Charlotte Brontë:
Shirley
Az egyik könyvkiadás borító lapja(2011)
Akár
azt a címet is adhatnám, a könyv, ami mellett többször is
elmentem, amíg a kosaramban landolt. Ki kell jelentenem, hogy habár,
imádok olvasni, de nem vagyok fanatikus könyvvásárló. Sajnos ma,
néha irreálisan magas árat elkérnek, egy jó könyvért, és
elég nagy a saját könyvtáram is, hogy nyakig merüljek bele,
azért mégis rá- rá kacsintottam a polcon. Az első dolog amire
felfigyeltem, a vastag gerince volt, régóta tudom, hogy egy könyv,
ha ennyire vastag, vagy nagyon jó, vagy borzalmasan rossz. Tehát,
már ott volt az ötven százalék esélye, hogy valami jót fogok
ki. A név mely sötétkék betűkkel a szerzőt, később
kiderülvén, írónőt takarta, is eléggé sejtetős volt „
Brontë”. Ekkor
felderengett, hogy talán egy jó íróról van, és a megállapítás
Brontë testvérek. Igen ! Valóban Emily, és Charlotte Brontëról
van szó, gyulladt fel a lámpa a fejemben. A hölgyeket,akik
igazából hárman voltak, jó íróként tartja számon, a
világirodalom, szóval a csinos, de cseppet sem vékonyka könyv,
mégis csak a táskában landolt. A finom szép kis ladykkel a
borítóján. A Brontë testvérekről, azt kell dióhéjban tudni,
vagy megjegyezni, hogy 1846-és 1853. között volt. az aktív
pályafutásuk. Sajnos megromlott egészségük következtében,
korán, szinte egymás után haltak meg. Keserű gyermekkoruk, volt,
korán félárván maradtak, és a hat testvér közül, csak négy
élte meg a felnőtt kort, Emily(Üvöltő szelek), Charlotte(Jane
Eyre, Shirley), Anne(Agnes Gray, Wildfell asszonya). Két idősebb
nővérük Clergy
Daughters Iskolában
hunyt el. Az iskola, keserű életkörülményei, később munkáikra
is kihatottak, Charlotte a Jane Eyreben állít emléket, két
nővérének. Mivel, mind a négy idősebb nővér, az iskolában
tanult, Charlotte és Emily egészsége is megszenvedte a
körülményeket, nővéreik halála után, mind a ketten távoztak
az iskolából.
A Brontë növérek: (balról; Anne, középen Charlotte, jobb oldalon: Emily)
Na de térjünk vissza a Shilreyre, mint általában
a korabeli regényeknél, kissé nehezen lehet megszokni, a túlzottan
is aprólékos stílust. Nekem kicsit maradt el, az in medias rest
kezdés is, de ne feledjük az 1800 - as évek közepén járunk,
azért ez megbocsájtható. Engem kifejezetten zavart, hogy holmi
papokkal kezdünk, de mi sem egyszerűbb, hiszen a nővérek édesapja
lelkipásztor(ír-anglikán pap) volt. Mindennapjaik része volt, a
parókiai élet, és a vele járó ügyintézések, gondolom, ennek
következménye, a kicsit ugyan karót nyelt, de társasági arcot
játszó Helstone tiszteletes alakja is. Na meg a három hozomány
vadász segédlelkész ábrázolás is, bőven részletes,
meglátszik, hogy a Bronte nővérek, mindennapjai teltek, eme fura
fazonok között. Ne de lássuk a fő négyest, Caroline Helstone,
Robert Moore, illetve Shirley, és Louis Moore figuráját. Bevallom,
eléggé furcsának tartottam, hogy címadó főhősünk, csak
körülbelül, a történet középen jelenik meg, de ne rohanjunk
ennyire előre, van itt izgalom bőven. Mert ugye bár, csak kikötünk
valahol a második fejezet környékén, a szövetgyáros
férfifőhősünknél, aki kész hős, nehéz helyzetében, ami, a
lázadó gép tolvaj munkásokkal küzd, amikor, az éjjel
sötétjében, a gépeit, és az embereit keresi. Na de hogyan is? A
történet idején a Napóleoni háborúk idején járunk, és bizony
az Anglia gyarmatain folyó harcok, szinte kivégezték az angol
kereskedelmet, szóval főhősünk alig tudja fenntartani üzemét, a
munkások pedig éheznek, hiszen Moore, fejlődés párti, ami a
gépek használatát illeti. És persze ott a tiltott szerelem, amit
unokahúga, Caroline Helstone iránt érez, ami persze bőven
kölcsönös, csak hát önmaga előtt is tagadja és szegény leány
csak epekedik-epekedik, bele is betegedik a nagy szerelembe később,
főként, a forrongó hangulat keseríti meg az életét, ami az őt
nevelő nagybátyja, és a szeretet férfi között alakul ki, és
aminek az vége, hogy eltiltja egymástól, a két szerelmest, a
prédikátor, nem, mintha tudnának valamit is kezdeni egymással.
