Szilveszteri számadás...

Amennyiben egy mondatban kellene összefoglalni, szorgalmas év volt 2018. Rekordot, döntött az oldal, ami a bejegyzések számát illeti. Átlagosítva, hetente egy bejegyzést olvashattatok. A Facebookon már több, mint kettő százan kíváncsiak az oldalon írottakra. Magam is sokkal nyitottabb vagyok az olvasói igényeket illetően, és szívesen válaszolok, az alkotással kapcsolatos kérdésitekre, amennyiben lehetőségeim ezt megengedik. A szerzői én, is ketté vált, ha lehet így fogalmazni. Amelyik munkám, szépirodalmi jellegű, esetleg glossza, ezentúl nem az „írói én” munkái közé tartoznak. A sötét oldalnak természetesen megmarad, Marius Crowen. 

 Szép számmal akadnak, külföldön élő olvasók is, akik legalább akkora jelentőségűek számomra, mint magyarjaink. Az emberi érzelmek mélyén, nincsenek sem nyelvi, sem biológiai különbségek, legfőképpen társadalmiak. Ezen az oldalon, semmiféleképpen.

Sorsdöntő emberi kapcsolatok, jöttek felém, ami megerősítette, az írás iránti elkötelezettségem. Sőt a magam módján megtanultam, harcolni, a csendes pillanatokért, amik lehetővé tették, sokszor a versek, pillanatnyi szeszélyét, vagy egy történet kezdeti ötletének leírását. Az évben megosztottam, lelkem egy szeletét, az Időkapszula című, könyvben, szerzőtársaimmal együtt. Ezúttal is köszönöm, a kötet szülőatyjának Ilku Imrének, a felkérést, valamint gratulálok mindenkinek, akik a könyv létrejöttéhez, valamilyen módon hozzájárultak.

Köszönöm, azoknak az érzelmi társaknak, aki az év alatt támogattak, ki csendes magányt teremt a munkához, ki lelki társ, ki tanácsadó, és igen van, aki folyton ostoroz. Mindenki egyénértékű számomra, még az angyal is, aki csupán a sarokról sandít rám.

Nem tudtam, mindent véghez vinni, amit terveztem, de mindenkit megnyugtatok, az írói én, nem felejt.

Mi várható a következő esztendőben: még az író is ködösen sejt valamit, nem igaz, hogy csak azt tudja írni fog. Vannak, futó és meg nem valósított munkák, és nyilván lesznek, amik végre megszületnek. Az oldal is remélhetőleg új arculatot kap, mihelyt komolyabban időt szakíthatok eme nem legkedvesebb kedvteléshez.

Amit pedig nektek kívánok: Találjátok, meg magatokban, az elnyomott kincseiteket, és ne féljetek kinyitni, az azt rejtő ládát. Álmodjatok, mint a gyermekek, és higgyetek abban, hogy nincs lehetetlen.

Őszinte szeretettel, kívánok nektek, csodás elkövetező esztendőt!

Szabó Rita — Marius Crowen

Marius Crowen Írói alkotásai: Örökké

Marius Crowen Írói alkotásai: Örökké: Szeretlek, légy bárki ma, és akárki holnap. Sebezz meg, akárhogy! Itt leszel, amikor kel a nap. Felszívom, Szemedből ...

Örökké

Szeretlek, légy bárki ma,

és akárki holnap.

Sebezz meg, akárhogy!

Itt leszel,

amikor kel a nap.

Felszívom,

Szemedből az éjjelt.

S te elfogadod,

az ételt,

még ha méreg is.

Hisz én adom neked.

miközben, szomjam

enyhíti,

kezed.

Ma még te, vagy te,

és holnap,

már nem te jössz

elém,

mégis, szeretlek.

Mert ha te hazudsz is,

a szemed, a hűtlen,

csalfán üvölt:

Ne engedjelek!

Nézz rám!

Én itt leszek.

Nem az, ki ma vagyok még,

de várni fog, ha

érkeznél.

Jönni fogsz,

tudom.

A lélek érzi,

s visszaköszön,

ajkainkon.

Végigsétál, a csillagokon,

a szemedben.

Ezt látom,

mint soha,

senkiében.

Ezért maradok,

ezért leszek.

Akkor és az,

aki várni fog.

