Kortársak:Interjú Lana V. Asol írónővel, a Folyó túlóldalán c. könyv szerzőjével

 

Interjú Lana V. Asol írónővel, a Folyó túloldalán c. könyv szerzőjével

Van úgy, hogy a Tarot szerencsekereke, vagy nevezhetjük sorsnak tesz egy fordulatot,és találkozik három nő, egy közös szenvedéllyel. Aztán valahogy minden passzol, betűről – betűre, még akkor is ha annyira mások. Aztán elindulnak egy úton, még nem tudják hova vezet, csak azt tudják jó együtt sétálni.
Ezúton szeretném nektek bemutatni, Kerekes Ivett társaságában Lana V. Asol írónőt, akinek regényéig azt hittem,
hogy a fantasy fényesebb oldala unalmas.Tévedtem.

Mikor és hogyan, és minek a hatására kezdődött az olvasás -írás iránti szenvedélyed?

Azt hiszem az olvasás világába édesanyám vezetett be, aki gyerekkoromban regényekből olvasott fel. Később pedig innen-onnan kaptam néhány jó könyvet, ami vitt tovább ezen az úton.

Az írás, nem olyan rég óta lett része az életemnek, illetve minden napos része és azóta szenvedély. Tinédzser koromban sokat írtam, de semmilyen célom nem volt az írásokkal, még szárnypróbálgatásnak sem mondanám, aztán egy jó időre el is halt. Körülbelül 4 éve fogtam bele újra. Egyik kedvenc tanárom kiadott egy könyvet, ami nagyon inspiráló volt, aztán ennek hatására belefogtam az első történetembe.

Csak regény, csak fantasy, amiben alkotsz, vagy esetleg másik műfajban is bontogatod a szárnyaid?

Csak regénnyel foglalkozom, de a meseírás gondolatával szoktam kacérkodni, talán egyszer arra is rászánom magam. Komolyan csak a fantasy regényeimet veszem, de gyakorlásnak megpróbákoztam már, egyéb női közönségnek szóló történetekkel is.

Honnan jön az ihlet? Az a bizonyos wow érzés, amikor tollat, vagyis ma már billentyűzetet ragad az ember.

Ez elég változó, néha elég egy hang, egy illat, hogy valami beinduljon, vagy egy mozzanat az utcán, szinte bármi képes jelenetek hosszú sorát generálni a fejemben.

Van olyan író, költő vagy akár művész, aki nagy hatással van/volt rád?

Írót mondanék, és inkább a munkássága, mint a személye hatott rám, de végérvényben a kettő összefügg. Nagyon kedvelem Anne Rice köteteit, és azt hiszem ő miatta foglalkoztat a halhatatlanság témaköre is.

Hiszel az igaz szerelemben? Az első kérdésem ez volt miután elolvastam „A folyó túloldalán” c. könyvedet.

Azt mondanám, hogy a szerelemben hiszek. Abban az idealizált szerelemben, ami a könyvlapokon, mesében, filmekben jelenik meg, nem hiszek. Az igaz szerelem, itt általában úgy jelenik meg és azt hiteti el az emberrel, hogy nem kell tenni érte semmit, hogy működjön. A valóéletben sok munka van a „szerelem mögött”. Azt hiszem Stella története is bemutatja ezt egy kicsit, hogy nem megy minden magától, még a sors szerű kapcsolatok is nehezek.

De a lelkiszemeim előtt a szerelem, nekem a szikra, azután pedig jön minden más! Ezt lehetne hosszasan boncolgatni!

Mondakör, vagy hagyományok, vagy akár mitológia amikből merítesz?

Tudatosan nem merítek, de írás után néha észreveszek hasonló jegyeket, de a fejemben ez sosem úgy történik, hogy konkrét elképzeléssel ülök le és azt írom meg, hanem egy kis magból csírázik ki a történet, a környezet, a karakterek, stb. Hogy válaszoljak is, sugallatot ad a kelta világ, az ázsiai kultúra, és talán minden másból is, amit ismerek, összetapad egy kicsi az írásaimban.

Minden írónak vannak első hősei. Neked kik voltak azok, a minták amikből teremtettél vagy még most is teremtesz?

