Azok a régi szilveszterek:

 

Édesanyám babonás volt. Ha az év nagy részében nem is, de szilveszterkor Fanta és Coca-cola is került a poharakba. Melléjük készítve a vodka, és a vörösbor is, egy-két üveg igazi magyar házipálinkával. Két nappal hamarabb sütött, és mindig ott mosolygott a sok pogácsa és keksztekercs legtöbbszőr zserbó kíséretében az asztalon, közvetlenül a nagy gondossággal kiválasztott és feldíszített karácsonyfa mellett. Az asztal másik felén a vendégváró szendvicsek sajtos illata csábította a betévedt idegent. Az újévi étel mindig a lencsefőzelék volt, az nem maradhatott el, és főételnek, bármi jöhetett, csak malacból legyen, ezt legtöbbszőr hurka -kolbász krumpli pürével jelentette, de nem egyszer volt, húsklopfolótól hangos a konyha, mert készült a ropogós rántott hús. Malacot kellett enni, mert az kitúrta a jövő év szerencséjét, a lencse meg vagyont hozott a házhoz. Na és persze ott volt anyám francia salátája, amibe még úgy magába is belefeledkezett az ember. A főzést mindig az év utolsó napjára hagytuk, mert csak estére kellett kicsinosítani magát az embernek. A ház meg már Szentestére is csillogott a tisztaságtól, mint Salamon „ ...” És ennek, bizony gyertyaszentelőig ki kellett tartania, legalább is a nagyjának, mert addig nagytakarítás szóba se jöhetett. Olyan este hat felé, aztán a ház népe is megvacsorázott és a nappaliba lévő asztalra a család nő tagjai, a vendégvárók egy részét felszolgálták. Kabarét néztünk immár szépen felöltözve legtöbbször. Akkoriban nem is nagyon volt mást nézni. Kártyáztunk, társasjátékoztunk, de szigorúan senki nem aludhatott éjfélig, és előre sem kívánhattunk egymásnak „Boldog Új Évet”, mert az vonzotta a balszerencsét. Felálltunk a Himnusznál, és tűzijátékot is csak a tévében néztünk. A falu csendes volt, még részegen se tántorgott senki az utcákon. Valahogy nem illett. A család feje, a „Férfi” felbontotta a Pezsgőt, ő mondta el az első év köszöntést közvetlenül koccintás előtt és mindenki ivott belőle, olyan öt éves kor fölött, csak úgy módjával. Ugyanis úgy gondolták, hogyha az új évre egy nő köszön rá először, az egész ház népére balszerencsét hoz. Ezek után, már az álmos gyerekek elmehettek aludni, egy külön szobába. Azután a felnőttek kinyitották a ház ajtaját, úgy várták az új évet köszöntőket. Általában csak azok nem járták a baráti házakat, ahol a kicsi gyermekeket nem tudták kire bízni. Az ajtón, mindig férfi látogató lépett be először, és ő köszöntötte a vendégváró családot, mert ha nő lépett be az új esztendővel először, megint csak nagyon rosszat hozott magával. Aztán a karácsonyfát körül ülve, a felnőttek megbeszélték a múlt  és régi esztendőkön megtörtént legtöbbszőr mulatságos eseményeket. Jókedvűnek lenni kötelező volt, mint ahogy az édességet majszolgatni is, mert az hozta meg az új esztendőbe a szerelmet, és a jókedvet. Aztán pirkadatra már mindenki elkezdte a következő nap munkáját az otthonában, és elsején, mindig olyan cselekedeteket tett, amiket egész évben csinálni akart, mert úgy tartották, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz az egész év is. Az ok még igazi babonás szilveszterek voltak.

Fordított történet

 

Csodálatos szabad életed lenne, szép családdal. De az ívóvizeddel vigyázni kell, mert a csapból, szembe sétál veled, petpalack, fekália, műtrágya, de van, hogy elpusztult tetem is. Előfordul, hogy a gyerekeidet elengeded játszani, de estére már a fele sem tér haza. Nem látod soha többet őket. Egy nap az otthonodban szörnyetegek üldöznek, hatalmas fogakkal, és ha megfognak marcangolnak. Aztán egy éles fájdalom, és csak sötétség, örök sötétség. A szörnyetegek uralkodói, pedig áldomást isznak ,és megesznek. Túlszaporodás van, és a te vagy a következő.

Lángoló Istenimádat: I. Az eretnekek üldözése

 

Előre leszögezem, én is keresztény vagyok, habár akaratomon kívül kereszteltek meg, mint mondjuk általában a gyerekeket. Hiszem azt, hogy van valami vagy valaki, aki uralkodik a világunknak nevezhető rendszeren. A vallásra úgy tekintek, mint bölcs okító iratok összességére, legyen az bármilyen vallásé is. Az egyházak saját meglátásom szerint inkább nyerészkedés és hatalom intézményei. A legnagyobb probléma velük, hogy emberek irányítják, és mint tudjuk minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Ezennel szálljunk alá a „sötét” középkorba, ahol az emberek még úgy gondolták, hogy a papok kapcsolatban állnak a természetfelettivel, és befolyásolni is tudják azt. Vakon hitek a csodákban, mint pl. a szent ereklyék csodatévő erejében, amik furcsa módon gomba mód szaporodni kezdtek, miközben a hívek adományokkal árasztották el az atyákat. Ennek köszönhetően az egyház óriási vagyonra tett szert, arról nem is beszélve, hogy óriási szerepe volt a feudális társadalom megszilárdításában, hiszen vak engedelmességre buzdította köznépet, és spirituális félelemben tartotta, mert jaj lett volna, ha földesurai ellen vétkeznek, mert Krisztus szerint kellett élniük, természetesen szegénységben és jámborságban.

Az egyháziak bort ittak és vizet prédikáltak, miközben megkapták pl. a nekik járó kötelező tizedet. Bőszen harácsoltak, élvezték a vagyont, és ha kevésnek tartották, a jobbágyok falvait fosztogatták Isten nevében. Az egyházi tisztségeket áruba bocsátották és csak nemesi származású embereket engedtek a köreikbe. Ebből következik, hogy cselekedeteikkel szemben álltak, más spirituális nézeteket való közösségekkel, amik az időszámításunk előtti korszaktól már jelen voltak a lakosság életében, mint például, a gnosztikusok és őskeresztények. A gnosztikus nézeteket követő „szekták” már az evangéliumok keletkezése idején, léteztek, világfelfogásuk,a jó és gonosz örök párharcára épült, és számukra a katolikus pápai egyház, többek között, a világi életvitele miatt, a gonosz elvilági birodalmának egyik testet öltése volt, és feladatuknak érezték harcolni a gonosz ellen, és hitték, hogy az Armageddon csatája még az életükben bekövetkezik, ahol az akkori világ megsemmisül, és a jó és rossz közötti egyensúly helyre áll, és minden jó hívő a mennyben köt ki.. Hitrendszerük az akkori teljes szentírásra épült, az apokrif világi emberek által nem engedélyezett könyvekkel együtt. Ugyanis az eredeti szövegeket, valamikor 382 és 397 között enyhén kifejezve is cenzúrázták, kanonizálták. De ebben időszakban még javában beszélhetünk őskeresztényekről is, akik csak az evangéliumi tanítás szerint éltek.

