Képekben
A múzsák, csodálatosak. Ösztönzőek, tűrhetetlenül éhesek, az alkotás megízlelésére. Olykor sírukba, dőlnek, és démonként vágynak vissza az élők közé. Néha szándékosan, hamvadnak el, hogy utat adjanak az újnak. Mégis feltámadnak, lengetve az újjászületés zöld zászlaját. Hát itt vannak ők, még ha elfáradnak is néha. Kegyetlen, vad, csodás és kérhetetlen, múzsák.
2017. október 23., hétfő
2017. október 21., szombat
Olvasó napló 4 :Peter Freestone: Freddie Mercury
Peter Freestone1:
Freddie Mercury
Alcím: A legjobb barát vallomása
Kicsit bajban, vagyok ezzel a könyvvel
kapcsolatban, mivel kifejezetten szeretem Freddie Mercuryt, mint
zenészt, és művészt. Nem ez az első életrajzi könyv, ami
olvastam róla, remélhetőleg nem is az utolsó, azért tudtam, hogy
mire számítsak. Mercury, nem élt éppen hétköznapi életet
köztudottan, és habár egy gyertyának csak két vége volt,
kimondhatjuk, ő azért talált még egy harmadikat is. Ez a könyv
szerkezetén is észrevehető. Csak tudnám, miért bontja
fejezetekre, gondolom a társszerkesztő, mert Freestone nem
publikál, amúgy ápolóként dolgozik, ha emlékeim nem csalnak. Az
én tudatom, csak két nagy fejezetet tudott elkülöníteni, az
életét, és a haldoklását. Szóval, az első megállapításom az
utólag, hogy jó nagy sűrű massza a könyv szövege, néhány
kiemelkedő pillanattal. Kaotikus, akárcsak Mercury élete. Sok
helyen viszonylag élvezhető, és túlzottan aprólékos, vegyük
azt, hogy a koncertek Freestone szemszögéből vannak tálalva, és
néha az az érzésünk, hogy lelátunk főhősünk veséjéig is,
csak épp elszelel a ruhák, és koncertfények forgatagában.
Ételről – ételre tudjuk, mit eszik,esetenként, hogy mit szív,
elvégre nem volt szent, ugye ezt mindenki tudja. Bevallom, olyan
gondolatok születtek a fejemben olvasás közben, hogy ha nem így
hal meg Mercury, akkor sem lett volna hosszú életű, ez óvatlan
pillanatban, egy drogos roham kinyírja, valahol valamelyik
szállodában. Úgy, hogy mázlink van, volt jó pár éve, a
fickónak, hogy kerek, és csodás életművet hagyjon, az igényes
zene kedvelőinek. Sok félreértést tisztáz a könyv, a legendás
és elpletykált partikról. Vegyük sorra; nem voltak kokaint kínáló
törpék, Rick Sky - féle könyvben2 olvashatjuk: a
törpék, ezüsttálcával, a fejükön kínálták a kokaint.
