Kései csók

Kései Csók

A férfi, ott állt a buszmegállóban, a csendes kisváros közepén. Az orrát kellett volna, hogy facsarja a benzingőz illata. Mégsem zavartatta magát. Tini fiúként olyan sokszor járt itt, hogy azóta is rutinná vált a tétova álldogálás. Igazság szerint maga sem tudta, vagy inkább nem is akarta megmagyarázni, miért játszotta el minden nap, ezt a kis kalandot, hiszen autója a közeli parkolóban pihent.
Nekidőlt a váró ablaküvegének, és a macskaköves járdán heverő cipőjének az orrát kezdte vizsgálni. Nem érdekelték, a járókelők, és nem zavartatta magát, a maguknak helyet kereső buszok miatt sem. Lehunyta szemét, és eszébe jutott az emlék, ami könnyet csalt sötét szempillái alá.
Hat évvel ezelőtt, hátizsákos diákként, is ott állt az ablaknak támaszkodva. Ajkait szorosan összezárva, feje lehajtva, úgy állt akkor ott. Nem igazán akart látni senkit, csak haza akart menni. Nem akart tudomást venni a világról, szégyellte, ami a családjával történt. Anyja akkoriban hívogatta telefonon, és ő nem állt szóba vele. Csalódott benne, nem tudta megemészteni, hogy egy vele egyidős fiút, tiszteljen az apjaként, aki az anyja szeretője volt. Inkább az apját választotta, aki az ivott,és minden nap, arra ért haza, hogy szinte alig tudott magáról, a negyven év körüli, amúgy rendkívül csendes természetű férfi. A fiatal lányok már akkor is körül lebzselték a fiatal srácot. Szűk fehér bőrű arca, nyílt világos zöld tekintete, hosszú sötétszőke haj, minden nő szemében vonzóvá tette. Mégsem kellett neki senki. Jobban fájt az, amit a belsőjében látott, mint hogy bármi mást is lásson maga körül, és akkor megjelent az az egyszerű kék színű női cipő. Elegáns volt, és határozott, úgy tartotta a hozzá tatozó finom kis bokát.

• Istenem -gondolta akkor a fiú- add, hogy a többi is ilyen szép legyen belőle. Úgy érezte, hogy sosem látott még ilyen varászlatosat, le sem tudta venni a szemét a kerek csípőről, amit királykék ruha takart, és a fenékig érő hosszú hajzuhatagról. Olyannak tűnt akár egy pajkos tündér, aki leheletnyi jelenlétével teljesen megbabonázta őt. Felállt és egészen közel húzódott a lányhoz, még a hajából áradó krémes finom illatot is érezte. Jó ideje úgy álltak egymás társaságában, mire a lány megérezte a közelségét, ami már -már tolakodónak tűnhetett, és megfordult. Összetalálkozott a tekintetük. A fiúra , őszinte tengerkék kíváncsiság, és finom őszinteség nézett vissza rá, mintha csak azt kérdezné:
  
• Hát te, ki vagy?- a fiú torka elszorult, és úgy érezte kiugrik a szíve.
  Most is azért állt itt, mert mindig visszaköszönt, éveken át az a kék tekintet, és ki tudja miért is ragaszkodott ehhez az emlékhez. Olyan sokáig meg akarta szólítani, és gyáva volt. A lány pedig nagyon büszke, csak a szeme ragyogott,. Mint a gyémánt, ha összenéztek a fiúval. Így telt el pár hónap egymás mellen tétován, várva a csodára. Egy félénk fiú, és egy talán bátortalan lány. Mindketten reménykedtek, és fiú aki azóta férfivá érett, még most is hányszor, de hányszor álmodott arról, a kék szemű, kék ruhás lányról.
  
• Csak én voltam kevés- sóhajtott fel- legalább az érettségi délutánján meg kellett volna szólítani, de gyáva voltam- csóválta meg a fejét, csücsörítve ajkait, mint egykoron.
  Sok minden történt, a régi reménytelen szerelem óta. Nő nőt követett, a fiatal férfi ágyába, és megtanult szeretni, úgy ahogyan igazán kell, csak szívét, hagyta a kicsiny poros buszmegállóban, mert mindenütt a varázslatos lányt kereste. Nem értette önmagát sem, hogy mit is akar még, hiszem az érettségi óta nem látták egymást. Nem merte hinni, hogy valaha még összetalálkozhatnak, ők ketten. Annyira egyedül volt benn, a lelke mélyén, és lehajtva fejét próbálta meg elfojtani a keserűséget, a meg nem tett szándék miatt. Hirtelen felriadt. Megzavarta, hogy egy nő, aki nem messze megállt a patkára borította bevásárló szatyrának a tartalmát. Ösztönösen segített a fiatal nőnek, mire a z felé fordulva a szemébe nézett és megköszönte az önzetlenségét. A fiú megtorpant, nem akarta elhinni, hogy ugyanaz, valóban ugyanaz a szempár nézett vele szembe, akivel annyi éven át álmodott.
  
• Szívesen nyögte- miközben figyelte, hogy a nő vastag hajfonat, kerek vállairól, a karjára zuhan, és az arc , az angyali arc sem változott a pár év alatt.
  
• Megiszunk egy kávét- hadarta hirtelen, annak ellenére, hogy halálosan rettegett, attól, hogy a nő visszautasítja, de nem volt erősebb annál, minthogy gyávasága miatt újra éveket vagy talán öröklétet kelljen várnia a következő találkozásig.
  
• Végül is – rántotta meg vállát a lány- valahonnan annyira ismerős az arcod- és mosolygott, miközben lassan sétálni kezdtek a kávézó felé. Összeszaladt lépteik hangja, és együtt zümmögtek a várossal, ahogy sok évvel ezelőtt némán. Egyszer csak a lány megfogta, a fiú kezét, mire hirtelen megálltak. Áttetsző zöld szemeivel, akár egy űzött, de meghunyászkodó vad, úgy nézett a nő nyílt tekintetébe.
  
• Mond szeretsz-e még- kérdezte határozottan, és kihúzva magát a lány. A fiú döbbenetében tágra nyitotta a szemeit, akár egy gyermek a cirkuszban, és némán félrehajtotta fejét.
  
• Igen- mondta keményen, é s érezte a lány apró tenyerét, borostás arcán.
  
• Akkor jó- bólintott a nő, és hagyta hogy magához húzza férfi. Forrón ért össze az ajkuk, és ez többet mondott, minden az évek alatt elhallgatott szónál.