Ténylegesen eretnekek, valamikor 11-12 században jelentek meg, mint a teljes emberi egyenlőség, vagyonközösség hirdetői, a nemeket is ideszámítva, náluk a nők is prédikálhattak vagy állhattak szerzetesnek. „Elit” csoportjuk a „Perfektek” közössége volt, akik tényleges apostoli életet éltek, szőrcsuhákban jártak, nem éltek nemi életet, és szent cselekedetnek tartották az önkéntes éhhalált. Céljuk egyértelműen a társadalmi egyenlőség kivívása, és a egyház világi uralmától való megfosztása volt. Tevékenységük fő színtere a középkori város volt, ahol a gazdagabb városi réteg, érdekeitől függően hol az egyház, hol az eretnekek oldalára állt.

A helyzetre az apostoli egyház vezetősége kétféle megoldásban gondolkozott. Az egyik megoldás Szent Ágoston felvetése volt, miszerint a problémát meg kell oldani, de nem szabad kiirtani az eretnekeket, hiszen Krisztus egyházának távol kell tartania magát, a gyilkosságoktól. Jézus egyháza nem ölhet. A másik nézet Szent Jeromosé volt, miszerint ki lehet írtatni az eretnekeket, mert tévhitben élnek, és a megölésükkel mennybe kerülhet majd a lelkük.

Az egyház végül is a Jeromos -féle álláspontot hirdette ki, így a vallási dogmák bizonyítására, az eretnekeket nyilvánosan boszorkánysággal vádolták meg. 1220-1239 között II. Frigyes a „szent római birodalom császára” számos eretnek törvényt adott ki. Többek között azt, hogyha az eretnek bevallotta bűneit, akkor életfogytiglan börtön, tagadás esetén máglya halál járt. Az eretnekek családtagjai pedig harmad íziglen, olyan kétszáz -háromszáz évig, semmilyen közhivatalt nem tölthettek be. Kivéve ha ők jelentették a rokont, mert akkor halhatatlan lelki jutalmakban részesültek. Az eretnekeket védelmezőkre, teljes vagyonelkobzás járt, házaikat lerombolták, és nem lehetett a helyükre más házat építeni. Az egyház rendházaiban, saját törvényszékeket és börtönöket létesített az eretnekek számára. Az ellenük felhozott vád a következő volt: Titkos összejövetelek tartottak, amelyeken féktelen kicsapongások voltak, és kenyér helyett gyermeket áldoztak. A perfectek módszereit, az egyház, átvitte a saját maga részére, és megalapította a cisztercita kolduló szerzetesi rendet és rendhálózatot, a tizenharmadik században. Az egyház végül 1184-ben törvényesen is kiátkozta az eretnekeket, majd a II. Frigyes által hozott törvényeket fokozatosan szigorították. Hamarosan az összes eretnekre halál várt, és akik pártolták, vagy esetleg bújtatták őket, is automatikusan eretneknek számítottak. Az egyház berkeiben a radikális ferencesek fellázattak, a szegénységi fogadalom be nem tartása miatt, így a század közepén XXII. János pápa, elrendelte az üldöztetésüket. A szent földön keresztes hadjáratokban harcoló templomos lovagok sem jártak másképpen, akik kétszáz év leforgása alatt óriási vagyonra és nagy befolyásra tettek szert. Szép Fülöp francia király kérésére a pápa őket is eretneknek nyilvánította, és feloszlatta a rendet.

A magyarországi eretnekeket először a tizenegyedik századi forrásokban emlegetik. Az 1348-49-es pestis járvány hatására megjelentek a flabellánsok, akik magukat ostorozva jelentek meg az utakon, társadalmi, és mindenki számára nyilvános bűnbánatra szólítva fel a híveket. Mozgalmuk óriási mérteket öltött. Természetesen az egyház elrendelte az ő üldöztetésüket is, ami a kiirtásukat eredményezte. Az 1300-as évek elején, megjelentek a Valdens eretnekek, akik a nép nyelvére fordították a szentírást, ami akkor még tiltott volt, így az egyház pert indított ellenük, ami végeztével az egyház visszafogadta őket, de a csuhályukon, örökös megkülönböztetésül, egy kék keresztet kellett viselniük, a miséket is köznéptől elkülönítve hallgathatták, házakat, ahol gyülekeztek földig rombolták, temetőikből elhunytjaikat kiásták, és porrá égették a maradványaikat. A husziták 1420-as években a dél vidéken és a Tiszántúlon jelentek meg.

A kor nagy eretnek üldözője Marekkei Jakab volt, aki saját bevallása szerint 25000 eretneket térített vissza, de a Pécsiek annyira „szerették” hogy kiüldözték a városból. Megjelentek a nyilvános könyvégetések, amikben a más nézetű könyveket elégette az egyház, itt említeném meg, hogy ez ma még cenzúra képében létezik, vannak a hívők számára tiltott könyvek, mint például az új gondolkodók könyvei vagy más világnézetet képviselő irodalom.

1279-ben az anyakirályné, elrendelte a eretnekek törvény elé állítását, mert megtagadták, a tized kifizetését. A Ferences-Domonkos kolostorokat, az egyház kifejezetten az inkvizíciónak alapította.

1184 után elárasztották Európa városait az inkvizítorok. Amikor az inkvizítor egy városba ért papokkal és fegyveresekkel, össze gyűjtötték a város lakosságát. A hatalma korlátlan volt. A város főterén kihirdették a rendeletet: aki harminc belül meggyónja bűneit, annak a legsúlyosabb bűnökben megkegyelmeznek. Az embereknek feljelentési kötelessége volt, ha tudott eretnekről és nem jelentette, rá is lesújtott az inkvizíció. A városok egyébként is tele voltak besúgókkal. A gazdagok kiválthatták magukat, esküdteket tudtak vásárolni, és ha meg volt a számuk kiválthatták magukat. Később már csak a vádlott vallomása számított. Ez szintén jó okot adott az egyházi harácsolásra. A katolikus egyház a reformáció idején, boszorkányoknak kiáltotta ki a protestánsokat és így Kálvin is Luther híveit is üldözte.

Ha egy ember esetében felmerült az eretnekség gyanúja, évekig tartó inkvizíciós trágyalások vették kezdetüket, ez alatt a vádlott végig börtönben ült, embertelen körülmények között. Férgek, patkányok társaságában éltek folyamatos sötétségben, és a cella akkora volt sokszor, hogy megfordulni is alig lehetett benne, sokszor lefeküdni sem volt lehetséges. Elterjedt módszer volt a folyamatos éheztetés és alvás megvonás.az ismétlődő kínzások mellett. Megszokott volt az is, hogy a fal és a padló háromszögletű felfelé forduló lecekkel volt borítva azokon tudott csak járni az elitélt, illetve a fa vagy vasszerkezetre kötözés. A falba vájt kis üregekbe rakás, ahol nem tudtak mozogni, vagy a mély száraz kútba engedés, ahonnan csak a tárgyalások idejére húzták ki őket is a mindennapok része volt. A nemi erőszak is általános jelenség volt, ha egy nő emiatt várandós lett, a gyermeket az ördögre fogták. Az eretnekekhez átálló egyháziakat a Vade in peace-szel büntették. Azaz befalazták és életük végéig, egy lukon keresztül etették, és itatták őket. Már ebben az időszakban megjelenik, mind a víz és mind a méregpróba kínzási módszere is.

