13. Fejezet
(1.rész)
Gordon szórakozottan majszolta
fogaival, immár a sokadik cigarettáját a nap folyamán. Töprengve pörgette
kulcsait, az autója felé haladva. Az éjfél, most is az íróasztala fölött lepte
meg. Kihúzta magát, miután egy hanyag mozdulattal kipöckölte a levegőbe, a
megmaradt szurkos csonkot. Furcsa mindennapos szokás maradt nála ez fél perces
mozdulatsor az évtizedek alatt. Egyfajta megtisztulási folyamat volt a szennyes
akták után. Nem mintha a parkoló tisztább lett volna, a beton, jó néhány
egykori olajfolttal tarkítottan hemperedett le, a rendőr lába elé, némelyiken
eltöprengett az ember, hogy talán húsz éves is lehetett. Egy hanyagul eldobott
fánkos szalvétát taszigált hébe-hóba a szél, ami táncra kért néhány szédelgő
műanyag kávés poharat, Végig nézett a falakon, némelyiken, igazán kivehető
grafiti éktelenkedett, hiába meszelték minden évbe fehérre azokat. Gordonnak
mégsem a csintalan utcakölykök jelentették a legnagyobb problémát. A város
nyugodt álomban szendergett, mintha csak az ébresztésre várt volna, és ezt
Gordon nem szerette, sőt egyenesen irtózott ettől, a vihar előtti csend
hangulattól. Felsóhajtott, beszippantotta Gotham fanyar illatát és úgy indult
el az autója felé. Komótosan ült be kocsija első ülésére, kéjesen kiélvezve a
pihenésének első perceit. Néhány óra, amikor csupán a koponyája hátuljában
motoszkáltak, az éjszakai város történései, de titkon kacérkodott a
gondolattal, hogy álarcos barátja, most is őrt áll, valamelyik felhőkarcoló
tetején. Mikor becsapódott az ajtó, a fuvallattól fanyar férfi kölni csapta meg
az orrát, ezzel egy időben, megérezte a fegyver hideg csövét a tarkóján. A
visszapillantó tükrében, egy hideg szürke tekintetű ötvenes férfi jelent meg.
-
Indítson!-
sziszegte. Az idegen mozdulatai és határozottsága, egyértelműen profira utalt,
így Gordonnak minden mozdulatát meg kellet gondolnia. Mindenestre tudta, hogy
valahol már látta ezt a csontos arcot, és hideg tekintetet.
-
Mit akar
tőlem?- kérdezte tettetett fáradt nyugalommal, miközben majd szétrobbant az
agya, a menekülési lehetőségek felkutatásától.
-
Fogja be és
vezessen – mondta az idegen feszéjező hangján – nyílván meg akar ölni, hiszen
nem zavartatja magát, hogy kiderül kiléte –gondolta a rendőr. Engedelmeskedett.
Nyugodt zavartalan tempóban hagyták el a parkolót, és kanyarodtak rá a város
egyik Arkhamba vezető útjára. Nem jó környék felé vették az útjukat. Egyre több
volt a sikátor, a csatorna fedelekből fel –feltört a szennyes pára, ami a
kikötő közelségét egyre jobban jelezte. Lassan tompává váltak a fények, és
sűrűbbé, a hol lakatlan, hol lakott sikátorok. Az évszakhoz hűen, inkább üresek.
Nem volt épp ujjat dermesztő hideg, de az embernek így sem volt kedve, hosszú
sétákat tenni éjjelente, ezen a környéken meg pláne nem.
-
Itt
kanyarodjon le! - hallotta Gordon a háta mögül, aki legszívesebben oldalra
rántotta volna a kormányt, de tudta, hogy fogvatartója ujja a fegyver ravaszán
feszül, és történjen bármi, képes azonnal fejbe lőni őt. Egy négyemeletes
sorház felé vették az útjukat, ami egykoron, az autógyár munkásainak épült, de
mostanában a város szegényebb családjainak, adtak otthon. Rosszabb, bajosabb
néma környék volt ez. Ha leszállt a sötétség a házakra, csak a világító ablakok
gócai jelezték, hogy van még élet. Két-három élelmiszer bolt ablaka pislogott
az autóra, ahogy elhaladt előtte, egy- két kocsmával viaskodva, a köves
útpadkán.
-
Állj meg!
Gordon lassítani kezdet, egy bérház tömb elé érve.
Felpillantott az téglalap alakú épületre, ami szinte eltörpült a belváros
felhőkarcolói mellet. Amikor a rendőr megállította a kocsit, tudta, hogy a háta
mögött ülő férfi, ki fog szállni az autóból.
-
Most? –
gondolt bele az ötletbe, mikor recsegős választ hallott, a járda felöli füle.
-
Ugye nem
akarsz próbálkozni, semmilyen eszemet ötlettel. Nem vagy te olyan hülye, ugye
főkapitány? Szólalt meg a kísérője, és szinte az útpadkára rántotta a kocsiból.
