Külön utakon!!!

Ma este, új blogot kapott a Gotham éjszakai árnyai c. fanfiction. Jelenleg az első két fejezet van csak fenn, viszont a héten felkerül a terveim szerint, mind a 13 fejezet.
A blogot itt találjátok:


http://gothamejszakaiarnyai.blogspot.hu/


Kellemes és izgalmakkal teli időtöltést kívánok.

Dolgozom a probléma megoldásán!!!

Úgy látom, hogy az az eset áll fenn, hogy a fél évnél korábbi bejegyzések egész egyszerűen eltűnnek, valahol az internet sűrűjében...ami sajnálatos tény, de ..és itt jön a de! A Gotham éjszakai árnyaival kezdve, az összes fellelhető alkotásom, tárolva van/lesz. Ebből az következik elsőként, hogy a nagy terjedelmének köszönhetően,  a Gotham éjszakai árnyai, az elejétől, a folyamatban lévő részekig, külön blogot fog kapni, mihelyt a szabadidőm engedi. Türelmeteket kérem, és készülő külön bloghoz, jó szórakozást kívánok.

Gotham Éjszakai árnyai 13/2 fejezet

A város egyik felhőkarcolóján, megmozdult, egy sötét árny, és lopva, eltakart egy –két csillagot az égről. Csípős éjszaka volt, de korántsem annyira maró volt a hideg, mint egy átlag januári éjszakán a füstös városban. A denevér mélyet szippantott a levegőbe, felébresztette az éjszaka frissessége. Látszólag mozdulatlanul őrködött, a csendes ünnepi utcákon emberi szemnek szinte láthatatlanul. A város rosszfiúinak nagy része megtanulta, hogy bármikor lecsaphat rájuk a fekete bosszúálló, így igyekeztek titkosan ténykedni, messze a város hemzsegésétől, ami persze Batmannak nem is akármilyen kihívást jelentett. Még jobban kellett figyelnie, még éberebben, és még hatékonyabban kellett lecsapnia, a kisstílű gengszterek, most már félelemmel teli üzelmeire. Ravaszul megnyalta szája szélét, kivillantak fehér fogai. Tőle rettegtek, és ez, megelégedettséggel töltötte el. Akár nyugton is maradhatott volna, hiszen az éjszaka egy –két, gyenge prédát tartogatott csak Wayne ragadozó énjének, de a nyugtalanság csak piszkálta éles elméjét. Éjjeli őrjárata gyakran Gordon CB- rádiójának lehallgatásával kezdődött, így gyakran hamarabb ért a bűntény helyszínére, a rendőröknél, de ez inkább, az úgy nevezett unaloműzési hóbortja volt, ha épp más nem volt kéznél. Azaz minden este, igaz a felügyelő egész jól boldogult az utcákon csapatával, de Wayne-nek sokat, túl sokat jelentett, a középkorú férfi. Még ha nem is ismerte fel, a milliárdost, Gotham sötét lovagjának a bajtársa lett, és legalább annyira nagy jelentősége volt számára, mint idős komornyikja. Aggódott, a rádió néma maradt, még akkor is, mikor a diszpécser, kissé idegesen közölte, hogy Gordont a felesége hívja, azaz a felügyelő nem ért haza. Már pedig ez igazán nem volt jellemző, középkorú barátjára. Gordon remek zsaru volt, és ezzel együtt igyekezett jó férj és apa lenni, már amennyire tőle tellett. Az éjszakákat otthon töltötte, olvasgatva, tévét nézve, ha tehette a családja mellett. Szeretője nem volt, Batman mindent tudott róla, és egy cseppet sem habozott. Fejét lehajtotta kesztyűje ujjaival megérintette sisakja hátulját, és máris megjelent a kibertér fehér hálózatának nagyobb részletessége a szemei előtt. Szemei matt fehéren villantak fel, a sonárnak köszönhetően, és város ezernyi duruzsoló hangja zsongott fel fülében. Barátjának hangját kereste a számítógépes program, de hiába, a mobilját sem használta. A denevérnek összekoccantak a fogai, tudta, hogy baj van, de higgadt maradt, akármit is súgtak az ösztönei. Kilőtt egy huzalt, és a közelben lévő legmagasabb épület tetejére, lendítette fel magát, lekucorodva a tető szélére. Újra indította a keresést, de ezúttal már a készüléket kereste.

