B.U.É.K 2025! Tapasztalatok, és tervek a jövőre nézve.

 

Kedves bár-mikori olvasóim! Tizenhárom éve kezdtem komolyabban venni az írást, rengeteg tapasztalatot és szépnek nevezhető eredményt is elérve. A blogot az indulása óta megközelítőleg kétszázhetvennyolcezren tekintették meg. A tavalyi évben több mint másfél ezren olvasták. Olvasók, a világ más országaiban is jelen vannak. Meglepő, hogy Magyarország csak a negyedik az érdeklődők között. Kanadában, Franciaországban és Hollandiában olvasnak a legtöbben. Teljesen meglepett, hogy Hongkong, és Szingapúr is szerepel a listán, és nem is a legutolsó helyen. Az éveket a beszámolók, önmonológok és versek uralták, megtekintés szempontjából. A monológokon teljesen meglepődtem. A tavalyi évet, a D-B-Z utolsó háború, totálisan leuralta. Mind a két platformon, a blogon is, és a Wattpadokon is szeretitek, aminek nagyon örülök. Eddig négy antológiában szerepeltem. Három megjelenést kiírt pályázaton nyertem el, mind a három novella. Egy kötetben és egy folyóiratban közreműködtem. És ugye ott volt a saját kisregény, amiből minden darab elkelt, a szerzői példányt nem számítva. A verses kötet kiadatása nem sikerült, nem rajtam állt egyébként. Ennyit a múltról.

2025!!!

És most jönnek a tervek. Egyetlen egy terv van, minden elkezdett írásomat, és projektemet befejezni. Beleértve a nyomtatott könyv formát is. 2025-ben terv szerint beteljesítik sorsukat a „D-B-Z: Az utolsó háború” hősei. Természetesen ott találhatjátok meg mint eddig, az elkészült részeket. Akik nagyon szeretik, azokat megnyugtatom, még nincs látótávolságban az utolsó fejezet. Illetve dolgozom egy cím nélküli saját projekten. Természetesen a Filmglossza, és Olvasó napló is folytatódik, amennyiben a másik két munka mellett, szabadul fel időm. A készülő saját munka, nem fog felkerülni az online oldalakra azonnal, de erről majd idejében.

2025!!!

Várható későbbi munkák:

Zöld hold: Zorro fanfiction

Gotham éjszakai árnyai: Batman fanfiction

Cím nélküli kalandregény: 1

Cím nélküli kalandregény: 2

Cím nélküli kalandregény: 3

Cím nélküli novellás kötet:1

Cím nélküli novellás kötet:2

Ezek korábban elkezdett munkák, és hajlamos vagyok, a munka befejeztével címet adni, az adott alkotásnak.

Egy csokor könny c. verses kötet: Nos ez a fekete ló, nem sűrűn írok verseket, az eredeti nyomdába szánt változat létezik, de szeretném még bővíteni a versek számát, ha már ezt dobta a rulett kerék. Ebből következik, hogy nem tudom, mikor fog nyomdába kerülni.

Az eddig elérhető írások oldalak, hosszú távon maradnak. Nagy örömet fog okozni, ha „tetszikelitek”, megosztjátok a munkáimat. Természetesen privát, az írásokkal kapcsolatos üzenetekre is szívesen válaszolok.

Végül és nem utolsó sorban: hálásan köszönöm, az eddigi érdeklődéseteket.

Kijelenthetem, hogy közeljövőben nem maradtok az írásaim nélkül.

Mindenkinek, eredményekben gazdag 2025-öt, kívánok!

D-B-Z az utolsó háború: 11. fejezet: A düh harcosa

 

Molly felhúzta az álcázó pajzsot, és ügyes kezekkel manőverezett, a bolygó atmoszféráját beborító törmelékek között. Két választása volt, vagy a törmelékek és a lebukás veszélye vagy az ismeretlen hol fekete hol lila köd, amiben ki tudja mik rejtőztek. A bolygót megszálló sereg a három termetes idegen űrhajókból ítélve nem volt túl nagy. Talán pár ezer fős volt, legalábbis erről árulkodott a három nagy anyahajó, aminek árulkodó dokkjait az ismerős szem azonnal kiszúrta.

– Ahogy elnézem, kisebb személyszállító hajókon érkezhettek a felszínre, ezek itt nagy valószínűséggel anyahajók – szólalt meg, miközben átgondoltan közeledett az idegen bolygó felszínéhez. Gohan a hajó üvegének támasztotta a homlokát, úgy nézett a törmelékek közé, Thrunks pedig a társaságukhoz idő közben csatlakozó Sátánnal nézett feszülten össze.

– Rejtsük el a Kít! – mondta Sátán és áttetsző szemével Molly szemébe nézett, aki elkapta fejét és rázkódás mentesen letette a hajót. A föld kietlen volt, járművük szinte egy méterre a talajt borító mély porba süllyedt, és azt sem egyenesen, valami feltartotta a hajó egyik lábát, de nem annyira, hogy gondot okozzon a kiszállásuk. A három férfi előre ment, és a porral teli légkörbe bámult, amit Moly nem igazán látott át, az arca elé emelte alkarját, miközben megállt a lépcső tetején. Az orrát égett illat és néha, maróan édeskés savanyú szag ostromolta.

– Várjanak! Adok némi fémízű támogatást – mondta, és visszafordult pár másodpercre a fedélzetre, hogy kihajintva, egy pukkanás kíséretében, majd két és fél méteres harci droidok váza csillanjon fel, amiket a sisakját felvéve, tudott irányítani.

– És itt van ez a kapszula, a pár hónappal ezelőtti rendszer vizsgalatkor találtam – vágta földhöz, a kopott kapszulát a „VÉSZ ESETÉN, BONTANDÓ!!!” felirattal. A lány tudta, hogy Thrunks néhai anyjának a készletéből hozta a hajóra, még akkor is, hacsak megérzésre hagyatkozott. A robbanás nyomában, ember magasságú füstfelhő szállt föl, az amúgy is fullasztó száraz levegőbe, így a lány köhécselni kezdett a torkát irritáló érzéstől. Egy vörös palást libbent fel a vastag fémbetétes bakancsnak csapódva a szemei előtt, amely széles vállakba torkollott. Fölötte felütötte magát a fémes cápauszonyba végződő fej. A lány idegei ösztönösen megremegtek, pedig a fémember még csak hátra sem nézett. Az őt körülvevő másik férfiakra biccentett, és enyhén jobbra -balra fordítva a fejét pásztázott.

– Szükségünk van a segítségedre! – mondta a szemébe nézve Sátán.

– Értem – tette világos ólomszínű állára kesztyűs mutató ujját a piros köpenyes robot, miközben mereven maga elé meresztette áthatolhatatlan sárga kígyószerű szemeit.

