem változott, a történet óriási előnyeként. Garcia őrmesterből Mendoza lesz, de a karakter jegyek változatlanok maradnak. Beleszőtt, egy plusz szerelmi szálat, Victoria a kocsmáros személyében, aki naivan beleszeret Zorroba, és pont Diegoból szeret ki. Ugy-ugye, itt is visszaköszön Verduga történetszál 1958-59-ből. A kapitányból Alcade lett. Viszont a finom változtatások, annyira óvatosak voltam, hogy szépen belefeküdtek az eredeti koncepcióba. A tetőpontnál, amikor Diego feltalálja magát, és siklórepülésre alkalmas szárnyakat készít magának a Da Vinci -féle tervek alapján, enyhén Batmanes hatást keltett. Kicsit lezáratlan a cselekmény, hősünk megmenti apját és szerelmét, de győzelme nem teljes, és nem egyszer jelzi az alkotó, hogy tetteit, majd számtalan dicső tett követi. Szerelme, és élete nem boldog, Diegonak, hiszen Zorroként legyőzve önmagát, elhódította a szeretett nő szívét, és az apja szemében sem több, egy iskolát félbe hagyó tapasztalatlan ifjúnál, és amíg meg nem szabadul az álarctól, nem fedheti fel szerettei előtt magát. Természetesen, utólag kiderült, hogy Curtis a többi könyvre utal, a kicsit kettévágott cselekménnyel. 
A másik két Curtis könyv borítója, magyar kiadásról sajnos nem tudok:


A könyv 1994-ben készült, már ez is roppant érdekes, hiszen a Disney 1992-ben újra vetítette a legendás sorozatot, immár színes változatban, ehhez hozzá vesszük, hogy Burton nagysikerű Batman Visszatér, című filmje szintén 92-ben mutatkozott be a széles vásznon. Az ezt Egyesült államokban követtő két könyv borítója, még gyanúsabbá teszi, hogy Curtis, megpróbálta kicsit feléleszteni, és megreformálni, a Disney Zorroját. A filmiparban amúgy is voltak, vannak ilyen próbálkozások, pl. Terminátor, Batman, Star Wars, Largo Winch, Miami Vice, vagy akár sorozatok megregényesítése esetén. Valószínű, itt is hasonló lehetett, aki feltétlen kalandra vágyik, annak az apró eltérések ellenére, könnyed olvasmánynak ajánlom. Engem meggyőzött, még akkor is, ha szerintem sok eredeti karakterekhez kár volt hozzányúlni, őszintén gondolkozom, hogy közízlés megváltozása miatt történt -e, de Allende Zorroját, bőven elveri, mert a kevesebb néha több.

Szünetelés

Kedves olvasók! Sajnálattal közlöm, hogy hálózati karbantartási problémák miatt, előre láthatólag nem  tudom, hogy hogyan, és mikor tudok írói munkákat feltenni, vagy szerkeszteni az oldalt. A munka természetesen folytatódik, hála a szövegszerkesztő programoknak, és az ihletnek. Remélem az adás -vételi gondok, hamarosan megoldódnak. Az előnye a problémáknak az, hogy így teljesebb munkákat olvashattok a gyógyulási folyamat után.

Varázs

Ha varázs pennám lenne,

polcomról levéve,

aranyfestékkel kenve

fércelném neved,

titkos könyvembe.

S hogy a tinta szárad

szárnyra kelve,

holló sikoltásával

karöltve,

csennélek el,

Nevetve,

a halál elől.

Álmodból felkelve,

gyere! Gyorsan

sietve!

Árnyékok közt

rejtve.

Emlékszel, még?

Legyél újra szél,

sőt mi több fergeteg!

Mit én vitorlámba fogva

szelídítek meg.

Kacagj örökké,

hogy tegye végtelenségé,

végre, az ég,

 hogy újfent szabad

sötétként, újra szalad

büszkeséged.

Szép ifjúság,

férfierő.

Zöld tekinteted

beleremeg.

Csak te teheted,

hogy bekötöd

szemed.

Egykor voltál,

mormogná, neked

a feketeség.

S te kacagnál:

a végtelen,

az örökség.

Feliz cumpleaños Senior Zorro!