Vallási ünnepen, A Sermo generális szertartásán, vasárnap reggel a város főtemplomába és a templom előtti téren hirdették ki a tárgyalások eredményét. Az ünnepségen résztvevő hívek, jutalmul negyven napos bűnbocsánatot kaptak.

Az ünnep kezdetén, harangzúgásra lassú menetben megjelent az inkvizítor, utána a jelenlévő magas rangú tisztségviselők, aztán a papok, majd őket követték a vallomást tévő eretnekek. A gyorsan vallókat a templomba, a vallomást nem tevőket a templom előtti térre vitték. Ezek után egy pap éles prédikációt tartott a téves tanokról, és a szent inkvizíció működéséről. Után sorra szólították a vádlottakat, akik részletesen bevallották a bűneiket.

Az ítélet enyhébb büntetésnél a penitencia volt, ahol a vádlottnak derékig levetkőzve, rendszeresen visszatérő alkalmanként végig kellett járni a várost utcáit, ahol az igaz hívek megostorozták, kötelező böjtölést kellett tartani, és szerzetesi ruhát kellett viselniük mellükön egy nagy narancssárga kereszttel. Az eretnekekhez áttért egyháziak büntetése, a már fentebb említett Vade in peace volt. A megátalkodottakat, akik nem voltak hajlandóak az évekig tartó kínzás ellenére se bűnösnek vallani magukat, kifaggatták, és a világi hatalomra bízták. Máglyán való élve elégetés volt az ítélet. A haláluk után maradványaikat összegyűjtötték és hamuvá égették, hogy az eretnekek ne tudjanak ereklyét készteni belőle. Ha valakiről a halála után derült ki, hogy eretnek, kihantolták, és úgy égették hamuvá a maradványait, a családja vagyonát pedig elkobozták. A bűnösség alsó korhatára tizennégy év volt, felső korhatár nem létezett.

Az inkvizíció végig uralta az egész középkort ,az utolsó perekre, az ezernyolcszázas évek vége felé került sor.

Hmmm?

 

Este tíz volt, éppen tévét néztem kényelmes fotelomban. Egyedül voltam, a párom a barátjához ment. A szoba teraszra nézett, hallottam, ahogy párom hazaér, és dédelgeti a kiskutyát. Még beszélt is hozzá, azt mondta, hogy végre odaengedi a kutya magához, mert amúgy félénk kis jószágról volt szó. Eltelt tíz perc és talán húsz is, de csak nem lépett be párom az ajtón. Végül is felhívtam telefonon:

- Szia! Hol vagy?

- Ádámnál. Miért?

- Semmi. Csak, azt hittem hazajöttél.

- Otthon se voltam.

Töprengés a mai szerelmekről

 

Elnézem a mai világot, a mai közembereket. Azon gondolkozom, nagyanyáink miért tudtak egy életen át, egy férfit szeretni, hacsak a sors nem szólt közbe, akkor is maximum kettőt, mert az elsőt elvitte a háború. Mikor még kislány voltam, meg kérdeztem nagymamámat, hogy miután nagyapám meghalt, szerette-e a második férfjét? Hiszen azzal is haláláig együtt élt. A válasz érdekes, „nem” volt, de a gyerekeknek anya és apa kellett. A férfinak öt félárva gyereke volt, nagyanyámnak meg apám. Évtizedekről volt szó, és úgy élt a férfi mellett, hogy nem érzett szerelmet, és mégsem váltak el. Mégis kitartott mellette, pedig nagyanyám sem volt öregebb harminc évesnél, és nyilván mogyoró színű hajjal és kék szemmel, akadhatott volna neki más, ennek ellenére megöregedett becsülettel a férfi mellett, és fel is nevelte az öt gyereket, még akkor is, ha nem jöttek be a reményei, és apámat nem fogadták szeretettel az új családban. Aztán ahelyett, hogy „élt” volna hatvanévesen a lazulás lehetőségével, inkább hazajött az apját ápolni, és engem pesztonkálni, hogy segítsen anyámnak. Az akkori asszonyok, hogyan bírtak el egy egész házasságot egy életen át, pedig akkor sem voltak álomhercegek a férfiak? Volt, aki verte az asszonyt, volt, aki félre járt, de olyan is akadt, aki a kocsmát látogatta, meg a boros pincét, de olyan asszony is volt szép számmal, akit kiszemelt egy vagyonosabb férfi, aztán hiába volt kivénhedt, és megrusnyult  a vőlegény, az egzisztenciáért hozzá kellett menni, és hagyni, hogy az történjen, amihez éppen gyomra se volt a nőnek, ennek ellenére csak mellette maradt, az ásó, kapa, nagyharangig. Miért volt mindez? Mi változott, egy emberöltő alatt?

 A világ. Nos az emberi társadalom a médiának köszönhetően teljesen nyitott lett. Elárasztanak minket az információk, szűretlenül vagy cenzúrázva, attól függ melyik területet nézzük. Kényelmes is, az ember éli a rabszolga életét, mert tudja, már vagy minimum hetven éve szuggerálják belé, hogy az a normális, ha csak annyit keres vagy éppen tanul, hogy épp, hogy éljen. Aztán a röpke nyolc órájában, vagy annál kevesebben, ami naponta marad, vagy a heti egy szabadnapjában, igyekszik élni, vagy épp kitombolni magát, de tény, hogy odahaza, bekapcsoljuk a televíziót vagy a monitor elé ülünk. Tisztelet a kivételnek, aki nem így teszi, és olvas, vagy az önfejlesztésre fordítja az időt. És az információ az zúdul, sokszor még a karikát is elfelejtik kirakni. Nemrégiben, szombat délelőtt, olyan erotikus jelenettel teli sorozat epizódot adott le az egyik népszerű csatorna, hogy még az én kezembe is megcsörrent a tányér mosogatás közben. Szóval árad, ezeken a csatornákon minden, csak válogassunk. A húsz percenként arcunk elé tolakodó reklámblokkokat, inkább nem említeném. Vedd meg ezt meg azt, hitelre akár, mert akkor ilyen menő leszel, meg ennyire boldog! Nem mindegy, hogy egy Harry Potteres hátizsákkal, vagy egy a kék hátizsákkal kezdi a gyereked a tanévet, mert az egyik sokkal jobb, mint másik. Nem mindegy milyen színű a toll stb. Na de beszéljünk a lényegről, a médiából ömlenek a celebek és a sztárok, sőt a világsztárok is. Annyira összeszűkült a világunk az internet hatására. Ami még harminc éve, olyan távolinak tűnt, azt hisszük ott van a nappaliban, és igen, csak hisszük. A földön, még minden földrész ugyanolyan messzire van egymástól. Ha nem tolná ezeket az embereket a „nagy hálózat” a szemünk elé, nos, annak meg lennének a következményei. És itt nem arról van szó, hogy ne élvezzük, a művészeti alkotásaikat, hiszen az a munkájuk, csak eljutottunk arra a szintre, hogy az emberek, ezekhez a képekhez mérik magukat, és másokat, és szaladgálnak a kondizni, nyomorgatják magukat, mert ők nem elég szépek. Mesélek egy példát, a kétezres évek idején robbant be, Dwayne Johnson, és volt egy középiskolás osztálytársam, aki azt hitte, ha olyanra vágatja a haját, olyan ruhát hord és eljátssza, hogy ő is olyan kemény legény, mint a szikla, de attól még én például, aki nem néztem akkor pankrációt, és nem jártam moziba, kifejezetten félelmet keltőnek találtam, és sok másik ember is úgy kezelte akkor. Konkrétan bukdácsolt a suliban. 