– Thrunks menj Gammával, az anyahajókhoz, tudnunk kell, hogy mennyien vannak, és mivel állunk szemben, de kerüljétek a feltűnést!

– Gohannal, mi behatolunk a ködbe, amikor végeztünk bevárjuk egymást a köd határában. A robotok itt maradnak, – Molly Thrunks háta mögé, húzódott, elhatározta, egy tapodtat se mozdul mellőle. Lehúzta sisakján a rostélyt is kiadta a parancsot robotoknak, akik felsorakoztak a ködsáv szélén. Rövid útjuk során egyértelművé vált, hogy a zöld férfi a többiek irányítója, és ez dühítette, Nem akart ellenszenvet érezni iránta, de megremegett a gyomra, akárhányszor meghallotta a hangját, vagy csak összenézett szigorú tekintetével. Olyan sejtelem lett úrrá, mintha csak egy szakadék fölött kellene átsétálnia. Felsóhajtott, mikor megérezte Thrunks ujjait a sajátjai között, de Piccolo jéghidegen fonta keresztbe maga előtt a karjait, és lassan megingatta turbános fejét.

– A lány velünk jön! – közölte, mindenféle érzelem nélkül. Amikor a lány megérezte, hogy a fiatal férfi elengedi, ökölbe szorította dühében mind két kezét maga mellett.

– Na de! Na de! – kiáltotta, torkába görcs tolakodott a benne növekvő haragtól.

– Nem lesz baja – vetette oda Sátán a habozó Thrunksnak, mire az ránézett a lányra, majd Piccolora. Összenéztek Gammával, kinek összekoccantak fém ajkai, majd lassan felemelkedtek a földről. A lány dühe egy pillanatra a realitásérzetével együtt borult, ahogy a két vékonyodó ködbe illanó alak után bámult. Arra eszmélt, hogy az ő lábai is elhagyják a talajt, és pár másodpercig a bolygó gravitációján kezdett gondolkozni, lábai úgy kalimpáltak a talaj fölött, mint egy árva póknak, a hálója nélkül. A következő pillanatban látta meg, a Piccolo égnek emelt fehéren izzó mutató ujját, amivel egyenesen maga mellé vonzotta őt. A sikoly is belefagyott a döbbenettől, ahogy a namek, csillogó szemei a tudatát ostromolták. Pingvinként totyogott előtte, a dühtől, maga mellé feszítve ökleit. Morgott akár egy kutya, de mielőtt dühét Piccolora őrjöngte volna, annak hangja reccsentette szét a köztük lévő távolságot.

– Ne merészeld, mert menten megfojtalak! – Molly lenyelt méreggel a torkában követte a két férfit bele a sötétlila semmibe. Az első közös léptek elöl lassan oszlani kezdett a köd. Megrettent, de valahol mélyen legbelül, magának se merte bevallani, enyhe bizalmat kezdett érezni. Ahogy feltárult a horizont szemei duplájára tágultak. A lerombolt épületek látványa, és felsejlő halál bűze, éles kontrasztot nyújtott, a középkék éggel, a magas, zöldellő, kéklő hegyekkel, és a vízesésekből aláhulló folyóval. A meder menti élettel. Az ellőttük heverő romok, egykori nyüzsgő életről meséltek, a folyó partján felfelé haladva, néhány grandiózus épületek töredékei bámultak, a kékes-lilás zavaros folyóba.

– Valóban nameki kultúra lehetett itt – nézett Gohan mesterére, aki csak a fogait csikorgatta. – Érzed őket? – kérdezte Sátán.

– Arra felé – mutatott Gohan, a romok közé – gyengülő életjelet érzek.

– Indulj! – Gohan bólintott válaszként, és azonnal a levegőbe rugaszkodott. Sátán átkarolta lány derekát és a magasba emelkedett. Molly rúgott kettőt, ami teljesen hasztalan volt, majd megadva magát csüngött a férfi kezében.

– Ide figyelj! – hallotta meg – Ez nem játszótér. Életben maradsz, ha azt teszed, amit mondok, és úgy ahogy mondom.

– Miért?– nyögte ki végül – Miért választott el minket, engem és Mr. Thrunksot?

– Mert ha egymás mellett maradtok, Thrunks nem tud tisztán gondolkodni – Molly elvörösödött, az arca forróvá vált, és ösztönösen kapaszkodott a namek köpenyének mellkasán lévő barázdáiba. Hiába nem akarta, szüntelenül annak szavai a fejében :” – Ha egymás mellett maradtok Thrunks nem tud tisztán gondolkodni.”

Gohan, a sebessége határán volt, tudta, hogy, talán egy haldokló felé száguld, suhant, az egykori élettel teli épületek romjai fölött. Túl sokszor látott már hasonlókat, így csak belenyugvó morgás ült ádámcsutkája tetején.

– Francba! – reccsent fel csalódottan, mikor már nem érzett semmit, így csak sejtéseire hagyatkozva, ért földet.

– Hall engem valaki?! – kiáltotta el magát, miközben az járt a fejében, hogy Sátán megnyúzná, ha megtudná, hogy azonnal felfedte magát, de ahogy a balsejtelme súgta, semmilyen választ nem kapott. Elkezdte felemelni a romokat, és egyenként alájuk nézni, a harc utáni krátereket vizsgálta, bármiféle jelét kutatva, az esetleges életnek. Végül feladta, és lassan felemelkedve, körbepásztázta a környező utcákat. Összehúzott szemeivel igyekezett az enyhe ködön átlátni, és végre, megpillantotta, az elillanó erő forrását. Egy asszony volt hason, enyhén rózsaszínes bőrét, elárulták égre meredt vállai, térde makacsul állt a porban, haja vöröses fekete. Gohan közelebb lépett, megérintette a vállat, majd a nyakat a ritmusos dobolás után kutatva, de csak hajzuhatag hullott lejjebb mozdulatlan nedves fejen. Gohan meghátrált, az asszony, egy élettelen felfehéredett apró testet ölelt. Gohan térdére támasztotta tenyerét, és mélyeket sóhajtott, hogy megnyugtassa magát, nem akart arra gondolni, hogyha csak egy kis idővel hamarabb érkezik, egyikőjüket megmenthette volna. Felegyenesedett és energiát lőtt ki a tenyeréből, egyenesen a romokkal takart talajba, éppen csak akkora mélyedést ütve, hogy az anya és gyermeke beleférjen. Elhatározta, együtt temeti el őket, Az anyát úgy, hogy átöleli gyermekét. Letérdelt az asszony mellé, és éppen a karjába akarta venni, amikor megérezte a felé rohamosan közeledő lökést. Jobb csuklójával hárította, majd elengedve a testet azonnal talpra ugrott. A látókörébe, egy vékony tőle alacsonyabb alak ugrott be. Sziluettjét egy Gohanhoz hasonló palást borította. Fején a páncél lófarka, hosszú fekete fonott csikófarokban végződött. Bőrszerű zöld páncélzata lila tekervényekkel, kihívóan integetett Gohan felé, akárcsak kesztyűs kezében kirántott kardja.

