Nézzétek el nekem a tökéletlenséget,
a középiskola óta nem írtam olvasónaplót, és mindig is
utáltam, ha valaki lelőtte a könyv poénját, és igyekszem nem
megtenni most sem, de mégis keletkezett bennem egyfajta hiányérzet,
miszerint a legtöbb olvasmányomra nem, vagy csak részben
emlékszem. Még ha fölösleges is, nekem jól esik kicsit
fecsegni...Először is, mi az amit csípőből tüzelve nyögtünk
ki felelet idején az órán, már ha feleltünk volna belőle, mert
hogy nem tettük; ha Poe akkor „ A Holló” ! Naná! És fel is
sejlik az én korosztályomnak valami kultusz film - féle, a néhai
Brandon Leevel a főszerepben. Rémlik még? A film amiben mindig
esik az eső. Igazunk is van, ilyenkor meg nem is. Mert némi
mitológiai visszhang, mindkettő alkotásban van, mert Poe is
pedzegeti a plútói témát, vagy említsük alviláginak, bár aki
egy kicsit jártasabb a mitológiákban, inkább a kelta hitvilághoz
köti, a fekete madárt. Jó vicc, hogy a film címszereplője nem
igazán holló, hanem inkább a vetési varjú, na de magyar
fordításban nevetségesen nézne ki, ez a filmcím.
Visszatérve, az irodalmárra,
irodalmár, hiszen költött is, és prózát is szívesen írt,
sosem volt a tananyag része, mivel a szakközépiskolai tananyag nem
terjed ki Poe-ig. Kicsit keserűen mosolyogtam azon, hogy a Poe, is
egy idő után azt álmodta magának, hogy az írásból is meg tud
élni, azt, hogy ez így lett volna – e azt sajnos már nem érte
meg. Legyünk egy kicsit babonásak, aki túl sokat foglalkozik a
halál gondolatával, előbb – utóbb magához vonzza, bár aki
halhatatlan, attól kérem a receptet. Szóval ezt az átlag
irodalmárt, bizony bőven körüllengte balsors egész életében,
elég sok sorstársához hasonlóan, ezért mondtam, hogy átlag. Az
igazán jókat, mindig is körül lengte a mélabú, sok esetben a
meg nem értettség, és a családi tragédiák is. A Wikipédia okos
weboldal, mindenkinek ajánlom, aki szeretne többet tudni Poe
életéről. Nem is vesézném ki jobban, gondolatom szerint a
mélabú, a halál mibenlétével kapcsolatos novella témák, innen
is eredhetnek.
A tárgyra térve, „Az elveszett
lélegzet”, egy novellás kötet, ami húsz novellát tartalmaz
én leginkább a fura történetek
kifejezést használnám, de tény, hogy gyakran a horror határát
is súrolják. A téma választást illetően, kísértet és bizarr
történetek, illetve krimik kaptak helyett. A legelhíresültebb
novellával: A Morgue utcai kettős gyilkossággal az élén, a
gyilkos kilétét azért nem fedem fel. Érdemes elolvasni, de azért
kitenném a tizenhat éves kor alatt nem ajánlott jelzőt, bár
lehet van néhány történet tizennyolcas karikás is. Amikkel
találkozhatunk, kísértő szép asszonyok, de azért előtte még
részletesen leírva haldokolnak. Kísértet járások, pszichopaták
monológjai elsőkézből úgynevezett énes elbeszélésekben, és
ez csak hab a kávén. Azaz lehet gerjeszteni a misztikus, horroros
kaland utáni vágyunkat, jelzem szándékosan nem sorolok fel
mindent a kötetből, lelőni a poént, na az nem az én mesterségem.
Maradjunk annyiban, hogy nem hiába olvastak sokan Poe-t, már a
saját idejében is, és nem hiába tartják a műfaj egyik atyjának.
Kár, hogy korában még sem foglalkoztak annyira vele, hogy
orvosolják problémáit, de ez a zsenik sorsa általában. Egyetlen
hibáját, a kötetnek abban látom, hogy valószínűleg a kicsit
értekező stílusa miatt, nem tudtak magukkal ragadni azonnal sok
esetben a történetek, de azért bőven akad ott gyöngyszem is,
ahol összeszaladt a cselekményéhségtől a nyál a számban.
Sajnos nem mondhatom ki, hogy nem tudtam letenni. Viszont ez
felróható, egyrészt a műfajhoz kapcsolódó filmes alkotások
dömpingjével, ami villámgyorsan elkényezteti az ember
fantáziáját, másrészt a Poe korából is, hiszen azért bőven
a reformkorra tehető az élete, még akkor is ha az Amerikai
Egyesült Államok, más történelmet írt. Belegondolva a
korszakába, egy percig sem kétlem, hogy zsenivel állunk szemben,
ha a munkásságát vesszük figyelembe. Kár, hogy nem
teljesedhetett ki.
Azért leszögezem, olvasni, még
mindig jó, és érdemes.