Tíz éves voltam, amikor az apró világvégi faluba költöztünk, és hazugság lenne, ha azt mondanám, annyi mindenre emlékszem. A ház két önálló fele, és a fekete föld erős illata, még most is ennyi év után is visszaköszön, az álommal teli éjjeleken. Nyár elején lehettünk, és kényszer rokonságom, mert én ugye nem igazán akartam őket, segítettek a ház rendbe rakásánál, én pedig a kertben, figyeltem, ahogy anyám meztelen talpa békésen terül a frissen művelt kertben. Vidám volt, mint mindig, és ugyanilyen derűvel íratott, iskolába, a tanszünetben. Szerencsém volt, se különbözeti vizsga, sem év ismétlés nem várt rám csak egy L alakú épület, négy tanteremmel, egy szertárral, a tanári szobával, és pottyantós WC-vel az udvaron. Az életszínvonal, egy miskolci lány szemében, meglehetősen szegényes volt, még akkor is, ha a többé – kevésbé, az apró parasztházban és környezetében megszoktam. Igazán nem is érdekelt, hiszen ott volt anyám, és végre szabadon játszhattam, kint Caesarral, a kutyával, amit elrettentő ajándéknak szánták az illetéktelen behatolóknak, de nem nekem. Aznap is éppen nagy ormótlan fehér fejét dögönyöztem, amikor kacarászva, leült a fűre mellém anyám.
- Képzeld, miről maradtál le! – mondta, és ő is megsimogatta, hűséges kutyaarcot. Én csak kérdően néztem rá, jelezvén, hogy folytassa a mondókáját.
-  Jött egy szőke fiú, egy kutyával, megállt a kapu előtt, és nekiállt lökdösni, szerencsétlen kutyáját, hogy – Gyerünk, na csinálj valamit! Ugassál már, hátha kijön az a lány! – testével, pedig utánozta, szegény fiú, esetlen mozdulatait, és az anyámnak nagyon ment, így mind a ketten óriási kacagásban robbantunk ki. Bár az arcom, kicsit komolyabb lett, tudtam, hogy a fiatalember, a tőlem alig idősebb Brigi barátja. Azon a környéken, már 10-12 évesen udvarlói voltak a lányoknak, és ezt igazán komolyan vették egymás közt. Ott ez amolyan szokás volt, és nem vicceltek vele, kicsit bántott is a lelkiismeret a kéretlen udvarló jelenléte miatt, de színt kell valljak, anyám mély hangú kacaja jobban lefoglalt. Nevetése olyan volt, hogy némelyik férfi is megirigyelhette volna, és a felhőket is elvarázsolta, a homlokomról.
Másnap reggel is, teljes nyugalommal indultam az iskolapadba. Rövid idő alatt, megszerettem, az apró termeket, a kevés nebulóval. A hangos és a csendes órák váltakozását, mert legalább az írásbeli házit megcsinálhattam odabenn, és bizony, ha időm volt, már akkor is képzelt történetek, ábrándozásával töltöttem, a maradék perceket . Hiszen az olyan néma, és titkos volt, hogy nem zavart senkit. Bár egy ideje le is írtam, bátran őket, és akkor is szorgalmatosan, firkáltam, a szeretett betűimet annyira, hogy észre sem vettem, hogy fekete hajú, határozottan csinos arcélű Brigi megállt a padom előtt. Kicsit zavarodottan nézett, jobbra – balra, figyelvén nem – e figyel bennünket valaki, a többiek közül, és mikor rájött, hogy felkeltette az érdeklődésem, neki támadt fehér farmeros fenekével a pad tetejének. Tudtam, hogy a fiút akarja szóba hozni, és kicsit resteltem is, a kialakult helyzetet, mert nem hogy, szegény fiú nem érdekelt, de még egy árva szót sem váltottuk. Annyira emlékeztem, hogy vékony maga szőke fiú volt, mert láttam, hogy barátnőjét, kísérte néha hazafelé az órák után, de türelmesen vártam, hogy megszólaljon a lány.
-Rita – mondta, kissé habozva a kezdést, majd egy rövid szünet után folytatta – én lehet, hogy most rosszat mondtam, de Jencinek tetszel, és szóval, megkérdezte, hogy szerintem járnál – e vele. – nem szóltam egy szót se, csak kérdően meredtem, a velem szemben álló lányra, mert láttam, hogy bizony folytatná, amit elkezdett.
-Szóval, azt mondtam neki, hogy: – „Hogyne, ha te vagy Batman, vagy Zorro, akkor biztosan!”

