Marius Crowen Írói alkotásai: Olvasó napló 5.: Jeffrey Archer. : Kettős mérce; A...

Marius Crowen Írói alkotásai: Olvasó napló 5.: Jeffrey Archer. : Kettős mérce; A...: Eltöprengtem azon, hol is kezdjem az idei évet. Számtalan írói – olvasói kaland szerepel a terveim között. Természetesen, nem tettem ...

Olvasó napló 5.: Jeffrey Archer. : Kettős mérce; Anthony Capella: A Kávé sokféle aromája

Eltöprengtem azon, hol is kezdjem az idei évet. Számtalan írói – olvasói kaland szerepel a terveim között. Természetesen, nem tettem fogadalmat a szilveszteri esküket, nincs olyan, részeg, vagy félrészeg, aki betartaná, arról nem is beszélve, aki, mint én is, nem él eme aromás leheletű szenvedéllyel. Az olvasó napló sorozat folytatódik elsőként, mert igaz, hogy kalandozási vágyam, nem csökkent, mégis elmaradt, az ígért beszámoló. Most ezúton pótolnám a lehetőséget, bár nem ígérem, hogy nem lesznek hiányosságok, már csak azért is mert a névmemóriám, hacsak nem vagyok elkápráztatva, egyenlő a nullával. Újra előkeresni a karakterneveket? Nem él bennem a vágy, hogy újra átlapozzam, a történeteket. Vajon, az író, vagy az olvasó hibája? Kinek a tisztje eldönteni, hát neked kedves olvasó. A másik ok, amiért nem teszem, mert nem akarom lelőni a poént, ugyan ki élvezi az olyan kalandot, aminek előre meg van írva, az olyan színdarabot, aminek előre le lett súgva a vége. Nos akkor csapjunk a lovak közé, hagy induljon döcögve irodalmi szekerünk.

Jeffrey Archer: Kettős mérce

Nos, imádok, úgy olvasni, hogy a nem tudás halvány lila köde, festi agyamat, mert ilyenkor meglepetések várnak. Be kell vallanom, fogalmam sem volt, hogy ki az írónk, és jól is jött volna a Wikipédia, már ha lenne hozzá, egy kis tudás anyag, na de nincs minden veszve, hiszen állítólag, jelen korunk egyik legolvasottabb angol írójáról van szó. Aki a Lordok házának tagja, ugyanakkor, a börtönkosztot, is élvezte egy darabig, sőt a pénzügyi csőd, sem kerülte el, de még a politikát sem. Tiszta kaland volt az élete, a nem épp feddhetetlen írónknak, aki végül is, a tehetségével, csinálta meg a szerencséjét és vagyonát. Mire jó néhány év börtön, ott van ám az embernek ideje írni, a fogház témáját is beleszőtte a történetbe, az internet információi szerint nem csak ebben( Majd az idő eldönti, Apám bűne, A titok) stb. a teljesség igénye nélkül.

Amit kapunk, tőle ebben a történetben: egy modern Monte Cristo grófját. Beleértve, az ártatlanul bebörtönzött főhőst(Danny Cartwright), aki még az elején, kicsit buta is, leszámítva a józan paraszti eszét, leegyszerűsítve analfabéta, akit a legjobb barátja megöléséért, aki történetesen a terhes menyasszonyának néhai bátyja, életfogytiglanra ítéltetik. Az egyetlen bűne az, hogy rosszkor volt, rossz helyen, rossz emberek útjában, akik hatalmi pozícióban voltak, és úgy alakult hogy rákenték. Be is kerül szépen a börtönbe, ahol szerencséjére normális cellatársakra(ilyen a mesékben nincs, ex katonák, amiből az egyik Sir, és nagy vagyon örököse) A pártfogásába veszi főhősünket, és septibe kikupálja, a két barát olyanná válik, akár a két tojás. Még az őrök, később a börtöntársak is összekeverik őket, ennek köszönhetően, mikor főhősünket, megpróbálják eltenni láb alól, helyette a gazdag cellatársát ölik meg, miközben Danny kapva – kap az alkalmon és átveszi a helyét. Így hamarosan szabadul, és szépen lassan elkezdődik a bosszú sztori, hiszen a férfi vagyonhoz, és hatalmi pozícióhoz jut, és szépen lassan eszesen, levadássza, azokat akik börtönbe juttatták, köztük a valódi gyilkost is. A szerelmi száll, is marad a történetben, bár nekem Beth alakja, bábfigurának látszik, és kicsit ki lóg a történetből. Hűség, és gerinctelenség bőven van az írásban, börtönviselt főhősünk, pedig igencsak túlfejlődi magát, a történet háromnegyedére. Azért, hogy minden jó lesz -e a végére azt nem mondom el. A társadalom ábrázolása az írónak csillagos ötös, nekem néha kicsit túlzásba is vitte.

