Kalapács a kézben

 Bár ne léptem volna, soha 

 a szobába.

Tükrökkel teli, 

hívogatva engem 

hozzád.

Olyan véletlen volt, 

hogy beléd botoltam.

Átok vezette utam, 

kacajod felé,

a  tükrökben.

Csillogtak, és néhányuk

oly édesnek kínált téged, 

de kétkedést szült,

édes mosolyuk.

Ezért porrá tört szilánkuk

kalapácsom alatt.

S te nem voltál

ott.

Csak léptem és törtem,

véres kézzel.

Előttem ott álltál,

a végén.

Megszült az elmém

felépítettelek.

Megálltam.

Összetörtem, az utolsó tükröt is.

Fekete belsejét,

érintve jöttem rá,

sosem voltál 

ott.

2024.1.20.