"Részlet"

... Givenne ránézett mesterére, Mihail gyönyörű is lehetett volna, mint akár a biblia szerinti angyalok, de nem akart az lenni. Hatalmas szikár alakja, szinte ketté hasadt, ahogy ült a kőlépcsőkön, a lány mellett. Szürke megtépett csuklyás csuháját, szívesebben viselte, mint ragyogó páncélját. Ereje nem az öltözékéből áradt, hanem a megfáradt, emberek által érzett szeretettből, és az odaadásból fejedelme iránt. Kemény de rendkívül kimerült harcos volt, több ezer éves csaták végtelen pusztításával a háta mögött. Végtelen izzó tekintetével, ránézett a lányra, aki várta szavait, és kiéhezve az univerzum tudására.
- Tudod, valójában Isten rendkívül jó - hajtotta le fejét Mihail - az emberek mégis őt okolják, az őket érő veszedelmekért.Az őrültek már akkor beleverték az első szöget a koporsójukba, amikor az éjjelt is nappallá tették, és fittyet hánytak az Úr által kiszabott időtörvényekre. Olyan szerkezetek alkotnak, ami megöli fajtájukat, tán Isten adta a fegyvert a kezükbe? Ó nem gyermekem az önzés adta - állt fel,ökölbe szorítva csontos ujjait - Ezért harcoltam értük?- folyt végig sós könnye kiaszott szürkés bőrén.
- Mihail... - tanítványa a háta mögé ment, és habár a mellkasáig is alig ért, részvéttel tette a vállára a kezét.
- Mindent megadunk nekik- folytatta a mester- és nézd, a felemelkedés helyett, csak önmaguk pusztítják, minden tettükkel.

Hm, egy egyperces

A meg nem született léleknek azt mondja az úr:- Hamarosan leszületsz a földre. Fogsz egy keveset örülni, és adok egy kevés boldogságot is, mert olyan nagyon szeretlek gyermekem. Adok a hátizsákodba végtelen küzdelmet, hogy meg nem éhezd  az izgalmat, és sok- sok keserűséget is, hogy azért a kis boldogságért nagyon szeres engem.
- Miért, kapok oly kevés jót Uram?
- kérdezi a lélek.
- Azért, mert az túl unalmas lenne innen nézve - kacsint a mindenható.

D-B-Z az utolsó háború: 1. fejezet

Ne kiálts ördögöt!- avagy egy démon megérzései

A pokol, üvöltéstől hangos csöndjében az egyik démon úgy hallgatta saját szívének dübögését, mint egy negédes romantikus melódiát. Mintha egy pillanatig úgy érezte volna, hogy van lelke, ami talán nem is volt. Vagy lehetett, pár száz évvel ezelőtt. Csukott szájjal mosolygott, zöld szája szélén kivillantak fehér metsző fogai. Nem érzékelte az idő csigalassúságú lépteit, és nem is vágyott különösebben a szabadságra. A szénnel kicsipkézett hegyekkel, és forró bűzős lávákkal teli völgyekkel tarkított „ország” nyugalomtól mentes volt. Mindig akadt legalább egy, de legtöbbször jóval több ellenfél, akivel újra és újra farkasszemet nézhetett, és illemre taníthatta. Hiszen a lelkek bármilyen kemények is voltak, egy idő után megtörtek, és szabadulásra vágytak. A földre, vagy akár egy másik ismeretlen világba, ahol a nap szelíd sugarai ápolták földjének lakóit, és nem a tűz égette feketére bőrüket, mint itt, a feketén vöröslő hegyek között, a kietlen szél tépte völgyekben. És ekkor jött Ő a kívülálló, aki kemény öblös tenyerével torkon ragadta, a nagy harcosokat, és a pokol legmélyebb bugyraiba taszította őket. És élvezte. Nem öblösen és recsegve kacagón, mint egykoron, hanem csupán egy fél mosollyal, de tagadhatatlanul szerette birtokolni az erőt, ami végtelenül hatalmassá, de ugyanakkor egyre üresebbé is tette. Gyűlölték, hiszen a pokolban ő volt az ítélet. Kemény könyörtelen és meglehetősen nyitott szemű igazság volt, aki élvezte a büntetést, és a végreláthatatlan harcot. Nem gondolkozott azon, hogy akár ki is juthatna a kínokkal teli sötétségből, és hogy a tettei következményei véletlenül sem a pokol kapuja elé száműzték volna. Hiszen már az első örök éjszakán röstellve vallotta be magának, hogy a mennyország habos lankáit, halálosan unalmasnak találta. És mikor a halált választotta, bölcs döntésnek vélte, de mihelyt ösztöneivel érezte a föld újra éledő energiáit, keserű csalódottság fogta el. A sárkánygömbök, nélküle is éltek, az ő halála sem fékezte meg a lehetetlenség vak vágtáját, de végtére is béke lett. Nem értette hogyan, de eltűntek a hatalmi harcok, és a helyére valami más következett. Hiány. A gondolatok hiánya, amik tele voltak vele szövődött emlékekkel. A gyermeki rajongást, ami apává, a megbecsülést, ami baráttá tette, lassan eltűntek, mint ahogy barátai is. Az egykori nagy cél is Goku legyőzése, is elszállt, még ha végtére is bajtársi szeretetté fajult a lelkében az együk töltött harcok alatt. Nem tudta, hány évtized telt el azóta, hogy minden vele kapcsolatos gondolat eltűnt, mint ahogy a csillagharcosok nemzetsége is. S Ifjú Sátán sem maradt több, egy habzó szájú Cerberusnál, aki bolyongva járja meg a pokol számtalan bugyrát. Ki tudja, mióta keresi őket, minden eldugott zugba benézett, de egyetlen ismerős arcot sem hozott magával a halál szele. Így csupán a harc, és tanulás maradt a számára.