– Vissza kellett volna menned, a táborodba katona! – mondta egyszerre halkan, de mégis akkora merészséggel, hogy a fiatal férfi háta felborsódzott. Nem volt ideje válaszolni, támadója gyors és elég erős volt ahhoz, hogy védekezésre késztette. Összeugrott rúgó lábuk, rúgások és hárítások váltották egymást kettejük között, a fiatal férfinak válaszadásra sem volt lehetősége. Szinte körkörösen hajolgatott el a kard éle elöl, amit dühtől fellángolt lelkesedés forgatott, ami csak nőtt az ellenfele szemében, ahogy képtelen volt eltalálni őt. Gohant kezdte feltüzelni, hogy energiája, ha lassan is de csökken, és a kard nagyon is ügyesen forgott körülötte, így folyamatos összpontosításra késztette. Sikerült egy blokkolt rúgást megragadnia, így megpörgette a páncélost, és legalább két-három épületnyire eltaszítani magától. Az pár fordulatot perdült a levegőben, majd harci állásba érkezett, talpai alatt felbolydult a leülepedett por, felfedve a megroggyant földet. A férfi, makacsul kereste a fekete szempárt, a páncél résében.

– Nem vagyok katona – mondta nyugodtan, és levette válltöméses súlyozott köpenyét, miközben ellenfele, szobor merevséggel figyelte. A ritka köd forróan ölelte át izmos szikár karjait, úgy érezte, mintha ezernyi apró tűvel szurkálták pőre bőrét. Lassan pislákolni kezdett haragja. Nem akart sérülést okozni, mert érezte a felé irányuló harag erejét, és tudta minden nagy erejű haragnak oka van. Úgy sejtette, hogy egy bolygólakóval van dolga.

– Egy ősi harcos khale palástot viselsz, és egy lemészárolt khale család fekszik a lábaid alatt!! – kiáltotta a támadója, és újra neki rontott. Gohan újra védekezett, energiájuk szikrákat hányt a gyorsaságtól, a férfi szánalmat érzett, és közben arra törekedett, hogy ellenfele kellemetlen támadása, ne szítsa benne feltámadó haragot. A penge a húsába mart, amitől helyreállt koncentrációja, Maga sem tudta, mi zavarta meg, megérezte a z ismerős lüktetést, és kirobbanó energiájával újra messze taszította ellenfelét. Enyhén felemelkedett a földtől, testén villámok cikáztak végig, szemszíne bekékült, haja aranyszínűen ragyogott fel. Könnyed mozdulattal letörölte a karjáról vért.

– Nem akarok veled harcolni – mondta közömbösen, és újra elindult az elhunytak felé.

– Már pedig én miszligre téplek! – hangzott a válasz némi csend után és egy újabb energia löket kíséretében, megiramodott, az idegen. A férfi kevésbé érezte a rá záporozó ütéseket, de aztán az ütések rövidesen ugyanolyan szúróak lettek. A másik harcos haja, torka köré csavarodott, amitől köhögési vágy lett úrrá torkán, Megragadta a hosszú fonatot, lerántotta magáról, a páncélost, többször megpörgette a levegőben, majd a száraz földhöz vágta. Úgy gondolta vége van a harcnak, de az idegen, kis tántorgás után megállt. Egy röpke gondolatnyi szünetet tartott, majd két kezét egymással szemben helyezte, egy egyre növekvő energia gömböt sűrítve maga előtt.

– „Ez a technika?!” – horkant fel magában, mire harci állásba helyezkedett, két karját kinyújtva tenyerei tövét össze illesztve, kiüvöltötte magából, a fehér fénycsóvát maga után rántó Kamehamáját. Éppen az utolsó pillanatban, mielőtt elérte volna ellenfelének támadása. Kettőjük energiája, egy fényrobbanás kíséretében oltotta ki egymást, éppen az orra előtt.

– Ez a technika, mintha Sátán technikáját látnám magam előtt – ráncolta szemöldökét a férfi, mielőtt hárítani kezdte az újra rázúduló ütéseket. Kétségtelen volt számára, hogy ellenfelének esze ágában sem volt befejezni a harcot. Elvakította a düh, és ezt nem is titkolta a férfi előtt. Az ütései és rúgásai Gohan erőfeszítései, és ellencsapásai ellenére, egyre keményebbek lettek. Gohan feltérképezte a másik fél mozdulatait, és megérezte a rejtett tartalékokat amikkel rendelkezett. Egyetlen rúgásba sűrítette minden erejét, és mellkason taszította ellenfelét, aki méter mélyen szántotta végig az előtte lévő romokat, hosszú csíkot húzva. A térde, amire érkezett kiterjedett repedést hagyott maga után. Megsebzett vadként nézett vissza a férfira aki immár újra fekete hajával lebegett jó pár méterre a talaj fölött, és köd, ami körülvette, szinte szilárddá vált a belőle áradó energiától. Szinte hallani lehetett, ahogy harcos a maszk mögött csikorgatja fogait, miközben a páncél indás mintázatát, lilás ragyogó fény árasztotta el, egészen a karjai végéig, ahonnan a Ki lövedékekként robbant ki, amik eszement gyorsasággal iramodtak, az időközben maga köré energia pajzsot felhúzó férfi felé. Amikor, a lövedékek célba értek, Gohannak minden tartalékját mozgósítania kellett, hogy ne omoljon össze védekezése.

– Sátán, mit tenne most? Valóban meg kell ölnöm, hogy véget érjen ez az őrület? – gondolta, miközben karjait az ég felé emelte, vélhetően az utolsó támadásához.

Filmglossza: Gladiátor II., Horizon

 

Sikerfilmek? Bukások?

