D-B-Z az utolsó háború: 9. Fejezet: „Mielőtt elindulunk.”

Sátán le-föl jártatta tekintetét, az előtte álló két férfin. Kamasz fiúnak látszottak, de határozott Ki sugárzott testükből, sokkal erősebb, mint amire Sátán valaha is emlékezett. Megkockáztatta, hogyha Thrunks lila fürtös fejével nem is, de Gohan bőven élete teljében tért vissza a halálból. Rohan szája széle mosolyra görbült, és felemelt fejjel nézett vissza rá, amit a zöld ember egy halk hümmögéssel válaszolt meg. Ősrégi néma játék volt ez kettőjük között, senki más nem értette a jelentését. Thrunks feltűnően ideges volt, szemei egyértelműen jelezték, hogy leginkább, a tőlük, jó húsz méterre lesokkolt lány foglalja le figyelmét.

Én beszélnék Mollyval – mondta fülig vörösödve maga elé inkább, mintsem a Sátánnak. Aki keresztbe fonta maga előtt karjait, és éppen csak biccentett.

– Várj! – szólította fel a fiút, aki még csak pár lépést tett a lány felé. Mikor az megfordulva ránézett, kinyújtotta szelvényezett jobb karját, kifeszítette mind az öt fehér karomban végződő ujját, energiát bocsájtva ki, és Thrunkson egy fekete gi feszült, sárga mellényel, mellkasán a jól ismert Capsule Corp emblémával. Köszönet képen bólintott egyet a fiú, és tovább lépdelt a lány felé.

– Mégis mi történt? Ez a sárkány nem Shenlong volt – csatlakozott Sátánékhoz Dende, szinte egy idővel Karimmal és Mr.Popoval.

– Nem – válaszolta Sátán.

Te hoztál vissza minket?

– Én.

– De hogyan idéztél meg egy másik sárkányt? – folytatta a faggatózást, a kisebb namek, mire Karim, közbe vágott.

– És hogyan érti ezt az írást? – nyújtotta oda az papírdarabot Mr. Popo, immár Dendének.

– Ez hihetetlen – tette állára középső ujját Dende. – Ez az ősi namek nyelv, ami még bőven a namekok kataklizmája előttről való. A régi öregek meséltek arról az időkről, de szinte teljesen...Hogy létezhet ….ez...? – bökött az írásra. Úgy értem, inkább legenda – nézett Piccolora, majd Karimra,

– Legenda? – kérdezett vissza, Piccolo, szemei tágra nyíltak a kíváncsiságról.

– Igen, de mégis hogyan idéztél meg egy sárkányt? Amikor Kamival egyesültél elvesztek Kami mágikus képességei, mert te harcos vagy.

– Válaszolj, milyen legenda? – förmedt rá olyan energiával, a kisebb namekre, hogy az azonnal megszeppent.

– Jó! Jó – tette maga elé kezei kezeit Dende, hogy megnyugtassa, az előtte álló másik namekot – A legenda szerint, a namekok, a démonbirodalomban, egy kellemes és szép helyen éltek, és egy csak számukra érthető nyelven beszéltek. Azért szöktek el a Démon birodalomból, mert volt egy nagy hatalommal rendelkező harcosuk, aki felismerte, hogy a démonvilág lassan megfertőzi mindegyikőjük lelkét. Ez a harcos, kiszöktette a népét, letelepedtek, és a namekok, királlyá választották. Legendás tetteket vitt véghez, azt mesélték ő volt az igazi Supernameksein, a két harcos kaszt tökéletes egyesülése. Amikor bekövetkezett az Ősnamek pusztulása, önmagát áldozta fel, hogy mentse a népét. A legendák egy része azt írja, odaveszett az amikor a ősbolygónk elpusztult, de néhány úgy tartja, hogy hatalmas mágikus erejét felhasználva, reinkarnálódott, és a megmenekült valamelyik bolygót elhagyó hajón. Az igazságot senki se tudja, de több ezer év óta, senki sem hallott a legendás namekseinről.

– Hmm – fordított a csapatnak hátat Sátán, köpenyét meglebbentette a szél. A többiek várakozóan néztek rá, leginkább Gohan és Dende.

– Sátán, mi folyik itt? – kérdezte Gohan alig érezhető türelmetlenséggel a hangjában.

– Nem sokkal ezelőtt segélykérést kaptunk a Khale nevű bolygóról, egy invázióról. Segítenünk kell, mert következő célpont a föld lesz, ezért idéztem meg a sárkányt, és ezért hoztalak benneteket vissza. A papíron van a segélykérő üzenet.

– De mégis, hogyan jöttél vissza, és a sárkány és...

– Elég ebből, visszahoztalak benneteket, és én megyek a Kahléra és kész! – Fordult meg dühösen Piccolo, és egy óriási kézmozdulattal is biztosította, hogy részéről lezártnak tekinti a témát. Dende a földet bámulta ijedtségében, nagyon régen nem érzett ilyet Ifjú Sátán felől. Csak egészen gyermekként, amikor először találkozott vele. Most lopva néztek össze Gohannal. A fiatal férfin látszott, hogy őt is megdöbbentette Piccolo viselkedése, vélhetően arra számított, hogy néhány szót tud váltani vele. A nagy zöld ember, elrugaszkodott a földtől, majd meditációs török ülésbe révedt, nem sokkal fejük fölött.

– Talán Thrunks többet tud mondani – szólalt meg Karim. Némi reményt cseppentve a tanácstalanságukba.

Valóban – Piccolónak nincs jó kedve – emelte fel kezeit Gohan, mire Thrunks után néztek, és csak kövér izzadság cseppek jelentek meg a halántékaikon.