Nők. Határozottan a női olvasóknak szeretek írni!

Nem is tudom, hogy van-e olyan hősöm, akire gondolsz.

Volt bármiféle üzenete a történetednek, akár szimbolikusan is, vagy elsősorban szórakoztatás volt a célod? Ezt úgy értem, annak aki járatos, a spirituális vagy mitológiai irodalomban, annak nyilván teljesen mást jelent, akár a folyó két oldala, sőt még talán maga Razel az egyik főhősöd is.

Ezen sokat gondolkoztam, hogy van-e üzenete a történetnek. Eleinte pánikban voltam, hogy talán nincs, mert mennyivel jobb is az a történet, ami világmegváltó gondolatokat ültet el az emberben. Aztán pedig rájöttem, hogy van mondanivalója, hiszen minden történet minden olvasónak mást mond, bármi is az eredeti szándékom. Az én véleményem szerint, sok elgondolkodtató rész van benne, de főképp a szórakoztatás volt a cél.

Hatottak vagy hatnak rád, a hétköznapi társadalmi mindennapok? Beleírod ezt, valamilyen formában a készülő munkáidba?

Igen, persze, szerintem a hétköznapi dolgoktól megfogható egy történet, legyen az fantasy, sci-fi vagy bármi. Kell a kapocs az olvasóval, hogy bele tudja élni magát a ’mesébe’.

Visszatér még valaha Stella és Razel az írásaidban?

Ez egy nagyon bizonytalan talán. A történet, nyitva maradt annyira, hogy van benne lehetőség a folytatásra, de, ha ez meg is történne, akkor a könyvben szereplő egy másik karakter kerülne főszerepbe. Játszottam már a gondolattal, de az én elképzeléseimben szereplő történet csak megnyílt határokkal működne, de azt annyira te kellene tűzdelni politikával, hogy arra még nem készültem fel.

Terveid a jövőre nézve, az írás kapcsán?

A legrövidebb távú tervem, hogy megírjam a befejezést a trilógiámhoz. A hosszútávú pedig természetesen az, hogy még rengetek könyvet írjak és kiadassak. Ötleteim szerencsére vannak!

Fekete Karácsony

Most valahogy érezhetően minden más. Nem messze tőlünk, nem hallgatnak el a fegyverek amikor Jézus születik. Mintha, csak büntetne az Isten. Szinte mindenki elhelyezkedik valamelyik fél oldalán, miközben a legtöbben nem gondolnak az életre. Vajon ennyi ember fölöslegessé vált? Vagy ennyire nem számít a puszta nemzeti hovatartozás fölötti élet. Elvesztettünk Istenünket, és már nem járunk a házába. A gyerekek nagy része már nem tudja kinek a születésnapja van Karácsonykor, mi annak idején tűkön ülve vártuk és áhítattal, hogy a Kis Jézus megérkezzen, angyalai kíséretében, és nem számított, hogy milyen ajándékot kapunk mert fontosabb volt, hogy a „Jézuska hozta”. Ma már tudják alig pár évesen a csöppségek, hogy melyik rokon hozza az ajándékot, mi meg jó tíz évig hittük, mind a Mikulást, mind a Jézuskát, és jártuk a templomot a családdal, ha mégsem ment a család, a nagy szülőkkel énekeltük a „Mennyből az angyalt” az éjféli misén. Mehetnénk ma is, de már nem bízunk, no nem Istenben, azt valahogy belénk nevelték, hogy az „atya” az jó, és mindenható, mindent lát és mindent hall. Csak már a józan ész megtanított, hogy az ember „hazudik” hiába borítja reverenda a testét, nem fogja kinyitni a templomot, a hajléktalanoknak. Pedig Isten háza, mindenki háza, a „tanítás” szerint. Aztán meg tanultunk hazudni is, mert ha megmondjuk a másiknak a valóságot az sokszor fáj, és sok ellenséget hoz magával. Inkább vagyunk hamisak, mert az több mosollyal jár. Inkább hallgatunk, és engedelmeskedünk, mert ha valamit elvárnak a többségtől, akkor nekünk is alkalmazkodni kell. Lassan eltelik az életünk, morzsákat szórnak elénk, és mi szorgos hangyaként robotolunk, hiába küzd minden porcikánk a kihasználás ellen. A normának meg kell lenni, mert mi lesz ha nem állunk be a sorba, pedig az is halált hoz, mert az út végén, mindig ott a kaszás. Mert nem számít milyen az út, mert mi van, ha nem lesz, kábel Tv. Internet, és nem mehetünk húsz méterre is autóval a boltba, vagy nem vehetjük meg a következő nagy kedvenc ruhadarabot, ami csak az unalomig kedvenc. Hazaérünk, gyerekek csak nézzék az okostelefont meg a netet, mert egész nap kimerültek az idegeink. Aztán pár év és kirepülnek, és nem fognak sűrűn hazalátogatni, mert felnevelte helyettünk minden más, csak éppen nem mi. A jövő Karácsonyában, aztán ők is kicsicsázzák, majd a házat, és valami kaktuszt, mert már az éghajlat sem ugyanolyan. Ezt sem az Isten rontotta el, csakis mi, és nem változik semmi, nem engedjük élni se a növényt se az állatot, futószalagon pusztulnak el, mert kellenek a javaik. Éhesek vagyunk! Egymást tapossuk el, csak mi, csak mi legyünk az elsők, csak nekünk legyen a legtöbb.
Aztán csodálkozunk, hogy megváltozott a Karácsony, hogy fekete lett minden. Pedig mi tettük tönkre a csodát, mi fordultunk el a zsigeri Istentől. Csak az kérdés, megtaláljuk -e, vagy végképp elsötétül minden?