D-B-Z az utolsó háború: 3. fejezet.: " Látomás"

Sátán hidegen metsző levegőre riadt fel, bár azt sem tudta, hogyan lélegzett. Felnyögött, ahogy sajgott a tüdeje, mentségként keresve, a sziklás földet tapogatta, amely, sötét barlangja mélyén feküdt. Felsóhajtott. - Itt van ez, csupán álmodtam - gondolta – ez még változatlanul a forrongó pokol – de nem értette, még mindig vette a levegőt, még akkor is, ha minden egyes lélegzettől szúrt a mellkasa, mintha ha egy éles pengét forgattak volna benne. Kinyitotta óriási ezüstös szemeit -Hol vagyok? - kérdezte magától – ez nem a pokol – morogta végül. Feltérdelt, úgy érezte ezer súly húzza vissza, igazság szerint fulladt, nekitámaszkodott a mellette lévő márvány oszlopnak. Hallotta, ahogy a földre csordul a saját vére - A francba!- hörögte, majd a támaszkodó kezén akadt meg a tekintete.

-Ez öreg- hökkent meg, és koncentrálni kezdett, hogy újra regenerálja a karját, vagy talán magát is.

 -Ó nem Kami Sama lettem!- rázta a fejét, az a vén róka, hát végül is ő győzött!- nyöszörögte, de csak mérhetetlen kínt és fáradtságot érzett, miközben köhögte felfelé a vért, ami torkából kéredzkedett kifelé. Hátrahajtotta fejét, érezte, hogy valami megcsörrent, nehezen és súlyosan a vállain. Felnézett az égre, ami tele volt ezernyi csillaggal, és olyan furán világos volt, de tagadhatatlanul gyönyörű. Mégis végtelen gyűlöletet, érzett a csoda felől, erőt ezer , vagy talán megszámlálhatatlan, életerőt, és több tucatnyi kiemelkedő erőt, és a végtelent is, ami megsebezte.

- Add, nekem át, az erőd, Khambala, és akkor megkímélem a családod! – érezte, ahogy felemelik. Lába, az ismeretlen testének csapódik. Egyetlen, épp szemével, nézte az őt emelő vöröses, hólyagos bőrét. Érezte, ahogy lassan a fájdalom, ernyedtségnek adja át a kezét.

– Nem!! – morogta, mélyebb, elfúló hangon, mint amilyen a sajátja volt egykor.

-Látomás – sejtette, mert az ő teste nem mozdult, egy ideje már figyelte magát. 

- Ó hát, így döntöttél, így az enyém lesz minden, elveszem tőled. Azt hiszed nem hallottam hírét, azért jöttem, és nem fogod megakadályozni! – Fájdalom, mérhetetlen fájdalom. Sátán, magzatpózba kuporodott, nagyokat lélegzett, miközben, minden erejével a palástjába burkolózott. Úgy érezte darabokra szakad, miközben próbálta józanul felmérni helyzetét. Sebezhető, gondolta. Elrejtőzött amennyire lehetséges volt, és tudta tartanak tőle, és csak reménykedett, hogy nem talál rá egyetlen ellenfele sem, amíg ez a borzalmas állapot tart. Csak remélte, hogy nem tart örökké. Aztán sötétség, fájdalom mentes, forró sötétség. Majd finom illat, talán jázmin. Az illat úgy kúszott, bele feketeségbe, hogy felnyitotta azt. Kezeit, finom simogatás érintette meg, és ő a démon megremegett, századok teltek el úgy, hogy nem érintették, már, így ennyire emberien. Nem haraggal, nem kihívással. Kicsordult, a nyál vékony szája szélén. 

-Atyám! – ütötte meg fülét, csendesen, kezét finom bőr érintette, szeme sötét smaragd bőrt, finom női arcot látott, ragyogó szemekkel fekete hajfonattal. Sosem látott még ehhez foghatót. Megnyalta szája szélét, és bármennyire is fájt mindene, nem akarta, hogy véget érjen a pillanat. Azonban az kegyetlenül, elillant, mintha csak a pokol metsző szele, hordta volna el. Újra sötét hegyek és sziklák. Ifjú Sátán felült. Törökülésbe helyezkedett, és tudta senki nem látja, hogy sziklát használja támasztéknak. Nekidöntötte fejét is kis idő múlva, és egy új idegen névvel játszott a nyelve hegyén.

- Khambala, Khambala – ismételgette újra és újra.