– Szóval itt egy beszélő macska, aztán jön ez nagy dühös zöld ember, aztán megjelenik egy sárkány. Tudja olyan sárkány, amiről csak amúgy mesékben szoktak beszélni? – járkált dühösen, fel-alá Molly Thrunks előtt, – De ez még mind semmi! Csak úgy ide varázsolódik, még egy kis zöld ember, meg még egy pasas, amik lehet angyalok vagy nem tudom?! – nevette el magát hisztérikusan a lány, de szeméből nagy könnycseppek gördültek az arcára – és azt mondja, hogy maga Mr. Thrunks, és mindezt egy kibaszott kávécsésze tetején! – a gondolatai végét már hisztérikusan kiáltozta.

– Molly – vett egy nagy levegőt Thrunks, tudta nem lesz könnyű megnyugtatnia a lányt, főleg, úgy hogy az ő szíve is úgy kalimpált mint a legnagyobb harcai közben sem – Emlékszik arra, amikor először találkoztunk? – beszélt nyugodt tempóban, de nem hagyta, hogy a lány válaszoljon. – Én emlékszem. Egy szolid kis kék kosztüm volt magácskán, egy kis szandállal, de az a kis piros katica bogár fülbevaló, kicsit megzavarta a sok kéket, Amikor megláttam azt két kis bogarat. Akkor már tudtam, hogy, én fel akarom venni magácskát.

Emlékszik, azt mondta nekem: „Nem tudna tündökölni a rózsa a katica bogár nélkül” – a lány, vörös arccal elhallgatott rá-rá bambulva, a hozzá beszélő férfira. Majd elcsukló hangon szólalt meg.

– Akkor, most mit csináljak?

– Még mindig hazamehet Molly – mondta Thrunks, de lány megrázta fejét, annak ellenére, hogy láthatóan még a lábai remegtek.

– Nem akarok – dünnyögte.

– Akkor készítse elő az űrhajót! – mondta Thrunks és figyelte, ahogy Molly eltűnik az űrhajó ajtajában.

– Thrunks – érezte meg Gohan kezét a vállán – Mi folyik itt?

– Az invázió az valós, az üzenetet a műholdra küldték.

– Úgy érted, most? – kérdezte Dende, aki szinte rátapadt Gohanra.

– Korán reggel fogta Molly – intett a lány felé fejével Thrunks.

– Akkor lehet, hogy azon a bolygón, namekok élnek? Érthetetlen soha nem éreztem őket, pedig a népemből szinte bárkire rá tudok hangolódni.

– Nem tudom – felelte Thrunks – és nem tudom mi van Ifjú Sátánnal se – fordult Gohanhoz. Egyszer csak megjelent, nem tudom, mi hozta vissza, de ….

– Én is érzem – fejezte be Gohan a mondatot.

– Elemi erő sugárzik belőle – sóhajtott Thrunks, – ha most fel kéne becsülnöm az erejét... még sosem éreztem hasonlót.

– Egy biztos, sárkánygömböket megidézni, csak mágus képes, azaz Piccolo mágikus képességei teljesek – mondta alig halhatóan Dende.

– Úgy érted, hogy lehetséges?

– Hogy a két típusú harcos kiegyenlítődött, Piccoloban? – tette fel a kötői kérdést Dende

– Igen az – válaszolta meg, önmagának bizonytalan arccal – bárki vagy bármi tette ezt, az hozta vissza.

– Akármi is történt, ő Ifjú sátán – fonta keresztbe maga előtt kezét Gohan, sűrű fekete hajával játszott a szél, de szemöldökét komoran ráncolta össze – A Pokolba is követném, ha az kérné – tette hozzá végül.

– Azt hiszem, hogy ez nem kérdés – túrt bele lila fürtjeibe Thrunks – de indulás előtt ehetnénk – dörzsölte meg zavarában a saját tarkóját.

– Csillagharcosok! – emelte égnek szemeit Dende, és utasította Mr. Popót, egy igazán nagy lakoma előkészítéséhez.

Molly az utolsó kapszulát is a tárolóba tette, megnyugtatta a készülődés, és ugyanakkor ünnepélyes nosztalgiát is érzett. Őszintén kedvelte Thrunks urat, és ezek a kapszulák, leginkább az ő édesanyjának a hagyatékai voltak. Megremegett a gyomra, Thrunks úr, jelenleg, az szép fiatal férfi volt, az ábrándozós kék szemeivel. Molly teljes erejéből, próbált nem azokra lila fürtökre, és nagy szemekre gondolni. Mr. Popo hangja riasztotta fel a töprengésből, aki evésre invitálta, és követte, egyenese a palota szerű épületbe, aminek ebédlő ajtajában, megrezzenve ugrott oldalra, a ajtófélfának támaszkodva, a morcos zöld ember egyenesen vele nézett farkas szemet. S bár nem mozdult, Molly mégis ösztönösen tért ki, a nézésének az útjából is, annak ellenére, hogy Piccolo nem sok figyelmet szánt neki, leginkább csak érzéketlenül nézte, nagy ezüstös szemeivel, és szenvtelen arckifejezésével. A kínos érzés, az erőteljes csámcsogással, úgy lopózott a lány tudatában gondolataiba, mint egy egér. A két fiatal férfi, egészben nyelte szinte a tyúkokat az asztalnál, a malacokból is péklapátnyi részleteket haraptak, közben fél -fél liternyi itallal öblögetve. Maga se tudta miért kérdően Piccolora nézett.

– Hah – morogta az, és teátrális mozdulattal – elhagyta a szobát. Molly magára maradt, a válla rángatózásával, ahogy igyekezett elfojtani, a röhögését.