Végre rendelhető!

 Az antológiában az én írásaimat is megtalálhatjátok. A megrendeléshez, és a vásárláshoz szükséges információk, a hirdetményen.

Olvasó napló 7.: Leslie L. Lawrence: A vérfarkas éjszakája, A vérfarkas visszatér

Annyira szerettem volna élvezni ezeket a könyveket, mivel az egyik legnagyobb kortárs magyar íróról van szó. Az életével nem is untatnám sem magam sem a kedves olvasót, nem mintha nem érné meg a rákeresést, de mindenki keze ügyében ott a Google, és arra való, hogy használja az ember. In medias res, avagy vágjunk is a közepébe. A könyvek szerkezetével semmi probléma, nyilvánvalóan, tűpontosak. És igen, nyilvánvalóan. Én sajnos teljesen elvesztem, már két – három fejezet után is, bocsánat a kifejezésért a sok jelentéktelen és sokszor számomra teljesen fölösleges karakterek miatt. Valahogy nem volt hangulatuk, nem voltak jellegzetesek, nem ragadták magukkal az olvasót. Leszámítva, ugye a Lawrencet, ugyanis E/1 -ben íródnak ezek a könyvek, illetve a női szereplőket. Nőként mondom, írónk le se tagadhatná férfias gondolkodását. A férfiak hozzá képest csak bábjátékosok, a nők „szőkék” legalábbis a szerelemben, még ha sokszor nem is azok. Persze, a szép nőket mindig meghódítja, naná, „felrázva nem keverve” és a csúcstechnológia hiányzott, de erősen érzékelteti, hogy ő bizony álompasi, bár azért adhatott volna, valami konkrét leírást, hogy hogyan is képzeljem el őt magát, mint főhőst. Oké-oké, okos mint Poirot, és szexi és hatékony mint Bond. Néha fel-fel vettem a töprengése fonalát, de úgy igazán sosem voltam képben. Nem tudom ez mennyire volt szándékos, de mondjuk, én a „ki a gyilkosnál” sem vertem a meglepetéstől fejem a falba. Talán pont a tökéletes „énközpontúság” miatt voltak letehetőek a könyvek, csupán néhány dolog maradt meg számomra, a reggelizése, a pipázása, és hogy mindig magánál hordja „38-as Smith and Wesson”-ját. Illetve, hogy a legjobb csajt mindig ágyba vitte. A két sztoriban nem sok minden különbözik, leszámítva a dögök eredetének a történetét, valamint a helyszínek némi különbözőségét, na meg némi, számomra sajnos lelőtt misztikumot, a tibeti vonal behozatalával. A karakterek annyira jelentéktelenek voltak, hogy a sokszor rút haláluk sem viselt meg. Olyan érzésem volt, mintha vagy századjára megnéztem volna a Magnumot, aki épp Svájcban nyaral, és napozás helyett, még csak nem is síel, csak üldögél, meg sétálgat, de azért elkapja a gyilkost. Úgy gondolom, sokkal magával ragadó történeteket lehetett volna összehozni, ha egy kicsit testesebbek a szituációk és a karakterek. Az is lehet, hogy ez épp, az „én” írás hátránya, hogy csak azt látjuk, amit a főhős lát, és itt bizony, mint férfi csak ő szerethető, mindenkinek van valami takargatni valója. Akinek nincs, az vagy nős, vagy kissé kelekótya kocka, vagy szerelmes női karakter, hol ebbe- hol abba, nagy átlagban. A nők mindig nagyobb hangsúlyt kapnak mint a férfiak, de még mindig azt mondhatjuk, hogy itt csak egy fókuszban lévő szereplő van a történetben az „én”, ami valamiért kicsit érzéketlen. Ennek ellenére senkit nem beszélnék le a könyvekről, mert lehet, ami nekem nem az esetem, attól sok mindenki másnak igen. Nem hiába az ország egyik legnépszerűbb írójáról van szó, és tényleg vannak nagyon jó könyvei, de én 10 -es skálán egy erős 7-esnél többet nem adnék a farkasoknak, más írásaival ellentétben.