Ilyen gondolatokkal küszködve lebegett a hegy csipkéi felett, a forró szél, meg –meg szaggatta a vállán himbálódzó fehér köpenyét. Fanyarúan keresztbe fonta karjait széles mellkasa előtt. Jelentős változást érzett, amit az itt töltött idő alatt még sosem, és nem csak ő érezte, apró suttogó hangok jelezték a várakozást a sorsdöntő időre. Sátán közéjük ereszkedett, ökölbe szorított kézzel nézett egykori ellenségei szemébe. Feszült ugrásra kész tekintetek bámultak vissza rá. Nem sejthették, mi van odakinn, mint ahogy a kintiek sem sejthették mi van idebenn.

Jó hírek: Ki mint vet, úgy arat!

Kedves olvasóim! Örömmel jelentem be, hogy a Ki mint vet úgy arat című novellámmal kapcsolatosan tegnap felvette velem a kapcsolatot az akkori pályázat kiírója. Ki szeretnék adatni egy új, már kora tavasszal megjelenő novellás kötetben, szerző önéletrajzzal, és ha lehetséges más novellámmal, vagy novelláimmal, együtt. A kötet várhatóan áprilisban jelenik meg.

Külön utakon!!!

Ma este, új blogot kapott a Gotham éjszakai árnyai c. fanfiction. Jelenleg az első két fejezet van csak fenn, viszont a héten felkerül a terveim szerint, mind a 13 fejezet.
A blogot itt találjátok:


http://gothamejszakaiarnyai.blogspot.hu/


Kellemes és izgalmakkal teli időtöltést kívánok.

Dolgozom a probléma megoldásán!!!

Úgy látom, hogy az az eset áll fenn, hogy a fél évnél korábbi bejegyzések egész egyszerűen eltűnnek, valahol az internet sűrűjében...ami sajnálatos tény, de ..és itt jön a de! A Gotham éjszakai árnyaival kezdve, az összes fellelhető alkotásom, tárolva van/lesz. Ebből az következik elsőként, hogy a nagy terjedelmének köszönhetően,  a Gotham éjszakai árnyai, az elejétől, a folyamatban lévő részekig, külön blogot fog kapni, mihelyt a szabadidőm engedi. Türelmeteket kérem, és készülő külön bloghoz, jó szórakozást kívánok.