Ez a bájos emlék sejlett fel bennem a napokban, mikor már úgy minden napjainkban készült csudalátványos filmeposzait megunva, olyan este van és nem köt le semmi állapotomban bolyongtam az interneten. Esélyesnek gondoltam a Zorro álarca, című filmet Banderassal, a főszerepben, de egyrészt túl hosszúnak tartottam, másrészt nem volt kedvem kegyetlenséget is nézni. Ezért valami rejtélyes sejtés sugallatára, az ominózus weboldalra bepötyögtem, az álarcos bandita nevét, és kidobott jó pár találatot benne ezzel kulcsmegjegyzéssel „Zorro(1957)”. Bevallom kizárásos alapon döntöttem kiválasztása mellett, mert a többi címről sejthető volt, hogy valami újragondolás, anime, vagy szappanopera, amiből, mikor még ment a Tv-ben, láttam úgy öt percet, és elég is volt, hogy többé, egy pillantást se vettetem rá. Az ember emlékezetében azonban, vannak dolgok, amiket nem felejt, legfőképpen kisgyerekkora hősét, így hát amikor megláttam az árulkodó fotókat, nos körülbelül gyerekszintre süllyedtem, és egy percig sem haboztam.  Meg  is történt a csoda, az első öt perc után, ami nálam ritka, de még mennyire. Nem láttam, azt sem, hogy milyen régi sorozatról van szó, magával sodort a történet. Miután, jó pár epizódot végig néztem, csöndesen töprengtem, hogy mi a titok, mivel fogja meg az embert. Ezeket próbálom összeszedni.
A remekbe szabott történtek; minden részben történik valami izgalmas, logikai gikszerek nélkül, nincsenek véletlenül elejtett mondatok, véletlen mozdulatok. Miért fontos ez? Az egyenkénti epizódok, később kerek történetté, alakulnak át. Persze mondhatnánk, máshol is, viszont ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy 1958-ban készült sorozattal állunk szemben. Ha megnézzük, az akkor készült filmgyári termékeket, hogy is fejezzem ki magam, többségük felejthető, főként, ha a szórakoztató filmeket vesszük figyelembe. A történetek forgatókönyveihez, az eredeti Johnston McCully irodalmat használták, ahol hol fő, hol mellék karakter volt a főhős, olyannyira, hogy akkor még maga az író is dolgozott a kalandok vászonra vitelénél.
Johnston McCully és Guy Williams:

A világszemlélet; a sorozatnak a hősei, még maga Zorro is teljesen más értékeket képvisel, mint, amiket általában Zorro filmekben. Nincsenek világmegvető gondolatai, csupán védi az elesetteket, az jogot és az igazságot. Nem hajtja bosszú, nincs benne harag. Hiányzik a valódi erőszak, sok esetben, még ő maga is megkegyelmez, az összeesküvőknek, nem ritka, még az adott ellenfél is szerethetően viselkedik, akár a sas, akár Monastario kapitány, aki személyes nagy kedvencem. Garcia őrmester, ő meg még egy külön példa. Szinte, minden jó és rossz karakter kap szerethető jelentet. Persze, ennek is meg van a maga ésszerű magyarázata, ami nem más Walt Disney, maga testi valójában, aki nem, hogy csak az ötletet vetette fel, hogy dolgozzanak egy ilyen sorozaton, hanem szívén viselte a karaktereket, a helyszíneket, vagyis mindent. És itt értünk el, a legnagyobb varázslatig, a kor hátulütője, hogy hiányzik az őrületes technikai fejlődés, és a készítőknek ebből adódóan, nem lehetett más választása, hogy a karakterek megfoghatóságával emelje ki a cselekményt, és hogy azt is hajszálhasogatóan pontosan dolgozza ki, előtérbe helyezve, az emberi kapcsolatokat, az egyéniségeket. Észrevehetően, nincsenek statiszta szerepek, minden apró mozzanat fontos, és maga Zorro is csupán egyik állandó főszereplője az eseményeknek, és mégsem az, mert a nézők szeme láttára, születik meg, és teljesedik, formálódik a hős, és óhatatlanul, képtelen az ember nem megszeretni. Disneynek, anno óriási szerencséje vagy adottsága volt, mert zseniálisan osztotta a szerepeket.

Az igazi Zorro( Guy Williams) megjelenik.

1957-ben a Disney, válogatást hirdetett Zorro szerepére. A jelentkezési feltételek között volt, hogy a színész legyen jóképű, gyakorlott vívó, tudjon énekelni, és gitározni, valamint akrobatikus mutatványokra is képesnek kellett lennie. Erre a válogatásra ment, el Guy Williams, aki éppen újraépíteni próbálta, színészi és modell karrierjét, egy súlyos lovasbaleset után, ami miatt maradandó seb csúfította el a vállát. Szóval, lélekben jól összerakhatta magát, hogy a sorozat kedvéért, rengeteg időt töltött lóháton. A szerepre egyöntetűen őt választották, sőt maga Disney hallgatta meg, és az interjú után viccesen közölte vele, hogy növesszen bajuszt.