Viszont volt rengeteg pezsgő, de azért, nem töltetett fel, egy
egész medencét Ibizán vele. A partikat sem maga Mercury szervezte,
hanem meg voltak rá a saját emberei, és nem hívott meg rá,
mindenkit aki aranyéletű volt, hanem csak a barátait, hogy
engedjék ki a fáradt gőzt, igaz voltak hóbortjai. Mint például
a kalapok, és jelmezek. Viszont ezeket a partikat, hamar megunta,
ahogy a zenén kívül sok minden mást beleértve a szeretőket is,
mindegyiket. Szóval Freddie mosolygott, egy darabig, és csevegett,
aztán szépen lassan meglépett a forgatagból. Ami a szeretői
viszonyokat illeti, nos nem látta Freestone, sem kevésbé kuszán,
Mercury szerelmi életét, mint ahogy más, csak nála, épp a női
oldal maradt ki. Igen az az állítólagos nem létező női oldal,
ami azért mindig is ott bujkál, a könyv soraiban, és nem csak
ebben a könyvében. A fiú oldal, az átjött, elég de az, azért
diszkért részletességgel. Kedves pillanatokat, tudtak okozni, a
Freddie és más sztárok kalandjai. Meg is állapítottam, hogy nem
létezik, hogy minden nagy embernek, van valami „beütése”. A
Michael Jacksonos láma kalandon, majd fenékre ültem, nem is
csodálom Freestone, emlékeiben is színesen él, de a Cabballes,
történetnek, is meg volt a bája. Jó volt olvasni, hogy a férfi,
aki, akkor fenn volt az könnyűzenei élet csúcsán, mennyire
gyermekien szégyenlős, és visszafogott tudott lenni a dívája
társaságában. Mégis csak esetlen volt, mint bármelyikünk ilyen
helyzetben. Meglepően tisztelte zenész társait, és ugyanolyan
gyermeki bámulattal nézte az igazán nagyokat, legyen az Lisa
Minelli, Pavarotti, vagy akár Prince. Zsenialitása, mégis a
nyughatatlanságából fakadt, képtelen volt a zenén kívül, fél
órán át tovább foglalkozni más tevékenységgel, vagy fél évnél
tovább szerelmes lenni bárkibe is, ha egyáltalán képes volt,
teljes értékűen szerelmes lenni. Sokszor szándékosan vonzotta az
érzelmi konfliktusokat, mert akkor írt fantasztikus dalokat, ha
megcsalták, becsapták, vagy elhagyták. A könyv kevés említést
tesz, a Queen másik három tagjáról, és Freddienek hozzájuk
fűződő viszonyáról. Kapaszkodjunk meg! Jóformán csak zenélni
jártak össze, na meg a kötelező partikra. Munkakapcsolat volt
köztük, és elfogadás, több nem. Mélyebb barátság, ha volt is,
valamikor az elején, ahogy teltek az évek, alaposan egymás agyára
mentek, de attól még dübörgött a szekér. Freestone, Jhonn
Deacont emelte ki, aki mély tiszteletet érzett Mercury iránt,
barátok, még sem voltak, hiszen, két különböző, homlok
egyenest ellentétes világ találkozott, mégis egymástól
függetlenül, de egymás mellett remekül dolgozott, a zenében.
Olvashatunk, Freddie édesanyjához fűződő kapcsolatáról, ahol
előbújt, az öltözőből a „Nagy tettető”, csak hogy
elkerülje, a konfliktusokat, de látjuk azt is, hogy bármilyen
távol volt, azért mindig ott volt, a szívében, az édesanyja.
Igaz szerintem, azért az embereknek így kellene normális esetben
működnie. Megismerkedhetünk, Freddie cicáival, és a betegsége
lassú lefolyásával is. Azzal is, hogy a körülötte élő
emberek, hogyan dolgozzák föl, a lassú sorvadását és végül,
de nem utolsó sorban, részesei lehetünk Freddie, rajongókhoz való
hozzáállásának is.
Nem szándékozom, újra megírni a
könyvet, van számtalan csillogó apró pontja, de lehetett volna
belőle bőven több is, néha annyira elveszünk a leírásunkban,
hogy Freddie Mercury, aki a könyv főhőse, nagyon távolivá válik,
néha viszont, közelivé hozza, annyira, hogy, a fülünkbe cseng
nevetése, vagy látjuk a megszokottá vált arckifejezéseit. Aztán
rájövünk, hogy még valaki kibontakozik, mint főszereplő, még
akkor is, ha nem ez a szándéka, a történet, közepe felé,
elkezdi az érzelmeit, Freddiehez társítani, mint egy kiegészítve,
az óriási kirakós egy darabját, akit egykor Freddie Mercurynak
hívtak.
1:Peter
Freestone: Freddie Mercury aszisztense volt, életének utolsó 12
évében.
