Banshee

Hallom, hogy jössz.

Dübörögsz, az ecetfák lombja

mögött a kertben.

Szívverésed erős,

A végtelenben.

Hangod sikollyá vált,

Értem kiált, majd zihál.

A fák közé állok,

Sarlóm előkerül,

Köpenyem, redői közül.

Nem tétovázok.

Hatásos-e? Nem tudom.

Ezen, nem is gondolkozom.

Talán sikerül ma meghalnom.

Tűrhetetlen sikolyok.

Kezem nem tapasztom fülemre

meg vagyok süketülve,

De miért? Felé.

Érzed, és arcod fordítod arcom elé.

Hunyorgok.

Fekete szemgödröd némán tekint reám.

Miközben félelem szava nem hagyja el szám.

Könnyek közt nevetek.

Mégis , mit cselekszek?

Ajkad lezárod, csontváz ujjaid arcomat

érintik. Mégsem küzdök.

Nem harcolok. Miért?

Mosolyra gyúlsz kedvemért.

Arcod, arcomhoz nyomod,

Halk sikollyal a fülembe suttogod.

Ő, csak érted eljő.

S már tudom,

Akárcsak te, én is az övé vagyok.