2014. január 10., péntek

Gotham éjszakai árnyai. 13/1 fejezet




13. Fejezet
(1.rész)
Gordon szórakozottan majszolta fogaival, immár a sokadik cigarettáját a nap folyamán. Töprengve pörgette kulcsait, az autója felé haladva. Az éjfél, most is az íróasztala fölött lepte meg. Kihúzta magát, miután egy hanyag mozdulattal kipöckölte a levegőbe, a megmaradt szurkos csonkot. Furcsa mindennapos szokás maradt nála ez fél perces mozdulatsor az évtizedek alatt. Egyfajta megtisztulási folyamat volt a szennyes akták után. Nem mintha a parkoló tisztább lett volna, a beton, jó néhány egykori olajfolttal tarkítottan hemperedett le, a rendőr lába elé, némelyiken eltöprengett az ember, hogy talán húsz éves is lehetett. Egy hanyagul eldobott fánkos szalvétát taszigált hébe-hóba a szél, ami táncra kért néhány szédelgő műanyag kávés poharat, Végig nézett a falakon, némelyiken, igazán kivehető grafiti éktelenkedett, hiába meszelték minden évbe fehérre azokat. Gordonnak mégsem a csintalan utcakölykök jelentették a legnagyobb problémát. A város nyugodt álomban szendergett, mintha csak az ébresztésre várt volna, és ezt Gordon nem szerette, sőt egyenesen irtózott ettől, a vihar előtti csend hangulattól. Felsóhajtott, beszippantotta Gotham fanyar illatát és úgy indult el az autója felé. Komótosan ült be kocsija első ülésére, kéjesen kiélvezve a pihenésének első perceit. Néhány óra, amikor csupán a koponyája hátuljában motoszkáltak, az éjszakai város történései, de titkon kacérkodott a gondolattal, hogy álarcos barátja, most is őrt áll, valamelyik felhőkarcoló tetején. Mikor becsapódott az ajtó, a fuvallattól fanyar férfi kölni csapta meg az orrát, ezzel egy időben, megérezte a fegyver hideg csövét a tarkóján. A visszapillantó tükrében, egy hideg szürke tekintetű ötvenes férfi jelent meg.
-          Indítson!- sziszegte. Az idegen mozdulatai és határozottsága, egyértelműen profira utalt, így Gordonnak minden mozdulatát meg kellet gondolnia. Mindenestre tudta, hogy valahol már látta ezt a csontos arcot, és hideg tekintetet.
-          Mit akar tőlem?- kérdezte tettetett fáradt nyugalommal, miközben majd szétrobbant az agya, a menekülési lehetőségek felkutatásától.
-          Fogja be és vezessen – mondta az idegen feszéjező hangján – nyílván meg akar ölni, hiszen nem zavartatja magát, hogy kiderül kiléte –gondolta a rendőr. Engedelmeskedett. Nyugodt zavartalan tempóban hagyták el a parkolót, és kanyarodtak rá a város egyik Arkhamba vezető útjára. Nem jó környék felé vették az útjukat. Egyre több volt a sikátor, a csatorna fedelekből fel –feltört a szennyes pára, ami a kikötő közelségét egyre jobban jelezte. Lassan tompává váltak a fények, és sűrűbbé, a hol lakatlan, hol lakott sikátorok. Az évszakhoz hűen, inkább üresek. Nem volt épp ujjat dermesztő hideg, de az embernek így sem volt kedve, hosszú sétákat tenni éjjelente, ezen a környéken meg pláne nem.
-          Itt kanyarodjon le! - hallotta Gordon a háta mögül, aki legszívesebben oldalra rántotta volna a kormányt, de tudta, hogy fogvatartója ujja a fegyver ravaszán feszül, és történjen bármi, képes azonnal fejbe lőni őt. Egy négyemeletes sorház felé vették az útjukat, ami egykoron, az autógyár munkásainak épült, de mostanában a város szegényebb családjainak, adtak otthon. Rosszabb, bajosabb néma környék volt ez. Ha leszállt a sötétség a házakra, csak a világító ablakok gócai jelezték, hogy van még élet. Két-három élelmiszer bolt ablaka pislogott az autóra, ahogy elhaladt előtte, egy- két kocsmával viaskodva, a köves útpadkán.
-          Állj meg!
Gordon lassítani kezdet, egy bérház tömb elé érve. Felpillantott az téglalap alakú épületre, ami szinte eltörpült a belváros felhőkarcolói mellet. Amikor a rendőr megállította a kocsit, tudta, hogy a háta mögött ülő férfi, ki fog szállni az autóból.
-          Most? – gondolt bele az ötletbe, mikor recsegős választ hallott, a járda felöli füle.