2: Rick Sky: The Show Must Go on ; Freddie
Mercury élete; 1994
2017. október 18., szerda
Marius Crowen Írói alkotásai: Olvasó napló 3.
Marius Crowen Írói alkotásai: Olvasó napló 3.: Charlotte Bront ë : Shirley Az egyik könyvkiadás borító lapja(2011) Akár azt a címet is adhatnám, a könyv, ami mellett többs...
Olvasó napló 3.:Charlotte Brontë: Shirley
Charlotte Brontë:
Shirley
Az egyik könyvkiadás borító lapja(2011)
Akár
azt a címet is adhatnám, a könyv, ami mellett többször is
elmentem, amíg a kosaramban landolt. Ki kell jelentenem, hogy habár,
imádok olvasni, de nem vagyok fanatikus könyvvásárló. Sajnos ma,
néha irreálisan magas árat elkérnek, egy jó könyvért, és
elég nagy a saját könyvtáram is, hogy nyakig merüljek bele,
azért mégis rá- rá kacsintottam a polcon. Az első dolog amire
felfigyeltem, a vastag gerince volt, régóta tudom, hogy egy könyv,
ha ennyire vastag, vagy nagyon jó, vagy borzalmasan rossz. Tehát,
már ott volt az ötven százalék esélye, hogy valami jót fogok
ki. A név mely sötétkék betűkkel a szerzőt, később
kiderülvén, írónőt takarta, is eléggé sejtetős volt „
Brontë”. Ekkor
felderengett, hogy talán egy jó íróról van, és a megállapítás
Brontë testvérek. Igen ! Valóban Emily, és Charlotte Brontëról
van szó, gyulladt fel a lámpa a fejemben. A hölgyeket,akik
igazából hárman voltak, jó íróként tartja számon, a
világirodalom, szóval a csinos, de cseppet sem vékonyka könyv,
mégis csak a táskában landolt. A finom szép kis ladykkel a
borítóján. A Brontë testvérekről, azt kell dióhéjban tudni,
vagy megjegyezni, hogy 1846-és 1853. között volt. az aktív
pályafutásuk. Sajnos megromlott egészségük következtében,
korán, szinte egymás után haltak meg. Keserű gyermekkoruk, volt,
korán félárván maradtak, és a hat testvér közül, csak négy
élte meg a felnőtt kort, Emily(Üvöltő szelek), Charlotte(Jane
Eyre, Shirley), Anne(Agnes Gray, Wildfell asszonya). Két idősebb
nővérük Clergy
Daughters Iskolában
hunyt el. Az iskola, keserű életkörülményei, később munkáikra
is kihatottak, Charlotte a Jane Eyreben állít emléket, két
nővérének. Mivel, mind a négy idősebb nővér, az iskolában
tanult, Charlotte és Emily egészsége is megszenvedte a
körülményeket, nővéreik halála után, mind a ketten távoztak
az iskolából.
