Őszi séta

Leszállt kettőnk közé

az ősz.

Csöndben beköszöntött.

S már titokban ránk kacsint

a tél.

A színes levelek

között.

Egymás kezét fogva,

sétálunk a parkban.

S már a nap sincs

zavarban.

Mosolyog ránk a

felhők, közül.

Tudja ő is, bennünk

is ott már tél.

S lassan szívünk, is

besötétül.

Még fogjuk egymás kezét.

Két félős gyerek,

Kik, ha felnőnek

egyszer tovább mennek.

Még ott van kezedben,

Kezem.

Még ha tudom, is

lassan el kell engednem.

Lassan leesik lelkünkben

a hó.

Olyan rég volt bennünk

tavasz.

Elmaradnak, az édes

szavak.

Menni akarsz.

És én nem

marasztallak.

Szerettelek, s talán

talán szerettél.

Elmúlt, bizsergésünk,

nyomában,

itt a tél.

Neked, és nekem

is szebb jön

ennél.

Tudjuk, mind

a ketten.

Múlnunk, kell,

Mert, maradni

lehetetlen.

Mosolygunk,

Szívünk, még megrebben.

Sétálunk,

a levélrengetegben.

S közben, a kavicsos

kis patak.

Titokban, azt suttogja,

lesz még tavasz.