-          Ugye nem akarsz próbálkozni, semmilyen eszemet ötlettel. Nem vagy te olyan hülye, ugye főkapitány? Szólalt meg a kísérője, és szinte az útpadkára rántotta a kocsiból. Gordon térdre esett, érezte a csontja roppanását, összeszorította fogait, hogy ne üvöltsön a fájdalomtól, csupán egy pillanatra is. Csontja nem tört, viszont a térd kalácsának porca, nagyot koppant a kövön, elviselhetetlen éles fájdalmat okozva férfinak. Mégsem engedhette meg magának egy arcrendülést sem, nem mutathatta sérülékenységét, pszichológiai hadviselést folytatott, ahogy húsz éve is talán tanították az akadémián. Felmérte a helyzetét, és egy pillanat alatt fordult meg, kihasználva a járda szélen felhalmozódott latyak kínálta vakmerő lehetőséget. Egy széles mozdulattal sodorta ki ellenfele lábát, aki egy pillanatra ugyan megingott, ujjaira támaszkodva, nyervén vissza az egyensúlyát, a rendőr arcába vágott pisztolyának torkolatával. Gordon felnyögött, eltört a kulcscsontja, újra féltérdre rogyott, miközben még ráadásnak kétszer alaposan fejbe vágták. Tehetetlenül rogyott az aszfaltra. Léptek nesze csapta meg fülét, a támadójának társasága érkezett.
-          Gotham utcáin ütnek agyon –gondolta keserűen-de elvégre mire is számítottam –miközben a nyelvére folyt sós ízű vére. A két férfi megmarkolta, érezte, ahogy kínlódva vonszolják lépcsőről-lépcsőre, hébe - hóba lábai, még engedelmeskedtek is az unszolásnak. Aztán kinyílt egy ajtó, megvilágítva a hekus ütésektől felpuffadt arcát. Betuszkolták, a sötétségtől szürke lakásba, bár ahogy megállapította, inkább valami száraz lyukra emlékeztetett lakás helyett. Nem sokkal később egy székre pakolták, akár egy krumpliszsákot egy pincében. Bokáját a szék lábához, karjait a támlájához kötözték. A válla lüktetett, nyelvét meg próbálta végig simítani a fogain, és nyugtázta, hogy csupán a száját harapta el, a többi berendezése a helyén maradt. A szemei hamar hozzászoktak a sötétséghez, leszámítva, hogy a szemüvege nélkül, ami valahol latyakban termálfürdőzött, csak homályos arcokat látott.
-          Nos, Gordon főkapitány sajnálattal veszem tudomásul, hogy ilyen körülmények között ismerkedünk meg – a rendőr nem válaszolt, próbálta felmérni azt, aki beszélt. Annyira kellemes tónusú hangja volt a férfinak, hogy már az szinte irritálón hatott a felügyelőre. Ha nem elmebajos lett volna, akár Carlmine Falconi is lehetett volna, de Gordon tudta a maffiózó csoda, ha a saját nyálát képes volt lenyelni a madárijesztős kalandja óta. Falconi, pedig kissé köpcös volt, amit a kényszerű vendéglátóról, nem igazán lehetett elmondani, még gordon homályos tekintetét is átmetszette szikár termete.
-          Segíthetek?! –kérdezte némi iróniával a hangjában. Nemrég szokott rá az efféle megnyilvánulásra, csak mióta barátja a város fekete lovagja megjelent. Néha már analfabétának tűnt a rendőri szervezet a férfi mellett.
-          Végül is már társaságával is segít- az idegen várta Gordon válaszát, de az türelmesen hallgatott – Egy nagyvadra vadászom- sziszegte ki végül - amihez maga a csali úgymond. Szóval nem akarom bántani, egyelőre, bár ki tudja, hogy alakul az éjszaka.
-          Ez igazán bíztató - bólogatott a rendőr – bárha kifizetné, a törött szemüvegem… - a férfi rágyújtott egy szivarra, aminek a vége vörösen izzott a sötétségben. Egy peckes mozdulattal felállt és átkutatta a nyomozó zsebeit, elvette a telefonját.
-          Duts! – mondta fennhangon, mire kinyílt a nyomozó háta mögötti ajtó, megvilágítva lucskos hátát, és a lábait – szedj ki nekem belőle valamit.
-          Meglesz főnök - kísérte a közömbös válasz, az elhaló fényt.
-            Maga nem Gothami – közölte mintegy megállapítással Gordon – a városi bűnözőket nagyjából ismerem, maga valami más – a férfi nem válaszolt, nyugalommal teli arccal sétálgatott a szobában. Aztán megfordított egy széket, és a megkötözött rendőrrel szemben leült.
-          Meséljen nekem…Batmanről…Gordon kishíján megfulladt, mikor visszatartotta a torkából feltörő kacagást. Köhögött, aztán megnyalva a szája szélét megszólalt.
-          Nem gondoltam, hogy egy kollégával, állok szembe.
-          Ne nevetessen! - horkant fel a másik.
-          Miért a rendőrség is Batmant akarja – szorította fogait össze a rendőr, mire benyitottak az ajtón –Főnök! - A társasága kiment a fénybe, mire ő egyedül marad, a székkel, a kötelekkel és a gondolataival.
-          Ki kel szabadulnod James! – morogta magának, úgy hogy csak ő hallja - akárhogy is, de ki kell szabadulnod!