 

Filmglossza: Black Adam

 

Inkább nevezném Skorpiókirály kettőnek, de komolyan. Nem. Nem azért, mert nem tetszik. Jó kis sztori lett ez, olyannak akinek nem feltétlenül a tökéletes látvány, vagy a túltolt hangulat jelent jó filmet. Engem kapásból megvett The Rock, vagyis már módosított nevén, Dwayne Johnson, tökéletesre dolgozott izomzata, hú de nagyon túlgyúrta magát, pedig amúgy is egy izomkolosszus. A személyiségére szépen ráformált anti(hős). Mert valami ilyesmiről van szó, mit annak idején a Skorpió királyban, hogy annyira a személyiségére építették. A szemöldök felhúzás az azért elmaradt.

Szóval aki kedvelte Johnson pankrátor egyéniségét, annak be fog jönni a film. Black Adam, nos enyhén nyugodtabb, de jóval drámaibb, és nyomatékosabb, de hát mégis csak, nem sok színészi gyúrást igényelt a szerep. Engem zavar a mikor a történet miatt legírhesítik, már bocsánat a kifejezésért, de ez a pasi, talán tíz évesen ha kinézett átlagosnak, és teljesen fölöslegesnek éreztem.

Viszont a többi karakter:

A kisfiú … „ Ha sikeres eladható történetet akarsz, legyen benne gyerek, vagy kutya” - nem is tudom hol hallottam vagy olvastam, kipipálva, és nem spoilerezek.

Az egyedülálló tudós anya, apa nélkül, akiről nem tudunk semmit – erős szimpátiát ébreszt – pipa.

Elnyomott nép...kipipálva.

„A hős útja”(A Hős Útja film - A Lélek Bátorsága | Joseph Campbell)

 megint csak kipipálva.

Szuperhős légió: Nos számomra a két leggyengébb pont...a „tini hősök” akik csak jópofa töltelékek, a ciklonszerű kiscsaj, és az óriássá növő srác.

Hawkman...hát ..kicsit nagyon Batmanes...nem félek a haláltól, csak a lényeg, hogy megoldjuk..stb.. utálom a fickót, nem adok esély, mint egy bosszús Batman. Ilyet már láttunk.

Dr. Faith: Pierce Brosnan, szépen hozza a drámai karaktert csak kevésbé tapasztalt mágusnak tűnik, mint Dr. Strange. Szimpátia ötös, egyébbként, és nem zavaró Brosnan kora se. Igaz mindig rajta van a maszk harc közben, kivétel egyszer...ez itt a nem létező spoiler helye.