Dende odasétált az űrhajó előtt álló ifjú Sátánhoz, kiélvezte az érzést, ami a magas marcona társának látványa keltett benne. A szélben vitorlázó fehér köpeny, a mozdulatlan, a minden ellen ingathatatlanul álló agy zöld testen. Végtelen magabiztosságot, és biztonságérzetet sugallt, a fiatal kaminak. Éppen meg akarta szólítani, amikor az felé fordulva lenézett rá. Hiába voltak ugyanazon faj képviselői, csak derekáig ért a hatalmas harcosnak.

– Dende – tette vállára kezét, hangja lágyabban ércelt mint eddig – kérlek ébreszd fel Shenlongot, és gyűjtsetek harcosokat, minél nagyobb erővel, annál jobb!

– Igen – mondta, a kis termetű namek.

– Szeretnéd ha Goku Sant és Vegeta Sant is visszahoznánk? – kérdezte

– Hozz, bárkit vissza, akit csak tudsz! De ne küldj senkit a Khalera, amíg nem szólok! Van egy tervem – mondta végül.

 

Filmglossza: Hullahó, akció

 

Nem volt szándékomban, pont egy Dwayne Johnson filmet hozni, de ez a film annyira jól esett.

Először is nem vette túl komolyan magát, viszont cserébe extra látványos volt. Mellék vágányra tette a ciki főgonoszokat. amit ilyenkor a téma kapcsán előrángatnak és helyette kaptunk, egy kicsit más megközelítést az északi sarkról. Egy majdnem tökös főellenséget, és egy nagyon tökös majd elválik karaktert. Mellé adott egy kis morális erkölcsi ráutalást, ami még koránt sem terheli az ember lelkét. A szereplők hozzák amit kell, Chris Evanst jó volt látni, végre nem egy hős vagy antihős szerepben, látványosan élvezte, és igazán elengedte magát. Dwayne Johnson is hozta a formáját, "szerethető hős” karakterével, és jól mutat a vásznon, ezt be kell vallani. Lucy Liu kisujjból kirázta az ügynöknőt. És nagyon rendben volt a három akciózó karakter között a kémia. Nekem meglepetés volt J.K. Simon Piros egyes karaktere, eleinte furcsa érzést keltett bennem, a muszkli Miki, de közben hozott egy nagy adag szerethetőséget, sebezhetőséget, és a végén, egy szóban nagyon odateszi magát az egész figura. A történet egyszerű volt követhető, és meg voltak benne a kötelező klisék, de azért nem lett belőle giccs parádé. És ami fő, jó pár év után, számomra már idegesítő, divat hype mentes volt.

Érdemes megnézni annak: aki szimplán csak ki akar kapcsolódni, és jókat nevetni, mosolyogni. Felüdülés olyan filmet látni, ami csak film akar lenni, nem túl nőni saját magán, nem bonyolítja túl a dolgokat. Jó kis munka lett ez a film, én elégedetten álltam fel.

D-B-Z az utolsó háború: 8. Fejezet:

 Változó erők

Ganasa szíve a torkában lüktetett. Sikítani szeretett volna, vagy csak zúzni, ami a kezei közé kerül, legyen az bármi. Nem tudta mit érez, csak azt, hogy a király jelenlétének érzése, egy pillanatra felvillant, majd tova lett, akár a viharos ég villámai. Megiramodott a szoba felé, és úgy érezte, gyorsabb, mint valaha, hallotta, ahogy jelenléte meghökkentést keltett, de nem volt ideje másokkal foglalkozni. Feltépte az ajtót, megkövülve állt meg, ahogy elméje felfogta, hogy az érzése, most sem hagyta cselben, Khambala királynak hűlt helye volt, a földön pedig a húga meditált, törökülésbe helyezkedve, kezeit maga előtt összekulcsolva. A helység levegőjét, alig lehetett köhögés nélkül belélegezni a terheltségtől.

– Jesire! – szólalt meg, mikor megérezte hangjában a remegést, nyelt egyet, nem akarta, hogy húgát megijessze, kettőjük közül, ő volt a harcos, de ahogyan a látta most az előtte ülőt, attól az egész testét elöntötte a libabőr. Az arca olyan volt, akár egy kőszobor, és valami teljesen más energia áradt belőle, mint amire Ganasa egész életük soráról visszaemlékezett. Ahelyett, hogy reagált volna nővére jelenlétére, majdnem egy méterrel felemelkedett a földről, miközben egy porcikája se mozdult.

– Jesire! – ismételte önmagát, mire a lebegő nő, ránézett, és a talpra állva a padlón landolt. – Hol van atyánk? – faggatta Ganasa.

– Ő már nincs közöttünk – válaszolt Jesire, még mindig érzéketlen arccal.

– Átadta neked az erejét? – Jesiré nemlegesen ingatta a fejét.

– Nem egészen – mondta határozottan.

– Akkor, hol van?! – Ganasa kezdett dühbe gurulni, ökölbe szorította kezeit. Sosem fordult meg a fejében, hogy kezet emeljen az előtt álló nőre, de úgy érezte, nem húga áll előtte. Az kedves érzékeny, örök teremtő mágus volt, de ez a nő, hideg volt akár a jég és fenyegető. Szótlanul nézett rá.

– Hol van?! – Ganasa szinte sikított a kétségbeeséstől, ami annyira tombolt benne, hogy remegett az elszántságtól, hogy neki rohanjon a nőnek, mert csak ütni és ütni akarta, de amikor megiramodott, arcát, a zöld ujjak között találta, és a nő, együttérzéssel nézett le rá. Ragyogó szemei bár szeretettel teliséget sugároztak Ganasa felé, nem könnyeztek.

– Atyánk a legjobb döntést hozta meg – mondta, és várta, hogy a harcos, az ujjai között lenyugodjon, nem is titkoltan alkalmazta a belőle áramló mágiát.