A Brontë növérek: (balról; Anne, középen Charlotte, jobb oldalon: Emily)
Na de térjünk vissza a Shilreyre, mint általában
a korabeli regényeknél, kissé nehezen lehet megszokni, a túlzottan
is aprólékos stílust. Nekem kicsit maradt el, az in medias rest
kezdés is, de ne feledjük az 1800 - as évek közepén járunk,
azért ez megbocsájtható. Engem kifejezetten zavart, hogy holmi
papokkal kezdünk, de mi sem egyszerűbb, hiszen a nővérek édesapja
lelkipásztor(ír-anglikán pap) volt. Mindennapjaik része volt, a
parókiai élet, és a vele járó ügyintézések, gondolom, ennek
következménye, a kicsit ugyan karót nyelt, de társasági arcot
játszó Helstone tiszteletes alakja is. Na meg a három hozomány
vadász segédlelkész ábrázolás is, bőven részletes,
meglátszik, hogy a Bronte nővérek, mindennapjai teltek, eme fura
fazonok között. Ne de lássuk a fő négyest, Caroline Helstone,
Robert Moore, illetve Shirley, és Louis Moore figuráját. Bevallom,
eléggé furcsának tartottam, hogy címadó főhősünk, csak
körülbelül, a történet középen jelenik meg, de ne rohanjunk
ennyire előre, van itt izgalom bőven. Mert ugye bár, csak kikötünk
valahol a második fejezet környékén, a szövetgyáros
férfifőhősünknél, aki kész hős, nehéz helyzetében, ami, a
lázadó gép tolvaj munkásokkal küzd, amikor, az éjjel
sötétjében, a gépeit, és az embereit keresi. Na de hogyan is? A
történet idején a Napóleoni háborúk idején járunk, és bizony
az Anglia gyarmatain folyó harcok, szinte kivégezték az angol
kereskedelmet, szóval főhősünk alig tudja fenntartani üzemét, a
munkások pedig éheznek, hiszen Moore, fejlődés párti, ami a
gépek használatát illeti. És persze ott a tiltott szerelem, amit
unokahúga, Caroline Helstone iránt érez, ami persze bőven
kölcsönös, csak hát önmaga előtt is tagadja és szegény leány
csak epekedik-epekedik, bele is betegedik a nagy szerelembe később,
főként, a forrongó hangulat keseríti meg az életét, ami az őt
nevelő nagybátyja, és a szeretet férfi között alakul ki, és
aminek az vége, hogy eltiltja egymástól, a két szerelmest, a
prédikátor, nem, mintha tudnának valamit is kezdeni egymással.
Ami a karaktereket illeti, a lány kész angyal, megjelenésében is,
általában , fehér - kék kombinációjú ruha, szalaggal
összefogott derékig érő világos barna fürtök kísérik. Sorsa
, akár Cosetté, az árva, aki senkinek sem kell, csak mogorva
nagynátyjának. Szinte érezni, zsenge illatát, a könyv lapjain
keresztül, és halálosan szerelmes az ő Robertjébe, ami azt
illeti, Brontë,
eléri, hogy a könyv közepére, megszeressük sőt drukkoljunk a
férfi főhősnek, még ha legalább annyira esendő, mint egy férfi,
esze, bátorsága ellenére. Például kétségbeesésében, az
érdekházasságra is gondol, vagyis inkább felemlítik neki,
mintegy beharangozván főhősünk, a gazdag örökösnő érkezését.
Aki mindenben ellentéte, az angyali Carolnenak. Lázadó, és
szenvedélyes, hiszen férfi örökösnek szánták, és habár ért
némileg az üzlethez, de nem érdekli, ez a könyv végére teljesen
kiderül, inkább csak élvezné, az életet, az erdőt és a gyárat.
Már-már egy erdei Diana, minden ellen lázad, bele értve, a
vallásos tanokat, sőt férfiként viselkedik, kihasználja vagyoni
helyzetét, nem tetszést váltva ki ebben a férfi alapú
társadalomban, de persze a vagyon nagy úr, senki nem rója fel neki
nyíltan a viselkedését. Csak megemlíteném, hogy akkor még nők
a választási jogról, nem is álmodhatnak, a társadalomban
betöltött szerepük, kimerült a gyerek nevelésben, meg háztartás
vezetésében. A két lány egymás ellentéte, mintha az egyik egy
sorvadó liliom, a másik pedig egy vörös rózsa lenne, mégis
felettébb élvezik egymás társaságát. A plusz fordulatot, a
váratlan , anya lánya egymásra találást, meg hagyjuk, azóta is
sűrűn alkalmazzák a szappanoperákban. Mi sem egyszerűbb egy
ilyen hirtelen pozitív kanyarnál, hiszen mindent az olvasóért.