Főgonosz, aki ugye nem Black Adam, nem fog nagyon magasra törni a DC történetében. Végül is olyan, mint egy mérce a főhősnek. Én lennék a jogos ura a „birodalomnak” királyi vér vagyok „hüp- hüp” ilyet is láttunk már, meg voltak jobbak is(Hiddleston Lokija)

Én még őt se utáltam. Nekem Amanda Woler, a női Nick Fury, borzalmas, már maga a karakter is.

Az hogy két hős is afro amerikai, várható volt, harmadik főhős, meg ciklonlány. Mellékesen a főhős is félig, aki nem hiszi járjon utána, tehát itt nem proganda, meg divat szereposztásról van szó.

A cselekményről, nos arról nem írok, újat nem hozott, ezt a történetet, már annyiszor láttuk, és olvastuk már, más karakterekkel talán más végkimenetellel, de valahogy szeretjük mi ezt a mesét, újra és újra, és hát ugye Dwayne Johnsont, csak úgy általában Dwayne Johnsonért nézzük, teljesen mindegy miben játszik, és ez a film hát nagyon ő. Csak itt nem hódít varázslónőt, csak úgy kb....ez nyilván a képregény eredet miatt is van. És hát zavaró, engem legalább is zavart, hogy folyton repked. Valahogy jó lett ez a közös „szerelem filmezés„ az exével...meg sztorizgatás, persze lehet, hogy csak szerintem állt ez jól.  Még két - három hasonló filmig nem válna unalmassá, utána lehet.

Na és hogy mennyire formálja át a DC-ben lévő erőviszonyokat? Az lehetett volna nyomatékosabb is.

Tíz perc története

Érdekes történéseket tud hozni az élet, váratlan találkozásokat. Sosem hittem abban hogy nincsenek véletlenek, de ha éppen tíz perccel később érek a bolt elé, és nem állok meg beszélgetni, az idős hölggyel a bolt előtt, nem írom le ezeket a sorokat. Néha meg- meg állok, már csak kort nézve udvariasságból is, mert minden idős magányos embernek jól esik, ha valaki meghallgatja őket, még akkor is, ha századjára mondják el, ugyanazt a mindennapi gondot. Itt futottunk össze polgármester asszonnyal, épp csak azon az egy percen múlott. Hogy feltette a bizonyos kérdést:

- Ráérsz -e délután?  – nem akartam elszomorítani, gondolatban végig pörgettem a nap hátralévő mókuskerekét, hogyan oldhatnám, meg a két óra hossza hiányomat, amit még itthon mindenki elvisel.

- Megoldható – mondtam, mert tudtam, addig pakolom ide-oda a napi tervet, amíg ott leszek, akkor, amikor épp szükség lesz rám. 

Ott is voltam, kicsit távol ülve mindenkitől, magányomban azon töprengve, hogy mit is kéne nekem ott csinálni, na de „megoldom én ezt is” gondoltam. Fel – fel pillantva a kivetítőre, kicsit sajnálkozva, mert az én gyermekkorom, nem a faluhoz kötődik, az őseim képeit pedig nem volt szívem közzé tenni, a gondosan beragasztott mama kezét is dicsérő albumból. A rövid köszöntők, és egyébként csodás novella után, bemutattak minket, a három zsűritagot. A társaim, két markáns úriember Répási László fotós és Balázsi Péter a Bükki Nemzeti Park Dél - borsodi  Tájegység természetfelügyelője volt. Én meg csak úgy éreztem, hogy kullogok a nyomukban, mert a polgármester asszony megfogalmazása szerint, „művészlélek” vagyok. A szépet és egyedit szeretem megnézni, de zsűrizni, és sorrendbe rakni, még sosem csináltam hasonlót. Viszont úgy voltam vele, egyszer mindent el kell kezdeni. Csodás képekkel találkoztunk, miközben ha felületesen is,  „ítéleteinknek” köszönhetően, mi is megismertük egymást, a falut is, a névtelen képekhez, sokszor történetek is kapcsolódtak. Én személy szerint, a képek ötletességét, lelkiségét na meg az elkapott pillanatért tett munkát értékeltem, és azt a bizonyos bizsergést, ami csak úgy megpendül az emberben, egy -egy alkotás nézése közben. A másik két társam is nyílván a saját tapasztalatai és élményeire hagyatkozva értékelt, miközben sorra jöttek a képekhez fűződő érzések, és volt hogy emlékek is. Szépséges sokszor szíven ütő fotókat láttunk. Sokáig volt holtverseny a megörökített  pillanatok között, de valahogy mégiscsak ugyanazok lettek a befutók. A tizennégy év alatti kategória győztese Nagy Adrián: Vércse fióka c. fotója lett. Próbálom idézni Balázsi Péter zsüritag szavait: „ Teljesen el lett kapva, az a pillanat, amikor gyűrűzzük a fiókákat, az értetlenség, döbbenet, riadalom benne van a szemében.”......