– Össze kell hívni a véneket a nagyteremben – engedte el az arcát, hogy gyengéden vállára tegye kezét. Egy emlékkép villant be agyába, egy gyermeki vállról, fekete hajtincsekről, de a gyermek arca, nem a nővéréé volt. Megadóan sóhajtott fel, ismeretlen szeretet járta át érzékeit.

– Gohan – mosolygott, maga elé.

Ki az a Gohan? – kérdezte Ganasa.

– Nem tudom – nézett rá, Jesire, követve őt az ajtó felé.

Sajnálom az ajtót – túrt bele merev fekete hajába Ganasa.

– Ugyan... – mosolygott Jesire, és Ganasa egy pillanatra, úgy érezte, minden olyan mint rég.

– Összehívom a tanácsot – mondta végül, miközben kezdett szét válni útjuk.

– Rendben, én ott várom őket – bólintott türelmesen Jesire, és megvárta, amíg nővére alakja tova tűnik a kőből készült folyóson. Alig halhatóan sóhajtott fel, sarkon fordult, meglebbent utána, halványzöld köpenye, a sötétségbe indult, lépteit fellobbanó fáklyák köszöntötték, megvilágítva, egyszerű lila ruháját, és gondterhelt arcát. Megállt egy nagy faragott ajtó előtt, aminek fát ábrázoló egész ajtót befedő faragványát megvilágította az időközben fényes világossággá serdülő fáklyafény, és egy finom határozott mozdulattal meglökve, kitárta azt. Belépett a nagy kör alakú terembe, ami a jelenlétére reagálva, felfuttatta láva indáit az őt övező tizenkét darab oszlopon, plafonján pedig tűzgolyóként izzott fel a nap bevilágítva a tere közepén álló kőasztalt, nagy háttámlájú székeivel. Csak a terem végében álló ajtó marad titokként rejtőzködve. Egyesen odament. Egy pillanatig megállt előtte, aztán a tenyerébe mélyesztette fogait, hogy kicsorduljon lilás vére. Vérző tenyerét az ajtó közepének illesztette, mire gömbök ragyogtak fel zöldes-lila fényekben, felizzott fehér csillagjainak fénye, amik beragyogták az ajtót beborító sárkány alakját, felvillanó szemével. Robajjal tárult fel a mögötte álló félíves fülke, a meditáló köpenyes szoborral, aki tálcán kínálta a kőgömböket. A lány, lassan a tálcához lépett, megérintette a kőgömböket. Arcán végigfutott egy könnycsepp, mégis elmosolyodott.

– Hát őket is magaddal vitted atyám – suttogta.

Molly elkerekedett szemmel nézte ahogy az ég elfeketedett, és a látóhatár szélén nagy lila villámok cikáztak. Annyira robajlott minden mintha a föld bömbölne kínjában. Az előtte álló nagy ijesztő zöld ember köpenyét veszett táncra késztette a feltámadt szél. A villámok közeledni igyekeztek egymáshoz, és egy nagy gömbbe sűrűsödtek, majd egy nagy alakká kezdtek formálódni. A lány jobbra-balra nézett rémületében, így összerezzent mikor meglátta maga mellett Karint és Mr. Popot. Ahogy feszült arcukra nézett, úgy érezte talán nincs biztonságban, Megdörzsölte a szemét, amikor a villámokból, a sötétségen át, meglátott egy gigantikus sárkány fejet, szarvakkal zöld és lila pikkellyel, majd kirajzolódott a hozzá tartozó test is. A mély hangján érthetetlen nyelven szólalt meg, miközben az előtte álló Piccolo testét, mintha transzba rántotta volna. Ahogy beszéltek zagyvaságnak hatott a lány fülének, mégis a mellette állók viselkedése miatt aggódott. Mind a hárman ugrásra készen álltak, mint a csapdát szimatoló vad. A zavaros beszéd egy hirtelen abba maradt, és lány fülét, fémes zaj csapta meg, a következő másodpercben, már jóval húsz méterrel arrébb találta magát, a „macska” háta mögött. A testével védte őt, rövidesen az okát is meglátta. A kyborg testrészei a földön hevertek, szétnyílt virágszirmokként eltorzulva. A kávéscsésze kövein egy fiatal férfi térdelt, világos lila hosszú haja az arcába omlott, a gerincéről vér csöpögött a szétszaggatott fehér ingre, a nadrág felhasadt feszülő izmoktól a lábain. A ruha amit az öregember viselt, szinte lemállott a testről. Feltápászkodott, egy hanyag fejmozdulattal arrébb libbentette kék szeméből lágy hajtincseit és egyenesen Mollyra nézett. A lány a szájához kapta kisujját, és úgy érezte egészen a hajszálai végéig lángra gyúlt az egész arca.

– Maradjon ott Molly, egyelőre! – utasította.

– Ismerjük egymást? – dadogta zavarában a lány. Nem kapott választ. Az ismeretlen férfi megfordult, és közvetlen közelről figyelte, az újra induló beszélgetést, a sárkány és a még mindig transzban lévő zöld ember között. A villámok újra cikázni kezdtek, és vészjóslóan torkoltak egymásba, egyre jobban sűrűsödni kezdtek, egyértelműen két gömbbe oszolva. Lassan kialakult két testforma, de a villámok miatt keletkezett besűrűsödött fény miatt, a lány csak azt tudta kivenni, hogy egy magasabb a másik kisebb. Amikor a fény elviselhetővé vált, a két alak egy fiatal fekete hajú férfi, és egy másik sokkal finomabb arcvonású és kisebb zöld ember állt a köveken.

– Ó mindenható nagyuram! – hallotta meg a fekete bőrű szolgáló örömtől és sírástól elcsukló hangját.