Főleg az utóbbi harminc évben, már neten felnőtt fiatal generáció, tisztelet a kivételnek nem enyhén önképzavaros, és azonosulni akar egy celebbel, vagy sztárral, ahelyett, hogy a saját útját keresné, és itt a jéghegy csúcsa. Azonosulunk, olyan emberekkel, akik szintén csak emberek, de egzisztenciálisan olyan magas szinten állnak, hogy bármelyikük, havonta házasodhatna vagy válhatna el, minden tekintetben, gondoljunk a rajongó hadakra, akiket drótkefével se tudnak levakarni magukról. Már a nyolcvanas években is volt, olyan világhíresség, aki csettintett, egy koncert előtt, és öt-hat alkalmi partner várta éjjelre a hálószobában. Legalább a hetven százalékukra jellemző, hogy amikor a szerelmi hormonok elmúlnak, mert mindig elmúlnak, akkor szépen beadja a válópert, amivel tele van a sajtó, és már megy is „húspiacra friss áruért”. A világ szeme előtt teszi, és egy idő után azt hiszi az átlagember, hogy ez a természetes, mert „ő” is megtette, és hát az én kapcsolatom se az igazi már, és hát az a másik szebben néz rám, meg sokkal kedvesebben mosolyog, mint a férjem x év után. Én is megtehetem, hogy mindent hátrahagyok, mert jogom van a boldogsághoz, hiszen a Jennifer Lopez is ezt tette. Pedig a boldogság nem tökéletes, a lila köd is illúzió, elmúlik. Mindenkinél, igen a Lopeznél is, de mondhatnék más példát, több tízet. 

Természetesen, senkinek nem mondom, hogy ha tényleg boldogtalan, és tényleg menthetetlen egy kapcsolat, ne váljon el. Vagy ha jön egy igazi nagy szerelem, ne válassza azt, de gondoljon arra, hogy minden rózsaszín fentet követ, egy zöld lent, és nincs olyan, hogy a másik mellett minden tökéletes lesz, és mindig ott lesznek a hormonok. Csak mérlegeljünk, mind nők, és mind férfiak, és csak akkor, döntsünk romba, egy felépített világot, törjünk össze egy másik embert, ha tényleg nem is örökké boldogok, de meghittek lehetünk az újabb mellett. Keressük a legkevésbé fájdalmas megoldást, ha már új útra indulunk, hiszen egykor szerelmesek voltunk.

"Úgy legyen!"

 

Írói kihívás 1.: A zöld testvériség

 

Szereplők:

Diego, és Huan De Barca, ikrek mint két tojás.

Juliette a spanyol királyné

Alejandro, és Isabella Vega ífjú házasok

Louis N. a jelenlegi spanyol király.

Őrök, és táncoló párok.

I.Felvonás

Történik:1808-ban Madridban, Huan de Barca szalonjában, Luca napján

Huan de Barca: Megfeszült háttal áll, csinos fekete zubbonyában, nyakában egy láncon függő keresztel a szín kellős közepén.

Őrült vagy Vega, ez is csak neked jut eszedbe.

Alejandro Vega: Elegánsan belép az ablakon, pengéjét Huan de Barca mellkasa felé tartva.

Angard

Huan de Barca:Rácsap a penge élére, megragadja Vega kezét, és nevetve borulnak össze ölelésben.

Alejandro Vega: Te sem változtál.

Huan De Barca: Nem.

Alejandro Vega: Rég volt.

Huan De Barca: Ezer éve is tán. Hellyel kínálja Vegát, borozgatnak.

Aljendro Vega: Diego?

Huan De Barca: Érkezik.Na de, te sem egyedül jöttél. Vega mosolyog Madrid egykoron legszebb hajadonát, nehéz titkolni.

Alejandro Vega: És a fiam Diego.

Huan de Barca: Diego? A szűzanyára! Megőrültél! Ravasz, mint a róka?

Alejandró Vega: Az.

Huan de Barca: Jobb lett volna, ha nem hozod őket. Vega jelentőség teljes pillantást vett rá.

Alejandro Vega: Isabella jönni akart.

A szoba ajtaja kinyillik, és belép rajta Huan de Barca, tökéletes mása. Cifra ingben kezében spanyol gitárral.

Diego de Barca: Mégis csak ide fújt California forró szele, Vega!

Alejandro Vega: Ide ám!

Összeborulnak

Alejandro Vega: Finom illat!

Diego De Barca: Nem lehet mindenki, hú férj. Megtehetem. Ölébe veszi a gitárt és finoman pengetni kezdi,miközben fívérével összenéznek.

Alejandro Vega: Itt vagyok, a leveletek nem tűrt halasztást. Miről van szó?

Digego De Barca: Nem tudsz olvasni?

Alejandro Vega: Virágnyelven? Rágyújt egy gyertyából egy szivarra. Nem.

Diego De Barca: Pedig a tudósunk, napokig csűrte csavarta a sok iniciálét...mondja Diego De Barca, félig dalolászva, gitárpengetésre.

Huan De Barca: Nem volt más választásom. Nem ülheti egy pávatollas bolond, sem az oroszlánt sem, sem a sast.

Alejandro Vega: Ó hát a pávatollas bolondról van szó?

Huan de Barca: El kell tüntetni, a fehér tollaival együtt! Ököllel az egyik asztal lapjára csap.

Diego De Barca: Ugyan!Nem különb mint én.

Alejandro Vega: Mégis a „kis káplár” van a háta mögött.

Diego de Barca: Nem is, kard ki kard, a terv.

Alejandro Vega: Nem?

A szalonon kívülről, gyermek kacaja és futkosása hallatszik be, edény csörömpöléssel..

Huan de Barca: Azt hiszem, ildomos lenne csatlakoznunk hölgyeinkhez.

Mindhárman kivonulnak a szalonból.

II.Felvonás

1807 Karácsonyának másnapján a király palota báltermében Madridban. A csillogó bálteremben a beszélgető emberek küröl párok táncolnak, a színpad két végén őrök. Louis N. királyi egyenruhában köztük táncol. Juliett a királyné, a trónszékről figyeli a táncot. Majd a jobb oldali lávő Barcaék alszatalához sétál.Az asztalnál A vega házaspár A Barca ikrek, és foglalnak helyet. Amikor a királyné megérkezik, a nők pukedliznek, a férfiak pedig meghajolnak.