Ami a karaktereket illeti, a lány kész angyal, megjelenésében is,
általában , fehér - kék kombinációjú ruha, szalaggal
összefogott derékig érő világos barna fürtök kísérik. Sorsa
, akár Cosetté, az árva, aki senkinek sem kell, csak mogorva
nagynátyjának. Szinte érezni, zsenge illatát, a könyv lapjain
keresztül, és halálosan szerelmes az ő Robertjébe, ami azt
illeti, Brontë,
eléri, hogy a könyv közepére, megszeressük sőt drukkoljunk a
férfi főhősnek, még ha legalább annyira esendő, mint egy férfi,
esze, bátorsága ellenére. Például kétségbeesésében, az
érdekházasságra is gondol, vagyis inkább felemlítik neki,
mintegy beharangozván főhősünk, a gazdag örökösnő érkezését.
Aki mindenben ellentéte, az angyali Carolnenak. Lázadó, és
szenvedélyes, hiszen férfi örökösnek szánták, és habár ért
némileg az üzlethez, de nem érdekli, ez a könyv végére teljesen
kiderül, inkább csak élvezné, az életet, az erdőt és a gyárat.
Már-már egy erdei Diana, minden ellen lázad, bele értve, a
vallásos tanokat, sőt férfiként viselkedik, kihasználja vagyoni
helyzetét, nem tetszést váltva ki ebben a férfi alapú
társadalomban, de persze a vagyon nagy úr, senki nem rója fel neki
nyíltan a viselkedését. Csak megemlíteném, hogy akkor még nők
a választási jogról, nem is álmodhatnak, a társadalomban
betöltött szerepük, kimerült a gyerek nevelésben, meg háztartás
vezetésében. A két lány egymás ellentéte, mintha az egyik egy
sorvadó liliom, a másik pedig egy vörös rózsa lenne, mégis
felettébb élvezik egymás társaságát. A plusz fordulatot, a
váratlan , anya lánya egymásra találást, meg hagyjuk, azóta is
sűrűn alkalmazzák a szappanoperákban. Mi sem egyszerűbb egy
ilyen hirtelen pozitív kanyarnál, hiszen mindent az olvasóért.
Zárójelben jegyzem meg, hogy ez stratégia, általában a
közönségnél be is válik. Gondoljuk csak meg, hány nagymamának,
és anyukának lett könnyes a szeme, mikor Esmeralda, és az anyja,
egymásra találtak. Nekem már egy kicsit cukormázas volt, ahogyan
a látszólagos szerelmi háromszög, amit inkább csak a törékeny
Caroline képzel, még ha a történet szerint, Robert meg is kéri
Shirley kezét, nem mintha, minden regénybeli, szóba jöhető férfi
meg nem próbálná. Persze nem sok sikerrel, így Robert rövid
ideig ki is kerül képből, és helyette megjelenik Louis a bátyja,
aki legalább olyan jóképű, mint az öccse, és történetesen, ő
volt, főhősnőnk tanítója, akinek még az agara is azonnal
engedelmeskedik. Tehát azért nem marad a történet jóképű főhős
nélkül. A történetet végül is ketté is vághatnánk, a két
pár szerelmének a meséjére, de bájos, hogy hol főszereplőként,
hol mellékszereplőként mozgatják őket. Kicsit úgy is éreztem ,
hogy Robert, a cselekmény felpörgetéséért, Louis pedig a
költőiségéért, a felelős. A történet csúcspontja izgalomban
a szövetgyár megtámadása, katarzis a maga nemében, mégis
finoman van megoldva, mindenféle véráldozat nélkül. Nem mesélek
el mindent, nem szeretnék, spoilerezni, modern szóhasználattal
élve. Hiszen, ha elmondanék mindent, nem lenne érdekes a kvartett
története, ami valljuk be, néha naivan édes, néha pedig
keserűen fájdalmas, sőt néha több, mint cselekményes, okosan
felhasználva a társadalmi helyzet adta lehetőségeket.
Az
író, azért, halkan megjegyzem, habár eleinte kicsit döcögve,
mégis elérte, hogy, a könyv felétől ne tudjam letenni, és
folyamatosan ébren tartotta érdeklődésemet, ami sok könyv
esetében nem jön össze, szóval minden álmodozó hölgy lelkű
olvasónak ajánlom. Még ha ez, nem is az a kor, amikor, már
hiszünk a tündér mesékben, és a boldog végkifejletben, de azért
írónőnk, mégis el éri, hogy elhagyja egy elégedett mosoly a
szánkat, hogy összességében de jó is volt.