-          Telitalálat- gondolta –mikor a keresés az egyik kikötőhöz közeli utca rajzán pihent meg a térképen. A következő pillanatban már a mélységbe vetette magát, és kihasználva a szél erejét, és az épületek közti, sötét utak egyikén landolt. Átvette lábát a motoron, ráhasalt, és indított. Egyenesen a kikötői utak mentén, maximális sebességgel száguldott a kivilágított utakon. Nem szerette a feltűnést, ha bár, így is megszédített egy pár éjszakai autóst, aki hálát adhatott, ha a meglepetéstől nem ütközött neki semminek. A város egét fekete árnyként kezdték beborítani a hófelhők, miközben a kikötő felül, metsző keleti szél támadt hébe-hóba fel. Viharos hajnal közeledett a város felé, és közben segítette az éjszaka gyermekét, akinek maszka mögé, beleselkedett lassan, a kikötői utcák félhomályos, sárgás pislogása. A mobiltelefont jelző piros pötty egyre nagyobb közelsége, a szeme előtt, illetve annak mozdulatlansága, türelmetlenné tette, miközben szemei előtt kirajzolódtak az utca épületeinek 3D-és rajzai. Amikor a helyszín utcájában szembe találkozott a rendőr kocsijával lelassított, felemelte fejét a tömbházra, és egy sötét utca szegletben parkolt le. Vészjósló csend volt, amikor megvillant a horgony pisztoly sötétkesztyűs ujjai között.

Alig fél órával korábban Gordon, a szék karfája, és a zsineg között megfeszítette csuklóját. Visszatartotta lélegzetét, és a szájába harapott, hogy ne üvöltsön a sajgó válla és felkarja miatt. Kattogott a csontja, miközben ha pár millimétert is, de engedett zsineg – Na, még egyszer! - gondolta, és újra nekifeszült, de már csak épp keze a különös tevékenységnek. Néha, meg- meg szédült, mikor a jókora vastagságú zsineg a csuklójába vágott, elszorítva ereit. Néma, de kőkemény küzdelmet vívott a szabadságért, egyedül elhagyatva –Feszítsd, lazítsd!- suttogta a vezényszót, legszívesebben üvöltött volna, mint egy taknyos gyerek, de halknak kellett lennie. Néha már úgy látta, hogy mozognak az árnyak és újra morgott: - Húzd!- tartotta vissza a lélegzetét, és végre engedett elég szépen a kötél, és hagyta, hogy a fogoly, elkezdjen a testével kígyóhoz hasonló táncát, a gúzsában. Egy centire is megcsúszott a szék, és nyomozóban a szusz is megállt, hogy megtartsa egyensúlyát és ne zuhanjon el. Fülelt, mintha csak azon testrészével láthatna, a szemei helyett, amik per pillanatban teljesen használhatatlanok voltak. Hallotta, ahogy az ajtó, kinyílt, a fogva tartói is meghallották a szék jajveszékelését, és válaszul léptek nesze törte meg a csendet.

-          Tudja, mit nem szeretek magukban zsarukban? – sziszegte a szikár férfi, miközben fegyverének hideg csövét a rendőr homlokához tapasztotta, és ravaszra helyezte mutatóujját. Gordon nyelt egy nagyot - Hol a fenében van ilyenkor Batman?- gondolta ironikusan, miközben két talpát a földnek feszítette, el kellett rugaszkodnia, mindegy merre dől, csak a golyó irányából kerüljön ki. Nem volt sok esélye a túlélésre, de az járt a fejében, hogy a csekély esély, is esély.