 

Nem szegem meg a szabályaimat, azaz olyan két filmet hoztam el nektek, amiket bőven volt idő megnézni a mozikban. Mindkettő a maga műfajában ritka, ha néhány sorozatot nem hozunk ide ami a közelmúltban, vagy kicsit régebben készült. Tudom soha nem hoztam még két filmet, de mivel Gladiátor II. - ről, eleve terveztem írni, és a Horizonton az éjjel rágtam át magam, úgy hozta az élmény, hogy egyikről, eszembe jutott a másik. Ugyanis, mind a kettőt elsősorban a Gladiátor II. -őt a kritikusok, és a nézők egy része is földig alázta, és a Horizontal majdcsak Costner is elsülyedt, mint a Titanic, és nagy valószínűséggel a folytatás is kaszálásra kerül. Mind kettő álomprojekt volt, és az álmokkal az a baj, hogy álmok maradnak, ezt más műfajú alkotás esetében tapasztalom sajnos. Tegyük fel a kérdést, nevezhetjük-e egyáltalán jó filmnek őket! Nézőpont kérdése. Lássunk néhányat, ami mind a kettő filmben rokkanásig van:

Hiánycikk történet

Több történet szál

Látványvilág

Nagyívű történet

„ Na ebből, egész jó filmet lehet csinálni” – gondolja a néző, de a két film mégsem működik úgy ahogy kéne. Nézzük a miérteket:

Gladiátor II: Egész jó, ha nincs a Gladiátor. Az ok egyszerű, Az első film az egekbe emelte a súlyt, és a tétet. Amihez képest, az új filmben, az áldozat, ami a főhős fejlődésének katalizátora súlytalan. Mire is gondolok? Az első részben Maximus családját teljesen kiirtották, az ahogy megtalálja a szerettei holtestét, az egy életre beleég az ember retinájába. Ezzel szemben a másodikban, elveszti főhősünk a szerelmét, de konkrétan a nagy szerelemből kapunk fél percet, és nem ér az emberben olyan zsigerien mélyre, hiába simogatja a gabona szemeket a fiú. Na meg mennek is a falra, és az asszonyka is hadba vonul, mint Xena, én meg fogtam a fejem, hogy „Hogyan, lehet ekkora marha?” Elmondják, hogy szeretik egymást, aztán az asszony elesik, hősünk meg bepipul, elviszik rabszolgának. Közben a rajongók kapnak egy kis Pedro Pascalt, aki röviden próbál némi szimpátiát kicsikarni a nézőből, hogy ugyan, most vertek rommá egy várost, de ő csak a munkáját végezte, és elege van a vérontásból, mert kegyetlen zsarnok császárok stb.stb. Na és menjünk csak vissza a súlyhoz. Kegyetlenül és látványosan megkínozzák, az amúgy teljesen ártatlanul élő családomat, a gyerekeimet, vagy meghalt a szerelmem, aki na puff kapott egy nyílvesszőt a mellkasába. Jelzem szerelmem, aminél a hormonok idővel nem tombolnak.....A kettő között óriási különbség van, a Gladiátor súlya jóval nagyobb. A másik nagyon idegesítő dolog, az egekbe magasztalják Maximus emlékét, ami rendben van, de közben kiderül, hogy a főhősünk, Maximus és Lucilla közös gyereke...ahhoz meg Maximusnak és Lucillának konkrétan a megcsalást kellett elkövetni, hiszen a kis srác az első részben nagyjából egykorú volt Maximus gyerekeivel, akik miatt annyira bepipult, de nem szerette annyira a családját, hogy presztizséből kifolyólag visszautasítsa Lucillát. Mellékesen az elég baj volt, hogy már főhősünk kiléte a film ajánlóból is egyértelmű, nem várják meg, amíg a néző maga szembesül az „esettel”. A két főszereplőn kívül, a többi nagy név, nagyon kevés játékidőt kap, és az is bocsánat de színpadias. Nincs mélységük. Washington karaktere is, amit mondhatni jól alakít, a többiekhez képest, de neki se a legjobb alakítása. Mikor majd lemegy a játékidő, akkor mond egy odavetett mondatot, azt hiszem Lucillának, hogy miért is lett az aki, miért is teszi az amit. Persze a többi cselekmény indoka is olyan megmagyarázós: „Ezért teszem amit, megyek -megyek, Szia!” Hiába hal meg Pascal karaktere, mikor eljutunk oda, nem csak az ő halála, de még Lucilláé is súlytalan. Sőt még a Pascal és Mescal párbaj is, mondva volt viszony van két karakter között, szóval értetlenül álltam az egész előtt A film alatt egyszer nem éreztem, azt hogy „nesze -nesze” még a főkatarzisnál a legvégén se. A film nagyon látványos, de a CGI pávián nekem kiverte a biztosítékot, a cápa karnevál már meg se érintett. Tehát hiába volt a jól kitalált történet, a semmit mondóan színházhas szövegekkel, a sokszor valótlan CGI képsorokkal közömbössé tette a nézőt. Amúgy is nekem rejtély, hogy Pascal esetében, aki egy vödörrel a fején, meghódította a világot, attól mi a fene volt ez a király dráma, amiben olyan volt mint egy felöltöztetett báb? Hogy nem tudta megtölteni, még ő se élettel a karakterét? A legnagyobb hibája a történetnek, hogy jól bevált történetvezetést a végén kavargatja, úgy hogy még a karakterek közötti kémia csak éledezik, nem ülepszik le, és nulla szimpátia van a nézőben még a jól bevált arcok esetében is. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy túltolt látványú Shakespeare dráma, és szappanopera keveréke esetében. Viszont lekötött, és ha nincs mérföldekkel jobb előzmény eposz, a hibái ellenére nálam betalált volna.

Horizon: Na akkor kezdjük a legfőbb problémával három órás western, ez eléggé visszatartó erő, és ez még csak az első probléma, hogy három órát végig ülni a moziban. A súly az meg lenne, csak "in medias res" a film, és a néző azt se tudja mi van...Mi az Istenért támadják meg a telepeseket az indiánok? Kicsinálnak mindenkit majd csak, miután végre kinyögik, hogy ellopták a telepesek a lovaikat, amire konkrétan, odatesznek vagy hat darab lovat a telepeseknek a gyilkolászás előtt egy karámba, de utalás nincs rá, hogy az indiánoktól lopták őket. Megtörténnek a súlyos cselekedetek, de az okát nem tudod, és tényleg van minden a búcsúban, embervadászat skalpolás, fejlődés történet, de mindenki szó szerint bepottyan a történetbe, és a nézőnek halvány fogalma sincs, hogy merre van fejjel. Costner alakja csak úgy odakerül de hogy kicsoda, miért kerül oda. Azt elmélkedjük ki? Hol ezt a karaktert, hol azt is eléd tolják, és a rakás főcselekmény teljesen független egymástól, sőt a történet eleje is. Ráadásnak rengeteg szereplőt mozgat, megértem az élet sűrű, de ez egy film végül is nem egy regény. Eposz teremtésnek ez nagyon zavaros. Az oké, hogy karaktereknek sok esetben meg van mélysége, de a történetük alapjait egy szellő elfújná. A történet hol itt van hol ott, a semmiből jönnek elő az új szereplők akiknek a jelenléte eleve teljesen fölösleges érzetet keltett bennem, és mégis kaptak olyan pátoszi megjelenítést, hogy csak na, de hogy miért került valaki egyáltalán oda, ahova nem mutatják, sokszor utalni se utalnak rá, és van akinek majd lesz öt perce, ha lesz egyáltalán, vagy csak emeli az kuszaság mércét. Akik meg igazán jók voltak, azok meg nem kapták meg a kellő figyelmet sajnos, akár mennyire ígéretesek is voltak. A második nagy szerelmet még meg is értettem, de mire kapnánk valamiféle útirányt karakterek, addigra letelik a három óra és a néző ott áll értetlenül, hogy „Mi van?” A filmből annyi derül ki, hogy Costner megöregedett, de nem tud leállni, a csendes titokzatos cowboy szereppel. Hízlalja itt is az egoját, erőszakkal magyarázza, hogy bár öreg, de még mindig ő kell a legjobb csajnak, ami nem csak az ő esetében, más öregedő színész filmjeinél is találkoztam már vele. Nekem egy kicsit beteges ez, és.... hát visszataszító. Inkább maradt volna a Yellowstonennál, és csinálta volna meg ezt a filmet utána. Mindenféleképpen lehetségesnek tartom, hogy vagy sorozattal vagy a karakterek történetének alaposabb, hangulatosabb kidolgozásával, nyereséges lett volna. Könyvben remekül gondolkoztatta volna az olvasót, így ahogy van, de ez mozgókép, és „derítsd ki” magad egy könyvnél, kriminél jól működik, de a legtöbb filmnél nem.