Walt Disney, és Williams

 Nos az idő, azt hiszem mint már gyermekkoromban is, harmadik generációs Zorro sorozat nézőként, is azt igazolja, hogy tökéletesen sikerült választás. Még ha, az első pár részben nem is, de néhány, rész után, annyira kinyílik Williams egyénisége, hogy átlényegíti Zorrot, és eleganciája, nyílt mosolya az álarc alatt, magával ragadja a nézőt, és alteregója Don Diego sem különb, jellegzetes arcmimikája gesztusai, bele égnek az ember tudatalattijába, az egészre pedig rátesz egy lapáttal, hogy nagyon kevés dublőr munka van, a filmekben. Aztán ott a „kémia” ahogy egyre jobban halad előre a történet, minden színész élvezi a játékot, és ez bizony, nagyon látszik. Nem akarom lelőni a cselekményt, de bizony, van miért izgulni. Guy Williams, adott valami pluszt annak a karakternek, ami valahogy zsigerből jön, jöhetett utána, Delon, Banderas, és Hopkins is, akit persze nagyon szeretek, de valahogy, mindig csak háromnegyedig töltötte meg lélekkel ezt az álarcos gazfickót. Nagy bánatomra, a sorozatban a Diego de la Vega által, énekelt, és nem szinkronizált dalokat sem Williams énekli. Hiába tudott énekelni, a külön énekes szerződtetését jobbnak látták.
A mellékkarakterek, viszonya a főhőshöz, nagyon aprólékos, és jellegzetes, íme a legjobb példák.

Don Alejandro De la vega; George J. Lewis:

 Don Diego édesapja, hasonló személyiségük a fiával, nagyon jól vissza lett adva. Don Alejandro, viszont, sokkal forró fejűbb, megondolatlanabb a fiánál, vagy mégsem. Később hirtelen természete óriási poénforrássá válik, főleg a második évadban.

Bernardo; Gene Sheldon: 

Don Diego néma szolgája, egyben kémje is rendszeresen süket némának tetteti magát, így gyanú felett áll, és mindenki bátran beszél, bármiről a jelenlétében. Már - már testvéri a kapcsolatuk, de a több történettel ellentétben, jóval idősebb főhősünknél, és hanyagoljak, a karakter sötét háttértörténetét.

Demetrio López García őrmester; Henry Calvin:

 Az örök poénforrás, a pocakos, kétbalkezes kissé bugyuta őrmester, akinek túlzottan is helyén van a szíve. Hol „ellensége” hol barátja Zorrónak, aki rengeteg csávából menti ki. A történet, előre haladtával, elég sokszor ő lesz a város vezetője, mint kapitány helyettes.

Ez a kedves négyes, teszi felejthetetlenné, és örök kalanddá a sorozatot. A tájak, a De la Vega hasienda, az apró Los Angesles, hangulatos épületeivel, magával ragadják a nézőt.
Ami nekem, nagyon hiányzik: Nem fejezték be a sorozatot, nyitott maradt Don Diego sorsa, igaz, hogy később ezt a Zorro álarca, című film, mondjuk úgy megoldja hiszen, Sir Athony Hopkins, eljátssza Don Diego karakterét, teszem hozzá, eléggé hajaz a Williams -féle varázsra, és milyen jól teszi.
Magyarországon, eleve, le sem vetítették a harmadik évadot, mert igen van egy harmadik évad is. 

Két magyar szinkron készült, a második, hogy is fejezzem ki magam: borzalmas.
Nem készültek, önálló filmek, csupán, a legjobb részekből, összevágták az anyagot, és így készült el, a Zorro jele, az első évadból, és a Fekete Zorro/ Zorro a bosszúálló, a második éved vége alapján. Természetesen, ezek a filmek sem elérhetők.
Johnston McCulley, könyvei a magyar piacon, szintén pokoli nehezen érhetőek el, a Guy Williamsről szóló könyvet, ne is említsük, vagy sorozat történetei alapján készült történetek gyűjteményét. 
Említést érdemel de Isabelle Allende: Zorro című könyve, de nekem nem hozta a várt varázslatot.

Hatvanegy év telt el, de számtalan feldolgozás, toldás – foldás után, és annak ellenére, hogy világsztárok viselték utána az álarcot. Az én lelkem, mindig Williams huncut tekintetét, látja a maszk mögött, mindig önfeledt játékát várja. Ma lenne, 94 éves, sokunk felejthetetlen gyerekkori Zorroja.