A folytatás, hamarosan regényben olvasható és kézbe vehető

.... így egész ebéd alatt vizsgálgathattam. Jól megnéztem magamnak. Hogy hosszú haja volt, az nem is lepett meg, hisz apámék is hosszú loboncot viseltek. De mégis, annyira más volt, mint szüleim, vagy bármely felnőtt, akit ismertem. Bogár fekete haját, ami majdcsak a vállára omlott, gyakran rázta meg, ezért mindig úgy állt a fején, akár egy nagy szénaboglya. Az arccsontja majdnem, hogy óriási volt, az álla erős, és ha vastag szájából kitört kacagása, elővillantak nagy előreálló fehér fogai. Ilyenkor leginkább valami eszement bohócra emlékeztetett. Amikor beszélt, viszont félénk arckifejezést adtak a felső ajka alól éppen csak kivillanó fogak. Ezt a durvaságot mégis helyrehozták hatalmas szénfekete szemei. Igen, ahogy visszaemlékszem, gyerekkoromban sokszor bámultam hosszú sűrű éjfekete szempilláit, amik, ha lehunyta szemét, negyedrészt eltakarták erős arccsontját. Ha valaki ránézett, olyan érzése volt, hogy az ember, akit lát, valahogy nem tud hazudni....