Juliette: Isabella !

Isabella Vega: Felség

Juliette: Hát újra itt,

Isabbella: Kérem hagy muatassam be...

Juliette: A legendás Barca fivéreket. A hírük megelőzi őket.Remélem, jól fogják érezni magukat.

Elivszi Isabella Vegat, és félre hívja, a közönség látóterébe.

Julette: Meséljen Isabelle! Boldog? Milyen California? Nem akar visszatérni hozzám?

Isabella Vega, Feszülten a királyra néz, az szélesen rámosolyog...emez idegesen lehajtja fejét.

Isabella Vega: California csodálatos, szenvedélyes, és szeretem Alejandrot.

Juliette: Mily szerencsés vagy. A szerelem akár csak egy röpke rigó, megfoghatatlan, és

oly kevés embernek szelidül a kezei közé. Reménykedtem, hogy magányom órái, gyorsabban telnek, ha visszatérsz hozzám, de nem bocsájtanám mega magam vétkét, ha feláldoznád értem szerelmedet, Alejandro Vegát...

Isabella Vega: A király nem engedné az emberei közé. Okkal felség. Alejandro egy igazi spanyol, a szíve minden dobbanásával.

Juliette: És egy spanyolnak, sosem lesz, egy gall király, De bűnös vagyok kedves, mert a szívem úgy írígyel ezért a lángoló vágyért, ami Vegáért hajt, s mérgezi a lelkem, mert úgy vágyok arra, hogy ne csak kötelesség legyen az asszonyi sors, s lásd magányomat se oszthatom meg csupán vajmi időre veled.

Isabella Vega: Elkeserít végtelen magányod felség.Talán ajánlhatnék magam helyett valakit, aki enyhíthetné keserű magányod. Tekintetét összehúzva, ránéz a feléjük közeledő királyra, majd a terem sarkában kacarászó társaságban Diego De Barcaval összenéznek, és egymásra bólintanak, mire a férfi elindul feléjük. Egyszerre ér oda a két férfi, de Diego de Barca enxhén fejet hajtva, a királyt előnybe engedve hátra lép.

Louis N: Íme, a két legszebb csillag a bál koronájának egén. Isabella pukedlizik. Azt hittem sosem fogja szemem újra látni Isabella Muertest.

Juliette: Már régen nem Muertes, henem Senora Vega.

Louis N: Ó minő szomorú meglepetés ez a férfiaknak. Nos és mondja, talán ön Senor, az a szerencsés Vega?

Diego de barca: Nem felség, az én nevem Diego De Barca.

Louis N: .Végül is nem számít.

Isabella Vega: Diego egy költő, a királynének ajánlottam jómagam, spanyol költészetet tanulni.

Julette és Diego de Barca is meglepődnek. Diego a helyezetet mentve, meghajol, a Julette előtt.

Diego de Barca: Felség! Kezet csókol a királynénak.

Louis N:Ha felséged méltóztatik kezeskedni. Juliette mosolygó, és engedékeny gesztust tesz, Diego de Barca felé.

Louis N: Senora, jól mondom? Vega, adja kezét a királynak eme tánc erejéig! Isabella viszolyogva, adja a kezét a királynak. A táncolok közé vonulnak, a színpad elejére, a közönséghez legközelebb. Közelebb húzza magához a nőt, mint a töbi táncosok.

Louis N: Tehát férjhez ment? Hallottam, Madridban mindenki hallotta. És mit vár mit tegyek?

Hiba volt, egészen új spanyol országig menekülnie. Belemarkol a nő derekába

Ma hajnalban, a szobámban!

Isabella: Felség.....

Louis N: Én vagyok Spanyolország, az enyém minden fű, minden folyó, és minden asszony, akit a szemem megkíván.

Alejandro Vega: Senora kérhetném a kezét?

A király és Isabella megállnak.

Louis N: Nem ajánlatos lekérni a király hölgyét.

Alejandro Vega: A királynál nagyobb úr a keresztény Isten, és az ő áldásával, Senora Vega, az én feleségem. Így a keze az enyém.

Alejandro Vega, határozott hangon és magát kihúzva felel a királynak. A táncosok egy pillanatra megállnak, a férfiak kardjaik makolatára teszik kezüket, ahogyan Vega is. A szinpad szélén áró őrök, a királyra figyelnek. Juliette megjelenik a férje mellett, és diszkréten a fülébe súg valamit, miközben Isabellára mosolyog. A király megdermett arccal körülnéz, majd bólintva kihúzva magát, ránéz Alejandrora.

Louis N:. A hölgy az öné.– Felséged. Táncba vezeti a királynőt, majd néhány fordulat után, elköszön a feleségétől, aki pukedlizik elköszönésképpen. Távozik a bálterem díszes ajtaján, de látványosan követi őket a táncolók közül, két táncosnő. Julette lenéző mozdulattal a király felé bámul, aztán felkéri Diego De Barca. A szín elsötétül.

III. Felvonás

Helyszín a Mortefontaine kertje, Diego de Barca és Juliette kettesben vannak. Diego dalt énekel a királynénak egyszerű gitár kísérettel. A dallam latinos. A királynő elmélázva, és el-el mosolyodva hallgatja.1808 Március idusa

Diego de Barca:

Szerelmem, égi tözem

te vagy minden lélegzetem.

Miattad dobog még a szívem.

Szerelmem.

Szerelmem, égi tüzem.

Szerelmem, tárd ki szíved.

Enyhítsd perzselő tüzem!

Szerelmem, égi tözem

te vagy minden lélegzetem.

Miattad dobog még a szívem.

Szerelmem.

Szerelmem, égi tüzem.

Szerelmem, tárd ki szíved.

Enyhítsd perzselő tüzem!

Juliette: A kezét nyújtja a dalt befejező férfinak. Kéz a kézben beszélgetnek tovább.

Kedvesem, ha tíz évvel ezelőtt adta volna nekem e szép szerenádot.

Diego de Barca: Akkor bizony nem jöttek volna ajkamra a szavak az ön szépségétől.

Juliette: Csak egy magánytól összetört asszony vagyok.

Diego de Barca: Ezeknek a gyönyörű kék égboltoknak nincs párja királynőm.

Juliette: Diego, ön miatt ragyognak ennyire.

Diego de Barca:Csordultig vagyok vággyal, mióta megláttam önt.

Juliette: Elpirul. Nem élnék újra, ha ön nem lenne itt.

Diego de Barca: Ön a királynőm, kérhet tőlem bármit.

Juliette: Zaklatottan felugrik Diego mellől. Vétek lenne, oly vétek! De talán csak a szemedben kedvesem, és csak a lelkiismeretemben tán ... S vajon bűn -e orvul legyílkoltatni a hűtlen férjet. Ki iránt sosem égett oly vágy bennem, mint érted ég.

Diego De Barca: Bűn -e egy spanyol nemesnek orrvul megöletni, hazája trónjának birtolóját?

Ó nemes asszony nem bűn, hőssé válik bárki, ki közülünk megteszi.

Juliette: Csak egy gyenge asszony vagyok, akinek mélyén oly tűz lobog érted, de Barca, minek még tudtáról nem is tudtam. Diego de Barca, a zaklatott asszonyhoz megy szenvedélyesen magához húzza és megcsókólja.