-          Azt, hogy nem tudnak nyugton ülni, a seggükön! – hörögte a férfi, miközben meghúzta a ravaszt. A rendőr neki rugaszkodott, oldalra dőlt székkel együtt, így a golyó csak a haján süvített át, mikor elhagyta a tárat. A szikár férfi is a földre vágódott háttal, és meghökkeni sem volt ideje, akkor sebességgel csapódott a falhoz. Az ajtóból lövések záporoztak a szoba túloldala felé a rendőr oldal sziluettje fölött, miközben hirtelen rántást érzett a széken, és villámgyorsan száguldani kezdett előre. Aztán hirtelen valami keménynek ütközött, úgy viselkedett akár egy sündisznó, szinte vakon és kiszolgáltatottan, ez volt az egyetlen esélye az életben maradásra a golyózápor kellős közepén, na meg az ima, hiszen épp a golyókkal egy irányba érkezet. Hallotta, ahogy kitörik az ablak, a testére is hullottak bőven az üvegdarabokból. Aztán egy újabb hirtelen rántás, és akkorát bukott a szék, hogy Gordon beleremegett. Azt hitte, hogy menten szívrohamot, mikor rájött, hogy kinn a levegőben van, sehol semmi, és zuhan lefelé, el is ordította volna magát, ha lett volna rá ideje, és nem ér hamarabb földet épségben. Aztán valami nekiütközött a széknek, és összeroskadt Gordon alatt. Aki hirtelen úgy csüngött félig talpra állítva, mintha csak egy fogasra akasztották volna fel. Amikor a sérült lába földet ért szinte felnyüszített, tudta, hogy valaki a hónalja alá rakja karját és megtartja. - Sehol egy szirénázó rendőrautó, nincs futó léptek nesze, csak egy valaki lehet – gondolta.

-          Jöjjön – adta meg az igenlő választ a morgásba torkolló hang, ami egyértelműen Batmané volt. Szinte szaladtak valamilyen irányban, már ha a kettőjük három lábon történő gyors bicegését annak nevezhetjük. Benne volt az útban egy éles kanyar is, mire a rendőrt a motornak támasztották.

-          Azért lehetett volna gyorsabb is - lihegte Gordon, némi iróniával a hangjában – és kevésbé teátrálisabb, majd szörnyet haltam.

-          Elnézést- mondta Wayne, a maszk alatt kővé meredt az arca.

-          A kulcscsontja, és a talán és térde is eltört- közölte végül.

-          És a szemüvegem is, de ne foglalkozzon velem, mennyen kapja el őket- hajtotta le csapzott fejét a rendőr.

-          Ön fontosabb – mondta a denevér, és mellőlük egyfajta morgós duruzsolás hallatszott. Wanye egy perc alatt felmérte a helyzetet, a rendőr ugyan nem volt életveszélyes állapotban, de nem akart kockáztatni, ő gyorsabban az orvoshoz ért vele. Újra felsegítette Gordont, és immár a Tankba segítette bele.

-          Ez igazán megtisztelő - nyújtogatta a fejét, az ülésben a rendőr.

-          Elviszem a korházig.

-          Az jó, onnan már én is megoldom.

-          Wayne legszívesebben felsóhajtott volna, ahogy mellette ült barátja - Életben van, és csak ez számít – gondolta, miközben még kényelmesen, de elég tempósan vezetett. A rendőr enyhén sokkos volt, de még így is beszámítható volt. Batman pedig tele volt kérdésekkel, amik várhattak másnapig.    

Egy órával később, a felügyelő a korházi ágyán pihent, a felesége is megérkezett, és nézte ahogy alszik a férje. Nem volt dűhös, szerette a férfit, akinek a mai este nem volt több, egy kalandos munkahelyi balesetnél. Felsóhajtott, miközben beletúrt a fekvő férfi hajába, majd csókot lehelt, az arcára. Tudta, talán csak néhány méterrel arrébb a denevér figyeli, a kortermet, és csak a napfelkeltében vész nyoma.

Gotham éjszakai árnyai. 13/1 fejezet

13. Fejezet

(1.rész)

Gordon szórakozottan majszolta fogaival, immár a sokadik cigarettáját a nap folyamán. Töprengve pörgette kulcsait, az autója felé haladva. Az éjfél, most is az íróasztala fölött lepte meg. Kihúzta magát, miután egy hanyag mozdulattal kipöckölte a levegőbe, a megmaradt szurkos csonkot. Furcsa mindennapos szokás maradt nála ez fél perces mozdulatsor az évtizedek alatt. Egyfajta megtisztulási folyamat volt a szennyes akták után. Nem mintha a parkoló tisztább lett volna, a beton, jó néhány egykori olajfolttal tarkítottan hemperedett le, a rendőr lába elé, némelyiken eltöprengett az ember, hogy talán húsz éves is lehetett. Egy hanyagul eldobott fánkos szalvétát taszigált hébe-hóba a szél, ami táncra kért néhány szédelgő műanyag kávés poharat, Végig nézett a falakon, némelyiken, igazán kivehető grafiti éktelenkedett, hiába meszelték minden évbe fehérre azokat. Gordonnak mégsem a csintalan utcakölykök jelentették a legnagyobb problémát. A város nyugodt álomban szendergett, mintha csak az ébresztésre várt volna, és ezt Gordon nem szerette, sőt egyenesen irtózott ettől, a vihar előtti csend hangulattól. Felsóhajtott, beszippantotta Gotham fanyar illatát és úgy indult el az autója felé. Komótosan ült be kocsija első ülésére, kéjesen kiélvezve a pihenésének első perceit. Néhány óra, amikor csupán a koponyája hátuljában motoszkáltak, az éjszakai város történései, de titkon kacérkodott a gondolattal, hogy álarcos barátja, most is őrt áll, valamelyik felhőkarcoló tetején. Mikor becsapódott az ajtó, a fuvallattól fanyar férfi kölni csapta meg az orrát, ezzel egy időben, megérezte a fegyver hideg csövét a tarkóján. A visszapillantó tükrében, egy hideg szürke tekintetű ötvenes férfi jelent meg.

