Születésnapomra

„Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:”

(Részlet: József Attila: Születésnapomra c. verséből)

Kesernyés emlékélmény,

Mellyel meglepem,

e későnyári estén;

Magam, magam

Átkok közt születtem én,

Szenvedély csöppjeként,

Apámtól, Anyámtól.

Királylányként álmodtam.

A tengeren hajóztam.

Szőke baba, babával.

Gondtalant álmodtam,

Diófa árnyékában,

S apró barna anyám,

Mesélt, csak mesélt.

S nem értettem,

könnyes szemét.

Mert siratta apámat,

Ki vígan siratta bánatát.

S végül vettük a sátorfát,

az asszony meg a lánya.

S elfogyasztottam pár mostohát.

S volt ki kezembe adta a kapát.

Kis rabszolga lettem,

Tanultam,dolgoztam, és ettem.

Szegény anyám, mást nem tehettem.

Sem én sem ő.

Megette az élet, alig élt negyven évet.

Szegény dolgos anya,

Ment kopaszon, a koporsóba.

Így hát, hazatértem én,

Vedelő apámhoz,s jóságos öreganyámhoz.

Ki csak görbén tipegett, a bicikli mellett.

Ordítozásos éjszakákon, tollat ragadtam én.

Így született számos költemény.

Mert csak szabadon álmodhattam én.

Még húsz sem lettem,

Befogadott az egyetem.

Az irodalom doktora,

lehettem volna,

de fogott isten vasmarka.

Nagyanyám, nagy hite,

Angyalokat repített ide.

S kikkel előbb csak társalgott,

utóbb megmutatták,

a másik világot.

Így maradt, a pia meg a munka.

Őszülő apám mellett,

ki lassan lebetegedett.

Megette a nedű,

s csupán a józan esze maradt.

És a béke évekig.

S én a csábító barna démon.

Megfúltam, a gondoskodás igája alatt.

De megadta apám, az apám.

S mire ő is csendben, búcsú nélkül távozott.

A lánya nagyot változott.

Erős, lapátkezű asszony lett.

Ki titkon, másvilágot .

Jár, körbejár.

S hogy ott, mit talál?

Ó nem, nem számít a halál.

Jöhetne holnap is.

Hiszed? Nem félnék egy percig is.

Én az átkozott, talán találok ott boldogságot?

* A képet Farkas Rudolf festőművész készítette

Reagálás Kertész Imre kijelentéseire

„Tapasztalataimra,az írói termékeimre a / nemzet/ nem tart igényt:” A fejlemények tükrében, felnőtt magyar emberként kijelentem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy sajnos a mai társadalomban egyre kevésbé van igény az írói alkotásokra. Olyan korban élünk, ahol a technika vívmányai, az internet, a filmipar látvány dús alkotásai könnyedebb és kevésbé időigényes szórakozást kínálnak, mint sokszor nehézkesen megfogalmazott szépirodalmi alkotások. Habár sokak rendkívüli értéket képviselnek. Szolidaritást bárki iránt érzek, aki szenved, legyen az bármelyik nemzet szülöttje,de mélyen elítélem az irigységből, és hataloméhségből, elkövetett háborúkat, bárki is indítja el azokat. Magyar vagyok, ide születtem, itt is halok meg. Itt ismerek minden fűszálat, a felhők járásán ha vihar közeleg. Nem könnyű itt élni, szegényes kis országunkban, de a miénk. Őseink munkája van benne. A ma Magyarországában nem lehet íróként megélni, de aki csak közölni akar, élményt adni az olvasóinak, ez nem fogja visszatartani. Úgy gondolom, aki csak azért ír, hogy megvásárolják, az alkotásait, és semmi más nem motiválja, azt nevezhetjük megélhetési írónak.