Nagy Adrián: Vércse fióka

A különdíjas alkotás, nagy bánatunkra lett csak különdíjas, mert minden tekintetben bájos, és gyönyörű volt, és sajnáltuk, hogy nem ez a kép lett a versenyre nevezve, ami Farkas Kornélia cicás- hiúzkölykös képe lett.

Farkas Kornélia: "Cica"

A harmadik helyezett, nos bennem mindennapos emlékeket elevenített fel, látványra tényleg megkapó még élőben is egy ilyen „ Mosoly” a készítője szintén Farkas Kornélia.

Farkas Kornélia: "Mosoly"

Az első két helyezett, mind a hármunkat megdöbbentett, hiszen nem tudtuk egyiknél sem, hogy ki készítette. A második fotó főhőse, bizony, én velem is kedves falubeli viszonyt ápolt, jó párszor beszéltünk annak idején apró-csepprő dolgairól. Még a végső beszélgetésünk is felsejlett a fotó láttán, ami csodásan visszaadta, a főhősének sajnos „egykori” egyéniségét. A patakon a hidaknál is gyakran apró halakra vadászott, itt meg a második helyett fogta ki.Ilku Imre: Utolsó pákász. c. képe, és elég sokáig volt szoros versenyben az első helyezettel, a végső döntést végül Répási László szavai segítettek meghozni:

Ilku Imre: Utolsó pákász

- Ha azt nézzük, hogy a polgármesteri irodába, melyik állná meg a helyét, mint kép a faluról, akkor az ez lenne –  mutatott rá, az első helyezettre, ami nem más, mint:  Ilku Imre: Kenyérváró tanya c. fotója.

Ilku Imre: Kenyérváró tanya

Így határoztunk, három egymásnak idegen ember, három különböző látószög. Mindenféle előítélet nélkül, nemcsak az alkotások, de egymás felé is. Mégis, megtörtént az, hogy mind a hármunkat beszippantott Mezőnagymihály, bár velem, minden nap ez történik, minden ébredés után, ahogy megérzem az első fülcsomót a talpam alatt, sokszor már kávé szürcsölés közben.Tíz perc alatt elrabolt a falu „megint” mert itthon vagyok, itthon vagyunk, és ez nem csak azt jelenti, hogy vagyunk a mókuskerékben, hanem jelenti a kertek alatt suhanó patakot, a baglyokat a diófán, a határban lakó őzeket, hiúzokat, a tulipános templom udvart, az alvó gyerekeket, az elszunnyadt tanyákat. Ne csak legyünk, hanem lássuk, mint ahogy fotósaink is tették, és éljünk is az otthonunkkal. Mert ugye milyen gyönyörű?

Zsuzsanna dala

Ülök a parton, 

talpamat, 

átmelegíti a 

felmelegedett

szikla.

A hullámokon

az alkonyat,

szédíti

szemem

újra. 

Vágyakozom

utánad.

Részegít

minden,

mi vagy.

Dombokon

csirkefogó,

mesebeli

királyfi.

Mélabús 

dal.

A húrokon. 

ballagnak

ujjaid.

Dalolsz

nekem.

Talán.

Hallom.

Felállok.

Fekete

vitorla,

vihar háton!

Borhajam

bontja a 

szél.

Fehér

ruhám,

lágy táncra

kél.

Végre

kikötsz

örökre,

karomban

derék

kapitányom. 

.