– Mr. Popo, Karin sama! – válaszolt alig hallhatóan, a kisebb zöld ember, finoman Mollyékra mosolygott, magas fehér tunikát viselt, szelíden leomló, magas habos nyakú királykék köpennyel.

Óh Piccolo San! – meresztette a már lassan földről felemelkedő, jóval nagyobb másik zöld emberre a csodálkozástól kitágult szemeit.

– Ifjú Sátán! – kiáltott a lebegő alak felé, a fekete hajú férfi, sötét szempilláiról, egy könnycsepp szaladt le, hogy az állán át a földre pottyanjon. Ökölbe szorította vastag ökleit.

- Nahát! – szaladt ki száján a lánynak, mikor észrevette, hogy fekete hajú férfi öltözéke, megszólalásig azonos, a véleménye szerint eléggé goromba, transzban lebegő zöld emberével. Az egyetlen különbség a mellkasán viselt jelvény volt. A sárkány felmorajlott, a lilás villámok körülölelték, ezzel egy időben Sátán teste is felemelkedett, egészen magasra.

- Ifjú Sátán! – kiáltott újra a fekete hajú férfi, de a zöld ember teste meg se moccant. A villámok őt is teljesen körbefogták, teste Krisztus pózban lebegett. Turbános fejét békésen vállára billentette, miközben beleveszett egy lila fényrobbanásba, amikben megjelentek a gömbök körülötte, egy pillanat alatt nyelte el őket a teste, miközben ő meg sem rezzent. Az ég olyan gyorsan kitisztult, amilyen gyorsan pár perce elöntötte a sötétség, Sátán teste a kövekre zuhant, Mollyn kívül, aki sokkban állt mint egy kőszobor, mindenki hozzá rohant.

– Ifjú Sátán!? – mondta halkan a fekete hajú férfi, miközben gyengéden felfordította a tehetetlen testet. Egymásra néztek a kisebb zöld emberrel.

– Létezik Dende, hogy békésen alszik? – kérdezte a fekete hajú, miközben gyengéden megfogta a fekvő vállát.

Elméletileg nem, de az sem lehetne, hogy te és én, most itt vagyunk.

– Ifjú Sátán! – rázta meg finoman Piccolo vállát a tömés alatt, mire az felnyitotta nagy mélyen ülő szemeit. Amikor meglátta a fiatal férfi fekete szemeit agresszív egyenes fekete haját, és enyhén aggódó arcát, régen érzett ösztön áradt szét testében. Ráfogott, az öt rázogató erős alkarra, és végre elhitte, hogy van értelme kimondani, több száz elfelejtett év után, a számára legfontosabb nevet:

„Gohan!”

D-B-Z az utolsó háború: 7. Fejezet: Különös változások

 

Különös változások

Vágni lehetett a feszültséget az égi palotában. Sátán tudta bármennyire is érzi a késztetést a rohanásra, lassabban kell cselekednie. Végig mérte az előtte robot testben álló vénséget, mellbe ütötte a tudat, hogy a KI töredék amit érez, Thrunksé, de az ő emlékeiben egy ereje teljében lévő férfi élt, ellentétben az őt kikerekedett szemmel bámuló, ősöregtől. Karin és Popo annyira elevenek voltak, ahogyan a emlékezett , de az istenségektől el is várja az ember az efféle kortalanságot.

– Hol van Dende? – ismételte újra. Remélte, hogy megtöri a kellemetlen helyzetet, mert minden szempár rátapadt, a rá meredő tátott szájakra meg nem is mert gondolni. Lilás pír futotta el az arcát, és feszülten ökölbe szorította ökleit, mire megszólalt Karin.

– Dende már ötszáz éve nem él, akkor halt meg, mint te magad Sátán uram.

– Mi? Ötszáz év?

– Sajnálom. – hajtotta le a fejét Thrunks

.– Ötszáz éve halott vagyok – nézett a kezeire Sátán. Már az is meglepte, hogy a földre tért vissza, de az idő végtelen tengere, ami közte és a múlt között állt, töprengésre kényszerítette.

– Goku? Gohan?

– Már csak én vagyok életben –mondta Thrunks

– Goku egybe olvadt Shenlonggal és a Sárkánygömbökkel – folytatta Karin.

– Gohan hosszú életet élt. – mondta halkan Thrunks, és figyelte ahogy Sátán szemei bepárásodnak, még mindig fontos volt neki Gohan, és nem akarta a pillanatot Gohan múltjával megzavarni.

– „Gohan” – suttogta, talán csak magának, Sátán – Mégis mennyien vagyunk? – kérdezte

– Csak én és Molly vagyunk, és a Capsule Corp fejlesztései. – A namek a lányra nézett, aki összerezzent a tekintetétől. Nem igazán értette, hogy ugyan miben lehetne hasznukra ez furcsa, de kellemes kinézetű kislány mert nevetséges erőt érzett belőle áradni.

– Ne becsülj alá minket! Ötszáz év alatt a tudomány és technológia nem látott mértékben fejlődött. – Az öregúr összevont szemöldökkel nézte a zöld férfit, válaszként

. – Thrunks, de egy halál szélén álló öregember vagy – csóválta meg az a fejét. – A Khala megmentésére erő kell, nem egy vénember és egy kislány. Hogy lehet, hogy nincs egy harc-képzett lény, földön?!

– Khala? –. kérdezte Karin.

– Khala, egy bolygó, ahol segítenem kell. Oda kell jutnom, de hogyan? – Karin az állát dörzsölgette, majd megszólalt.

– Popo, kérlek hozd ide azt a papírt!

Arra gondol, hogy talán ugyanarról a bolygóról van szó? – kérdezte Molly minden bátorságát összeszedve. – Mire Karin csak egy árulkodó mosollyal válaszolt, eközben lóhalálában megjelent szolga.

