Azok a „Boldog vadászévek”

Napközben, a könyvtárunkat rendeztem. Akkora a káosz, hogy szerintem, még maga Hórusz is elveszne az alkotások között. Így mindegyik kincs kap egy számot, de bevallom már lassan, a történet ötletekkel is, így vagyok. Szóval, egyenként emelgettem, azokat a bizonyos könyveket, a roskadásig rakott polcokról. A fele örökség, annak fele a szüleimé, a többi, szomorú kimondani, de már valakiknek felesleges volt, ki tudja, ki kezének érintését szívták magukba, megviselt lapjaik. Aztán, kezembe fogtam azt a kötetet, a megfakult zöld színével. Egykor még eleven volt, ma már kicsit élettelen.

 Néhány fejezetet akkor olvastam belőle, a könyvből, ami tagadhatatlanul apámé volt. Meg is lepett volna, ha anyámat érdekelte a vadászat szenvedélye. Meglepő, tudom, ki gondolta volna, hogy az én morgós szavú, kérges tenyerű apám, szeretett olvasni? Jobb napjain, később élete alkonyán, folyamatosan búvárkodott a nyomtatott csodákban. Mennyi maradt utána, szeretett könyveiből? Reménytelenül sejthetetlen, mert a közös mámor, melyet a fantázia varázsa itatott át, közös volt anyámmal, így ez az egy történet maradt, amiben teljesen biztos vagyok. Felsóhajtottam, mikor a kezembe vettem a könyvet. Apám, lelkének egy szelete. Megsimogattam, megkopott zöld bársonyát, mely keményen viszonozta kezem érintését. Játssza pörgettem végig lapjait, amikor azok megzökkentek futásukban, és megálltak. Egy cetli volt vétkes, felfedve apám katonás írását.

1 cs Negró

1db Cigi

2db sertés májas

1cs mag

1lit tej

4db kifli

Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Apám szobavirág volt, mint a lánya. Ami persze részben igaz, otthon igen is kimozdulunk, és teszünk veszünk, de a faluba ritkán járunk ki. Már akkor is, én vásároltam be, az én hallgatag apámnak. Csendes ember volt,de nem fukarkodott dicsérettel, inkább én voltam, aki mellé ülve azt mondtam: „Szeretlek apa.” Ő meg csak hallgatott tűrve ölelésemet. Most itt ez az apró cetli darab rajta: 1 cs mag, mert tudta, hogy szeretem. Ha filmet nézek, folyamatosan magozok. Pedig neki vásároltam be, akkor. Esténként, ugyanebben a szobában, néztük a filmeket, ahol, most álltam cetlivel a kezemben. Nyilván idegesítette a traccsogás, de sosem tette szóvá. A lelkem egy része, fogta a pénztálcát, és el is indult a boltba, miközben én ott álltam, a szobában, visszatettem a könyvbe a papírfecnit, ráírtam egy számot és felraktam a polcra. Ránéztem apám fényképére, ahol fiatalon, egyenruhában, szúrós kék tekintetével, nézett vissza rám. Egykor ez volt az én apám.

Frissen készítve:

Még nagyon az elején vagyok...de valahogy mindig így kezdődik egy újabb munka....


.....

Mindig is kívánta a nőt, az első pillanattól sem volt kétséges, amikor a toscanai étterem teraszán meglátta. Most is ugyanolyan éhes tekintettel nézte, az széles krémfehér ajtófélfának támaszkodva. Anna meleg bort töltött neki, és süteményt tálalt fel a konyhapultra. Minden olyan napfényes volt és mégis olyan hideg volt a viszonylag keskeny konyhában. A Fény megvilágította a nő arcát, aki tétován a pultnak dőlt, kissé sápadt volt, apró szürke karikák árulkodtak a kialvatlan éjszakákról. Francois hatalmas kötött pulóverét viselte, így még törékenyebb volt. Szemmel láthatóan sokat fogyott, őt is megkínozták az elmúlt hónapok. Lesütötte szemét, nem szerette, hogy Paolo így látja, de hálás volt neki, mert itt volt mellette, egyedül nem tudta elviselni, azt, ami rájuk várt. Rá és a Francoisra, és talán, igen talán Paolora is. A férfi kettéharapott egyet, a buci csemegéből, és ivott rá pár pohár bort.