-          Indítson!- sziszegte. Az idegen mozdulatai és határozottsága, egyértelműen profira utalt, így Gordonnak minden mozdulatát meg kellet gondolnia. Mindenestre tudta, hogy valahol már látta ezt a csontos arcot, és hideg tekintetet.

-          Mit akar tőlem?- kérdezte tettetett fáradt nyugalommal, miközben majd szétrobbant az agya, a menekülési lehetőségek felkutatásától.

-          Fogja be és vezessen – mondta az idegen feszéjező hangján – nyílván meg akar ölni, hiszen nem zavartatja magát, hogy kiderül kiléte –gondolta a rendőr. Engedelmeskedett. Nyugodt zavartalan tempóban hagyták el a parkolót, és kanyarodtak rá a város egyik Arkhamba vezető útjára. Nem jó környék felé vették az útjukat. Egyre több volt a sikátor, a csatorna fedelekből fel –feltört a szennyes pára, ami a kikötő közelségét egyre jobban jelezte. Lassan tompává váltak a fények, és sűrűbbé, a hol lakatlan, hol lakott sikátorok. Az évszakhoz hűen, inkább üresek. Nem volt épp ujjat dermesztő hideg, de az embernek így sem volt kedve, hosszú sétákat tenni éjjelente, ezen a környéken meg pláne nem.

-          Itt kanyarodjon le! - hallotta Gordon a háta mögül, aki legszívesebben oldalra rántotta volna a kormányt, de tudta, hogy fogvatartója ujja a fegyver ravaszán feszül, és történjen bármi, képes azonnal fejbe lőni őt. Egy négyemeletes sorház felé vették az útjukat, ami egykoron, az autógyár munkásainak épült, de mostanában a város szegényebb családjainak, adtak otthon. Rosszabb, bajosabb néma környék volt ez. Ha leszállt a sötétség a házakra, csak a világító ablakok gócai jelezték, hogy van még élet. Két-három élelmiszer bolt ablaka pislogott az autóra, ahogy elhaladt előtte, egy- két kocsmával viaskodva, a köves útpadkán.

-          Állj meg!

Gordon lassítani kezdet, egy bérház tömb elé érve. Felpillantott az téglalap alakú épületre, ami szinte eltörpült a belváros felhőkarcolói mellet. Amikor a rendőr megállította a kocsit, tudta, hogy a háta mögött ülő férfi, ki fog szállni az autóból.

-          Most? – gondolt bele az ötletbe, mikor recsegős választ hallott, a járda felöli füle.

-          Ugye nem akarsz próbálkozni, semmilyen eszemet ötlettel. Nem vagy te olyan hülye, ugye főkapitány? Szólalt meg a kísérője, és szinte az útpadkára rántotta a kocsiból. Gordon térdre esett, érezte a csontja roppanását, összeszorította fogait, hogy ne üvöltsön a fájdalomtól, csupán egy pillanatra is. Csontja nem tört, viszont a térd kalácsának porca, nagyot koppant a kövön, elviselhetetlen éles fájdalmat okozva férfinak. Mégsem engedhette meg magának egy arcrendülést sem, nem mutathatta sérülékenységét, pszichológiai hadviselést folytatott, ahogy húsz éve is talán tanították az akadémián. Felmérte a helyzetét, és egy pillanat alatt fordult meg, kihasználva a járda szélen felhalmozódott latyak kínálta vakmerő lehetőséget. Egy széles mozdulattal sodorta ki ellenfele lábát, aki egy pillanatra ugyan megingott, ujjaira támaszkodva, nyervén vissza az egyensúlyát, a rendőr arcába vágott pisztolyának torkolatával. Gordon felnyögött, eltört a kulcscsontja, újra féltérdre rogyott, miközben még ráadásnak kétszer alaposan fejbe vágták. Tehetetlenül rogyott az aszfaltra. Léptek nesze csapta meg fülét, a támadójának társasága érkezett.