– Add oda . Ífjú Sátánnak! – Popo engedelmeskedett bár a cetli, ficánkolva cserélt gazdát, jelezvén, a szolga félelmét.

– Kérlek próbáld meg elolvasni!

– Nem vagyok Dende !– emelte fel makacsul a fejét sátán, mert tudta, ő sem tud mit kezdeni a papírdarabbal majd hirtelen rángatózni kezdtek fekete szempillái, és tekintetét lila köd borította el. A hangja elmélyült, és olvasni kezdett: – „Ez itt egy segélykérés, a bolygónkat Khalét inváziós sereg szállta meg. Az uralkodónkat elfogták, a védelmeink már nem bírják! Kérem segítsenek!” – Sátán hangja suttogássá és szinte lággyá szelídült –. „Jesire a Khalák régens uralkodója. – Elhallgatott teste megrázkódott, a tekintete kitisztult, arra eszmélt, hogy az előtte álló alakok jelentőségteljesen néznek egymásra.

– Őőőő Molly kedves prezentáld nekik a Unicom 1 -ről készült felvételt – szólalt meg végül Thrunks, és miközben a lány a géphez ért, suttogva kérdezte meg: – Jól vagy Sátán? Válaszként csak egy olyan visszanézést kapott, amivel egyértelműen tudtára adták, ha ezt még egyszer meg meri kérdezni, nagyon elverik. Egy biztos a nameki büszkesége, ötszáz év alatt semmit sem változott. Aztán a namekin borzongás futott át, mikor meglátta a hirtelen megjelent holografikus kivetítéseket, A prezentáció végére azonban csak fokozódott elégedetlensége, és tehetetlen dühe.

– Esélytelen, teljesen esélytelen, de akkor is odamegyek, ha kell egyedül – verte öklét mérgében a kávéscsésze tetejére, mire az egy nagy reccsenéssel keresztül hasadt.

– A számításaim alapján fél nap alatt a meghajtók teljes erejének a felhasználásával, a Khalin lehetünk. – próbálta enyhíteni a feszültséget a lány.

– Veled megyek, nem érdekel mit gondolsz. – jelentette ki Thrunks.

– Khm Sátán uram, Karim uram! – hebegett Mr. Popo, – a Sárkány gömbök talán segíthetnek.

– Beszélsz itt zöldséget Popo! – kiabálta le Karin – A kamival együtt a gömbök halottá váltak.

– De..de, mikor Piccolo úr ….megjelent,- nyögte ki végül Popo, a gömbök, azt hiszem újra élnek.

Mi? – kérdezté Karin, „Ha újra élnek a gömbök, akkor Sátán? Bár nem lehetséges! Gömböket csak istenek, és kamik tudnak életre hívni, de Ífjú Sátán harcos, és hiába van benne Kami! Az nem lehetséges.” – Azonnal hozd ki őket! – mondta végül, mire kisvártatva Mr. Popo meg is jelent, a réges-régen látott kocsival. A kocsin öklömnyi gömbök sorakoztak, a színük lilán ragyogott, rajtuk fehér csillagokkal. Nem volt kétség, nem a régi jó ismert gömbök voltak. Molly közömbösen figyelte az eseményeket, ahogy a három férfi meglepetten figyeli a kocsit, amin leginkább hógömbökre emlékeztető golyók voltak.

– Megkérhetnénk Shenlongot, hogy hozza vissza Gokuékat – mondta végül Mr. Popo

– Hm. Nem hinném, hogy ez Shenlong – morogta Sátán – a legutóbbi kívánság, amihez közöm volt, elpusztította a földet. Nem!  – fonta karjait össze makacsul a mellkasa előtt.

.– Uram, ha nemmel dönt, akkor is, belepusztulhat a föld, sőt egy másik bolygó biztosan. – Nézett – vele szembe olyan makacssággal Karin, hogy ujjai megfeketedtek, ahogy ökölbe szorította kezét.

– Nem okolhatod magad a múlt bűneiért, azért mert a lényednek egy részének szerepe volt benne! – csatlakozott Karin véleményéhez Thrunks. – Sátán, a másik döntés az öngyilkosság. Hiába érzem az erőd, olyan mint még sosem volt, ha egy bolygók közi invázióval állunk szemben. Talán elég leszel hozzá, talán nem. Nem bízhatod bolygók sorsát kétséges kimenetelű beavatkozásra. – Sátán morgott válaszként, a saját ajkába mélyesztette fogait. Az öregember számtalan alkalomra emlékezett a közös harcaik idejéből, amikor a namek így viselkedett. Így reagálta le a rá nehezedő nyomást. Aztán előre lépett, ezalatt Thrunks a lány mellett termet, és megszólalt: – Nem kell megijedni, a szent sárkány megidézése csak félelmetes látvány. Sátán magasba emelte karjait és határozottan elkiáltotta magát.

– Gyere elő szent sárkány és teljesítsd a kívánságomat! 

D-B-Z az utolsó háború: 6. Fejezet

 

Ne sikíts!

Molly kíváncsian nézte a vastag antennát, ahogy kitartással csak nyújtózkodott az ég felé, és fél úton egy pillanatra megállt a szíve, amikor meglátta kapszula szerű üres lakhelyet. Szívesen elábrándozott volna róla, ha a mellette ülő öreg, nem diktál olyan őrült tempót az űrhajónak tovább, a felhőbe nyújtózkodó antennát követve. A fél gondolatnál se tartott a lány, megrázta fejét, hogy biztos -e, hogy egy mintás levesestálat lát, a mindennek végét a felhők fölött állni. Nyelt néhányat amikor rájött, hogy eme furcsaság az úti céljuk, mert ahogy közeledtek, egyre inkább növekedett, egészen addig, amíg jó néhány háztömbnyire nem duzzadt. Aztán amikor túlhaladtak a szélén, egy díszköves parkon landoltak melynek szélét tuják ölelték, mindkét oldalán, egészen egy szép oszlopos palotáig, az oda vezető utat pedig pálmák vették körbe katonásan.