– Milyen gyerekes így az arca – mosolyodott el halványan az asszony, miközben belefacsarodott a szíve – ennek nem volna szabad így lenni – gondolta, de megváltozott Francois, és nem csak testileg – igyekezett, még jobban elrejteni, a pillanat báját, oda ahol, már ő maga is hiába keresi. Hallotta, ahogy a társa nyel egy óriásit, majd a rövid csend elszállta után megszólal.
– Fáradt vagy Anna.

– Nem számít – nézett fel a nő, és szorongva, keresztbe tette a karját, belemarkolva, saját vállaiba. Így még érezte, hogy él, és sokkal erősebbnek érezte magát. Zavartan, kapta el szemét, amikor összenéztek, de Paolo nem engedett, és kissé erőszakosan, kereste a kettejük közti kapcsot. Tolakodóan, kék szemei voltak, amit halványkék fonott magas nyakú kardigánja, még jobban kiemelt. Teljesen ellentéte volt, a forrófejű Francoisnak, most is megőrizte, északi hidegvérét.

– Pihenned kell, ha pár órát, akkor is, kinek használsz azzal, ha még te is összeroppansz?

– De az orvos azt mondta...

– Tudom, mit mondott, az orvos, de mégis mire számítasz? A gyógyszer hat, Francois mélyen alszik, és legalább nem üvölt – A nőt meglepték a férfi szavai, úgy hitte, csak ő hallja, mikor elmúlik a fájdalom csillapító hatása, és a férjét elkezdi kínozni, az őrületes fájdalom, de tévedett, nem voltak elég vastagok a falak, hogy ne lehessen hallani a nehéz perceket.
– Bolond dolog reménykedni ügye? – nézett fel Paolora, de könnyek hiányoztak a szempilláiról.

– Már így is túlélt, mindent, mint amit jósoltak – sóhajtott fáradtan, válaszként a férfi – de úgy hiszem, hogy ezek tényleg az utolsó napok.
– Elmegy Paolo, az ember az ilyet megérzi, és én érzem, hogy már menni készül – hagyta ott a férfit Anna, de mégis tétovázva nézett rá, a konyha ajtajából.
– Ha bármi történik, azonnal felébresztelek – szólt utána nyomatékosan a férfi, és szemével végig kísérte, a szobába távozó nőt, miközben egy pohár borral, a kezébe, ő maga is, átevickélt az ebédlőbe. Lezseren huppant le, a zsemle színű pamlagra, orrát megcsapta a polcon katonasorban álló könyvek illata. Szerette ezt az illatot, még akkor is, ha ez a jellegzetes könyvillat, az asszony könyveiből áradt, és nem a sajátjaiból. A közös szenvedély, ami összekötötte őt és a nőt, persze Francoin kívül. Ők ketten, órákig, ha tehették volna napokig tudtak, volna, az olvasmányaikról társalogni, és olykor nagyokat kacarászni, ha Anna az övé lett volna. Hátradőlt, szürke göndör fürtjei eljátszadoztak a díványon, lehunyta szemét, és próbálta, betölteni a nő hiányát, ahogyan évek óta tette, és máris ott volt, abban a bizonyos toszkánai étteremben....

Marius Crowen Írói alkotásai: Rejtvény!!! Ma este, egy rejtvénnyel kedveskedem n...

Marius Crowen Írói alkotásai: Rejtvény!!! Ma este, egy rejtvénnyel kedveskedem n...: Soha már Élő halott vagyok már, Elállt az eső, s kiszáradt a tenger Nem kérik, hogy ne sírjak, S nem mutat utat a szél, Soha ...

Rejtvény!!! Ma este, egy rejtvénnyel kedveskedem nektek. Az egyik nagy példaképemtől fordítottam, egy röpke alkotást. Remélem tetszeni fog, és ha van kedvetek kinyomozhatjátok, az eredetit.

Soha már

Élő halott vagyok már,

Elállt az eső, s kiszáradt a tenger

Nem kérik, hogy ne sírjak,

S nem mutat utat a szél,

Soha már.

A völgyek alatt, a gyengéd napsugarak

Nem fakasztanak új rügyet, látod?

Oh mond, miért hagytál?

Miért hazudtál?Hazug az út mi vezet hozzád.

A szél azt suttogja: Nem szeretsz,

Soha már. Soha már.

Marius Crowen Írói alkotásai: Éjszakai szolgálat

Marius Crowen Írói alkotásai: Éjszakai szolgálat: Nem szoktam sorozatokról glosszát írni, ha csak nem találom eléggé elbűvölőnek. Még koromból kifolyólag kedvenc kultikus sorozatomat is...