Gordon térdre esett, érezte a csontja roppanását, összeszorította fogait, hogy
ne üvöltsön a fájdalomtól, csupán egy pillanatra is. Csontja nem tört, viszont
a térd kalácsának porca, nagyot koppant a kövön, elviselhetetlen éles fájdalmat
okozva férfinak. Mégsem engedhette meg magának egy arcrendülést sem, nem
mutathatta sérülékenységét, pszichológiai hadviselést folytatott, ahogy húsz
éve is talán tanították az akadémián. Felmérte a helyzetét, és egy pillanat
alatt fordult meg, kihasználva a járda szélen felhalmozódott latyak kínálta
vakmerő lehetőséget. Egy széles mozdulattal sodorta ki ellenfele lábát, aki egy
pillanatra ugyan megingott, ujjaira támaszkodva, nyervén vissza az egyensúlyát,
a rendőr arcába vágott pisztolyának torkolatával. Gordon felnyögött, eltört a kulcscsontja,
újra féltérdre rogyott, miközben még ráadásnak kétszer alaposan fejbe vágták.
Tehetetlenül rogyott az aszfaltra. Léptek nesze csapta meg fülét, a támadójának
társasága érkezett.
-
Gotham
utcáin ütnek agyon –gondolta keserűen-de elvégre mire is számítottam –miközben
a nyelvére folyt sós ízű vére. A két férfi megmarkolta, érezte, ahogy kínlódva
vonszolják lépcsőről-lépcsőre, hébe - hóba lábai, még engedelmeskedtek is az
unszolásnak. Aztán kinyílt egy ajtó, megvilágítva a hekus ütésektől felpuffadt
arcát. Betuszkolták, a sötétségtől szürke lakásba, bár ahogy megállapította,
inkább valami száraz lyukra emlékeztetett lakás helyett. Nem sokkal később egy
székre pakolták, akár egy krumpliszsákot egy pincében. Bokáját a szék lábához,
karjait a támlájához kötözték. A válla lüktetett, nyelvét meg próbálta végig
simítani a fogain, és nyugtázta, hogy csupán a száját harapta el, a többi
berendezése a helyén maradt. A szemei hamar hozzászoktak a sötétséghez,
leszámítva, hogy a szemüvege nélkül, ami valahol latyakban termálfürdőzött,
csak homályos arcokat látott.
-
Nos, Gordon főkapitány
sajnálattal veszem tudomásul, hogy ilyen körülmények között ismerkedünk meg – a
rendőr nem válaszolt, próbálta felmérni azt, aki beszélt. Annyira kellemes
tónusú hangja volt a férfinak, hogy már az szinte irritálón hatott a
felügyelőre. Ha nem elmebajos lett volna, akár Carlmine Falconi is lehetett
volna, de Gordon tudta a maffiózó csoda, ha a saját nyálát képes volt lenyelni
a madárijesztős kalandja óta. Falconi, pedig kissé köpcös volt, amit a
kényszerű vendéglátóról, nem igazán lehetett elmondani, még gordon homályos
tekintetét is átmetszette szikár termete.
-
Segíthetek?!
–kérdezte némi iróniával a hangjában. Nemrég szokott rá az efféle
megnyilvánulásra, csak mióta barátja a város fekete lovagja megjelent. Néha már
analfabétának tűnt a rendőri szervezet a férfi mellett.
-
Végül is már
társaságával is segít- az idegen várta Gordon válaszát, de az türelmesen
hallgatott – Egy nagyvadra vadászom- sziszegte ki végül - amihez maga a csali
úgymond. Szóval nem akarom bántani, egyelőre, bár ki tudja, hogy alakul az
éjszaka.
-
Ez igazán
bíztató - bólogatott a rendőr – bárha kifizetné, a törött szemüvegem… - a férfi
rágyújtott egy szivarra, aminek a vége vörösen izzott a sötétségben. Egy peckes
mozdulattal felállt és átkutatta a nyomozó zsebeit, elvette a telefonját.
-
Duts! –
mondta fennhangon, mire kinyílt a nyomozó háta mögötti ajtó, megvilágítva
lucskos hátát, és a lábait – szedj ki nekem belőle valamit.
-
Meglesz
főnök - kísérte a közömbös válasz, az elhaló fényt.
-
Maga nem Gothami – közölte mintegy
megállapítással Gordon – a városi bűnözőket nagyjából ismerem, maga valami más
– a férfi nem válaszolt, nyugalommal teli arccal sétálgatott a szobában. Aztán
megfordított egy széket, és a megkötözött rendőrrel szemben leült.
-
Meséljen
nekem…Batmanről…Gordon kishíján megfulladt, mikor visszatartotta a torkából
feltörő kacagást. Köhögött, aztán megnyalva a szája szélét megszólalt.
-
Nem
gondoltam, hogy egy kollégával, állok szembe.
-
Ne
nevetessen! - horkant fel a másik.
-
Miért a
rendőrség is Batmant akarja – szorította fogait össze a rendőr, mire
benyitottak az ajtón –Főnök! - A társasága kiment a fénybe, mire ő egyedül
marad, a székkel, a kötelekkel és a gondolataival.
-
Ki kel
szabadulnod James! – morogta magának, úgy hogy csak ő hallja - akárhogy is, de
ki kell szabadulnod!