Diego De Barca: Nem létezik, hogy az isten szemében vétek lenne, ily csodálatos szerelem.

Julette: Hát képes lenne megtenni? Barca még szenvedélyesebben csókolja nőt.

Juliette: Maholnap érkezik.

Diego de Barca: Idejön?

Juliette: Én hívattam, mint felesége? Sűrgős táviratban, hogy ölem rá vágyik.

Diego De Barca, megsápad, majd megrőkönyödik, majd a nő térdeihez rogyik.

Diego De Barca: Összetöri a szívem! Nem tudom elviselni, hogy az átkozott páva magához érjen!

Juliette: Nincs más választásom. Zokogni kezd, zavartan legyezőjével takargatja az arcát. Hálnom kell vele, minél hamarabb.

Diego de Barca: Miről beszél felséges hölgyem?

Julette: Rá fog jönni, hogy a gyernek nem az övé.

Diego de Barca: Gyermek? Maga elé nézve szinte motyogja, Gyermek! Kiabálja, majd az ölébe kapja a nőt. Gyemekem lesz! Közben a asszony elkomorodik.

Julette: A király gyermeke, ha időben érkezik. Ha csak pár héttel hamarabb születik, így nem fog gyanakodni.

Diego de Barca: És ha megölöm most?

Julette: Akkor jön az az átkozott törpe, porrá zúz itt mindent. Téged pedig Guillotine alá fektet.

Menj szerelmem, kérlek menj és soha ne fordulj vissza!

Diego de Barca: De a gyermekem!

Julette: A királyé, és a királyé is kell hogy legyen, és most menj!

Diego De Barca feldúltan távozik a kert kapun, Julette sírva beleroskad a hintába, a színpad elsötétül.

IV.Felvonás

Helyszín a Madridi palota, a királyné szobája 1809 március.

Julette a karjában beöltöztett gyernekkel, kinek még az arcát sem lehet látni. A szoba ajtaján belép a két Barca fívér teljesen egyformán, fekete ruhában, fekete kalapban. Odakintről sebes léptek zaja hallatszik.

Juliette: Diego! A két férfi egyszerre lép a gyermekhez, és Julettehez. Juliett arcán látszik hogy nem tudja megkülönböztetni a két férfit.

Diego de Barca: Láthatnánk a gyermeket? Julette megmutatja nekik, a két férfi, megnézi a gyermeket, és egymásra mosolyognak.

Juliette: A király úgy tudja, hogy torzan született. Nem várhattuk tovább.

Alejandro Vega: Indulnunk kell ! Az ajtón kívülről, hallatszik a feszült hangja, más egyébb kiáltások és fegyvercsörgés zajával együtt, ami egyre közelebbről hallatszik. Az ikerpár kardot ránt. Az ajtó beszakad, Vegaval, és 5-6 katonával együtt. Juliette felsikolt, Vega ruhája véres. A két iker párbajba keveredik az őrökkel. Mindegyiket legyőzik, de az egyik iker, akinek nincs a gyermek a kezében, összecsuklik.

Diego De Barca: Ne!

Huan De Barca: Hallgass! Kezét a sebére szorítja, miközben a szintén zaklatott, Vegával összenéznek.

Julette: Diego! Oda akar rohani.

Huan De Barca: Maradjon ott felség! Menjetek!

Diego De Barca: Nem, hagylak itt!

Huan De Barca: Ha maradsz akkor is itt maradok! Vidd a gyereket. Újabb örök közeledése hallatszik.

Aljendro Vega: Mennünk kell! Ragadja meg, az épp fívér vállát, Az ablakon, az oszlopokon kúszva lejutunk! Megrázza, a térdelő embert, felrántja földről, és egyenesen az arcába, mondja: A gyerek az első, ki kell vinni innen! Az ablakon át távoznak a gyerekkel.

Huan de Barca: Kivesz a nyakából valamit és maga alá rejti, Julette alig fél méterre töle remegve sír. Juliette! Ugye Juliettenek hívják felséged?

Julette: Igen.

Huan de Barca: Akit itt elfognak, az Diego de Barca, de kereszt tulajdonosa veszti fejét holnap.

Az őrök berontanak. Nyomukban Louis N.-el

Louis N: Fogjátok el! Az őrök felemlik Huan De Barcat a földről, hogy király a szemébe nézhessen.

Louis N: Hol van a gyerek?

Huan de Barca: Halott – hisztérikusan felnevet.

Louis N: Vigyétek, bánjatok vele finoman,a szemébe akarok nézni, amikor lehull a feje! A síró Juliettehez megy, és átkarolja.

Louis N: Ne sírjon felséged, jobb annak a gyereknek így, milyen jövő várta volna ily torzként.

Julette:Könyörgöm felség, most hagyjom magamra.!

Louis N: Biztos ebben Juliette? A királynő, csak bólogat, és türelmetlenül várja, hogy király elhagyja a szobát. Amikor az távozik, azonnal neki kezdi a földet átkutatni. Felkapja a láncon lógó keresztet, és a szívéhez öleli. Mosolyogva könnyezni kezd, tekintetét az égnek emeli.

Juliette:„Diego”

Szereplők:

Diego, és Huan De Barca, ikrek mint két tojás.

Juliette a spanyol királyné

Alejandro, és Isabella Vega ífjú házasok

Louis N. a jelenlegi spanyol király.

Őrök, és táncoló párok.

I. Felvonás

Történik:1808-ban Madridban, Huan de Barca szalonjában, Luca napján

Huan de Barca: Megfeszült háttal áll, csinos fekete zubbonyában, nyakában egy láncon függő keresztel a szín kellős közepén.

Őrült vagy Vega, ez is csak neked jut eszedbe.

Alejandro Vega: Elegánsan belép az ablakon, pengéjét Huan de Barca mellkasa felé tartva.

Angard

Huan de Barca:Rácsap a penge élére, megragadja Vega kezét, és nevetve borulnak össze ölelésben.

Alejandro Vega: Te sem változtál.

Huan De Barca: Nem.

Alejandro Vega: Rég volt.

Huan De Barca: Ezer éve is tán. Hellyel kínálja Vegát, borozgatnak.

Aljendro Vega: Diego?

Huan De Barca: Érkezik.Na de, te sem egyedül jöttél. Vega mosolyog Madrid egykoron legszebb hajadonát, nehéz titkolni.

Alejandro Vega: És a fiam Diego.

Huan de Barca: Diego? A szűzanyára! Megőrültél! Ravasz, mint a róka?

Alejandró Vega: Az.

Huan de Barca: Jobb lett volna, ha nem hozod őket. Vega jelentőség teljes pillantást vett rá.

Alejandro Vega: Isabella jönni akart.

A szoba ajtaja kinyillik, és belép rajta Huan de Barca, tökéletes mása. Cifra ingben kezében spanyol gitárral.

Diego de Barca: Mégis csak ide fújt California forró szele, Vega!

Alejandro Vega: Ide ám!

Összeborulnak

Alejandro Vega: Finom illat!