Anthony Capella: A Kávé sokféle aromája

Az Ugandai származású író, ma is aktív. A könyv két témára épül a kávéra és a szerelemre, bár kutatásaim alapján, az étkezés, és a kávé gyenge pontja az írónak, na meg a lássunk világot, vagy inkább erotika túrát, bár ahhoz sajnos túl kevés, ez a regény nekem inkább Capuccino, ami a szerelmet illeti. Nőként olvasva, nem is tudom, nekem személy szerint, Robert Wallis alakja, már az elején sem szimpatikus. Ülök a kávéházban, dolgozni nem akarózik, csak vakarózik a helyzet, mert fiatal férfiként, a kevés kölcsön jövedelmüket, inkább költjük bordélyra, meg pipere cikkekre a 1800-as évek végén. Persze a fiatal csinos hölgyek azok érdekelnék, meg az új munka, is amihez csak a szavakkal kell jól bánni, és fizetnek érte. Költőnk, nem is maradna, ha nem ismerkedne, meg Emilyvel Pinklerrel a főnöke lányával, illetve családjával. Így ő lesz a felelős, az új kávé gyártó vállat termékeinek reklámozásáért. A lánnyal egymásba habarodnak, persze Wallis , nem hagy fel a háttérben élt, bordélyos önpusztító életével, micsoda szerelem is lehet, jegyzem meg azért zárójelben. Mégis megkéri a lányt, de az apja nem egyezik bele a házasságba, tulajdonképpen Emily sem küzd a szerelmükért, azért egy apa ellen mégis hadba szállni, leányaként kinek lenne könnyű. Igazság szerint egyik fiatal sem küzd, furcsa ezt kimondani, a mai korban, de ebben a korban, a nőnek szavazati joga sem volt, nem hogy az életükbe beleszólásuk, és habár a Pinkler önállóságra és függetlenségre nevelte, mind a három lányát a kelletlen vőlegényre mégsem adja a beleegyezést, csak egy esélyt ad, hogy Willson megcsinálja a szerencséjét a kávéiparban, és Afrikába küldi. Aztán megkezdődik a kaland, bevallom itt tettem le a könyvet, nem vagyok valami nagy kalandcentrikus, vagy inkább azt mondom örök romantikus vagyok, és hiszek a z örök szerelemben, és ami ez után következett, az nem volt az. A férfi főhősnél beköszön a harmadik, és Emily felbukkanó egykori levelei, amit annak idején a társának írt, jó ürügy a szakításra. Így megtörténik aminek történnie, kell.

A történet lehetne szép is, vagy viselhetné, a „Szerelemből, Szerelembe címet, mindegy, hogy milyen áron.” Nem baj, hogy megéri -e. Nincs azzal probléma, ha tönkre tesszük, annak az életét, aki szeret, egy pillanatnyi szerelmi zamatért az életben? Igen, én kifejezetten, dühös voltam Robert Wallisra, amikor véget ért a regény. Indulatokat keltet bennem, és szeretem, ha egy alkotás érzelmeket kelt az olvasóban, még akkor is ha keserű szájízt ad, mint az igazi kávé.

A tágas univerzum minden lényének, boldog és örvendetes új évet kívánok!

Marius Crowen Írói alkotásai: Randevú

Marius Crowen Írói alkotásai: Randevú: Álmodtam rólad az éjjel, Kezem,  kereste kezed.  Nem vártam, jöttödet. Az idő, megfojtotta a reményt. S megtartotta az erényt...

Randevú

Álmodtam rólad az éjjel,

Kezem,  kereste kezed. 

Nem vártam, jöttödet.

Az idő, megfojtotta a reményt.

S megtartotta az erényt.

Megmaradva hétköznapiként.

Mindent.

Üzented: vársz rendületlenül,

Mikor az óra, hatra lendül, 

Engem, ki engedett könyörtelenül.

Tovább. 

Mégsem, tudtam kimondani: nem.

Örült, félelmetes érzelem,

Megöli újra szívem, a 

Szerelem.