2013. december 28., szombat

Nem érdekel

 

Nem érdekel neved,az csak azért van ,hogy emlegessenek.

Nem érdekel,hogy csinos vagy és olyan  szép, hogy beszél a tested.

Gyere és kapj meg sikítja mindenkinek a pillantásod. Ó nem! Nem számít nekem.

Arra már felkapom a fejem, ha nem vagy könnyű préda. Mert több vagy egy üres porcelán babánál, akire mindenki azt mondja: szép. Nem hat meg az sem, ha az egész világ előtted térdel, mert akkora a hatalmad. Én nem fogok. Egyetlen embernek sincs joga térdre kényszeríteni a másikat. Bárki légy is, ha fegyverrel állsz is elém,te sem vagy több egy porhüvelynél. Gondolj akármit is rólam. Nem hódolok be, senkinek. Nem vetlek meg, ha csupán egy pár cipőd van, nem vagy te kevesebb annál, mint akinek minden napra jut egy pár. Kit érdekel, ha szegény vagy, ha kövér, ha hiányzik az egyik szemed. Nem vagy te annál kevesebb.

De mond, tudsz szeretni?

2013. december 27., péntek

Egy kis reklám :)

 

"A próféta élete nem egyszerű ebben a korban. Könnyen betörik a fejét, hiszen a munkája, csupán a halandók ostorozásából áll. Hiszen oly kevés ki bűntelen, és túl sok a veszendő az aratásban" (Givenne)

2013. december 26., csütörtök

Minden olvasómnak Boldog Karácsonyt kívánok!


Sajnos csak így utólag.

Mindenkinek kívánom azt, hogy ebben a jónak látszani kívánó világunkban, megtalálja a hitet önmagában. A szeretetben pedig a reményt a jobb eljövendőben.

2013. november 20., szerda

Elfordulva


 Vége, feladom.
Két őszinte év.
Szerelem volt,
Nem tagadom.
Az ellentétek vihara.
Szenvedély és józanság.
Mint a jég és tűz.

Betörtek, behódoltam.
Jött a vesztem, tudtam.
Én a hűvös, ész.
Te az arrogáns őrült.
Halálos kombináció.
Te ugrottál, és mentettelek.

Próbáltalak megtartani,
a szakadék szélén.
Mond, nem látod,
hogy papírból vannak
a szárnyaid,
És nem vagy igazából
angyal?
Mit kezdhetnék, a téveszmés
agyaddal ? !
Hazug a világ.
Mert szeret az lenni.
Ó kedves nem tudlak
megmenteni.

Zuhansz, önimádattól
átitatott lángoló szárnyakkal.
Egy darabig repülsz még.
Aztán a porba hullsz.
Feledés porában szépséged.

Kit érdekel, majd az egyéniséged,
ami színészet csupán.
Maradsz ostoba ember,
Aki, ugyan még mer,
de már nem nyer.

Öreg vén vesztes kutya.
Csak ennyi leszel,
Mint számtalan elődöd.
Az idő könyörtelen.
Nem mentheted a bőröd.

Ostoba ember.
Papírmasé szárnyakkal.
Nem létezik angyal.
A halhatatlanság elixíre,
Nem nyerhető el,
Karizmával.

Ahhoz szív kell,
ami benned volt,  egykor.
Míg el nem borította fejed
az eszme,
Hogy te, mindenkinél
nagyobb vagy.

És vége, megtanultam:
Nem lehet mindenkit
megmenteni.
Van, akit hagyni kell
lezuhanni.



2013. november 15., péntek

De ja vu!!!


"- Te vagy az ördög – suttogta a sheriff, a félelemtől összekoccantak a fogai. Segítséget senkitől sem várhatott, hallotta a falon túlról, kollégái rekedt köhögését. Az alak eközben minden rongyától megszabadulva, összeéget, izzó testével diadalmasan állt fölötte. Akár egy pokol kutyáival szétmarcangoltatott szörnyeteg. Szemei türkiz golyóként izzva világították meg a helységet, legyőzve a feketén gomolygó füstöt. Újra felhangzott gúnyos, öblös kacaja.
- Csak nézőpont kérdése, valakinek biztos az ördöge vagyok – lángok lassan elhaltak, és csak apró szikra csillagocskák táncolták körbe a robosztus testű óriást, aki immár tűztől megfeketedett, ráncos bőrével állt előtte.
- A régi premontrei parókiában várlak, holnap délután háromkor. Ott légy vagy különben eljövök érted – mutatott a szemei közé, az ijesztő lény. Aztán milliónyi tűzszikrává változva tűnt el. Semmi mást nem hagyva maga után, csak dermesztő félhomályt."
(Részlet: De ja vu)

2013. november 5., kedd

Elkészült!!!

Elkészült a Facebookon, is az író oldal. Fogadjátok szeretettel.
Az előnye, hogy közelebről is megismerhettek, egészen az apró felvillanó gondolatokig.
Na meg egyébb, apróságok.
https://www.facebook.com/groups/192411964111880/