Gotham Éjszakai árnyai 13/2 fejezet

A város egyik felhőkarcolóján, megmozdult, egy sötét árny, és lopva, eltakart egy –két csillagot az égről. Csípős éjszaka volt, de korántsem annyira maró volt a hideg, mint egy átlag januári éjszakán a füstös városban. A denevér mélyet szippantott a levegőbe, felébresztette az éjszaka frissessége. Látszólag mozdulatlanul őrködött, a csendes ünnepi utcákon emberi szemnek szinte láthatatlanul. A város rosszfiúinak nagy része megtanulta, hogy bármikor lecsaphat rájuk a fekete bosszúálló, így igyekeztek titkosan ténykedni, messze a város hemzsegésétől, ami persze Batmannak nem is akármilyen kihívást jelentett. Még jobban kellett figyelnie, még éberebben, és még hatékonyabban kellett lecsapnia, a kisstílű gengszterek, most már félelemmel teli üzelmeire. Ravaszul megnyalta szája szélét, kivillantak fehér fogai. Tőle rettegtek, és ez, megelégedettséggel töltötte el. Akár nyugton is maradhatott volna, hiszen az éjszaka egy –két, gyenge prédát tartogatott csak Wayne ragadozó énjének, de a nyugtalanság csak piszkálta éles elméjét. Éjjeli őrjárata gyakran Gordon CB- rádiójának lehallgatásával kezdődött, így gyakran hamarabb ért a bűntény helyszínére, a rendőröknél, de ez inkább, az úgy nevezett unaloműzési hóbortja volt, ha épp más nem volt kéznél. Azaz minden este, igaz a felügyelő egész jól boldogult az utcákon csapatával, de Wayne-nek sokat, túl sokat jelentett, a középkorú férfi. Még ha nem is ismerte fel, a milliárdost, Gotham sötét lovagjának a bajtársa lett, és legalább annyira nagy jelentősége volt számára, mint idős komornyikja. Aggódott, a rádió néma maradt, még akkor is, mikor a diszpécser, kissé idegesen közölte, hogy Gordont a felesége hívja, azaz a felügyelő nem ért haza. Már pedig ez igazán nem volt jellemző, középkorú barátjára. Gordon remek zsaru volt, és ezzel együtt igyekezett jó férj és apa lenni, már amennyire tőle tellett. Az éjszakákat otthon töltötte, olvasgatva, tévét nézve, ha tehette a családja mellett. Szeretője nem volt, Batman mindent tudott róla, és egy cseppet sem habozott. Fejét lehajtotta kesztyűje ujjaival megérintette sisakja hátulját, és máris megjelent a kibertér fehér hálózatának nagyobb részletessége a szemei előtt. Szemei matt fehéren villantak fel, a sonárnak köszönhetően, és város ezernyi duruzsoló hangja zsongott fel fülében. Barátjának hangját kereste a számítógépes program, de hiába, a mobilját sem használta. A denevérnek összekoccantak a fogai, tudta, hogy baj van, de higgadt maradt, akármit is súgtak az ösztönei. Kilőtt egy huzalt, és a közelben lévő legmagasabb épület tetejére, lendítette fel magát, lekucorodva a tető szélére. Újra indította a keresést, de ezúttal már a készüléket kereste.

-          Telitalálat- gondolta –mikor a keresés az egyik kikötőhöz közeli utca rajzán pihent meg a térképen. A következő pillanatban már a mélységbe vetette magát, és kihasználva a szél erejét, és az épületek közti, sötét utak egyikén landolt. Átvette lábát a motoron, ráhasalt, és indított. Egyenesen a kikötői utak mentén, maximális sebességgel száguldott a kivilágított utakon. Nem szerette a feltűnést, ha bár, így is megszédített egy pár éjszakai autóst, aki hálát adhatott, ha a meglepetéstől nem ütközött neki semminek. A város egét fekete árnyként kezdték beborítani a hófelhők, miközben a kikötő felül, metsző keleti szél támadt hébe-hóba fel. Viharos hajnal közeledett a város felé, és közben segítette az éjszaka gyermekét, akinek maszka mögé, beleselkedett lassan, a kikötői utcák félhomályos, sárgás pislogása. A mobiltelefont jelző piros pötty egyre nagyobb közelsége, a szeme előtt, illetve annak mozdulatlansága, türelmetlenné tette, miközben szemei előtt kirajzolódtak az utca épületeinek 3D-és rajzai. Amikor a helyszín utcájában szembe találkozott a rendőr kocsijával lelassított, felemelte fejét a tömbházra, és egy sötét utca szegletben parkolt le. Vészjósló csend volt, amikor megvillant a horgony pisztoly sötétkesztyűs ujjai között.

Alig fél órával korábban Gordon, a szék karfája, és a zsineg között megfeszítette csuklóját. Visszatartotta lélegzetét, és a szájába harapott, hogy ne üvöltsön a sajgó válla és felkarja miatt. Kattogott a csontja, miközben ha pár millimétert is, de engedett zsineg – Na, még egyszer! - gondolta, és újra nekifeszült, de már csak épp keze a különös tevékenységnek. Néha, meg- meg szédült, mikor a jókora vastagságú zsineg a csuklójába vágott, elszorítva ereit. Néma, de kőkemény küzdelmet vívott a szabadságért, egyedül elhagyatva –Feszítsd, lazítsd!- suttogta a vezényszót, legszívesebben üvöltött volna, mint egy taknyos gyerek, de halknak kellett lennie. Néha már úgy látta, hogy mozognak az árnyak és újra morgott: - Húzd!- tartotta vissza a lélegzetét, és végre engedett elég szépen a kötél, és hagyta, hogy a fogoly, elkezdjen a testével kígyóhoz hasonló táncát, a gúzsában. Egy centire is megcsúszott a szék, és nyomozóban a szusz is megállt, hogy megtartsa egyensúlyát és ne zuhanjon el. Fülelt, mintha csak azon testrészével láthatna, a szemei helyett, amik per pillanatban teljesen használhatatlanok voltak. Hallotta, ahogy az ajtó, kinyílt, a fogva tartói is meghallották a szék jajveszékelését, és válaszul léptek nesze törte meg a csendet.