Diego De Barca: Nem lehet mindenki, hú férj. Megtehetem. Ölébe veszi a gitárt és finoman pengetni kezdi,miközben fívérével összenéznek.

Alejandro Vega: Itt vagyok, a leveletek nem tűrt halasztást. Miről van szó?

Digego De Barca: Nem tudsz olvasni?

Alejandro Vega: Virágnyelven? Rágyújt egy gyertyából egy szivarra. Nem.

Diego De Barca: Pedig a tudósunk, napokig csűrte csavarta a sok iniciálét...mondja Diego De Barca, félig dalolászva, gitárpengetésre.

Huan De Barca: Nem volt más választásom. Nem ülheti egy pávatollas bolond, sem az oroszlánt sem, sem a sast.

Alejandro Vega: Ó hát a pávatollas bolondról van szó?

Huan de Barca: El kell tüntetni, a fehér tollaival együtt! Ököllel az egyik asztal lapjára csap.

Diego De Barca: Ugyan!Nem különb mint én.

Alejandro Vega: Mégis a „kis káplár” van a háta mögött.

Diego de Barca: Nem is, kard ki kard, a terv.

Alejandro Vega: Nem?

A szalonon kívülről, gyermek kacaja és futkosása hallatszik be, edény csörömpöléssel..

Huan de Barca: Azt hiszem, ildomos lenne csatlakoznunk hölgyeinkhez.

Mindhárman kivonulnak a szalonból.

II:Felvonás

1807 Karácsonyának másnapján a király palota báltermében Madridban. A csillogó bálteremben a beszélgető emberek küröl párok táncolnak, a színpad két végén őrök. Louis N. királyi egyenruhában köztük táncol. Juliett a királyné, a trónszékről figyeli a táncot. Majd a jobb oldali lávő Barcaék alszatalához sétál.Az asztalnál A vega házaspár A Barca ikrek, és foglalnak helyet. Amikor a királyné megérkezik, a nők pukedliznek, a férfiak pedig meghajolnak.

Juliette: Isabella !

Isabella Vega: Felség

Juliette: Hát újra itt,

Isabbella: Kérem hagy muatassam be...

Juliette: A legendás Barca fivéreket. A hírük megelőzi őket.Remélem, jól fogják érezni magukat.

Elivszi Isabella Vegat, és félre hívja, a közönség látóterébe.

Julette: Meséljen Isabelle! Boldog? Milyen California? Nem akar visszatérni hozzám?

Isabella Vega, Feszülten a királyra néz, az szélesen rámosolyog...emez idegesen lehajtja fejét.

Isabella Vega: California csodálatos, szenvedélyes, és szeretem Alejandrot.

Juliette: Mily szerencsés vagy. A szerelem akár csak egy röpke rigó, megfoghatatlan, és

oly kevés embernek szelidül a kezei közé. Reménykedtem, hogy magányom órái, gyorsabban telnek, ha visszatérsz hozzám, de nem bocsájtanám mega magam vétkét, ha feláldoznád értem szerelmedet, Alejandro Vegát...

Isabella Vega: A király nem engedné az emberei közé. Okkal felség. Alejandro egy igazi spanyol, a szíve minden dobbanásával.

Juliette: És egy spanyolnak, sosem lesz, egy gall király, De bűnös vagyok kedves, mert a szívem úgy írígyel ezért a lángoló vágyért, ami Vegáért hajt, s mérgezi a lelkem, mert úgy vágyok arra, hogy ne csak kötelesség legyen az asszonyi sors, s lásd magányomat se oszthatom meg csupán vajmi időre veled.

Isabella Vega: Elkeserít végtelen magányod felség.Talán ajánlhatnék magam helyett valakit, aki enyhíthetné keserű magányod. Tekintetét összehúzva, ránéz a feléjük közeledő királyra, majd a terem sarkában kacarászó társaságban Diego De Barcaval összenéznek, és egymásra bólintanak, mire a férfi elindul feléjük. Egyszerre ér oda a két férfi, de Diego de Barca enxhén fejet hajtva, a királyt előnybe engedve hátra lép.

Louis N: Íme, a két legszebb csillag a bál koronájának egén. Isabella pukedlizik. Azt hittem sosem fogja szemem újra látni Isabella Muertest.

Juliette: Már régen nem Muertes, henem Senora Vega.

Louis N: Ó minő szomorú meglepetés ez a férfiaknak. Nos és mondja, talán ön Senor, az a szerencsés Vega?

Diego de barca: Nem felség, az én nevem Diego De Barca.

Louis N: .Végül is nem számít.

Isabella Vega: Diego egy költő, a királynének ajánlottam jómagam, spanyol költészetet tanulni.

Julette és Diego de Barca is meglepődnek. Diego a helyezetet mentve, meghajol, a Julette előtt.

Diego de Barca: Felség! Kezet csókol a királynénak.

Louis N:Ha felséged méltóztatik kezeskedni. Juliette mosolygó, és engedékeny gesztust tesz, Diego de Barca felé.

Louis N: Senora, jól mondom? Vega, adja kezét a királynak eme tánc erejéig! Isabella viszolyogva, adja a kezét a királynak. A táncolok közé vonulnak, a színpad elejére, a közönséghez legközelebb. Közelebb húzza magához a nőt, mint a töbi táncosok.

Louis N: Tehát férjhez ment? Hallottam, Madridban mindenki hallotta. És mit vár mit tegyek?

Hiba volt, egészen új spanyol országig menekülnie. Belemarkol a nő derekába

Ma hajnalban, a szobámban!

Isabella: Felség.....

Louis N: Én vagyok Spanyolország, az enyém minden fű, minden folyó, és minden asszony, akit a szemem megkíván.

Alejandro Vega: Senora kérhetném a kezét?

A király és Isabella megállnak.

Louis N: Nem ajánlatos lekérni a király hölgyét.

Alejandro Vega: A királynál nagyobb úr a keresztény Isten, és az ő áldásával, Senora Vega, az én feleségem. Így a keze az enyém.

Alejandro Vega, határozott hangon és magát kihúzva felel a királynak. A táncosok egy pillanatra megállnak, a férfiak kardjaik makolatára teszik kezüket, ahogyan Vega is. A szinpad szélén áró őrök, a királyra figyelnek. Juliette megjelenik a férje mellett, és diszkréten a fülébe súg valamit, miközben Isabellára mosolyog. A király megdermett arccal körülnéz, majd bólintva kihúzva magát, ránéz Alejandrora.

Louis N:. A hölgy az öné– Felséged. Táncba vezeti a királynőt, majd néhány fordulat után, elköszön a feleségétől, aki pukedlizik elköszönésképpen. Távozik a bálterem díszes ajtaján, de látványosan követi őket a táncolók közül, két táncosnő. Julette lenéző mozdulattal a király felé bámul, aztán felkéri Diego De Barca. A szín elsötétül.

III. Felvonás

Helyszín a Mortefontaine kertje, Diego de Barca és Juliette kettesben vannak. Diego dalt énekel a királynénak egyszerű gitár kísérettel. A dallam latinos. A királynő elmélázva, és el-el mosolyodva hallgatja.1808 Március idusa

Diego de Barca:

Szerelmem, égi tözem

te vagy minden lélegzetem.