Éjszakai szolgálat

Nem szoktam sorozatokról glosszát írni, ha csak nem találom eléggé elbűvölőnek. Még koromból kifolyólag kedvenc kultikus sorozatomat is kenterbe verte, az alábbi miniszéria. Talán ezért is méltatnám pár szó erejéig,a már Golden Globbe díjjal is, kitüntettet alkotást. Mivel az agyam, csupán karaktereket jegyez meg általában, elnézést a helyszínek hiányáért, ami egyben pozitív pontja az alkotásnak. A cselekmény változatos helyszíneken játszódik, beleértve az angol titkosszolgálattól, Svájcig, az egészet keretbe foglalva a mesés Egyiptommal, az alapfeszültség lezárásával. Igaz, a film közepére főhősünk, teszem hozzá megnyugszik a szerelmi bosszújából, mert szembe találkozik a még problémásabb szerelemmel. Szegény Jonathan. Na igen, a csodás Jonathan Pane, ki gondolná, hogy a főszerepet, maga Hugh Laurie pályázta meg, a sorozat nézése közben. Bizonyos okokból, mégsem, ő lett a befutó , azért a főhős adottságait elnézve, nem is csoda. Ugyanis a szálloda recepciós, ugyan egy kissé karót nyelt figura, a lehető legpozitívabb értelemben, de nem csak a szíve a helyén, de az esze is, és bizony titokzatosságába, a női főhősök egy csapásra beleesnek. Olyan hidegvérű, mint egy kígyó, ami bizony kell is. Na azért a bőven korosodó Hugh Laurieről, kicsit már nehéz lenne elképzelni, hogy álom szép nők ájulnak az ágyába, Tom Hiddlestonról már inkább, még ha mindannyian szerettük is Dr. Houset. Persze nem kell lemondanunk róla sem, de mielőtt, mindenki a dokit várná vissza a vászonra, hűtsük le a kedélyeket. Itt nem, hogy az eszes, és szarkasztikus dokinak, de még magának Laurienek sincs nyoma, olyan zseniálisan hozza, a fő rosszfiút, bár bevallom én néha kedveltem, a rendületlen bajtársiasságáért, amit emberei iránt érzett, és hogy mindig tisztán tartotta a kezét. Végül is, ő csak papírokkal zsonglőrködött, meg parancsokat osztogatott. Minden apróságra meg voltak az emberei, mindig szépen kimosta magát, mindenből. Még akkor is, ha a halál járt a nyomában, és előadta a jótékony üzletembert a nyilvánosság felé. Nos Laurienk, azaz Poppernek a bandájába, épül be, majd főhősünk. Körülbelül a harmadik részben, ha jól emlékszem, és bizony, a háttérben, szépen ott a kitalált rosszfiús élete, az angol titkosszolgálat jóvoltából. A brit ügynöknő hétköznapi karaktere tetszett a legjobban. A végére már szinte egyedül úszik szemben az árral, a jó ügy érdekében, és hát kb. az összes titkosszolgálati fejes hülyének nézi, persze, a sorozat vége felé, ennek az oka is kiderül. A figurát, igazán szembe lehetne, állítani, ha Sophie karakterével nem is, de a női főhőssel Jettel, igen csak. Mondjuk nekem a szerelmi vonal a gyengém, miért van mindig egy plusz nő, akit meg kell menteni,és ráadásnak, a Fame Fattale típus, szexiskedik folyton, meg ingerli a férfi hősöket, a háttérben, meg egy erkölcsileg összeroggyant valaki. Hátrahagyta fiát, hogy a főszemét szeretője legyen, aztán ott picsog a gyerek után. Mondjuk én, bánom, hogy azt nem tudjuk, meg a filmből, mi vezette idáig. Na majd ha egyszer ha sorozat alapjául, szolgáló könyv a kezembe kerül. A történet jól komponált, a szereplők, is szépen kidolgozva, bár lehetett volna, kicsit mélyebben is beletúrni, a főhősünk lelkébe, mert megmaradt a maga kis titkaival, egészen az Endig. Az utolsó epizódban, nekem külön bejött, hogy az a pengeél, a jó és rossz között, ami Pine-ban benne van a sorozat végéig, egész egyszerűen eltűnik. Szóval egy olyan sorozatról beszélünk összességében, ami engem megevett reggelire, még ha egy picit nehezen is indult, és erre, úgy körülbelül negyed évszázada nem volt példa.