-          Gotham utcáin ütnek agyon –gondolta keserűen-de elvégre mire is számítottam –miközben a nyelvére folyt sós ízű vére. A két férfi megmarkolta, érezte, ahogy kínlódva vonszolják lépcsőről-lépcsőre, hébe - hóba lábai, még engedelmeskedtek is az unszolásnak. Aztán kinyílt egy ajtó, megvilágítva a hekus ütésektől felpuffadt arcát. Betuszkolták, a sötétségtől szürke lakásba, bár ahogy megállapította, inkább valami száraz lyukra emlékeztetett lakás helyett. Nem sokkal később egy székre pakolták, akár egy krumpliszsákot egy pincében. Bokáját a szék lábához, karjait a támlájához kötözték. A válla lüktetett, nyelvét meg próbálta végig simítani a fogain, és nyugtázta, hogy csupán a száját harapta el, a többi berendezése a helyén maradt. A szemei hamar hozzászoktak a sötétséghez, leszámítva, hogy a szemüvege nélkül, ami valahol latyakban termálfürdőzött, csak homályos arcokat látott.

-          Nos, Gordon főkapitány sajnálattal veszem tudomásul, hogy ilyen körülmények között ismerkedünk meg – a rendőr nem válaszolt, próbálta felmérni azt, aki beszélt. Annyira kellemes tónusú hangja volt a férfinak, hogy már az szinte irritálón hatott a felügyelőre. Ha nem elmebajos lett volna, akár Carlmine Falconi is lehetett volna, de Gordon tudta a maffiózó csoda, ha a saját nyálát képes volt lenyelni a madárijesztős kalandja óta. Falconi, pedig kissé köpcös volt, amit a kényszerű vendéglátóról, nem igazán lehetett elmondani, még gordon homályos tekintetét is átmetszette szikár termete.

-          Segíthetek?! –kérdezte némi iróniával a hangjában. Nemrég szokott rá az efféle megnyilvánulásra, csak mióta barátja a város fekete lovagja megjelent. Néha már analfabétának tűnt a rendőri szervezet a férfi mellett.

-          Végül is már társaságával is segít- az idegen várta Gordon válaszát, de az türelmesen hallgatott – Egy nagyvadra vadászom- sziszegte ki végül - amihez maga a csali úgymond. Szóval nem akarom bántani, egyelőre, bár ki tudja, hogy alakul az éjszaka.

-          Ez igazán bíztató - bólogatott a rendőr – bárha kifizetné, a törött szemüvegem… - a férfi rágyújtott egy szivarra, aminek a vége vörösen izzott a sötétségben. Egy peckes mozdulattal felállt és átkutatta a nyomozó zsebeit, elvette a telefonját.

-          Duts! – mondta fennhangon, mire kinyílt a nyomozó háta mögötti ajtó, megvilágítva lucskos hátát, és a lábait – szedj ki nekem belőle valamit.

-          Meglesz főnök - kísérte a közömbös válasz, az elhaló fényt.

-            Maga nem Gothami – közölte mintegy megállapítással Gordon – a városi bűnözőket nagyjából ismerem, maga valami más – a férfi nem válaszolt, nyugalommal teli arccal sétálgatott a szobában. Aztán megfordított egy széket, és a megkötözött rendőrrel szemben leült.

-          Meséljen nekem…Batmanről…Gordon kishíján megfulladt, mikor visszatartotta a torkából feltörő kacagást. Köhögött, aztán megnyalva a szája szélét megszólalt.

-          Nem gondoltam, hogy egy kollégával, állok szembe.

-          Ne nevetessen! - horkant fel a másik.

-          Miért a rendőrség is Batmant akarja – szorította fogait össze a rendőr, mire benyitottak az ajtón –Főnök! - A társasága kiment a fénybe, mire ő egyedül marad, a székkel, a kötelekkel és a gondolataival.

-          Ki kel szabadulnod James! – morogta magának, úgy hogy csak ő hallja - akárhogy is, de ki kell szabadulnod!