Röviden: A két film esetében jobb lett volna, ha alszik még két álmodós évet, mind Scott, mind Costner, Scott hagyja a színészeket játszani, és nem csak Mescalt, hogy nézőnél kialakuljon a kémia, bevallom csak ő, még Washingtonnal az oldalán is kevés volt, Costner meg megfelelő előzményt ír, a történet szempontjából fontos karaktereinek, a többiekkel nem nyújtja az amúgy is hosszú időt, és végre azt játssza ami, egy kiégett vén cowboyt, a Yellostonnál bevált. A szerelmi mámort ki kell heverni, mert úgy nem lehet tiszta fejjel gondolkozni. Így ezeket a filmeket nem fogjuk újra nézni, helyette beérjük a Mandalórival, és a Farkasokkal táncolóval.

D-B-Z az utolsó háború: 10 Fejezet: Csillagokon át

 

Thrunks úgy állt Molly mellett, az űrhajó vezérlője előtt, mintha oda ragasztották volna. A lány remekül boldogult, leszámítva vörös arcát. Látszólag közönyösen kezelte, a szűkös kényszerhelyzetet, amit megosztottak Gohannal és Sátánnal. S bár takarékon tartották mind hárman a Kijüket, az egész hajótest levegője izzott és valószínűleg terhet is rakott a lány vállaira. Sátán alig lépett a fedélzetre, máris egy sötét sarokba húzódott, és törökülésbe helyezkedve meditálni kezdett. Gohan egy perc múlva mellé telepedett. Felvette a másik légzésének ütemét, és megpróbálta annak elméjét feltárni, de hasztalan, a tiltakozás makacs falának ütközött. Sátán csak jobb szemöldökét rántotta meg, de nem hagyta abba tevékenységét. A fiú bal hüvelykujja megrándult, és érezhetően megfeszült, kitörésre számított, még ha csak szóbelire is, mert a mellette ülőnél, az is megrázó tudott lenni. Mégsem törte meg a csendet egyikük sem.

– Molly, kérem küldje ezt az üzenetet, a Khaléra! – nyújtott át, egy cetlit a lánynak, Thrunks.

– Scannelem – mondta a lány.

– Tudnom kell, hogy képes -e a robotokat iránytani, a kiborg nélkül – támaszkodott az irányító pultnak.

– Amennyiben átírom a program egyes részeit, igen.

– Akkor tegye azt!

– És ön? – emelte rá, Molly nagy fekete szemeit, a férfi pedig úgy vélte a fekete éjszakát látja, tele ezernyi csillaggal.

– Minden rendben lesz – mosolygott – nem tudta mi vár rájuk a Khalén, de Gohan viselkedése őt is magabiztossá tette. A lány a sötét sarokban meditáló furcsa párosra nézett, mire a mellette álló férfi lazán a pultnak támaszkodott.

– Ők a jó, ha nem legjobb ami történhetett ebben a helyzetben.

– Remélhetőleg végzek, mire a Khaléra érünk – hadarta a lány, miközben a vezérlő egység billentyűzetén sebesen zongorázott az ujjaival. Hologramok villantak fel, kapszula rajzok cikáztak villám sebességgel a szemeik előtt.

– Megijeszt az az ember – súgta visszafogottan.

– Hát Ifjú Sátán, már csak ilyen – rántotta meg vállát a fiú – de ha rá kell bíznom az életét kedvesem, azt teljes nyugalomban teszem.

Molly szemöldöke megrándult, és duplájára nőttek a fekete univerzumok.

– Hát jó – suttogta.

– Azt ugye tudjátok, hogy hall titeket? – A lány meglepetésében a pult szélében kapaszkodott, nem tudta, hogyan került nesztelenül, a másik férfi a hátuk mögé.

– Én...én...tényleg? – habogta, mire a két férfi szélesen vigyorgott egymásra.

– Amúgy Son Gohan vagyok – villantotta fel tökéletes mosolyát Gohan, amire Thrunks csikorgatta a fogait.

– Gohan? Mint „Gohan barátommal? – nézett hol az egyik, hol a másik férfira a lány. Válaszul Gohan zavartan dörzsölte meg a tüskés fekete tarkóját.

– Igen, mint „Gohan barátommal” – szegte fel fejét Thrunks, egyenesen Gohanra nézve, amitől kicsit meghátrált.

– Áh már értem! Ti ketten – mutatott, hol Mollyra, hol Thrunksra.

– Jaj , ööö nem – zavarodtak össze a lány mozdulatai, úgy érezte, menten kiugrik az űrhajó ablakán. Segítségkérően kereste a lila tincsekkel körülvett arc szemeit, de belefeledkezett, a fogait csikorgató, vékony enyhén felfelé görbülő ajkakba.

– Mégis, hogy képzeled! Még néhány órája, egy aszott öregember voltam. Molly egy rendes lány! – kiáltotta Thrunks.

Az űrhajó elkezdett remegni, mintha az hajótest vacogna. A lány azonnal megfordult, hogy ellenőrizze a hajó állapotát.

– Nem értem, minden rendben van az algoritmusok szerint.

– Nyugodjon meg! – fordította vissza Thrunks a könyökénél fogva, hajó belseje felé – Nem a hajónak van baja.