-          Tudja, mit nem szeretek magukban zsarukban? – sziszegte a szikár férfi, miközben fegyverének hideg csövét a rendőr homlokához tapasztotta, és ravaszra helyezte mutatóujját. Gordon nyelt egy nagyot - Hol a fenében van ilyenkor Batman?- gondolta ironikusan, miközben két talpát a földnek feszítette, el kellett rugaszkodnia, mindegy merre dől, csak a golyó irányából kerüljön ki. Nem volt sok esélye a túlélésre, de az járt a fejében, hogy a csekély esély, is esély.

-          Azt, hogy nem tudnak nyugton ülni, a seggükön! – hörögte a férfi, miközben meghúzta a ravaszt. A rendőr neki rugaszkodott, oldalra dőlt székkel együtt, így a golyó csak a haján süvített át, mikor elhagyta a tárat. A szikár férfi is a földre vágódott háttal, és meghökkeni sem volt ideje, akkor sebességgel csapódott a falhoz. Az ajtóból lövések záporoztak a szoba túloldala felé a rendőr oldal sziluettje fölött, miközben hirtelen rántást érzett a széken, és villámgyorsan száguldani kezdett előre. Aztán hirtelen valami keménynek ütközött, úgy viselkedett akár egy sündisznó, szinte vakon és kiszolgáltatottan, ez volt az egyetlen esélye az életben maradásra a golyózápor kellős közepén, na meg az ima, hiszen épp a golyókkal egy irányba érkezet. Hallotta, ahogy kitörik az ablak, a testére is hullottak bőven az üvegdarabokból. Aztán egy újabb hirtelen rántás, és akkorát bukott a szék, hogy Gordon beleremegett. Azt hitte, hogy menten szívrohamot, mikor rájött, hogy kinn a levegőben van, sehol semmi, és zuhan lefelé, el is ordította volna magát, ha lett volna rá ideje, és nem ér hamarabb földet épségben. Aztán valami nekiütközött a széknek, és összeroskadt Gordon alatt. Aki hirtelen úgy csüngött félig talpra állítva, mintha csak egy fogasra akasztották volna fel. Amikor a sérült lába földet ért szinte felnyüszített, tudta, hogy valaki a hónalja alá rakja karját és megtartja. - Sehol egy szirénázó rendőrautó, nincs futó léptek nesze, csak egy valaki lehet – gondolta.

-          Jöjjön – adta meg az igenlő választ a morgásba torkolló hang, ami egyértelműen Batmané volt. Szinte szaladtak valamilyen irányban, már ha a kettőjük három lábon történő gyors bicegését annak nevezhetjük. Benne volt az útban egy éles kanyar is, mire a rendőrt a motornak támasztották.

-          Azért lehetett volna gyorsabb is - lihegte Gordon, némi iróniával a hangjában – és kevésbé teátrálisabb, majd szörnyet haltam.

-          Elnézést- mondta Wayne, a maszk alatt kővé meredt az arca.

-          A kulcscsontja, és a talán és térde is eltört- közölte végül.

-          És a szemüvegem is, de ne foglalkozzon velem, mennyen kapja el őket- hajtotta le csapzott fejét a rendőr.

-          Ön fontosabb – mondta a denevér, és mellőlük egyfajta morgós duruzsolás hallatszott. Wanye egy perc alatt felmérte a helyzetet, a rendőr ugyan nem volt életveszélyes állapotban, de nem akart kockáztatni, ő gyorsabban az orvoshoz ért vele. Újra felsegítette Gordont, és immár a Tankba segítette bele.

-          Ez igazán megtisztelő - nyújtogatta a fejét, az ülésben a rendőr.

-          Elviszem a korházig.

-          Az jó, onnan már én is megoldom.

-          Wayne legszívesebben felsóhajtott volna, ahogy mellette ült barátja - Életben van, és csak ez számít – gondolta, miközben még kényelmesen, de elég tempósan vezetett. A rendőr enyhén sokkos volt, de még így is beszámítható volt. Batman pedig tele volt kérdésekkel, amik várhattak másnapig.    

Egy órával később, a felügyelő a korházi ágyán pihent, a felesége is megérkezett, és nézte ahogy alszik a férje. Nem volt dűhös, szerette a férfit, akinek a mai este nem volt több, egy kalandos munkahelyi balesetnél. Felsóhajtott, miközben beletúrt a fekvő férfi hajába, majd csókot lehelt, az arcára. Tudta, talán csak néhány méterrel arrébb a denevér figyeli, a kortermet, és csak a napfelkeltében vész nyoma.