– Hát, a mennyországot sok mindennek elgondoltam, de kávéscsészén lévő palotának nem igazán – nézett fel a kiborggal álló öregemberre, a lány.

– Ez nem a menny, oda csak halottak kerülnek – válaszolta Thrunks.

– Nahát Thrunks, és egy kishölgy – indult el feléjük Korin és Mr. Popo. A lány minden erejét összeszedte, hogy ne kezdje el rázni a fejét, és próbálta megemészteni, hogy egy akkora két lábon járó fehér macska beszél hozzájuk, mint ő maga. A másik festett arcú alacsony fekete ember kevésbé lepte meg. Sejtése szerint valami nagyon elvont afrikai csoportból kerülhetett ide.

– Korun sama! Mr. Popo! Ő itt Molly, a legokosabb lány, akit ismerek.

– Hello! – engedett el Molly, egy zavart köszönést, Sosem gondolkozott azon, hogy az öregúr minek gondolja.

– Ő itt Korin Sama, a föld kamija, vagyis ő az, akit ti Istennek neveztek. Ő Pedig Mr.Popo, aki talán már ezer év óta is szolgálja a föld Isteneit. A fekete ember mosolygott, így a lány is visszamosolygott rá, féléken hátrahúzva a kezeit.

Néhány perc elteltével kellemes teázgatás közben, a palota ebédlőjében, Korin az állát vakargatva figyelte az idegen írásjelekkel teli papírlapot.

– Talán tényleg igazad van, namek nyelv lehet – nyújtotta a papírt Mr. Popo felé.

– Ha az előző Kami élne – ő talán meg tudná mondani.

– Ez tényleg az – helyeselt Mr. Popo – de sajnos, nem tudom mit jelentenek.

– Arra gondoltunk, hogy egyféle segélykérés lehet, az egyik védőbolygót, megtámadták, az üzenet onnan jött.

– Nem lehet, hogy az Új namekről küldték? – kérdezte Korin.

– Nem, Az Új namek, környéke szerencsére tiszta, de ha az egy hódító faj....

– Akkor veszélyben a föld is. Sajnálom, hogy nem vagyok Dende, rá lenne most szükség.

– Ugyan, nem tehetsz róla Korin! – dörzsölte meg a halántékát Thrunks. – Dende halála után, Gohan és én, mindent megtettünk, hogy a föld a lehető legnagyobb biztonságban legyen.

– Mr. Popo, kérlek hozz még egy kis süteményt! – adta ki az utasítást Korin, és mikor a szolga, eltűnt az palota ajtaja mögött – odasúgta Thrunksnak.

– Ha ez egy invázió, a sárkánygömbök, és a harcosok nélkül nagy eséllyel végünk. Nem akarom, hogy aggódjon – intett szemével a szolga után, akkor napokig hallgathatom a jajgatását.

– Hacsak kétszáz évvel korábban történik mindez – csóválta a fejét Thrunks.

– És mi van a fegyver arzenállal? Ha egy részét, valahogy át tudnánk szállítani... – kérdezte a lány.

– Nem tudjuk mivel állunk szembe pontosan, az a baj kedvesem. A fegyvereknek meg vannak a határai – nyöszörgött Korin,

– De nem árt ha viszek magammal néhányat, más esélyem, úgy sincs – töprengett félhangosan Thrunks.

– Viszünk!

– Nem, Molly ez veszélyes!

– Na nem gondolja, hogy hagyom egyedül menni! Ha már idehozott! Vegye tudomásul, hogy megyek! – állt mérgében a lány az asztaltól, és szinte sikította a szavakat.

– Nyugalom! Nyugalom! – kapta maga elé mancsait Korin, elvörösödve figyelve, ahogy az öregember pár szál éppen maradt haját, szinte kiordítják a helyéről.

– Megyek kifújom magamból az idegbajt egy kicsit, de nem merészeljen elmenni nélkülem! – rakta Molly a mutató ujját, egészen a férfi orra elé. Kiviharzott a palota elé, jó néhány pillanatnyi csendet hagyva maga után.

– Indulatos egy kislány meg kell hagyni! – forgatta a szemét Korin – Nagyon is emlékeztet édesanyádra.

Thrunks egy pillanatra úgy érezte, mintha mellkason vágták volna, de csak nyelt egy nagyot. Az élete vége felé járt, és jövőbeni énjének sikerült olyan jól megkavarni az életét, hogy magányos farkasként tengődött. Valóban fontos volt neki a lány, a kíváncsian csillogó szemével, és félhosszú hajával, de nem merte soha a nőt nézni benne.

 Aztán megérezte a bizsergést, a levegő besürősödését , minden szőrszál felállt a testén. A szíve minden egyes dobbanása a halántékában lüktetett: Ez KI, és micsoda KI! És ez ismerős karcossága, ezt ismerem! Ez Lehetetlen! – hasított a tudatába a felismerés. A következő pillanatban, Mr. Popo szinte rájuk szakította az ajtót.

– Jaj Uram! Jaj Istenek a sárkánygömbök... – Korin, és Thrunks azonnal a palota elé sietett, miközben, meghallották, Molly hangját.

– Azonnal álljon meg! Ne közelítsen, hallja!