– Nézze! – intett Gohan a fejével a sötét sarok felé, ahonnan kimagaslott a fénybe a namek termetes alakja. Izzadságban úszott, mégis ugyanabban a mozdulatlanságban lebegett, mint ahogy megérkeztek. Vibrált, a belőle áradó energia megborzongatva a hajó testét.

– Ugye nem roppan össze, ez az egész, miatta? – kérdezte Molly.

– Nem – nógatta a fejét Thrunks, a szemei alatt megjelenő piros almák, furcsa megérzést keltettek a lányban, és ráeszmélt rémültében, kézen fogta a férfit. Úgy kapta el tenyerét, mintha csak forró parázsba markolt volna.

– Sátán tökéletesen uralja a Ki-jét – mosolygott fülig érő szájjal Thrunks, miközben tekintete Gohan aggódva ráncolt homlokára tévedt.

Piccolo, csak az első negyed percig érzékelt bármit is a térből is időből. Amikor lehunyta ezüstös szemeit, szándékosan lelassította a légzését, hogy elöntse testét a jól eső bizsergés. Most nem hihetetlen erejére akart támaszkodni, és irányítani azt, hanem sokkal inkább a benne rejlő éneket kutatta. Határozottan el tudta különíteni a négy benne lüktető szívverést, a benne élő lelkek és a zsigeri ösztönei között harmóniát, tökéletesen megtanulta előidézni az elmúlt fél ezer év alatt, de Khambala érkezése megmérgezte a zsigereit. Sokszor vesztette el önmagát az utóbbi pár óra alatt, és a transzban lévő eseményeket csak töredékében tudta felidézni. El kellett ismerni az új fele erősebb volt, mint ő, és szinte harapófogóba fogta a tudatát. Képekkel bombázta az agyát, a Khalén lévő életről. Az ott lévő lényekről, a kereskedő fajokról, a csodálatos atmoszféráról. Azon kapta magát, hogy a hegyek között lebeg, belemerülve a táj apró rezzenéseibe. Alászáll a lábai alatt elterülő erdőbe, mert határozott Kit érez, és akkor előbújik az az apró koszos, hosszú kócos hajú gyermek a fák közül, aki felé ki nyújtja kezét, látja az utána lebegő majomfarkat, ahogy megindul felé. A gyermek csak egy kis árva, nagy élénk fekete szemeivel, erős kézszorításával. Látja a gyermeket magához ölelő, karcsú magas asszonyt, és annak kedves érintését a saját arcán, ajkait ,ahogy melegsége átkarolja az övét. A jázmin illatot, ami árad a bőréből, látja az ölében azt az apró csomagot, amit kibontva, megpillantja az apró zöld kezeket és lábakat, átható ezüstös szemeket, a gödröket az arcán, mosolyát, ahogy a kezeibe, majd a mellkasára veszi. Együtt dobban a szívük, fürtös apró fejecskéjét a nyakához hajtja. A békés lüktetés elárasztotta minden idegszálát, és akkor rá eszmélt, sikerült, valóban kapcsolatba lépett vele, aki a Khalán volt, és közel állt Khambalához. Kissé megkeseredett a szájíze, hozzá soha nem állt ennyire közel senki. Talán Gohan, amikor még egészen gyermek volt, de az valahogy még is mást volt. S most ez a gyermek és ő, hála Khambalának, megérezték egymás lelkét.

Jessiré, hallgatta a vitatkozó bölcseket, akik meglehetősen színes látványt nyújtottak. Nem volt köztük két azonos egyed, ki a csáposak, ki a gyíkok, és ki szőrös lábúak közét tartozott, de olyan is aki, a tollasok közé. Keserűséget érzett. Egyre többször megfordult a megadás gondolata vita hevében, és dühös volt, mert gyakorta neki is eszébe jutott. Az apja a király gyakorlatilag halott volt, és közben hiába nőttek meg a mágikus képességei, egymaga még Ganasaval az oldalán is, csekély ellenállás voltak, a támadók erejéhez képest. Látta maga előtt a holtakat, ahogy a ködben az éj leple alatt, elföldelik őket. Az árván maradt gyermeki arcokat, amin már elszáradtak a könnyek, az összedőlt városokat. a menekülő kereskedő hajókat. És tulajdon apját, ahogy a saját kezei közt válik semmivé, és a részévé. Amikor a kristálygömbök eltűntek, mindenki elvesztette a reményt.

Kizökkent a gondolataiból, amikor meglátta Ganasa megdöbbent tekintetét, ahogy őt vizsgálja. Hirtelen csönd lett, és minden öreg őt figyelte, és akkor jött az az érzés, ami aztán másodpercek töredéke alatt körülölelte. Szívdobogást érzett zsigereiben, és pulzálást, valaki más energiáját. Pánikolva pillantott nővérére.

– Kérem adjanak egy kis időt – mondta, majd szinte kirohant a nagyteremből. A folyosó hideg kövének támasztotta homlokát, miközben, a gondolataira összpontosította az összes erejét.

– Tudom, hogy itt vagy. Ki vagy te? Ki sem merem mondani, hogy... Te? Te vagy az atyám? – az érzés, még intenzívebbé vált, a megérzés amit görgetett maga előtt, nem változott meg. Jesire úgy érezte, mintha maga Khambala állna mellette, és a vállára tette volna a kezét.

– Nem vagyok az apja – hangzott a válasz, amitől kicsordultak a lány könnyei. Annyira hinni akarta, hogy atyja valahol valamilyen módon, mégis létezik, és visszatér közéjük. Hirtelen úgy érezte, mintha ökölbe fogták volna az agyát, és csak csavarták volna.

– Kérem ne tegye! – sikított fel – mire az érzés abba maradt. Akárki is került hozzá közel, mindent kiszipolyozott az agyából, amit tudni akart. Az ereje akkora volt, hogy megrogytak a lány térdei.

– Rövidesen a Khalén leszünk. Addig ne szálljanak nyíltan szembe az ellenséggel! Segítünk.

Jesire válaszolni akart akármit, de rongybabaként csuklott egyenesen Ganasa karjaiba.

– Mi történt? – kérdezte, támasztva meg húgát.

– Te, itt vagy? – kapaszkodott a karjába Jesire.

– Sikoltottál, alig vagy magadnál, jó hogy itt vagyok! De mégis mi történt?

– Ezt, hogy érted?

– Beizzott a szemed, megrémültek a bölcsek, most meg sikoltozva csuklassz össze, és aggódóm!

Jesire kicsit bizonytalanul felállt és megszólalt:

– Jönnek.

– Jönnek? Mégis, kik?!

– Jönnek és segítenek – indult el húga vissza a nagyterem felé, mintha mi sem történt volna, amitől Ganasának csomó alakult ki a torkában.

A vének döbbenten vették tudomásul, hogy a régens uralkodó beviharzik a terembe, és két kezének ujjaival a nagy faragott kő asztalra támaszkodik.