Marius Crowen Írói alkotásai: A fehér kutya

Marius Crowen Írói alkotásai: A fehér kutya: Az éjjel, csendes, szeretem a hűvösségét. Így az ördög éjszakája után, finoman ködös idő borul a birtokra. Féltem -e, hogy feldúlják, ...

A fehér kutya

Az éjjel, csendes volt, szerettem a hűvösségét. Így az ördög éjszakája után, finoman ködös idő borult a birtokra. Féltem -e, hogy feldúlják, csendes hajlékomat, az ördög pribékjei, kik észt vesztve tombolnak? Dehogy - gondoltam - Már régen nem félek, hogy bajom esik, ide senki nem teszi a lábát, éjjel, az emberek félnek, a lakhelyem közelébe jönni. Tőlem is félnek, bolondnak tartanak. Tudtam, hogy már forró a gázon a teavíz, felveszem, a műanyag poharat. Kedvelem, ezt a három decis edényt, nem pattan el, mint az üveg, mikor hirtelen forró folyadékot zúdítunk bele, de nem is olvad meg, csupán kellemesen átmelegszik, annyira, hogy nekem még épp csak irritáló a forrósága. Szimpátiát vált ki, ha valami irritál, de csak annyira, hogy felkeltse az érdeklődésem, de mégse váltson ki belőlem iszonyt. Azt hiszem tényleg fura vagyok. Az emberek már csak akkor jönnek, ha baj van, nem mintha akkor én magam tudnék segíteni, örülök, ha magamon tudok. Sőt azt sem tudom, hogy a mai embereken érdemes -e segíteni. Mégis ha tudok, megteszem. Talán egyetlen oka van, én velük ellentétben nem félek, már nagyon régen, bármi történjék is . Hátra dőltem egy pillanatra, megízleltem a teát. Oh, igen! A kissé kesernyés Earl Gray, és a cickafark íze, elsimult a nyelvemen, a citromlé felvidította, a cukor megnyugtatta a számban, a pillanatnyilag háborgó tengert. Jó így kortyolgatni, a már csípősebb estéken. Ösztönösen, néztem ki a szomszéd szoba ablakán. Fényes nappal látni, a kaput, és fölé hajló fiatal diófát, ami most lemeztelenítve, inkább valami karmos, szörnyetegre emlékeztetett. Még öt éves sem voltam, amikor rettegtem az árnyékától, amit, az utcai lámpa világított meg. Ha fújt a szél, mindig reszkettem tőle a takaró alatt, hogy elrabol,és magával visz. Anyukám bújt ekkor mellém, emlékszem ahogy szép vékony alakjára, ráfeküdt a köntöse. Földig érő ruhadarab volt, ami Á alakban szélesedett egész a földig, karcsúsított derékkal. Anyám pedig, olyan légiesen suhant benne, mint egy mesebeli királynő. Hagyta , hogy apró vállaira tegyem szőke, fejem, és így mesélt álomba, ahol a fa lágyszírmú virággá szelídült végül. Most is rápillantottam, a szemem sarkából, ez idézte fel, az emlékeket, amik kedvessé váltak nekem – Oly magányos vagyok – sóhajtottam – és mennyire hiányzik anyám! – aztán, végül is letettem bögrét, és kényelmesen elhelyezkedve írni kezdtem, igaz a gondolataim a mindennapi problémáimra táncoltak. A nagymama majdcsak negyven éves gáztűzhelyének, a sütője tönkre ment, és lassan karácsony, mihez kezdjek sütő nélkül. Igaz adtak volna egyet csak úgy, a szomszédos faluban, de mégsem hozhattam el gyalog, így számba vettem lehetőségeket. Kinek van autója, és ki hozná, el nekem a masinát. Még el is hoznák, gondoltam, de az időpontot, szeretik tologatni, mint „Pató Pá úr”, ők mindenre ráérnek még. Mégsem mondhattam az eladónak, hogy majd egyszer csak érte megyünk, aztán álljon őrt a bejárati ajtónál, hogy pont otthon legyen, mikor megérkezünk. És persze, ott volt, az öreg Frank, ha szükség volt rá, mindig odaért. Nem volt olcsó, de hasonlított rám, inkább intézkedett hamarabb, mintsem később, és én ezt igazán dicső erénynek tartottam. Csak legutóbb is kisegített, a kedves öreg, mikor épp szükségem, volt egy fuvarosra, és nem is fogadott el fizetséget, pedig tele volt tömve a tárcám – Majd kisegítetek ti is, gyerek! – mondta, mosolyogva, hiába erőlködtem, nem tudtam viszonozni tudjuk-e még. Akkor a nagy felfordulásban, kezemben a rakoncátlan bakkal, fel sem tűnt, az alig érezhető, keserű száj íz, ami odatelepedett a nyelvem alá. Ólba kellett vezetni, a jószágot, ahol Irma, és Kúpász, a két kecskehölgy, már türelmetlenül várta, az új gavallért. Hát igen, a vidéki élet, titkos élvezetei. Azt is megoldottuk, kettecskén, az öreggel, na meg kellemesen is. Kedves és udvarias, idős úr, volt a maga egyszerűségében. Apámnál, vagy tíz évvel lehetett fiatalabb, és sokat mesélt róla, ha úgy alakult, és bizony csak árvák tudják, milyen hallani a szülőkről, egy még nem ismert történetet. Frank pedig bőven emlékezett apám fiatalságára, én pedig szerettem hallgatni, rögtönzött üzleti útjaink során. Meg is jegyeztem magamnak, ha más nem lesz, felhívom, és egyeztetek vele egy időpontot, ő biztos, pont akkor fog ideérni, amikorra megígérte. Már láttam is magam előtt, kerek mosolygós piros pozsgás arcát, ősz hajával.