Zárójelben jegyzem meg, hogy ez stratégia, általában a
közönségnél be is válik. Gondoljuk csak meg, hány nagymamának,
és anyukának lett könnyes a szeme, mikor Esmeralda, és az anyja,
egymásra találtak. Nekem már egy kicsit cukormázas volt, ahogyan
a látszólagos szerelmi háromszög, amit inkább csak a törékeny
Caroline képzel, még ha a történet szerint, Robert meg is kéri
Shirley kezét, nem mintha, minden regénybeli, szóba jöhető férfi
meg nem próbálná. Persze nem sok sikerrel, így Robert rövid
ideig ki is kerül képből, és helyette megjelenik Louis a bátyja,
aki legalább olyan jóképű, mint az öccse, és történetesen, ő
volt, főhősnőnk tanítója, akinek még az agara is azonnal
engedelmeskedik. Tehát azért nem marad a történet jóképű főhős
nélkül. A történetet végül is ketté is vághatnánk, a két
pár szerelmének a meséjére, de bájos, hogy hol főszereplőként,
hol mellékszereplőként mozgatják őket. Kicsit úgy is éreztem ,
hogy Robert, a cselekmény felpörgetéséért, Louis pedig a
költőiségéért, a felelős. A történet csúcspontja izgalomban
a szövetgyár megtámadása, katarzis a maga nemében, mégis
finoman van megoldva, mindenféle véráldozat nélkül. Nem mesélek
el mindent, nem szeretnék, spoilerezni, modern szóhasználattal
élve. Hiszen, ha elmondanék mindent, nem lenne érdekes a kvartett
története, ami valljuk be, néha naivan édes, néha pedig
keserűen fájdalmas, sőt néha több, mint cselekményes, okosan
felhasználva a társadalmi helyzet adta lehetőségeket.
Az
író, azért, halkan megjegyzem, habár eleinte kicsit döcögve,
mégis elérte, hogy, a könyv felétől ne tudjam letenni, és
folyamatosan ébren tartotta érdeklődésemet, ami sok könyv
esetében nem jön össze, szóval minden álmodozó hölgy lelkű
olvasónak ajánlom. Még ha ez, nem is az a kor, amikor, már
hiszünk a tündér mesékben, és a boldog végkifejletben, de azért
írónőnk, mégis el éri, hogy elhagyja egy elégedett mosoly a
szánkat, hogy összességében de jó is volt.
2017. szeptember 4., hétfő
2017. augusztus 22., kedd
Marius Crowen Írói alkotásai: Ketyegés
Marius Crowen Írói alkotásai: Ketyegés: Egyszer minden elmúlik kedvesem, Amit, az idő ad csendesen. Halk ketyegéssel. S te csak nézed, kóbor lihegéssel, Hogy ...
Ketyegés
Egyszer minden elmúlik kedvesem,
Amit, az idő ad csendesen.
Halk ketyegéssel.
S te csak nézed, kóbor lihegéssel,
Hogy kit szeretsz már nem lehet a
tiéd.
Szavaid, nem ébresztik kéjjel.
S lépted koppanásnak hiszi a széllel.
Hiába őrzöd álmát éjjel,
Már nem érzi simogató kezed.
Idővel, nem száradnak fel könnyeid,
S mi voltál ködbe vésznek.
Gondoltaid,
mosolyt csalnak, egy emlékkel.
Nem leszel több, mint egy szürke
fénykép,
egy ócskás kiárusításon, ha
jelentettél, valamit,
Azt is elfeledték már,
S már semmi sem vár.
Csak szerelem maradsz, s az idő ketyeg
tovább.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Dühös vagyok, elviselhetetlenül dühös. Az utóbbi évtizedekben felnőtt egy olyan "isteni generáció", hogy akkora az önimádata, hogy...
-
Elfeledett világ A páncélba öltözött idegen a ködöt fürkészte, az arcán lévő prizmán adatok cikáztak, ő maga fogcsikorgatva vette tudomásu...
-
Tetemre hívás - Kami! Álmot látott. Apró zöld kezeket ismeretlen virágok között, gyermeki nevető arcot. Futkosó lépteket egy ismeretlen m...