– Nem indít senki ellentámadást, semmilyen csapattal, vagy harcosokkal, az engedélyem nélkül!

– De! – kiáltotta el magát Ganasa.

– Te sem, tábornok! Ha a védett területre betévednek, és mi túlerőben vagyunk, harcolhatok. Ellenkező esetben, vonuljatok vissza! Hamarosan segítség érkezik, addig a túlélők, és a megmaradt biztonságos terület megőrzése a parancs.

– Segítség? – néztek körbe a vének, egyikük sem tudott semmilyen hírről, ami erre bizonyosságot adott volna. A nagy faajtó kinyílt résnyire, egy fáradságtól lihegő, technikai munkatárs egy papírt nyújtott át, az időközben ajtó mellett támaszkodó Ganasának. Az elolvasta a papír tartalmát, az arcéle határozottságot sugalt, mikor a húga mellett lépett, és hangosan olvasni kezdett:

– „Az üzenetüket megkaptuk, harci felkészültséggel rendelkező egységeink, beláthatóan négy földi számítás szerinti órán belül érkeznek”.

D-B-Z az utolsó háború: 9. Fejezet: „Mielőtt elindulunk.”

Sátán le-föl jártatta tekintetét, az előtte álló két férfin. Kamasz fiúnak látszottak, de határozott Ki sugárzott testükből, sokkal erősebb, mint amire Sátán valaha is emlékezett. Megkockáztatta, hogyha Thrunks lila fürtös fejével nem is, de Gohan bőven élete teljében tért vissza a halálból. Rohan szája széle mosolyra görbült, és felemelt fejjel nézett vissza rá, amit a zöld ember egy halk hümmögéssel válaszolt meg. Ősrégi néma játék volt ez kettőjük között, senki más nem értette a jelentését. Thrunks feltűnően ideges volt, szemei egyértelműen jelezték, hogy leginkább, a tőlük, jó húsz méterre lesokkolt lány foglalja le figyelmét.

Én beszélnék Mollyval – mondta fülig vörösödve maga elé inkább, mintsem a Sátánnak. Aki keresztbe fonta maga előtt karjait, és éppen csak biccentett.

– Várj! – szólította fel a fiút, aki még csak pár lépést tett a lány felé. Mikor az megfordulva ránézett, kinyújtotta szelvényezett jobb karját, kifeszítette mind az öt fehér karomban végződő ujját, energiát bocsájtva ki, és Thrunkson egy fekete gi feszült, sárga mellényel, mellkasán a jól ismert Capsule Corp emblémával. Köszönet képen bólintott egyet a fiú, és tovább lépdelt a lány felé.

– Mégis mi történt? Ez a sárkány nem Shenlong volt – csatlakozott Sátánékhoz Dende, szinte egy idővel Karimmal és Mr.Popoval.

– Nem – válaszolta Sátán.

Te hoztál vissza minket?

– Én.

– De hogyan idéztél meg egy másik sárkányt? – folytatta a faggatózást, a kisebb namek, mire Karim, közbe vágott.

– És hogyan érti ezt az írást? – nyújtotta oda az papírdarabot Mr. Popo, immár Dendének.

– Ez hihetetlen – tette állára középső ujját Dende. – Ez az ősi namek nyelv, ami még bőven a namekok kataklizmája előttről való. A régi öregek meséltek arról az időkről, de szinte teljesen...Hogy létezhet ….ez...? – bökött az írásra. Úgy értem, inkább legenda – nézett Piccolora, majd Karimra,

– Legenda? – kérdezett vissza, Piccolo, szemei tágra nyíltak a kíváncsiságról.

– Igen, de mégis hogyan idéztél meg egy sárkányt? Amikor Kamival egyesültél elvesztek Kami mágikus képességei, mert te harcos vagy.

– Válaszolj, milyen legenda? – förmedt rá olyan energiával, a kisebb namekre, hogy az azonnal megszeppent.

– Jó! Jó – tette maga elé kezei kezeit Dende, hogy megnyugtassa, az előtte álló másik namekot – A legenda szerint, a namekok, a démonbirodalomban, egy kellemes és szép helyen éltek, és egy csak számukra érthető nyelven beszéltek. Azért szöktek el a Démon birodalomból, mert volt egy nagy hatalommal rendelkező harcosuk, aki felismerte, hogy a démonvilág lassan megfertőzi mindegyikőjük lelkét. Ez a harcos, kiszöktette a népét, letelepedtek, és a namekok, királlyá választották. Legendás tetteket vitt véghez, azt mesélték ő volt az igazi Supernameksein, a két harcos kaszt tökéletes egyesülése. Amikor bekövetkezett az Ősnamek pusztulása, önmagát áldozta fel, hogy mentse a népét. A legendák egy része azt írja, odaveszett az amikor a ősbolygónk elpusztult, de néhány úgy tartja, hogy hatalmas mágikus erejét felhasználva, reinkarnálódott, és a megmenekült valamelyik bolygót elhagyó hajón. Az igazságot senki se tudja, de több ezer év óta, senki sem hallott a legendás namekseinről.

– Hmm – fordított a csapatnak hátat Sátán, köpenyét meglebbentette a szél. A többiek várakozóan néztek rá, leginkább Gohan és Dende.

– Sátán, mi folyik itt? – kérdezte Gohan alig érezhető türelmetlenséggel a hangjában.

– Nem sokkal ezelőtt segélykérést kaptunk a Khale nevű bolygóról, egy invázióról. Segítenünk kell, mert következő célpont a föld lesz, ezért idéztem meg a sárkányt, és ezért hoztalak benneteket vissza. A papíron van a segélykérő üzenet.

– De mégis, hogyan jöttél vissza, és a sárkány és...

– Elég ebből, visszahoztalak benneteket, és én megyek a Kahléra és kész! – Fordult meg dühösen Piccolo, és egy óriási kézmozdulattal is biztosította, hogy részéről lezártnak tekinti a témát. Dende a földet bámulta ijedtségében, nagyon régen nem érzett ilyet Ifjú Sátán felől. Csak egészen gyermekként, amikor először találkozott vele. Most lopva néztek össze Gohannal. A fiatal férfin látszott, hogy őt is megdöbbentette Piccolo viselkedése, vélhetően arra számított, hogy néhány szót tud váltani vele. A nagy zöld ember, elrugaszkodott a földtől, majd meditációs török ülésbe révedt, nem sokkal fejük fölött.

– Talán Thrunks többet tud mondani – szólalt meg Karim. Némi reményt cseppentve a tanácstalanságukba.

Valóban – Piccolónak nincs jó kedve – emelte fel kezeit Gohan, mire Thrunks után néztek, és csak kövér izzadság cseppek jelentek meg a halántékaikon.

