Azok a „Boldog vadászévek”

Napközben, a könyvtárunkat rendeztem. Akkora a káosz, hogy szerintem, még maga Hórusz is elveszne az alkotások között. Így mindegyik kincs kap egy számot, de bevallom már lassan, a történet ötletekkel is, így vagyok. Szóval, egyenként emelgettem, azokat a bizonyos könyveket, a roskadásig rakott polcokról. A fele örökség, annak fele a szüleimé, a többi, szomorú kimondani, de már valakiknek felesleges volt, ki tudja, ki kezének érintését szívták magukba, megviselt lapjaik. Aztán, kezembe fogtam azt a kötetet, a megfakult zöld színével. Egykor még eleven volt, ma már kicsit élettelen.

 Néhány fejezetet akkor olvastam belőle, a könyvből, ami tagadhatatlanul apámé volt. Meg is lepett volna, ha anyámat érdekelte a vadászat szenvedélye. Meglepő, tudom, ki gondolta volna, hogy az én morgós szavú, kérges tenyerű apám, szeretett olvasni? Jobb napjain, később élete alkonyán, folyamatosan búvárkodott a nyomtatott csodákban. Mennyi maradt utána, szeretett könyveiből? Reménytelenül sejthetetlen, mert a közös mámor, melyet a fantázia varázsa itatott át, közös volt anyámmal, így ez az egy történet maradt, amiben teljesen biztos vagyok. Felsóhajtottam, mikor a kezembe vettem a könyvet. Apám, lelkének egy szelete. Megsimogattam, megkopott zöld bársonyát, mely keményen viszonozta kezem érintését. Játssza pörgettem végig lapjait, amikor azok megzökkentek futásukban, és megálltak. Egy cetli volt vétkes, felfedve apám katonás írását.

1 cs Negró

1db Cigi

2db sertés májas

1cs mag

1lit tej

4db kifli

Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Apám szobavirág volt, mint a lánya. Ami persze részben igaz, otthon igen is kimozdulunk, és teszünk veszünk, de a faluba ritkán járunk ki. Már akkor is, én vásároltam be, az én hallgatag apámnak. Csendes ember volt,de nem fukarkodott dicsérettel, inkább én voltam, aki mellé ülve azt mondtam: „Szeretlek apa.” Ő meg csak hallgatott tűrve ölelésemet. Most itt ez az apró cetli darab rajta: 1 cs mag, mert tudta, hogy szeretem. Ha filmet nézek, folyamatosan magozok. Pedig neki vásároltam be, akkor. Esténként, ugyanebben a szobában, néztük a filmeket, ahol, most álltam cetlivel a kezemben. Nyilván idegesítette a traccsogás, de sosem tette szóvá. A lelkem egy része, fogta a pénztálcát, és el is indult a boltba, miközben én ott álltam, a szobában, visszatettem a könyvbe a papírfecnit, ráírtam egy számot és felraktam a polcra. Ránéztem apám fényképére, ahol fiatalon, egyenruhában, szúrós kék tekintetével, nézett vissza rám. Egykor ez volt az én apám.