Olvasó napló 4 :Peter Freestone: Freddie Mercury

Peter Freestone¹: Freddie Mercury

Alcím: A legjobb barát vallomása

Kicsit bajban, vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban, mivel kifejezetten szeretem Freddie Mercuryt, mint zenészt, és művészt. Nem ez az első életrajzi könyv, ami olvastam róla, remélhetőleg nem is az utolsó, azért tudtam, hogy mire számítsak. Mercury, nem élt éppen hétköznapi életet köztudottan, és habár egy gyertyának csak két vége volt, kimondhatjuk, ő azért talált még egy harmadikat is. Ez a könyv szerkezetén is észrevehető. Csak tudnám, miért bontja fejezetekre, gondolom a társszerkesztő, mert Freestone nem publikál, amúgy ápolóként dolgozik, ha emlékeim nem csalnak. Az én tudatom, csak két nagy fejezetet tudott elkülöníteni, az életét, és a haldoklását. Szóval, az első megállapításom az utólag, hogy jó nagy sűrű massza a könyv szövege, néhány kiemelkedő pillanattal. Kaotikus, akárcsak Mercury élete. Sok helyen viszonylag élvezhető, és túlzottan aprólékos, vegyük azt, hogy a koncertek Freestone szemszögéből vannak tálalva, és néha az az érzésünk, hogy lelátunk főhősünk veséjéig is, csak épp elszelel a ruhák, és koncertfények forgatagában. Ételről – ételre tudjuk, mit eszik,esetenként, hogy mit szív, elvégre nem volt szent, ugye ezt mindenki tudja. Bevallom, olyan gondolatok születtek a fejemben olvasás közben, hogy ha nem így hal meg Mercury, akkor sem lett volna hosszú életű, ez óvatlan pillanatban, egy drogos roham kinyírja, valahol valamelyik szállodában. Úgy, hogy mázlink van, volt jó pár éve, a fickónak, hogy kerek, és csodás életművet hagyjon, az igényes zene kedvelőinek. Sok félreértést tisztáz a könyv, a legendás és elpletykált partikról. Vegyük sorra; nem voltak kokaint kínáló törpék, Rick Sky - féle könyvben² olvashatjuk: a törpék, ezüsttálcával, a fejükön kínálták a kokaint. Viszont volt rengeteg pezsgő, de azért, nem töltetett fel, egy egész medencét Ibizán vele. A partikat sem maga Mercury szervezte, hanem meg voltak rá a saját emberei, és nem hívott meg rá, mindenkit aki aranyéletű volt, hanem csak a barátait, hogy engedjék ki a fáradt gőzt, igaz voltak hóbortjai. Mint például a kalapok, és jelmezek. Viszont ezeket a partikat, hamar megunta, ahogy a zenén kívül sok minden mást beleértve a szeretőket is, mindegyiket. Szóval Freddie mosolygott, egy darabig, és csevegett, aztán szépen lassan meglépett a forgatagból. Ami a szeretői viszonyokat illeti, nos nem látta Freestone, sem kevésbé kuszán, Mercury szerelmi életét, mint ahogy más, csak nála, épp a női oldal maradt ki. Igen az az állítólagos nem létező női oldal, ami azért mindig is ott bujkál, a könyv soraiban, és nem csak ebben a könyvében. A fiú oldal, az átjött, elég de az, azért diszkért részletességgel. Kedves pillanatokat, tudtak okozni, a Freddie és más sztárok kalandjai. Meg is állapítottam, hogy nem létezik, hogy minden nagy embernek, van valami „beütése”. A Michael Jacksonos láma kalandon, majd fenékre ültem, nem is csodálom Freestone, emlékeiben is színesen él, de a Cabballes, történetnek, is meg volt a bája. Jó volt olvasni, hogy a férfi, aki, akkor fenn volt az könnyűzenei élet csúcsán, mennyire gyermekien szégyenlős, és visszafogott tudott lenni a dívája társaságában. Mégis csak esetlen volt, mint bármelyikünk ilyen helyzetben. Meglepően tisztelte zenész társait, és ugyanolyan gyermeki bámulattal nézte az igazán nagyokat, legyen az Lisa Minelli, Pavarotti, vagy akár Prince. Zsenialitása, mégis a nyughatatlanságából fakadt, képtelen volt a zenén kívül, fél órán át tovább foglalkozni más tevékenységgel, vagy fél évnél tovább szerelmes lenni bárkibe is, ha egyáltalán képes volt, teljes értékűen szerelmes lenni. Sokszor szándékosan vonzotta az érzelmi konfliktusokat, mert akkor írt fantasztikus dalokat, ha megcsalták, becsapták, vagy elhagyták. A könyv kevés említést tesz, a Queen másik három tagjáról, és Freddienek hozzájuk fűződő viszonyáról. Kapaszkodjunk meg! Jóformán csak zenélni jártak össze, na meg a kötelező partikra. Munkakapcsolat volt köztük, és elfogadás, több nem. Mélyebb barátság, ha volt is, valamikor az elején, ahogy teltek az évek, alaposan egymás agyára mentek, de attól még dübörgött a szekér. Freestone, Jhonn Deacont emelte ki, aki mély tiszteletet érzett Mercury iránt, barátok, még sem voltak, hiszen, két különböző, homlok egyenest ellentétes világ találkozott, mégis egymástól függetlenül, de egymás mellett remekül dolgozott, a zenében. Olvashatunk, Freddie édesanyjához fűződő kapcsolatáról, ahol előbújt, az öltözőből a „Nagy tettető”, csak hogy elkerülje, a konfliktusokat, de látjuk azt is, hogy bármilyen távol volt, azért mindig ott volt, a szívében, az édesanyja. Igaz szerintem, azért az embereknek így kellene normális esetben működnie. Megismerkedhetünk, Freddie cicáival, és a betegsége lassú lefolyásával is. Azzal is, hogy a körülötte élő emberek, hogyan dolgozzák föl, a lassú sorvadását és végül, de nem utolsó sorban, részesei lehetünk Freddie, rajongókhoz való hozzáállásának is.

Nem szándékozom, újra megírni a könyvet, van számtalan csillogó apró pontja, de lehetett volna belőle bőven több is, néha annyira elveszünk a leírásunkban, hogy Freddie Mercury, aki a könyv főhőse, nagyon távolivá válik, néha viszont, közelivé hozza, annyira, hogy, a fülünkbe cseng nevetése, vagy látjuk a megszokottá vált arckifejezéseit. Aztán rájövünk, hogy még valaki kibontakozik, mint főszereplő, még akkor is, ha nem ez a szándéka, a történet, közepe felé, elkezdi az érzelmeit, Freddiehez társítani, mint egy kiegészítve, az óriási kirakós egy darabját, akit egykor Freddie Mercurynak hívtak.

1:Peter Freestone: Freddie Mercury aszisztense volt, életének utolsó 12 évében.

2: Rick Sky: The Show Must Go on ; Freddie Mercury élete; 1994