– Szóval itt egy beszélő macska, aztán jön ez nagy dühös zöld ember, aztán megjelenik egy sárkány. Tudja olyan sárkány, amiről csak amúgy mesékben szoktak beszélni? – járkált dühösen, fel-alá Molly Thrunks előtt, – De ez még mind semmi! Csak úgy ide varázsolódik, még egy kis zöld ember, meg még egy pasas, amik lehet angyalok vagy nem tudom?! – nevette el magát hisztérikusan a lány, de szeméből nagy könnycseppek gördültek az arcára – és azt mondja, hogy maga Mr. Thrunks, és mindezt egy kibaszott kávécsésze tetején! – a gondolatai végét már hisztérikusan kiáltozta.

– Molly – vett egy nagy levegőt Thrunks, tudta nem lesz könnyű megnyugtatnia a lányt, főleg, úgy hogy az ő szíve is úgy kalimpált mint a legnagyobb harcai közben sem – Emlékszik arra, amikor először találkoztunk? – beszélt nyugodt tempóban, de nem hagyta, hogy a lány válaszoljon. – Én emlékszem. Egy szolid kis kék kosztüm volt magácskán, egy kis szandállal, de az a kis piros katica bogár fülbevaló, kicsit megzavarta a sok kéket, Amikor megláttam azt két kis bogarat. Akkor már tudtam, hogy, én fel akarom venni magácskát.

Emlékszik, azt mondta nekem: „Nem tudna tündökölni a rózsa a katica bogár nélkül” – a lány, vörös arccal elhallgatott rá-rá bambulva, a hozzá beszélő férfira. Majd elcsukló hangon szólalt meg.

– Akkor, most mit csináljak?

– Még mindig hazamehet Molly – mondta Thrunks, de lány megrázta fejét, annak ellenére, hogy láthatóan még a lábai remegtek.

– Nem akarok – dünnyögte.

– Akkor készítse elő az űrhajót! – mondta Thrunks és figyelte, ahogy Molly eltűnik az űrhajó ajtajában.

– Thrunks – érezte meg Gohan kezét a vállán – Mi folyik itt?

– Az invázió az valós, az üzenetet a műholdra küldték.

– Úgy érted, most? – kérdezte Dende, aki szinte rátapadt Gohanra.

– Korán reggel fogta Molly – intett a lány felé fejével Thrunks.

– Akkor lehet, hogy azon a bolygón, namekok élnek? Érthetetlen soha nem éreztem őket, pedig a népemből szinte bárkire rá tudok hangolódni.

– Nem tudom – felelte Thrunks – és nem tudom mi van Ifjú Sátánnal se – fordult Gohanhoz. Egyszer csak megjelent, nem tudom, mi hozta vissza, de ….

– Én is érzem – fejezte be Gohan a mondatot.

– Elemi erő sugárzik belőle – sóhajtott Thrunks, – ha most fel kéne becsülnöm az erejét... még sosem éreztem hasonlót.

– Egy biztos, sárkánygömböket megidézni, csak mágus képes, azaz Piccolo mágikus képességei teljesek – mondta alig halhatóan Dende.

– Úgy érted, hogy lehetséges?

– Hogy a két típusú harcos kiegyenlítődött, Piccoloban? – tette fel a kötői kérdést Dende

– Igen az – válaszolta meg, önmagának bizonytalan arccal – bárki vagy bármi tette ezt, az hozta vissza.

– Akármi is történt, ő Ifjú sátán – fonta keresztbe maga előtt kezét Gohan, sűrű fekete hajával játszott a szél, de szemöldökét komoran ráncolta össze – A Pokolba is követném, ha az kérné – tette hozzá végül.

– Azt hiszem, hogy ez nem kérdés – túrt bele lila fürtjeibe Thrunks – de indulás előtt ehetnénk – dörzsölte meg zavarában a saját tarkóját.

– Csillagharcosok! – emelte égnek szemeit Dende, és utasította Mr. Popót, egy igazán nagy lakoma előkészítéséhez.

Molly az utolsó kapszulát is a tárolóba tette, megnyugtatta a készülődés, és ugyanakkor ünnepélyes nosztalgiát is érzett. Őszintén kedvelte Thrunks urat, és ezek a kapszulák, leginkább az ő édesanyjának a hagyatékai voltak. Megremegett a gyomra, Thrunks úr, jelenleg, az szép fiatal férfi volt, az ábrándozós kék szemeivel. Molly teljes erejéből, próbált nem azokra lila fürtökre, és nagy szemekre gondolni. Mr. Popo hangja riasztotta fel a töprengésből, aki evésre invitálta, és követte, egyenese a palota szerű épületbe, aminek ebédlő ajtajában, megrezzenve ugrott oldalra, a ajtófélfának támaszkodva, a morcos zöld ember egyenesen vele nézett farkas szemet. S bár nem mozdult, Molly mégis ösztönösen tért ki, a nézésének az útjából is, annak ellenére, hogy Piccolo nem sok figyelmet szánt neki, leginkább csak érzéketlenül nézte, nagy ezüstös szemeivel, és szenvtelen arckifejezésével. A kínos érzés, az erőteljes csámcsogással, úgy lopózott a lány tudatában gondolataiba, mint egy egér. A két fiatal férfi, egészben nyelte szinte a tyúkokat az asztalnál, a malacokból is péklapátnyi részleteket haraptak, közben fél -fél liternyi itallal öblögetve. Maga se tudta miért kérdően Piccolora nézett.

– Hah – morogta az, és teátrális mozdulattal – elhagyta a szobát. Molly magára maradt, a válla rángatózásával, ahogy igyekezett elfojtani, a röhögését.

Dende odasétált az űrhajó előtt álló ifjú Sátánhoz, kiélvezte az érzést, ami a magas marcona társának látványa keltett benne. A szélben vitorlázó fehér köpeny, a mozdulatlan, a minden ellen ingathatatlanul álló agy zöld testen. Végtelen magabiztosságot, és biztonságérzetet sugallt, a fiatal kaminak. Éppen meg akarta szólítani, amikor az felé fordulva lenézett rá. Hiába voltak ugyanazon faj képviselői, csak derekáig ért a hatalmas harcosnak.

– Dende – tette vállára kezét, hangja lágyabban ércelt mint eddig – kérlek ébreszd fel Shenlongot, és gyűjtsetek harcosokat, minél nagyobb erővel, annál jobb!

– Igen – mondta, a kis termetű namek.

– Szeretnéd ha Goku Sant és Vegeta Sant is visszahoznánk? – kérdezte

– Hozz, bárkit vissza, akit csak tudsz! De ne küldj senkit a Khalera, amíg nem szólok! Van egy tervem – mondta végül.