Marius Crowen Írói alkotásai: Holdfény trubadúr

Marius Crowen Írói alkotásai: Holdfény trubadúr: Álmodban jártam éjjel. Sétáltam a hold fényében a lelkeden át. Hol áthágtad, a végtelen határt. Hiszem, hogy szívünk e...

Holdfény trubadúr

Álmodban jártam éjjel.

Sétáltam a hold fényében,

a lelkeden át.

Hol áthágtad,

a végtelen határt.

Hiszem, hogy szívünk

egymásra talált.

Míg testünk,

játszotta a halált.

Dobogtunk, együtt,

s köntösöm, ami elnyűtt,

számtalan harcban,

s olykor veled, viadalban,

Gyengéden

borítottam rád,

Kedvesem.

Ápoltam lelked

dalát.

Őriztem, lehunyt szemed.

Elkergettem a fellegeket,

Amiket, a napok űznek

homlokodra.

Ujjaim mosolyt csaltak

arcodra.

Szenderegj, s csak

hagyd ,hogy ringassalak.

S óvlak, mint ki szült anyád.

Ajkam halkan dúdolja,

Lelked kesernyés dalát.

Ne hidd, hogy nem hallgatlak!

Arcod mögött, nem látlak.

Kincsem vagy, kedves kincsem.

Elveszve, magányod erdeiben.

Szeretlek. Megérintem arcod.

Ajkadon,megtorpanok, egy pillanatra.

Hevülésem, épp, hogy sejthesd,

De igazán, csak Isten tudhatja.

Givenne: Szerelmi kötés helyett :Recept a „Nőhőz” a mai kor „Férfiainak”:

Hozzávalók, keresése:

A könyvtárban, hobbi csoportokban

kulturális rendezvényeken, sportfoglalkozásokon

minden helyen, ami megfelel az érdeklődésének,

de ez nem a dizsi, vagy a pláza.

Ismertető jelei: semmi mini szoknyácska, ringó csípő, és kelletés. Csakis az illendőség határain belül. Sokszor különc, és meri vállalni a saját világát, elképzeléseit, az öltözködésben is.

Legyen, szingli, párban, vagy elvált, messziről tesz a férfiakra, és éli a világát.

Az oka, egyszerű, rájött hogy a pasik 99% -a nem éri meg a fáradtságot.

Ha mégis, valami csoda folytán bejössz neki, nem fog utánad futni, mert nem csokitorta, hogy kellesse magát. Éli tovább, a világát, nélküled, szóval ha bejössz neki, nyisd ki a szád. Nem fog megalázni, ha a válasza nem, akkor se. Tapintatos lesz, de a nem, az nem, ne kapálózz utána, esetleg megutál, de beléd szeretni, attól nem fog. Ha válasza igen, nos az nem lesz, az ágyra is, igen. Nem zokni, se nem cipő, akit felhúzunk, használunk, és eldobunk. Ha csupán arra kellesz neki, rájön, és kivág, mint macskát szarni. Nem fecsérli, kalandokra az életét, neki erre nincs ideje, és inkább marad egyedül.

Mert egy nő arra vágyik, hogy fogd a kezét, és engedd, hogy ő is fogja a tiédet. Nem akar férjül venni, csak ad esélyt. Egyet, és csakis egyet. Ha átvágod, soha többé nem enged közel magához. Ha nem csak arra kell, sínen vagy, mert onnantól, kapsz egy nőt, társat, szerelmet. Erős vállat, ami felemel. Ha kinyitja szívét szeretni fog téged. Nem pénzedet, nem a pofidat, nem az erődet, nem a hátteret amit adsz, hanem az egyéniségedet, mindent, ami te vagy.

Ugyanis, egy nőnek, férfira van szüksége. Nem gyerekre, aki megcsócsálja, és eldobja ha talál egy újabb játékot. Nem lesz rabszolga se, mert nem arra született, hogy koszos ruhát mosson, subickoljon reggeltől - estig, te meg büfögve hüledezz a Tv előtt, mégis gondoskodni fog rólad, ha látja, hogy szükséged van rá.

Szóval, egy nő, nem állat, és nem játék, és ő ezt tudja.

Nőt akarsz? Akkor tegyél érte, és vedd komolyan, vagy játssz életed végéig játékbabákkal. Ez csakis a te döntésed.

Puszi :Givenne