Alig egy perccel előbb a lány éppen nagy levegővételekkel, próbálta leküldeni a torkában felkapaszkodó feszültséget, amikor az alak megjelent a kávéscsésze szélén. Sokkal magasabb volt egy embernél, a bőre zöld volt, fején fehér turbán, a vállain, hatalmas tömésű köpeny, ami mégis olyan könnyen lebegett a szélben, testén lila ruha. A karjait rózsaszín szelvények borították. A lányt mintha hátba vágta volna rémület, sikítani akart, de csak a mandzsettáját nyomta meg, és azonnal az idegenre fogta a fegyverét, mikor az határozottan elindult felé! Fogalma se volt, hogyan ejtette ki a szavakat. Az alak egészen közvetlen elé állt, és mikor látta, hogy az ujja ravaszon van, csak ennyit mondott,

– Na rajta!

– Molly... – hallotta meg az öregember kiáltását a háta mögül, miközben elsütötte a fegyvert,

– ….ne! – érkezett meg, a kiáltás második fele, de addigra már füst borította el a nő fölé magasodó alakot. A lány arra gondolt, hogy megölte ezt a valamit.

– Ó Nagyuram! Ifjú sátán! – kiáltott Korin, és Mr. Popo, szinte egyszerre az ajtóból.

– Ő barát Molly – mondta végül Thrunks. A lány kétségbeesett, valóban megölt egy barátot?

– Sajnálom Mr. Thrunks! Én nem tudtam, én nem gondoltam!

A parkot rekedtes nevetés rázta meg. A füst elkezdett oszlani, a mögötte felsejlő alak jóízűen kacagott, és épp lesöpörte a találat helyét, ami csak a ruháján hagyott nyomon.

– Ez csiklandoz – mondta végül, gúnyos vigyorral az arcán.

– Ifjú sátán! – mosolygott az öreg, Molly megesküdött volna, hogy gyermeki rajongással telik meg a szeme. Az alak ránézett, tágra nyitotta szemeit, az arca szigorú lett, majd Korinra és Mr. Popora nézett.

– Nincs erre idő. Hol van Dende?

D-B-Z az utolsó háború: 5. Fejezet

 

Tetemre hívás

- Kami!

Álmot látott. Apró zöld kezeket ismeretlen virágok között, gyermeki nevető arcot. Futkosó lépteket egy ismeretlen mezőn barátságos rovarokkal. Apró volt ő is, szinte szökellt vele, tudta, hogy társak, bátran nyújtotta kezét. 

- Khambala .. – mormolta Sátán, szája szélén kicsordult a nyál. Talpra pattant, hatalmas Kít érzett maga mellett. Porcikái megfeszültek, támadásra, vagy akár kitörésre készült. De ez más volt, ez nem akart ártani, az ereje ellenére sem.

- Kami! – Hallotta meg az árulkodó nevet, háta megfeszült, és csak a fejét fordította hátra, hogy pillantást vessen a régi nevet emlegetőre.

- Nem vagyok Kami! – recsegte vissza.

- Nem?! – Jóval több vagy annál – Sátán megfordult, akaratlanul, mert Kami szinte tolta az idegen felé. Végig mérte, egy köpenyes harcos alak állt előtte, aki vállára ejtette csuklyáját, hogy láthatóvá váljon zöld bőre, amit felcserzett az idő, szúrós, de kegyes egyszemes tekintette, árulkodó fülei, a csápjai, és hegyes fogazata elárulta, hogy tagadhatatlanul egy nameksein állt vele szemben. Idősödő bőre acélos izmokat takart.

-Haldokolsz – fonta keresztbe maga előtt kezeit sátán, miközben zavarát próbálta leplezni. Kami érzelmei fojtogatták, és alig tudta lefékezni magában a feltörekvő indulatokat, szinte a gyomrában csomósodott az érzés, hogy Khambalával áll szemben

-Te viszont jobb formában vagy mint egykoron – Sátán szó nélkül hagyta a csípős megjegyzést, csak kiszáradt ajkait nyalta meg nyelvével. Emlékképek százai játszódtak előtte.

-Emlékszem rád – mondta végül – Mit akarsz tőlem?

-Egyesülni veled.

-Mi? – sátán szemei a döbbenettől felizzottak.

-Menj el innen! – mondta kis idő elteltével, hátat fordított vendégének, köpenye lágyan suhant erős tagjai után.

-A népem, a bolygóm elpusztul, ha elmegyek, és ez pokoli Leader, nem fog megállni, a te világod lesz a következő.

-Miért érdekelne, hiszen halott vagyok? – Khambala szeme ravaszul csillant fel.

-Akkor az erő sem érdekel, ami velem jár? – Sátán szótlan maradt csak lehunyta fekete szempillákkal takart szemeit.

-És mi lesz, ha én semmisülök meg, elveszed mindenem?

-Nézz rám, se veled se nélküled, én ezt nem élem túl! – tárta szét köpenyét Khambala, felfedve sérüléseit. Sátán egy bólintással méltatta őszinteségét.

-Neked, adom minden tudásom, és hatalmam. Cserébe csak annyit kérek mentsd meg és gondoskodj a Khaláról. A leghatalmasabb harcossá válhatsz az univerzumban, Ifjú Sátán. Ugye ez a neved?

-Ez! – suttogta Sátán, miközben a gondolatai őrült sebességgel váltották egymást.

-Nincs sok időm – sóhajtott Khambala.

-Érzem. Legyen! – lépett oda Sátán Khambalához, alig tudott a lábán megállni olyan erő sodorta magával, még Kaminál, sem érzett ilyen energiát, úgy érezte minden sejtje atomjaira hullik. Aztán sötét lett, hallotta, ahogy valaki az apjának szólítja. Kinyitotta szemeit, de csak a sötétséget látta szeme előtt, pihegett a testében áramló vihartól.

-És most? – kérdezte, önmagától.

Most feltámadunk – válaszolta Khambala, valahonnan a zsigereiből.