Rólad
álmodom, éberen
anyám.
Szellőként
suhansz át,
homlokomon.
Csendesen
szökdelve,
a
nem felejtett lelkek
táncát.
Megpihensz
a
keresztúton.
Emlékszem
még én is
Krisztus
arcára a kereszten.
Ahogy
szomorúan őrzött minket
csőszös
éjszakákon,
a
csillagrengetegben.
Harmatos
volt a fű,
kérges
talpad alatt.
Sutyorogva
hallgattuk,
hogy
csalnak a nyulak.
Összebújtunk,
te meg én.
Égett
zöld szemed.
A
fekete pillák alatt.
Szomorú
jövőt jósolt a szél,
te
tudtad, hallgattad.
Mégis
kacagtál öblösen.
Hajad
táncolt fürtösen,
a
felkelő napfényben.
Csacsogtál
verebesen.
Imádkoztál
csendesen,
hátha
megszán az Isten.
A
fán lógó, szomorú,
nem
nyitotta fel szemét.
Befogta,
szabad gyermekét.
Bánatos
kegyetlen Isten.
Megtörte
szíved szelét.
Ott
csillagtengerben.
Keresztút
mentén.
Ritkás
ligetben.
Hevertünk
mi ketten,
S
sokszor anyám,
Éberen
rólad álmodom,
a
felkelő napfényben.