Miattad dobog még a szívem.

Szerelmem.

Szerelmem, égi tüzem.

Szerelmem, tárd ki szíved.

Enyhítsd perzselő tüzem!

Szerelmem, égi tözem

te vagy minden lélegzetem.

Miattad dobog még a szívem.

Szerelmem.

Szerelmem, égi tüzem.

Szerelmem, tárd ki szíved.

Enyhítsd perzselő tüzem!

Juliette: A kezét nyújtja a dalt befejező férfinak. Kéz a kézben beszélgetnek tovább.

Kedvesem, ha tíz évvel ezelőtt adta volna nekem e szép szerenádot.

Diego de Barca: Akkor bizony nem jöttek volna ajkamra a szavak az ön szépségétől.

Juliette: Csak egy magánytól összetört asszony vagyok.

Diego de Barca: Ezeknek a gyönyörű kék égboltoknak nincs párja királynőm.

Juliette: Diego, ön miatt ragyognak ennyire.

Diego de Barca:Csordultig vagyok vággyal, mióta megláttam önt.

Juliette: Elpirul. Nem élnék újra, ha ön nem lenne itt.

Diego de Barca: Ön a királynőm, kérhet tőlem bármit.

Juliette: Zaklatottan felugrik Diego mellől. Vétek lenne, oly vétek! De talán csak a szemedben kedvesem, és csak a lelkiismeretemben tán ... S vajon bűn -e orvul legyílkoltatni a hűtlen férjet. Ki iránt sosem égett oly vágy bennem, mint érted ég.

Diego De Barca: Bűn -e egy spanyol nemesnek orrvul megöletni, hazája trónjának birtolóját?

Ó nemes asszony nem bűn, hőssé válik bárki, ki közülünk megteszi.

Juliette: Csak egy gyenge asszony vagyok, akinek mélyén oly tűz lobog érted, de Barca, minek még tudtáról nem is tudtam. Diego de Barca, a zaklatott asszonyhoz megy szenvedélyesen magához húzza és megcsókólja.

Diego De Barca: Nem létezik, hogy az isten szemében vétek lenne, ily csodálatos szerelem.

Julette: Hát képes lenne megtenni? Barca még szenvedélyesebben csókolja nőt.

Juliette: Maholnap érkezik.

Diego de Barca: Idejön?

Juliette: Én hívattam, mint felesége? Sűrgős táviratban, hogy ölem rá vágyik.

Diego De Barca, megsápad, majd megrőkönyödik, majd a nő térdeihez rogyik.

Diego De Barca: Összetöri a szívem! Nem tudom elviselni, hogy az átkozott páva magához érjen!

Juliette: Nincs más választásom. Zokogni kezd, zavartan legyezőjével takargatja az arcát. Hálnom kell vele, minél hamarabb.

Diego de Barca: Miről beszél felséges hölgyem?

Julette: Rá fog jönni, hogy a gyernek nem az övé.

Diego de Barca: Gyermek? Maga elé nézve szinte motyogja, Gyermek! Kiabálja, majd az ölébe kapja a nőt. Gyemekem lesz! Közben a asszony elkomorodik.

Julette: A király gyermeke, ha időben érkezik. Ha csak pár héttel hamarabb születik, így nem fog gyanakodni.

Diego de Barca: És ha megölöm most?

Julette: Akkor jön az az átkozott törpe, porrá zúz itt mindent. Téged pedig Guillotine alá fektet.

Menj szerelmem, kérlek menj és soha ne fordulj vissza!

Diego de Barca: De a gyermekem!

Julette: A királyé, és a királyé is kell hogy legyen, és most menj!

Diego De Barca feldúltan távozik a kert kapun, Julette sírva beleroskad a hintába, a színpad elsötétül.

IV.Felvonás

Helyszín a Madridi palota, a királyné szobája 1809 március.

Julette a karjában beöltöztett gyernekkel, kinek még az arcát sem lehet látni. A szoba ajtaján belép a két Barca fívér teljesen egyformán, fekete ruhában, fekete kalapban. Odakintről sebes léptek zaja hallatszik.

Juliette: Diego! A két férfi egyszerre lép a gyermekhez, és Julettehez. Juliett arcán látszik hogy nem tudja megkülönböztetni a két férfit.

Diego de Barca: Láthatnánk a gyermeket? Julette megmutatja nekik, a két férfi, megnézi a gyermeket, és egymásra mosolyognak.

Juliette: A király úgy tudja, hogy torzan született. Nem várhattuk tovább.

Alejandro Vega: Indulnunk kell ! Az ajtón kívülről, hallatszik a feszült hangja, más egyébb kiáltások és fegyvercsörgés zajával együtt, ami egyre közelebbről hallatszik. Az ikerpár kardot ránt. Az ajtó beszakad, Vegaval, és 5-6 katonával együtt. Juliette felsikolt, Vega ruhája véres. A két iker párbajba keveredik az őrökkel. Mindegyiket legyőzik, de az egyik iker, akinek nincs a gyermek a kezében, összecsuklik.

Diego De Barca: Ne!

Huan De Barca: Hallgass! Kezét a sebére szorítja, miközben a szintén zaklatott, Vegával összenéznek.

Julette: Diego! Oda akar rohani.

Huan De Barca: Maradjon ott felség! Menjetek!

Diego De Barca: Nem, hagylak itt!

Huan De Barca: Ha maradsz akkor is itt maradok! Vidd a gyereket. Újabb örök közeledése hallatszik.

Aljendro Vega: Mennünk kell! Ragadja meg, az épp fívér vállát, Az ablakon, az oszlopokon kúszva lejutunk! Megrázza, a térdelő embert, felrántja földről, és egyenesen az arcába, mondja: A gyerek az első, ki kell vinni innen! Az ablakon át távoznak a gyerekkel.

Huan de Barca: Kivesz a nyakából valamit és maga alá rejti, Julette alig fél méterre töle remegve sír. Juliette! Ugye Juliettenek hívják felséged?

Julette: Igen.

Huan de Barca: Akit itt elfognak, az Diego de Barca, de kereszt tulajdonosa veszti fejét holnap.

Az őrök berontanak. Nyomukban Louis N.-el

Louis N: Fogjátok el! Az őrök felemlik Huan De Barcat a földről, hogy király a szemébe nézhessen.

Louis N: Hol van a gyerek?

Huan de Barca: Halott – hisztérikusan felnevet.

Louis N: Vigyétek, bánjatok vele finoman,a szemébe akarok nézni, amikor lehull a feje! A síró Juliettehez megy, és átkarolja.

Louis N: Ne sírjon felséged, jobb annak a gyereknek így, milyen jövő várta volna ily torzként.

Julette:Könyörgöm felség, most hagyjom magamra.!

Louis N: Biztos ebben Juliette? A királynő, csak bólogat, és türelmetlenül várja, hogy király elhagyja a szobát. Amikor az távozik, azonnal neki kezdi a földet átkutatni. Felkapja a láncon lógó keresztet, és a szívéhez öleli. Mosolyogva könnyezni kezd, tekintetét az égnek emeli.

Juliette:„Diego”