Úgy éreztem, az ügy terhe már le is esett a vállamról, és végre írtam. Elvégre, az írás okozott örömöt, na meg a furcsa kalandos útjaim. Nem tudom, mióta írhattam, némán, róva a sorokat, és eltüntetve, jó néhány kék poharas teát, na meg beiktattam, néhány kitérőt a WC-re, amikor meghallottam... a vonyítást. Megálltam az írás közben, mély szomorú kutyasírás volt, tudtam, hogy nem két udvaron lakó kutyalányé, hiszen, mind Pulcsinak, mind Manónak, ismertem a sírását. Ők sírnak ha éhesek, így tudtam, a hang tulajdonosa, egy ismeretlen jószág, és kertem közepén ül, és torka szakadtából sír. Folytonos bánatos hanggal, reméltem, hogy abba marad a zokogása, de csak nem halkult el, és esze ágban sem volt távozni a hívatlan látogatónak. A nyelvem alá, is vissza tolakodott, a keserű íz, így borzongató megérzés kezdett kirajzolódni, mint bizonyosság. Végül is, fogtam magam és az ablakhoz mentem, amikor megláttam a kutyát, éppen az udvar közepén. Egy hófehér farkaskutya volt, megkockáztatnám, hogy fehér farkas, ha az országunkban, élnének, ezekből, a csodálatos emlősökből, de sajnos nincs így, az emberi fajnak köszönhetően, már rég nincsenek farkasok. Az állat úgy viselkedett, mintha látott volna, a kertből, engem, aki bentről figyeltem, libabőrös lett a tarkóm – Valaki meg fog halni, a környezetemből – markolta, meg kezem, az ablak belső párkányát, miközben, néztem, a szüntelenül ordító kecses állatott. Aztán sarkon fordultam, és egyenesen az udvarra mentem. Olyan lendülettel nyitottam ki a bejárati ajtót, hogy meztelen lábszárú hálóinges alakom, majd virágágyásban kötött ki, miközben tudtam az állat elhallgatott. Felegyenesedtem, de tisztes távolságban, maradtam és úgy néztük egymást, némán. Azt hiszem, mind a ketten tele lehettünk kérdésekkel, mert okosan forgatva fejét, nézett rám, nagy szürke szemeivel.

– Menj el innen! – mondtam, de nem mozdult meg – Kérlek menj el innen! – szólítottam fel immár parancsolóbban, mire kecsesen ugrott, ki a látóteremből, épp csak farkának fehér vége villant fel, a kerítés ágai között.

– Valaki megint meg fog halni – zártam be magam mögött az ajtót nem sokkal később.

– Lehet hogy, én? – gondoltam – Hiszen már alig van valaki, aki a környékemen még életben van – megrántottam a vállam, már rég nem félek, attól ha meg kell halnom. Pár percen belül, már békésen aludtam, mert tudtam, a halált én sem tudom megállítani.

Két nappal később, Nico a bevásárlásból, hazatérve, az ágyra dobta a kabátját. Fél éve, csak elvétve járt haza, most azon kivételes alkalom volt. Ilyenkor, szívesen hagyom a nyakán a bevásárlás szeretett elfoglaltságát.

– Az öreg Frank, meghalt. Szívroham – mondta, és hosszú csend ereszkedett közénk.